Plátói

Egyetlen olyan dolog van, amire ha rá gondolok, bármikor, mélységes nyugalommal tölt el. Hogy egyszer építek egy kicsi házat egy erdő szélén, reggel a tornácomon a kávémmal, ahogy bambulok, csak a végtelen csend lesz. Nem lesznek szomszéd házak, sem kutyaugatás. Csak a fák, a csípős reggeli levegő, a lábam a szemben lévő széken. Korán, amikor mèg köd van. Olvasok valami könyvet. Pár oldalt csak. Bent begyújtok a kandallóba, főzök valamit, matatok a kertben, kiteregetem a ruhákat. Sétálok egyet. Fotózok pár madarat, meg rügyet a fán. Aztán visszaülök a székemre, ahonnan látom a naplementét. Bemegyek és a kandalló mellett olvasok tovább. Amíg el nem alszom hason fekve a szőnyegen. Akkor befekszem az ágyamba, és örülök, hogy holnap ugyanezt csinálhatom.

Egyedül. Mert, ha Te nem leszel velem, nem vágyom senkire.