Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Perzsi.•  2020. augusztus 27. 13:42

Az SLS 5. rész

Tony másnap korán kelt. Kanada kb 5 órányi út. Autóval, de közben át tudja gondolni, mit nem vett észre. Az éjjel szemernyit sem aludt, csak forgolódott, de csak még jobban belezavarodott a dolgokba. Már-már úgy tűnt, hogy sci-fi történetbe csöppent.

Automatilusan vezetett, rutinosan, míg meg nem érkezett Ontario megyébe. A gazdaságot hamar megtalálta, óriásplakátok hirdették, mint minden gazdáét, itt a környéken.

-Milyen tisztaság van itt, a levegőt pedig harapni lehet. Tudnék itt élni-gondolta. Bár akkor másból kellene megélnem, de megérné. Tony ugyanis nem a munkájának szentelte örökké az életét. Elhatároztas, 45, max 50 éves koráig dolozik, feszített tempóval, utána nyugalomba vonul. De ennek ára van. Nagy ára, addig nincs éjjele sem. És talán családom sem lesz-gondolta kicsit szomorúan.

Josh terepen volt. Épp az állatok egészségi állapotát rendezte, mikor Tony megállt mellette.

T:Üdvözlöm, megbeszéltük, hogy interjút ad nekem-mondta Tony, és nyújtotta a kezét.

J: Jó napot-már akinek jó.

T: Miért, baj van az állatokkal?

J: Azokkal nincs. A hatóságokkal van gond. Sarokba akarnak szorítani, mert nem öntöttem ki a tejet. Szerintük túltermelés van, és az árakat csak úgy tudjuk fixen tartani, ha a "felesleget" kiöntjük. De erre képtelen vagyok. Ezért mi itt mindannyian megdolgoztunk.És a többi gazda... bár azért vagyunk néhányan akik józanul gondolkodunk. A gond az, hogy újabban gyanús tűzesetek történtek. 20 mérfölddel arébb egy tanya csak úgy  leégett. A nyomozás még nem hozott eredményt, de a gazda állítja, ő mindent rendben csinált. Pár ismeretlen fickóra gyanakszik. Már azzal kitűntek az ivóban, hogy a ruhájuk olyan úrifiús volt. Arról nem is szólva, hogy még soha senki nem látta őket eddig itt, a környéken. És a tűz óta sem. Felszívódtak. Én megkétszereztem az esti műszak dolgozóit, de ez nem nyugtat meg. És mindezt az értelmetlen rendelet, felhívás miatt, hogy öntsük ki a "felesleges" tejet. Őrült világ ez. Itt kiöntik, máshol meg éheznek. Ez így nagyon nem jó.

T: Térjünk rá arra, amiért jöttem. Azt mondta a telefonba, hogy a papíron, amin kapta az értesítést, egy furcsa ssignó van. Mi is ez pontosan? 

J: Megmutatom, jöjjön velem. 

Az irodában Josh elővette a páncélszekrényből a papírt. Tessék. Egy  nagy fekete fánk. Szerintem. Értelmét nem látom.

T: Ez nem fánk. Nagyístuk ki. ... Ez egy VVT,(vörösvértest) de szándékosan feketére satírozva. Hátborzongató.

J:És ez mit jelent? 

T: Nem tudom pontosan, csak sejtem, de semmi jót nem jelent. Vihetek belőle másolatot?

J:Felőlem-vonta meg a vállát Josh. Végeztünk?

T:Igen, de ha a furcsa idegenekről  bármit megtud, vagy bármi az eszébe jut, hívjon.

J:Ok.


-Tony ismét az autóban ült. Most rövidebb út várt rá, ugyanis a Kanadai határnál van az a laboratórium ahol Nadja és Keith várja.Ez már izgalmasabb lesz.-Remélte Tony.

Csodás , fákkal, virágbokrokkal körülvett kis épület elé érkezett meg, alig 2 és fél óra múlva. A levegő balzsamos volt, még madarak is csicseregtek, teljes volt az idill.

A kapunál azonban őrök álltak, felfegyverezve! 

T.Tisztára mint a katonák...mormogta.

-Mert azok is vagyunk-szólalt meg mögötte egy hang. Bajuszos, szakállas, nagydarab ember állt mögötte. 

_ Nem tudom, hogyan sikerült engedélyt szereznie, de valószínűleg jók a kapcsolatai. Ide nem szoktak idegenek belépni.

-Ahogy mondja: vannak kapcsolataim.szólt Tony

- Bent  a rejtély, a halál ólálkodik, még ha parányi szinten is. De mindenképpen jelen van, megmutatja magát, még ha csúcstechnológia is kell a leleplezéshez-monfondírozott Tony.

Belépve megcsapta orrát a fertőtlenítő jellegzetes orrfacsaró bűze. Igen bűze, neki minden az volt, ami nem a természet alkotta pompájában próbált betolakodni az életébe.

-Micsoda ellentét, kint és bent között. Hogy lehet itt dologozni? Ráadásul állítólag alig jutnak innen haza, mert megszálottan dolgoznak...

-Keith sietett elé. Elnézést, korábbra vártuk.

T:Kanadából jöttem visszafelé, szándékosan önöket hagytam utoljára.

K: Menjünk, Nadja már vár minket.

Zsilipajtó, védőruha, minden kötelező óvintézkedés után végre  bent volt a "szentélyben". 

T: De hűvös van itt!

K: Okkal. A minták miatt. Amit szabad, azt megmutatjuk, de ne számítson szenzációra.

Nadja ez az úr itt Tony, oknyomozó riporter a Authentic Gossip-tól. Vele beszéltem, ő kapoot engedélyt, hogy láthassa a 2 vérmintát és az eredményét.

N:(Nadja): Örvendek. Akkor klássuk csak. Van itt egy Magyar elhunyt hölgy vérmintája, és egy híres  hazai énekesnőé.. Melyikkel kezdjük? 

T: Nekem mindegy. 

N: Az idős hölgy vére első vizsgálatra semmi különös.De mivel okkal küldték ide, többször megvizsgáltuk.És azt tapasztaltuk, hogy a negatív faktornak semmiképp nem tudható be  a VVt "viselkedése".

T: Miért ,tud egy VVT viselkedni? Pláne egy halotté? 

K: Igen. Suttogta Keith. Én válaszolok, Nadja hozza a mintát. Ennek az elhunytnak viselkedik a vére. És "beszél". Még nem teljesen értjük, de árulkodik.

N: Itt a minta. Nézzen bele a mikroszkópba. Mit lát?

T: Egy csomó izgő- mozgó VVT-t. A szélükön mintha néhol fényeket látnék felvillanni. De valószínűleg ez az én fáradtságomnak tudható be, több órányi vezetés van ma mögöttem. És még nincs vége.

K: Mi nem láttunk fényeket, de azt igen, hogy ez a VVT, a  mintavétel után 1 héttel is él még. Sőt, nem csak él, de osztódik is. Látja? - Mondta Keith, és a mikroszkóp felé hajolt.

Nadja! Ezt nézd meg!

N: Nézem. Pontosan mit is nézzek? Nem látok újat,  bár az eddig tapasztalt dolog is épp elég különös, sőt természetfeletti.... Ezt nem hiszem el! Tony ön nem tévedett. Tényleg fények villannak fel a VVT  körül. Mi a fene történiK, Mi ez?

K: mintha welektromos kisülés vagy mi a fene lenne. Mintha  az osztódás közben energia szabadulna fel, és az körbeveszi, védi a VVT-t. És úgy tűnik, egyre "erősebb" lesz. Fénylik, ragyog a VVT.

-Ez elképesztő. Mondták mindhárman egyszerre.

K: Muszáj most megnéznie a másik mintát? Nem szívesen hagynánk itt ezt, ezt tovább kell vizsgálnunk.

Több órás út, leállt munka, stb: mondta Tony letörten.

N: Jó nézzük meg, de siessünk. Itt van. Egy híres, pontosabban lecsúszófélben lévő énekesnő vére. Kövér kis VVT-k,a közepén egy sötét tölcsér alakú valamivel. Mikor először vizsgáltuk, még a szélén volt a tölcsér. De ez az újabb minta, ezt tegnap vették le. Itt már a közepén van az a tölcsér.Az biztos, hogy nem vizsgálat közben került középre, hanem a pihentetés közben. Ezt a tölcsért több, szinte minden beküldött mintán látjuk újabban.

T: Kik küldenek ide mintát?

N: A gazdagok. A felső tízezer. 

T: De mi célból? 

K: Na ez az. Vette át a szót Keith. Ez nem sima labor. Ez a Hadsereg kutatólaboratóriuma. Mi sima labort nem végzünk. Kizárólag ha járványról van szó, vagy ha a katonák külföldön jártak, és alapos a gyanú, hogy valamit hazahoztak. Sima labort csak akkor végzünk, amúgy kutatunk. Ezért nem értettük, hogy került ide kőgazdag celebek vére. De a látottak alapján már úgy gondoljuk,, jobb, hogy nálunk vannak  ezek a furcsa minták., Ez a sötét tölcsér valami módon összefüggésben van a gazdagsággal. Ugyanis megnéztük bolti eladó, raktáros, utcaseprő, stb vérét, de sehol máshol nem találtunk tölcsért. Mi a tölcsér keletkezését vizsgáljuk, az meg az ön, és a kormány dolga, hogy miért csak az "elitet" fertőzi meg. Pontosabban még a maga dolga kideríteni, de sejtem, ha valami nagyon komolyba tenyereltünk bele, akkor ez nem marad így. 

N: Végeztünk? Vagy  van még kérdése? Mert mennénk vissza fénylő VVT-hez...

T: Kérdésem később lesz talán,. már ha még engedik akkor. Köszönöm a segítségüket, és nyugodt vizsgálódást  kívánok.

K: Na, az biztos nem lesz, de köszönjük!

Tony lassan baktatott vissza kocsihoz.Ennem is kellene valamit, meg Klarat hívni, előkerült e már Bo. Most nagyobb szükségem lenne rá, mint eddig valaha. Klara minden nyomot megnézett a neten, de az utolsó jel szerint Bo az otthonában tartózkodott az eltűnése előtt. De ott nincs. A szerkesztősében sincs. Nőnél sincs... vagy de?  Előkerült volna már, ha  nem lenne bajban. Ennyire másnapos nem lehet, a pia utóhatása nem tart 3 napig. Fel kell hívnom a nyomozót- gondolta Tony. Nagyon nem szívesen, egy nagyképű pasas, kis körszakállal, bongyor hajjal. A nők bálványa. Igaz tud a csávó, de mellette kevésnek érzem magam.

Tony beült az autóba.

Foglaljuk csak össze- gondolta, így királyi többeszámban. Van a magyar idős  néni. Különleges vércsoporttal, aminek az eredménye még unokája Lia előtt is rejtély.Világít a VVT-jeHa találkozom vele, nehogy elszóljam magam. Rohadt egy helyzet, ő segít nekem, én meg titkolózom. Pedig úgy érzem, vele teljesen őszintének kell(ene) lennem.Majd kitalálok valamit.. Jó megérzései vannak, jó a szeme, és  vág az esze.... vajon mit nem mondott el neki a Prof? Hiszen azt, hogy a nagyika vére szinte már földöntúlian viselkedik, még ő sem tudhatta.

-Aztán van a tanya. Rejtélyes idegenek, tűzeset, széthúzó gazdák. Lehet, nem is az idegenek gyújtogatnak, hanem... már ha gyújtogatás történt valóban.

Végül a labor. Csak legközelebb is kapjak engedélyt! Már ha lesz legközelebb.

-Találkoznom kell Klarával, meg kell keresnünk Bo-t. Most ez a legfontosabb. Senkit, de kollegát főleg nem hagyunk cserben. 

Tony bekapcsolta a rádiót, és megpróbálta fejéből a gondolatokat kizárni. Még 3 óra út áll előtte..



Folytatása következik...

Perzsi.•  2020. augusztus 23. 13:49

Az SLS 4. rész

Az Authentic Gossip  szerkesztőségében  Tony , a főszerkesztő idegesen rágcsálta a tolla végét. 

-Egyre több haláleset, mind a "fekete" kórnak tudható be. Az oknyomozó  riporterünk  Bo, meg épp most szívódott fel. Utoljára a világtanács ülésére sikerült besurrannia, azóta sehogy sem  lehet elérni. Nőcsábász, de  egbízható fickó.  Klara meg épp nászúton van.  -Kénytelen leszek magam kimenni a helyszínekre, azokhoz, akik nem zárkóznak el egy kényes interjú elöl.

-Nézzük  csak, először egy magyar származású hölgy lesz az alany, akit Liának hívnak, s most tért vissza az őshazájából. - Tony felkapta a telefonját, a slusszkulcsot, a diktafont, és sietősen elhagyta a zsibongó szerkesztőséget.

-A cím egy kertvárosi részen volt megtalálható. -Milyen nyugodt, szinte unalmas környék ez- motyogta Tony.

-Kis napsárga ház előtt, olyan kb 30 éves, szép nő állt. Fázósan húzta össze magán a vékony kardigánt.

-Jöjjön beljebb-invitálta Tonyt. Kávé, tea, ásványvíz? Mit inna? 

-Semmit, mondta Tony. Nem akarok tolakodó lenni, de rátérhetnénk a tárgyra?

-Lia nagyott sóhajtot. Már bánom, hogy vállaltam a riportot. 1 hete jöttem vissza  Magyarországról,  a nagyi temetése után. És most újból végiggondolni mindent...

-Kérem... szólt Tony.

-Kérdezzen, de csak a legszükségesebbeket.

-Telefonban ott tartottunk, hogy csak az édesanyjának adták oda a halotti  anyakönyvi kivonatot, (HAK)és a kórházi zárójelentést.

-Igen, csak neki.

-Látta az iratokat?

-Láttam. Semmi különös. Hirtelen szívhalál. Ez állt rajta. És, hogy várható volt, ugye a kora miatt. De előtte volt teljes évi kivizsgáláson, minden rendben volt.

-Az idősek tudja, szoktak hirtelen meghalni. (Meg a fiatalok is.) -mondta Tony. Miért kezdett el gyanakodni?

-Mert a  kórházba kerülése előtt én mentem el a laboreredménnyéért, és én vittem le a háziorvosához. Azon minden "rendben" volt, de a haemoglobinszint eltért a többitől. Azt mondták, kis vashiány, az ő korában nem ritka, biztosan egyoldalúan táplálkozik. De ez nem volt igaz! Én figyeltem az értendjére, én érzem magam felelősnek, hogy eltérést találtak nála.Megkérdeztem a volt évfolyamtársam professzor apukáját, mi lehet a gond? A Prof telefonált a laborba, ott azt mondták neki, hogy a vérmintából további vizsgálódás céljából anyagot vittek egy speciális laborba. Nagyon megijedtem, de a Prof megnyugtatott, nem betegségről volt szó, hanem a nagyinak a vére egy ritka vércsoporthoz tartozott, ritka alkaktorral, s ráadásul negatív  volt az RH-ja. Én nem értek hozzá, így jegyeztem meg-mondta Lia. De a Prof szeme, mikor ezt mondta? -Tudja, én ezt a férfit totyogós korom óta ismerem. Mintha az apám lenne. Biztosan tudom, érzem, titkol valamit. Meg az a cirkusz a kórházban, a sötét,  zárkózott arcok, mikor bementem a nagyi ruháiért... De most más nem jut eszembe. Ezenkívül minden rendben volt, a temetés is. Olyan koporsóban temettük el, amilyet szeretett volna. Megkérem, ha nincs más, most menjen el. Elfáradtam.

-Természetesen. Köszönöm, és ha eszébe jut valami, kérem hívjon fel.


-Tony a második cím felé igyekezett. 

Igor az irodájában fogadta. Miért épp engem szemelt ki az interjúra?

-És maga miért vállalta? -kérdezte Tony.

Na, hagyjuk, kérdezzen. Nekem már úgyis végem-mondta Igor.

-Miért?

-Azon az estén a világtanács gyűlésén.. Az a híres doki, aki holtan zuhant rám. 

-Mi van vele? 

-Csak volt. Állítólag nem volt semmi baja. De sutyorogják, hogy ki akart lépni.

-Honnan? Hát a tanácsból, a mókuskerékből, a csillogásból, a közéletből, mindenhonnan. Egy kis szigetre akart költözni a már meglévő vagyonából.De nem hagyták, kicsinálták.

-De kik? -jkérdzte Tony.

-Hát ők. A nagymenők, az SLS-ok 

-De kik ők? És mi az az SLS?

-Az egy olyan élősködő, mely megbetegíti a gazdatestet. Eleinte a megfertőződött ember jól érzi magát, eufórikus állapotba kerül, akár több évig is, mindezt ismert drogok nélkül, majd a "gyengébb" egyedeknél ronbolni kezd. Van aki élete végéig tünetmentes marad, van aki sokáig húzza, de van akikkel hamar végez.

-És ez fertőző? -kérdezte Tony.

-Na ez az! Érdekes módon csak a felső tízezer között pusztít. Ott fertőz, de ott is eltérő intenzitással. A fene sem érti, de én mindenesetre igyekszem kimaradni belőle. Meglógnék, mint a halott doki, de tartok attól ha sikerül is, nem fog könnyen menni.


-Tony az órájára nézett, majd úgy döntött,  a laborba csak azután megy el, ha visszajött Joshtól, aki Kanadában él. Talán ő is ad hasznos információt.

És ismét felhívja Klarát, segítsen, ha tud, megkeresni Bo-t. Klara az internetes adatgyűjtés profi képviselője. Most pedig ideje ebédelni, s megírni az eddig összegyűjtött információkat.



Folytatása következik...

Perzsi.•  2020. augusztus 12. 15:45

Az SLS 3

A világtanács vezetői épp soron következő gyűlésükön tartózkodtak. A büfé tömve volt különböző emberekkel. Politikusok, zenészek, színészek, bankárok, orvosok,informatikuisok, cégtulajdonosok.  kaszinótulajdonosok.....a szokásos alakok.

Nagy volt a zsivaj, amit néha egy- egy éles női kacaj szakított meg. Igor üveges szemmel nézte a mellette lévő   "cicababát" Gőze nem volt miről csivitel-gondolatai a ma reggeli tőzsdei eseményeknél jártak. A részvényei értéke  rohamosan csökkent. Ki lehet e mögött? Hiszen neki megígérték,  ha "adja" magát a brancshoz, azzal csak jól járhat. Nem csak gazdag lesz, de az is marad, véglegesen. Ezt garantálták neki azok, akik hordozzák magukban az SLS-t. Ha közéjük tartozik, semmi nem ingathatja meg fényes jövőjét. Valami porszem kerülhetett a rendszerbe. No, majd az értekezlet után megkérdezi az egyik fejest. Azt a  pocakos, nagy, vörös fejű, hajú embert. Ha csak ránéz, a hideg kirázza, de ő a biztos jövő biztosítéka.


--Ohio: Központi kutatólabor


Nadja ezt nézd  meg!-kiálltotta  izgatottan Keith. 

-Mit találtál? -kérdezte Nadja.

Egy tölcsérre hasonlító sötét valami van a vörösvértesthez tapadva. Szinte nincs szabad VVT (Vörösvértest-RBC).

Már nem először látom ezt az "élősködőt". Látszólag nem csinál semmit, de feltűnt, hogy ahol ezt láttam, ott a vér vasszintje is jelentősen csökkent. Szinte fuldoklik a  vér. (Alacsony vasszintnél a sejtek oxigénhiányosak. A hemoglobin  szállítja az oxigént.  Vashiánynál csökken a hemoglobinszint, a sejtek "fuldokolnak".)

De ami meglepő, ez a minta egy  híres énekesnőé. Pedig tudomásom szerint az elit nem nálunk csináltat vérképet.

-Kivéve a lecsúszóban lévő, vagy már lecsúszott egyénekét. -mondta motyogva Nadja.


Eközben a világtanács megkezdte az értekezletet. Igor a széke felé igyekezett, de hátulról erős lökést érzett, s már a földön fekve észlelte, hogy valami nehéz van rajta. Majd agyáig ért a sikoltozás. Éles, bántó női hisztérikus kiabálást hallott. Meghalt, te jó ég, az az ember meghalt!

Igor nagy nehezen kimászott a teher alól, mely a földre döntötte. Ekkor látta csak; egy holttest zuhant rá. Tátott szájjal nézte az ismert és elismert orvost, akiből kiszállt az élet. De hiszen az előbb még látta nevetgélni a büfében! -Nem értem. Igor összerázkódott. Mi van ha valami fertőző nyavalyája van? Azaz csak volt. Igor hirtelen nagyon rosszul érezte magát. Már nem volt olyan biztos benne, hogy jól döntött, mikor elfogadta a meghívást a világtanácsba.


Folytatása következik...

Perzsi.•  2020. augusztus 1. 11:33

Az SLS (2)Novella, kisregény

Ezzel egy időben, Kanadában, Ontario megyében Josh elképedve nézte a hivatalos értesítést. Hogy mit csináljak? -Ordított kétségbeesetten. Öntsem ki a tejet? Több ezer litert? Ezt nem hiszem el... A tejnek semmi baja. A világon több millió ember éhezik, és én gazdasági okokból öntsem ki az éltető táplálékot?Miért nem készítenek belőle sajtot? Az eláll. Mind a többi hőkezelt tejtermék is. Hogy túltermelés van az SLS miatt? Ki, mi az az SLS? Még soha, senki nem látta..Kártalanítanak... na hiszen! És a környezetszennyezés? És a lelki sokk? Az embereim feleslegessé vált munkája? Josh még sokáig motyogott maga elé nézve. Tekintete kezdett az őrültekéhez hasonlítani.Megőrült ez a világ. Ha nem teszem meg, kicsinálnak. Vagy a hatóság, vagy a többi begőzőlt, minden hülyeséget  kérdések nélkül elfogadó gazdák, termelők.

Nehéz léptekkel, szinte vánszorogva ment ki a gazdaságba.Milyen szép itt minden-gondolta. Milyen jó illat van.. Ő ehhez szokott már pici gyermekként .

Végtelenül fáradtnak érezte magát. Mint akin végigment egy tehervonat.

-Nem, nem teszem meg! Bármi is legyen a következménye. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy olyan élelmiszert semmisítsek meg , aminek semmi baja, sőt kiváló minőségű. Ez nem elfogadható. Ingyen szétosztom, ha kell, fürdök benne, csinálok engedély nélkül sajtot, (az engedély beszerzése több hét, hónap), eladom kozmetikai cégeknek, bármit, de kiönteni nem. Josh még élénken emlékezett arra, hogy egy szerencsétlenül járt szállítmány következménye súlyos környezetszennyezést eredményezett. A halak tömegesen kipusztultak, mikor a tóba ömlött a tej. Ha a talajra öntik, az eső és talajvízzel szintén bekerül a élő vízhálózatba, tehát így is, úgy is kárt okoz. (na). Őt a nagyszülei, szülei a föld, a természet szeretetére, tiszteletére tanitották, a vele együttélésre. Nem kizsákmányolni. Élni és élni hagyni. A természet mindent megad, csak nem szabad kapzsivá válni.

Miután döntött, kicsit jobban érezte magát. Visszaindult az irodájába, hogy elintézzen pár fontos telefonhívást...


Folytatása következik.


Perzsi.•  2020. július 31. 12:23

Az SLS (1)( novella vagy ami lesz belőle)

Lia ült a kórházi folyosón, teljes kábulatban. Még 15 perce sincs, hogy közölték  vele, drága nagymamája elhunyt.De hiszem csak 63 éves volt, és hétvégén még a kertben kapált, locsolt, s mindent elvégzett. Többet dolgozott a házban és körülötte, mint sok aktív dolgozó a munkahelyén. Nem értem...motyogott Lia. Kis fejfájással kezdődött, migrén lett belőle, ami nem múlt. Bejöttünk a sürgősségire, onnan került ide a neurológiái osztályra hétfőn. És most pénteken meg már nincs... már nagypapával van, ott fenn. Sírógörcsöt kapott. A nővér , aki eddig is szemmel tartotta, értesítette az orvost. Felajánlottak neki egy nyugtató injekciót. Köszönte, nem kérte. 

Doktor úr! Mi a nagyim halálának oka?-kérdezte Lia. Pontos felvilágosítást a legközelebbi hozzátartózója...ön az? Nem, az édesanyám,. a lánya, a közeli... Akkor neki:mondta az orvos. De annyit elárulok, hiszen ez szinte nyílt titok, hogy a rejtélyes rejtőzködő, több csápú idegen a tettes  a nagyija eseténél is.Az SLS

Lia nagyott sóhajtott, mikor átadták neki a nagyi tárgyait, értékeit. Értékei? Vicc. Az érték, ő maga volt. Volt, volt, volt...zakatolt a fejében ez a rövid szó.Ki innen, minél gyorsabban. Ki a levegőre, a  napsütésbe, a zajba, szmogba, bárhova ,csak el innen!


...folytatás bármikor...

Kategória: fantázia, sci-fi beütéssel.