gyík vagyok ne mondd el senkinek

Egyszer volt, hol nem volt, a kecskeméti utcákon, szájakból szomorúan, de belenyugodva távozott és landolt a különböző féle ízű rágógumi, generációkon keresztül. Néha csak véletlenül kicsusszant hűtlenül gazdája fogai közül, véletlenül elhagyott nyállal kéz a kézben, máskor pedig előre megfontolt szándékkal és sokkal határozottabb döntés következtében ütközött, mint útjára eresztett meteor egy gonosz bolygóról, kieresztve a hatalmas betonűrbe, és az emberek egyre csak taposták, taposták, taposták, és néha észrevették őket, de senki nem akarta felvenni a talajról, amikor valaki fel akarta volna venni (de az se tudta, hogy miért akarta, mert semmi értelme), akkor pedig már nem tudta, mert az évek során mélyen beleivódott pontszerű, pixelszerű jelenléte a mindennapok unalmas képébe.