Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Perzsi.•  2023. november 1. 08:55

Ősz a ligetben

Ősz a ligetben

 

Színes lombok hullanak, mint őszi dísz,
a gyérülő rejtekben kis pinty, borzas,
ligetbe zárta díszes kovácsoltvas,
kapu, melyen gyöngyöt vet az esővíz.

 

Az ősz lehelete napfényben füröszt,
kristályként ülepszik le, cseppek alján,
a jeges fuvallat felbukik, s satnyán
kóborol a meleg lombtakaró közt.

 

Gyenge hangját hallatja a kis madár,
kukacot nem talált, így lett fényevő,
pedig még oly illatos a levegő,
eleséget télire mégsem talál.

 

Most belülről nézi a kalitkát,
szabadságot álmodik, színtisztát.

 

2023.10.31

Szonettverseny fórumból

 

Perzsi.•  2023. október 30. 12:58

Hideg ölelés

Hideg volt és csend. Hidegrázós csend. Egy eddig sosem látott folyosó  legtávolabbi sarkában, az ablak alatt feküdt egy ágyon. Egy ütött-kopott ágyon, melyen már festék is alig volt mutatóban. Egy szál lepedővel volt letakarva, ami most lecsúszott, egészen a bokájáig, ezzel láthatóvá téve a lestrapált, agyongyötört testét. Kamilla remegni kezdett. Már megint milyen vizsgálatra hozták? Miért nem hagyják már végre békén? Feldagadt kezével igyekezett elérni a lecsúszott lepedőt. Nem tudta, de érezte, hogy arca lángba borul a szégyentől. Meztelenül van! Kétségbeesetten pillantott körbe, hátha lát egy nővért, vagy betegkísérőt, de a félhomályban szinte semmit sem látott a hályogos szemével. Pár gyötrelmes perc után rájött, egyedül nehéz lesz innen felkelnie, mégis próbálkozott. Nagy sóhajjal nyugtázta, hogy már nincs bekötve újabb infúzió, ami napok óta akadályozta az önellátásban, a szabad mozgásában. Végre nagy nehezen talpra állt. Élvezte, hogy elgémberedett végtagjaiba visszatér a keringés. Szúrt, fájt, égetett, de lüktetett benne az élet! Lassan, araszolva lépegetett , a kezével a falnak támaszkodva haladt előre. Egy ajtónál megállt, bekopogott. Néma csend volt. Újból kopogott, majd mikor nem jött válasz, a feliratot vizslatta, élénken. Proszektúra. Háromszor olvasta el. Lassan merte felfogni, mely hely folyosóján van. Meghaltam? De hiszen élek! Érzem, hogy élek! Élek, mert fáj mindenem! -suttogta maga elé. Érezte, hogy eluralkodik rajta a pánik, miközben szemeivel kiutat keresett innen. Ekkor pillantotta meg az ágy végében a dossziét, amiről az előbb leszállt. Visszacsoszogott az ágyhoz, és belelapozott az iratokba. Parka Kamilla 57 éves nő, elhunyt 2023 10.hó 30-án. A halál oka: Szívmegállás. Na, ez nem lep meg! Az a hülye szívem!-motyogta félmosollyal. Összeráncolt szemekkel igyekezett visszaemlékezni a pillanatra, arra, fájt -e? Mi váltotta ki a rohamot? Az emlék húsbavágó volt. Mindenre tisztán emlékezett. A kórteremben feküdt, jobb karja kikötve, rögzítve, az infúzió miatt, ki ne tépje magából. A táskája tőle balra, a kis széken az ágy mellett. A telefont sikerült belőle kihalászni a szabadon maradt kezével. Kikereste a fia számát, és hívta. Kérte, beszéljen az orvossal, hogy mikor engedi ki, mert szeretne ott lenni az unokája születésnapján, de a fia félbeszakította: nem is biztos, hogy lesz szülinapi buli. Ha igen, csak pár embert hívunk meg rá.-mondta a jól ismert hangsúllyal. Kamilla ismerte ezt a hangsúlyt. Azt jelentette, nincs ott helye. Ahogyan a nagyobbik unokája születésnapi bulijára sem hívták meg, úgy itt sem akarják látni. Gondot okoz az utaztatása, a jelenléte. Ekkor érte a roham. Furcsa érzés volt. Mintha az összevissza szívritmus beszélt volna helyette. Nem tartott sokáig. Szinte megkönnyebbülés volt érezni, hogyan lassul és lassul a ritmustalan dobbanások láncolata, míg egyszer csak egy sóhaj kíséretében utolsót dobbant. Még látta az orvos arcát, ahogyan tétovázva belenyom a branülbe egy adag injekciót, aztán minden sötét lett. S azután itt, a folyosón eszmélt fel. Mivel egyre jobban fázott, körülnézett, hátha talál valamilyen ruhát. És talált! Egy nagy zsákban mindenféle női és férfiruhák hevertek, a sarokban. Sebtében turkált belőle, szépérzékének köszönhetően sikerült nagyjából összeillő darabokat kiválogatnia. Cipőt és táskát is talált, így egészen elfogadhatóan nézett ki. Mire felöltözött, a terve is készen állt. Juszt is ott lesz a szülinapi bulin! Bármit is tesznek, az unokáknak tudniuk kell, hogy a nagyi szereti őket! Az épületből akadályoztatás nélkül jutott ki. Abban az időben szerencsére nem toltak le újabb "hullát". Kint újból szerencséje volt. Egy ismerős taxist sikerült fognia, akivel születésüktől kezdve ismerték egymást, és így megegyeztek, hogy a fuvart este fizeti csak ki neki. Így jutott el a fia házáig. A  ház előtt több autó parkolt, nagy volt a jövés menés, ezért a kapu tárva- nyitva volt. Besomfordált, s leült a garázs mögé, a takarásban lévő padra. Élénken fülelt, hátha meghallja, mit beszélgetnek. Mindenki ott volt a családból, csak ő hiányzott. Édeske!-hallotta fia, mély baritonját. Itt 11 teríték van, de csak  tizen vagyunk! Egyet leveszek, jó? Ne vedd le! Az a mamáé!-kiáltotta idősebbik unokája. Ne beszélj butaságokat Bimbi!-szólt a fia idegesen. Mama nem jön! Vajon megmondták neki, hogy meghaltam?-morfondírozott Kamilla. Végül a teríték maradt. A tálalásnál nagy volt a nyüzsgés, mindenki azon variált, ki hova üljön. Volt elég hely a nagy asztalnál, jó idő lévén a kertben ebédeltek. Kamilla nyugodtan sétált oda az asztalhoz, és szó nélkül ült le az egyetlen megmaradt teríték mellé. Hangosan kínálgatták egymást, járt a merőkanál körbe-körbe az asztalnál. Egészen addig, míg hozzá nem ért. A nászasszony természetes mozdulattal nyújtotta a merőkanalat: tessék Kamilla, szedjél magadnak! Pár pillanatig minden olyan természetes volt. Pár pillanatig... addig, míg Kamilla fia sápadtan ki nem ejtette kezéből a kanalat.

Perzsi.•  2023. október 29. 09:42

Lángoló ősz

Felfedte lángvörös ég arcát az ősz,

pirosa hullámzik, hol szelíd, hol bősz, 

csendesen ring a fákon izzó levél,

míg töklámpásban táncot jár a lidérc.



Vércseppek hullnak az őszi avarra,

és senki, de senki nem jön zavarba,

mikor elszáguld mellette egy banya,

víg táncot lejtve kiáltják:azannya!


Salamon tornyát nem fényesíti tök,

a király nem ott mondta, hogy csütörtök,

Fellegváron fekete köpeny ül.


Búsul a vörös ősz, az Istenadta,

idegen szörnyek telepedtek rája,

s töklámpás világítja útjukat.



( Mondják, hogy fénylik, mint Salamon töke,

pedig a királynak  nincs hozzá köze,

a medencében akkor még nem volt tök,

nem ott mondta, hogy neki már csütörtök.)







Perzsi.•  2023. október 27. 13:00

Eutanázia

Nálunk jelenleg bűncselekmény az  aktív eutanázia, de a világ számos országában  már engedélyezett.Pl: Ausztrália utolsó kis csücskében is már 2021 szeptembere óta engedélyezett. Szerintem a legtöbb ember elgondolkodott már azon, ha az ő élete eljut a választásig, megtenné e a lépést, vagy sem? Én is elgondolkodtam rajta, de a választ nem tudom. Mintha valami csodára várnék még. Viszont sok ember sorsát olvasva, elgondolkodtam. Min mennek keresztül? Láttam már haldokló embereket, s életük utolsó szakaszát, mint egy mozinéző, végigkísérhettem. Le a kalappal a közvetlen hozzátartozóik előtt, mert ugyan fájdalomban, de végig gondoskodásban élték utolsó hónapjaik, és méltósággal távozhattak el ebből a világból. De mi van azokkal, akik egyedül, magukra hagyva vegetálnak? Azokkal, akik magukra hagyva, magányosan, félelemben, fájdalomban kínlódják végig életük utolsó szakaszát? Akik nem kapnak simogatást, akik fejét nem tartja senki a mosdókagyló fölött, akiknek még egy tányér élelmet sem visz senki? Pénz. Ha lenne pénze..  De még a pénzért kapott gondoskodás is necces. Jobb a semminél, de az emberi méltóság súlyosan sérül. Kis odaszúrt, helyzethez nem illő szavak, mondatok... Bántó szavak. Pl  egy elhúzódó vegetáció alatt/miatt elszenvedett szavak, ítéletek.

- Tessék felkelni!

 -Nem igaz, hogy nem tud tornázni! 

-Menjen  kirándulni!

-Azért fáj, mert elhagyja magát!Várja, hogy kiszolgálják!

-Tegyen rendet magában és maga körül!

Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések lélekrombolóak. 

Súlyos sértés a betegre nézve, hogy azt hiszik, ő inkább a fájdalmat , kiszolgàltatottságot választja. Hogy nem menne bevásárolni, kirándulni, hogy nem élné az egészségesek életét. Inkább szenved, kiszolgáltatja magát, s olyan galád, hogy még ráadásul szimulál is. Nem hisznek neki, ergo ezzel hazugnak titulálják. Sok betegben a sokadik vád után bekapcsol az "önvédelem" s a fájdalomtól eltorzult elméjével azt vágja a külvilág felé:  cseréljünk! S ismét ő a rossz, mert rosszat kívánt. De ha elismerik, hogy rosszat kívánt, azzal elismerik, hogy pontosan tudják mit cipel a beteg. Vagyis sejtik, de ha lealázzák, támadják a beteget, elbagatellizálják a helyzetét, akkor ugye le van részükről a teher. Annak a terhe, hogy esetleg segíteni kell a betegen. Na, pont ilyen szerintem az aktív eutanázia nem engedélyezése, a benne való részvétel  bűncselekményként való  besorolása. Ha engedélyezik, azzal beismerik azt, hogy tehetetlenek a betegségekkel szemben.( sokszor gyógyulást ígérve) Ami nem lenne gond, hisz nem mindenhatók. Csak mire a beteg eljut a többnyire több hónapos, néha több  éves , nagyon fájdalmas haláltusájáig, addig 120 bőrt lehúztak már róla. Pénz, pénz. Kezelések, gyógyszerek, magánklinikák, mágusok, távgyógyítók, anyámkínja. Az utolsó leheletéig fizessen a beteg. Kíváncsi vagyok, mikor válik ez is fizető szolgáltatássá? Mikor lesz engedélyezett pl  csak magánklinikai környezetben, vagy államiban ( nem látok rá sok esélyt) persze  pénzért, hisz ez költségekkel jár. Vagy otthon a megszokott környezetben, 3 fős szakemberi felügyelettel, engedélyekkel. Szintén jó sok pénzért. 

Mint írtam, láttam hónapokig haldokló embereket, akik szeretteik körében hunytak el. Nekik nem fordult meg a fejükben az eutanázia, vagy nem beszéltek róla. Ők reménykedtek, az utolsó pillanatig. Náluk az emberi méltóság kevésbé csorbult, ( pelenkázás,fürdetés, etetés) mint a családi háttér nélküli vegetálóknál. De ők is kívánták a véget. Ez maradt meg mára a tehetetlen, menthetetlen betegeknek. A kívánás. 

A szabad akarat a saját élet/halál felett, már csak álom.

A halál jelenleg pénzért sem megváltható.

Perzsi.•  2023. október 23. 17:20

A "leleplezés" ( novella)

A nagyáruházban hosszú sor állt a pénztár előtt. Tessék átfáradni   az önkiszolgáló kasszákhoz!-csattant fel az egyik eladó cseppet sem kedves hangja. A sor nem mozdult, az eladó morogni kezdett: ennyi értetlen időmilliomost! Pechjére az egyik vásárló meghallotta szavait.Mit képzel magáról? Ha nem tudná, erre senki nem kötelezheti a vásárlókat! Mi van az idősebbekkel, akik nem értenek a technikához? Esetleg bankkártyájuk sincsen?-intett a fejével egy szemmel láthatóan 80 év feletti néni felé, aki most ért a pénztársor elejére. Az meg ugye eszébe sem jutott, hogy a technika miatt az ön állása is veszélyben van? És még mi vagyunk az értetlenek!-mondta a tagbaszakadt ötvenes úr, piros arccal.A többiek némán figyelték a a jelenetet, ám arckifejezésükkel helyeseltek. Lassan haladt a sor, annak ellenére, hogy a kasszás erős, gyors tempót diktált. Ez volt a dolga, vezetői utasításra. Csak úgy pattogtak, csúsztak -repültek a termékek a keze alól, néha teljes erőből nekivágódva a szalag végén elhelyezkedő sávnak. Néha pedig lecsúszva a szalagról, nagy erővel repültek le a termékek a földre. Úgy, mint most az idős néni kis dobozos tejföle. Egy szisszenő hanggal tudatta a környezetével, hogy ő bizony megrepedt. Megrepedt, és a tartalma kifolyott a földre, egészen pontosan a néni lába elé. Senki nem förmedt rá a pénztárosra. Nem, hiszen neki a tempó elő volt írva, meg volt tőle követelve. A néni kétségbeesetten toporgott. Most mi lesz? A pénztárgépbe már be volt ütve a tejföl ára, de tejföl volt, nincs. Körbenézett, hátha valaki megmondja, mi ilyenkor a teendő. A sorbanállóktól azonban hiába várt segítséget, sőt halk morajjal jelezték türelmetlenségüket. A pénztáros intett a kezével, s ott termett egy takarító, azonban , hogy most ki kell fizetni a terméket vagy sem, arról tájékoztatást továbbra sem kapott a néni. A biztonsági őr, aki eddig távolról nézte a jelenetet, most odasietett. Ekkor szólalt meg a néni: nem az én hibámból esett le a tejföl! A pénztáros arca torz grimaszba fordult. Szólni akart, de az őr közbelépett. Tessék csak fizetni, majd félreállni, s megmutatni a táskáját! A néni azt hitte, rosszul hall. Őt megkárosították, s most még meg is akarják alázni? Nem fizetem ki a tejfölt.-makacsolta meg magát. Idős vagyok, de nem hülye! Tudom, hogy vannak kamerák. Nézzék vissza , hogy miért esett le a tejföl! -szólt reszkető hangon, de higgadtan. Mit totojázik néni! 200 forint nem a világ! Mi meg itt várunk maga miatt!-fordult át együttérzőből gonoszkodóvá az előbbi tagbaszakadt férfi. A néni tanácstalanul álldogált, mikor is az őr felcsattant: Mutassa a táskáját!-majd jól átkutatta annak a tartalmát. Ezután  a kabátzsebeket üríttette ki. Eredménytelenül, semmi lopott holmit nem talált. A néni megkönnyebbülten sóhajtott fel, de ekkor az őr , hogy felsőbbrendűségét fitogtassa, megszólalt. A pulóvere ujját is tűrje fel!  Azt hiszi nem vettem észre, hogy a bal kabátujját folyton lefelé húzgálja?A kis néni megrökönyödve nézett rá. Bal alkarját  egy szokatlanul széles,pompás, díszített bőr pánt fedte, igazi mestermunka. Talán emiatt figyelt fel rá az őr. Ugyan már! Mit rejthetnék ide?-kérdezte a néni halkan, de különös hangszínnel. Ez a hang megütötte az őr fülét. Nocsak, gondolta, kapás van! Kaján vigyorral szólt:vegye le! Nem!-ellenkezett a néni. Hangja határozott, éles és fájdalmas volt. Akkor kihívjuk a rendőrséget!- vigyorgott az őr. Ebben a pillanatban szakadt el a cérna egy sorban álló fiatal anyánál. Hagyják békén végre! Sok oka lehet, hogy nem veszi le a pántot!! Ugyan mi? - kérdezte most a pénztáros. Egy seb, bőrhiba, gyógypakolás lehet alatta az izületek miatt, stb. Nos, leveszi vagy sem?- kérdezte újból a biztonsági őr, most már hivatalos hangon. Nem veszem le.-mondta a néni könnyes szemmel.Jó három perc múlva megérkezett az üzletvezető is. Kérem hölgyem... Nem! Hívják csak ki a rendőröket! Ez túlzás lenne!-sutyorogta az üzletvezető az őrnek. A sorban állók közben lincshangulatba jöttek. Ekkor a fiatal anyuka odalépett a nénihez. És nekem meg tetszik mutatni mi van a pánt alatt? -nézett esdeklően a nénire, aki megérezte a nőben a segítő szándékot, hát bólintott egyet. A fiatal nő óvatosan nyúlt a pánt felé, s takarva a többiektől a nénit, félrehúzta a díszes pántot. Elakadó lélegzettel, könnyes szemmel nézett a nénire, mikor megpillantotta az immár fedetlen alkart. Azt az alkart, melyen egy sorszám állt. Egy sorszám,amilyet ma már kevés ember visel a testén, beletetoválva  a bőrébe és örökre a lelkébe. Egy sorszám, melyet anno oly könnyedén és előszeretettel osztogattak  Birkenauban, 1943 tavaszán.

a-36xxx