Jónás

Petronius•  2019. április 15. 23:12

Elvetettél szent színed elől,
Száműztél sötétség ölébe;
Körbevett a víz mindenfelől,
Átölelt reménytelen mélye.

Örvényed összezárt felettem,
Alászálltam lelnti világba:
Hegyeidnek tövében lettem
Élőként hullámsírba zárva.

Hínár kötözi gúzsba lábam,
Pusztulásnak bűze fojtogat:
Cethalnak fertelmes gyomrában
Megtörten kesergem sorsomat.

Óh, hallgattam volna rád, Uram,
Nem ülne rajtam szörnyű átok;
Tenném már, mit néked fogadtam –
A mélységből hozzád kiáltok!

Mily’ balga és gyáva voltam én:
Ninivének népétől féltem,
S oltalmat vén hajó fenekén
Emberi kezektől reméltem.

Haragod vihara utolért,
Felkelt ellenem a tengerár,
S lettem a sok vétlen életért
Mentségként egyedül én az ár.

Tajtékok közé bevetettek,
A mélység magával ragadott,
De irgalmadból menedéket
Egy halnak éhes szája adott.

A víz lassan torkomig hatol,
S immár végsőkig elcsüggedtem;
De kínomnak szörnyű honából
Tehozzád emelem fel lelkem.

Hitetlenségemből megtérve,
Tiszta szívből mondom e fohászt;
S nevedet szüntelen dicsérve
Várok kezedtől szabadulást.

Kik rút bálványt dicsőítenek,
Mind a te haragodat szítják.
Számon kéred rajtuk bűnüket,
Mert irgalmadat eltaszítják.

Ám én vétkemért áldozatul
Hitnek szózatát zengem néked.
Hiszem, hogy átkod rólam lehull,
S meglátom még fényes szentélyed.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom