Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Csend van. Szomorú fátyolban,

valahol a távolban,

gyilkos fegyverek ropognak,

szívek torkokban dobognak,

a múlt beleolvad a mába,

egy név karcolódik a fába,

talán valamelyik ősünké,

emléke ne legyen az enyészeté,

mert mindenki addig él,

míg valaki róla beszél.

Ezen a ragyogó szeptember végi napon,

hallom, hogy benned él a dalom, 

s te úgy dúdolod halkan,

mint ahogyan a lehulló falevél koppan,

mit felkap a szél, s repít messzire,

de nem hull rá senkire,

mert ez a dallam csak kettőnké,

ettől váltunk egykor felnőtté.

Sárba ragadt lábnyomod őrzi azt , hogy erre jártál,

te, ki mindig is fáztál,

fáztál attól, hogy felvállalj,

hogy eláruljon egy nyikorgó kapualj,

mikor lábujjhegyen settenkedsz,

s a meleg szobában énekelsz,

egy dalt, mely igaz is lehetne,

ha az arcod is megmutatnád-végre.

Ólomlábon cammogó ősz,

ki most némán tűr, az egy hős,

mert oda a nyár, itt a tél,

s mindenki mástól fél.

Arcokra fagyott könnyek,

vérfagyasztó napok jönnek,

a szegény még szegényebb,

a gazdag meg még éhesebb.

A kenyér kifordul a szájból,

szövetmintát vesznek a májból,

ha kóros az elváltozás,

a diagnózis az, hogy piás.

És ha az? Kit érdekel?

Józanul mit énekel?

Az igazat ma kussoltatják,

a többit meg jól beoltják.

Keserű ma a dalom,

egyre csak azt nyafogom,

nem lesz ennek jó a vége,

önként megyünk a vesztőhelyre.

Péntek Rézi 13

*

Egy fekete macska halad át az úton,

én egy néninek épp a karomat nyújtom,

de hirtelen nagyot ugrik a néne,

a fene essen ebbe a rusnya dögbe!

Előttem kavirnyál át az úton,

miközben én a saját hitem fújom,

erre ez a Péntek Rézi 13,

kineveti minden álmom!

Sicc innen te boszik árnya,

a ti mágiátok sötét, s fránya,

babonátok fekete átka,

mire köpök hármat , váll fölött, hátra!