Pflugerfefi blogja

Szemedben még látom az életet,

azokat a csodás visszajáró képeket,

halványul a símogató mozdulat,
torzul a lét, már nem mulat,


sír az ég is, vele sírok én is,
összetört a minden, és mégis,
valami hit , mely takarít sarakat,
mi lett a diagnózis .. daganat.


de még  harcolunk, mosolyogva,
segít a feltérképezett szeretet,
és szívem neked feláldozva,
szeretném fogni  mindig kezedet,


nem adjuk fel mert nem szabad,
könny ne csorogjon hasztalan,
mikor  lehetne szépen éldegélni,
s a szeretnivaló unokáknak elmesélni,


szép az élet, de a diagnózis,
úgyis bekavar......

Szeretet szállodája volt lelked,

sötétben is fényt adtál, s reményt,

sírtál, nevettél, szerettél ha kellett,

de nem nyilvánítottál véleményt,

dolgos kezed  sosem pihent,

sok feladat három gyerek után,

az élet felettünk is elsiet,

de kérted, s nem halunk meg bután,

szeretettel már nem néz rám szemed,

bár kéksége még feldereng,

gyönyörű hangod is elment veled,

a szívem dalaidért még elmereng,

még fájsz, holott már unokák vidítanak,

különösen ilyenkor anyák napján,

már csak a friss virágok virítanak

lakod örökre bezárt ajtaján.

Szarkalábnak minősített húsba süllyedő

ráncok költöztek kéretlenül szemeim alá,

nem nézek tükörbe, valami elterelő
hadművelettel , gyakorolni fogom
a tükörnek háttal borotválkozást,
köznapi szerepeim nyeglén  kidobom,
a fésűt kutyavakarónak használom,
meglehet szőrmentén szakállat
növesztek, sálat  így megspórolom,
de hángedli sem kell mert
a szakáll eltünteti a lecsorgó levest,
őskort fogom megidézni,
ne kelljen a tükörbe nézni.

Ahogy a mosoly  végigsétált arcodon,

szád fenséges ívén, magas homlokodon,

szemed kékje jáspis zöldre váltott,

megváltoztatta az egész világot,

ahogy a lépted halkan koppant,

szívem vele szinkronba dobbant,

égi igézet érkezett veled hozzám

pedig csillagképem oroszlán,

az érzés szavakkal le nem írható,

gyökere a szívből ki nem irtható,

mosolyod már csak égő emlék,

akkor nem látnám ha nem lennék,

szerettem mosolyod , s vele a lényed,

a mindent értő , okos véleményed,

már nem fájsz , de néha itt vagy velem,

visszajössz még mint elképzelt életem.

Szöknek a szavak, vagy csak átváltoznak,

ha értelmes mondatokká, hát nem bánom,

viszont ha gondot, fejfájást okoznak,

akkor a billentyűzet nem lesz barátom,

szavak szívemen, szívem szavakon,

haladnak a korral, nekem nehéz a tempó

szerte szét szaladni, inkább maradok,

függeléknek, hisz itt van a kampó,

mibe kapaszkodhatok az értelem,

sorba állni ihletért, fogy a türelem,

hát hagyom, hogy szökjenek a szavak,

repüljenek el mint a madarak.

s ha szabad szavakat megleli más,

örülök, mert talán más lesz a hatás,

úgyis visszatérnek, mint hálás vendég,

akkor is ha én leszek mint kellék.