Pitypangkaszat blogja

Dönts!

A felelősség a tied,

én majd - mosom kezeimet.

Dönts! Legyen úgy,

ha már úgy akarod.

Enyém is, persze,

az akaratod.

Dönts!

S ha romba is dől minden,

hátradőlök lazán,

hátamon teher

szemernyi sincsen.

Elfogy a szó, elapad a gondolat,

burokba zárom logikus magamat,

lakat a záron álomvilágom,

megváltásba alszom a túlvilágon.

Elfogy a jó, leszakad a boltozat,

hullámok mosnak mélázó szavakat,

koppannak agyamon, néha betérnek,

mondhatom életem akkor enyémnek.

Elfogy a só, megroskad a csontozat,

hívlak ide be, add homlokodat,

te az enyém vagy s én voltam a tiéd,

csomagom az útra elhullott igéd.

Kapszulába zárva az idő belein át,

szívemben vonatsín vérritmusa zötyög,

kuporgó embrióként szűk csatorna likán

ismerős s idegen lesz, ahol kikötök.

Kezemen magzatmáz még az otthoni por,

ereimben hullámzó Duna-víz kering,

mozdony húz bús sodronyt köldökzsinóromból,

egyenruhás bába jöttömre csak legyint.

Tompa bíborvilágba hideg fény vakít,

tüdőmből beszorult amniont köpködök,

anyabőrt keresve szemeim meresztem

s ordítunk majd együtt, sok kivetett kölök.

Erdő szélén szeder feketéllik,

édességét nem kosárral mérik,

fényét rakja ékes kirakatba,

ölelését csak tüskékkel adja.

Erdő szélén szedret ha leszedem,

poloskazöld lesz a lélegzetem,

irigyli a poloska a kedved,

kosaradba csak az édest szedjed.

Virágot bont ma az aranka,

hajnalra gazdáját felfalja,

apró szemével hunyorog,

sarja kötélben hánytorog.