Honnan, hová

Magyar vagyok,

szép, kunos redőkkel a szemem felett:

nagyanyám, 

ha kucsmát húzott fekete hajára,

széles járomcsontokkal,

mint Dzsingisz kán lánya, olyan volt

s a lányomat a védőnő sárgasággyanúzta,

míg rájött, ez a gyerek már csak ilyen,

bogárszemekkel pillog a világra;

magyar vagyok,

osztrák kisnemesi vérem bálozni szeret

és villája lépcsőjén lesétálni a kertbe,

hogy kapát vegyen kezébe

és oltsa a fát,

hívogassa a tyúkot

és bekúszó sramlizenére perdüljön,

mint másik felem sváb ősei tették mindég,

földszagú, tiszta, imádságos kezekkel,

mert magyarok voltak már akkor, 

mikor még alig beszéltek,

s magyarnak írták magukat

a kérdőíveken,

mert így érezték,

és megmaradtak annak.

Magyarok vagyunk mind

s magyar az egész világ,

attól függ, honnan nézzük.