Pitypangkaszat blogja
VersTerjed
Ónpestis ütötte fel fejét sípjaimban.
Foltról foltra kiütközött.
és rést rés után talált meg,
lassan tüdőmbe költözött.
Megállni ó nem, sehol sem akar,
terjed és csak terjed egyre,
nyomában kietlen tejködzavar.
Áll még a múlt, megvakult váz,
de hull a máz, pereg,
réteget réteg után
a szürke por belep,
és lassan már azon vonaglok csak egyre,
a porból hogy megyek ismét fel a hegyre.
Mi végre
Mi végre élek itt,
ha tenni azt nem tudom,
mi dörömböl idebenn
felhúzott húrokon?
Viszonylagos
Itt földig érnek az ablakok,
ott az égig nyúltak
dombos fehér paplanomon
csillagfények gyúltak.
Kicsi volt, titkos szekrényével
hallgatózó falban,
kitágult most bár a tér, de
véget ér a dallam.
Életek
Néha úgy érzem, van még egy életem,
vagy több,
és lehet másként majd abban az út,
vagy hogy a rá nem érek
ott majd a célba fut.
De kongani kezd a harang
az üres sír felett,
kevés a napban az óra,
beletemetek egyetlen életet.
Huzavona
Gombolyagomat most
kis éles ollók
vagdossák
haszontalan rongyra,
szaggatnak
s tépnének is
ezerféle kezek.
Nosza bátran,
mert ha húznak is,
csak szívós
és keményebb leszek.