Pflugerfefi blogja

Nem hiszem , hogy megtalálom szíveden a képem,úgy gondolom elvesztetted nagyon-nagyon régen,

bástyát építek magam köré, miattad te  léha,

nem sírok sokszor utánnad,csak néha.

Szerettelek , imádtalak, amikor csak kérted,

falba vertem a fejemet,neha- néha érted,

nem voltam jó, nem mindig kellettem én néked

most mint régen élheted egyedül a léted

nem gyűlöllek, nem bántalak,ne verjen az isten

úgy legyél , mint Pató Pál úr , üljél csak a nincsen,

én lebontom a bástyámat, kilépek a fényre,

te pedig egyedül gondolj a fanyar kökényre,

Vár a vágy, vagy kerget

tekerőlantot nyekerget,

táncol selymes pázsiton,

tán ő lenne az ánizsom?

vágy a vázam, vagy a házam,

vágyva élek, vágy a lázam,

sajogva tép a létem

nem ismerem kilétem,

döglött valóság sebez,

sötét árnyékkal szemez,

Irigy homály kisérget

hamis szépet igérget,

selymes hangon csábít,

rámragad, nem tágít,

puszták fénye délibáb

vágyam ágya új világ,

lét a vágy, ágra ül,

térben búj, menekül,

és bennem elmerül .

születtem, talán nem kellett volna,

vagy sápadt kavicsnak a holdra,

egy másik dimenzióban létezni

napszegletben sugárnak lenni

erdőzöld mohás görcsös, inda

golyóstollban  kobaltkék tinta,

vagy fejekben kavargó emlék

esetleg a minden lennék

születtem, talán nem kellett volna,

ami persze nem isten dolga

vagy lehettem akár a semmi

sehonnan sem megeredni

születtem, talán nem kellett volna

vagy egy terebélyes ó platán

a mindenerő oldalán

születtem, talán nem kellett volna??

sóhaj szilánkok 

szaggatnak

szememből homályok

fakadnak

borús végzet

nyer csatát

derbit élvez

bír lópatát

aggályok szakadnak

birokra kelve

titkok haladnak

szemetelve

rút a széppel

paroláz

és felképel 

a belső láz

aránytalan

sanda váz

komolytalan

kandikál

falánk fény

megzabál

csökött remény

feltalál

profán pofák

sejlenek

bűzlő aromák

felejtenek

csoda illatot

vidám világot

itthagyott

kirakatot!!

Már fárad a test, s a kéz gyenge,

az idő vasfogát csattogtatja,

gyűlik belül az elegye

méregnek, fájdalomnak, nyalogatja

sebeit a lélek, és hogy rest

az nem lehet, munka és becsület

volt az osztályrésze, de a test

harmóniája már fals, és kerülhet

szívószál a pohárba, és hozhatnak

 ágytálat és kacsát, de még a méltóság

harcol a tehetetlenséggel, és mosdatnak

erős kezek, hát valós lett a kórság.

Éles az elmúlás kontúrja, mint penge,

már fárad  a test, s a kéz gyenge.