Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Luca ( Luká)  halála annyira megviselte Angit, hogy beindult a szülés. S mintha nem lett volna elég, hogy koraszülés esete állt fenn, még az utolsó pillanatban rosszul helyezkedett a pici, és farfekvéses lett. Nem tudta hogyan került kórházba. Csak annyi maradt meg benne homályosan, hogy mintha Zsolt hangját hallotta volna. Császármetszéssel segítették világra a csecsemőt, aki egy gyönyörűséges kislány volt. Lulu lett a neve, így legalább részben viselte apukája nevét. Annyira pici és törékeny volt, hogy több mint egy hétig nem engedték haza, s mikor végül elbocsájtották, kontrollokra kellett járniuk, így a temetésre sem tudtak hazamenni Olaszországba. Keservesen teltek a napok, rengeteg buktatóval, de Angi nem fogadott el segítséget a motorosoktól. Tudta, érezte, és látta is az ablakból, hogy körülötte vannak, ugrásra készen. Lulu ha lassan is, de egyre jobban erőre kapott, s mikor 5 hónapos lett, Angi elhatározásra jutott. Milánóba költöznek, ott legalább számíthat Luca szüleire is. Felkerekedett hát, és egyik karján a csecsemővel, másikban a bőrönddel taxiba szállt. A többi cuccukat postával előre küldte. Már a pályaudvaron várakozott, mikor megjelent Zsolt. 

-Feltétlenül el kell mennetek? Jól átgondoltad? Tudom, hogy nekem van a legkevesebb jogom ahhoz, hogy beleszóljak, de... Pontosan! Neked van hozzánk a legkevesebb közöd!-vágott a szavába Angi, majd vonatra szállt. Elhelyezkedett, az alvó picit a babahordozóban maga mellé tette, majd megpróbált pihenni. Merengéséből a sípszó riasztotta fel. A szerelvény kis rándulással, lassan elindult. Angi egy utolsó pillantást vetett a peronra, ahol meglepetésére Zsolt még mindig ott állt. Kezét tétován intésre lendítette, de a mozdulat félúton abbamaradt. Szeme gyanúsan csillogott, akárcsak Angéláé. Bárcsak ne érezne fájdalmat! De érez. És ez megrémiszti. Neki nem szabadna Zsoltra gondolnia, mégsem tudja kiűzni a gondolatai közül. 

A vonat egyre nagyobb sebességgel haladt a pályán, a táj lassan elmosódott. A következő megállónál rezignáltan nézett ki az ablakon, mikor is megpillantotta a férfit. Ez nem lehet igaz! Képzelődöm! -gondolta magában. Nem képzelődött. Zsolt állt a peronon. Nem vette le a bukósisakot, de Angi felismerte. A következő megállóban ugyanez történt. Angi feszült lett. Örült is a férfinak, meg nem is. Mindegy is, több megálló nem lesz a határig!-nyugtatgatta magát. A vonat azonban többnyire közút mellett haladt el, így észre kellett vennie, hogy Zsolt motoron  követi a szerelvényt. Ismerős alakja fel-feltűnt, hosszú kilométereken át. Bár tudta a férfiról, hogy rutinos és óvatos sofőr, Angi mégis aggódott érte. Aztán a határon túl már nem látta többet. Nem tudhatta, hogy egészen Milánóig követték. Zsolt láthatatlan maradt számára. 

A következő hetek lassan teltek el. Nehéz volt a beilleszkedés. Luca szülei azt szerették volna, ha menyük hozzájuk költözik a picivel, de Angi másképp döntött. Abba a pici lakásba költözött be, ahol Luca élt még az esküvőjük előtt. Ennek a rezsijét tudta kifizetni. Nem nagy, de kettejüknek elég pár évig. Kedvelte ugyan elhunyt férje szüleit, de úgy érezte, túlságosan kontrollálnák az életüket. Alapos tervezés után végül sikerült beosztani a havi jövedelmét. Rengeteget gondolt Zsoltra, és ez bosszúsággal töltötte el. Egyik délután hosszasan csengettek. Morcosan ment ajtót nyitni, épp az előbb tette le Lulut aludni. Kikukucskált, de nem látott senkit. Visszaérve a kiságyhoz, ismét csengettek. Mérgesen nyitott ajtót. Senki. Már készült becsukni, mikor a küszöbön megpillantott egy hatalmas kosarat. Tele volt pakolva mindenféle finomsággal. Gyulai kolbásszal, szegedi paprikával, makói hagymával, fokhagymával, somlekvárral és csipkebogyószörppel meg egyebekkel. Angi annyira meglepődött, hogy észre sem vette, mennyi ideje álldogál az ajtóban. Szemernyi kétsége nem volt arról, hogy a motorosoktól származik az ajándékkosár. És ez így ment hónapokon át, szinte minden hétvégén. Angi sosem látta, hogy ki hozza a kosarat, de volt sejtése. Lassan elkezdett vágyódni Zsolt után. Lulu már egy éves volt, mikor egyik hétvégén sikerült elcsípnie a férfit.  A csengő megszólalt, és Angi mint egy villám, az ajtónál termett, és feltépte azt. Ahogyan sejtette, Zsolt állt ott. Gyere be, ne légy már ilyen gyerekes!-szólt bosszúsan a férfira. És az eddig oly magabiztos, fennhéjázó, nagyképű sármőr, a férfi, aki még pár hónapja is egy hólyag volt, most zavartan álldogált, és egy hang nem jött ki a torkán. A kínos helyzetet Lulu oldotta fel, aki odatotyogott az ismeretlenhez, és annak nadrágszárába kapaszkodva vigyorgott fel a két felnőttre. Zsolt elkerekedett szemmel nézte a picit, majd áhítattal megszólalt: de szép gyermek! Lulu pedig boldog mosollyal nyújtotta a kezét, jelezve: vegyél fel! Szabad?-kérdezte Zsolt, Angi pedig bólintott. Hopp!-kiáltotta a férfi, s Lulu boldogan sikkantott, majd ugyanazzal a lendülettel jól beleharapott a vendég orrába. Jaj! Ne haragudj, elfelejtettem, hogy ez az új szokása!-pironkodott az anya. Mindenkit megharap, aki tetszik neki! Szó szót követett, a hangulat oldódott, az órák hamar elrepültek. Fél éven át minden második hétvégén pár órát együtt töltöttek, s egészen jól kijöttek egymással. Lulu rajongott a vendégért, s le sem lehetett tenni, ha a férfi náluk volt. Az egyik hétvégén aztán Zsolt feszülten érkezett meg. Mi a baj?-kérdezte Angi. Most három hónapig nem fogok tudni jönni. Amerikába kell mennem felkészülni egy nemzetközi versenyre. Telefonon tudok majd videóhívást kezdeményezni. Az is több a semminél.-felelte Angi, miközben buzgón nyelte a könnyeit. Egyikük sem merte vállalni a következő lépést. Lassan, nagyon lassan teltek a hetek. A kis Lulu is egyre nyűgösebb volt, hiányzott neki a férfi, akárcsak Anginak , aki még mindig nem akarta magának bevallani, hogy mit érez valójában. Mikor Zsolt ismét felbukkant, szándékában állt, hogy megkérje, ritkábban jöjjön. Azonban minden gondolat kiröppent a fejéből, mikor meglátta az ismerős arcot az ajtóban. Arcán széles mosollyal, száját üdvözlésre nyitotta, de a következő pillanatban egy forró szájat érzett ajkain. A férfi olyan erőteljesen, olyan vad hévvel csókolta, amilyet Angi addig még sosem érzett. Hosszú perceken át szorították egymást, kizárva a külvilágot. Megszűnt minden és mindenki, csak ők ketten léteztek. Költözzetek haza velem kérlek!-szólalt meg végül a férfi. Angi pedig nem tétovázott. Szerette Milánót ,  ezt a miliőt, de ösztönei azt súgták most minden jóra fordul. Luca szülei megértőek voltak, megegyeztek, hogy a szünidőket itt fogják tölteni, így a következő hétvégén hazautaztak. Zsolt első meglepetése egy majdnem teljesen befejezett családi ház volt, amit közel két éven át építgetett. Ide költöztek be Angiék, s Lulu örömmel fedezte fel az udvart, különös figyelmet szentelve az állatoknak. Ez volt a második meglepetés.A pipik, a két cica, a kakas, és az édes kis vizsla, akit Zsolt hozott neki. Egész nap az udvaron akart lenni, és dagonyázni a sárban az állatkákkal. A harmadik meglepetést egy májusi napra időzítette a férfi. Egy motoros találkozót a városszéli határba, a tó melletti rétre. Egy sátras piknikre hívta meg a cimborákat, akik jöttek is örömmel. Úgy körülbelül százötvenen. Zúgott a határ a szebbnél szebb gépállatok hangjától, a vendégek kacagásától. Angi hosszú idő óta most először ült motoron. Izgatottan pislogott körbe-körbe. Hófehér tavaszi ruháján apró bézsszínű virágok pompáztak, a szoknyarész pedig mint egy fátyol, úgy lobogott mögötte. Lassan gördültek be a rétre, ahol jobbról és balról is, rendezett félkörökben rengeteg sátor foglalt helyet. Középen egy végtelen hosszú asztalon étel és ital sorakozott, mi szem szájnak ingere, a hangszóróból pedig egy szívfájdítóan szép zene szólt: Tracy Lawrence: Just you and me. Angi most, csak most fogott gyanút. Csak nem? Jóformán még végig sem gondolta, mikor jobbra pillantva meglátta Zsolt arcát, majd közvetlenül mögötte Lulut, ahogyan boldogan mosolyogva szalad feléjük, kezében szorongatva valamit. Ekkor bukkant fel Zsömi, a vizsla, s Lulu figyelme immár ráirányult. Egy elegáns mozdulattal kirázta kis markából a gyűrűket, és a száguldó vizsla után vetette magát. Zsömije, Zsömije,( Zsömike) gyeje vissza! Zsolt megkövülve nézte a jelenetet, Angi pedig nevetőgörcsöt kapott. Szintúgy a 150 vendég, akik négykézlábra ereszkedve kutatták a gyűrűket. Időbe telt, de meg lett mind a kettő. Ezután már gyerekjáték volt a lánykérés és az eskütétel is. A két egybehangzó igen után minden motoros tett egy kört a pár körül, majd a fényképeszkedésre került sor. A képek jól sikerültek, különösen az, ahol a friss házasok, Angi és Zsolt boldogan emelik maguk mellé Lulut, aki féktelen örömében Zsolt orrába harap.

A reptér váróterme éles fényben fürdött. Hatalmas ablakain csak úgy ömlött be a napfény. Még csak március volt,de  szinte nyárias volt kint az időjárás. Angi toporogva várta, hogy Zsolt gépe végre leszálljon. Ősz óta alkottak egy párt, bár alig találkoztak. Zsolt folyton utazott, versenyekre járt. A motocross volt az élete. Angi maximálisan támogatta, hiszen saját maga is motorozott, mióta az eszét tudta. Igaz, ő csak amatőr módon, nem versenyszerűen. Ha ideje engedte, minden hétvégén egy versenypályán volt, ott rótta a köröket. A gép végre leszállt, és Zsolt feje kis várakozás után felbukkant az ajtóban. Mindkét oldalán egy -egy lesült cicababával. Teli szájjal vigyorogva nézett Angira, aki csalódottságában némán állt ott, teste mellett lógott két karja, melyet az előbb ölelésre lendített. Na, mi van, mi a gond? A lányok elkísértek, este bulizni fogunk, az egész csapat. Jöhetsz, ha akarsz!-vetette oda flegmán, majd elvonult a két szoláriumreklámmal. Természetesen esze ágában sem volt este elmenni a buliba. Helyette kiment a gyakorlópályára, s megszállottan rótta a köröket egymás után. A sokadik kör után a többieknek feltűnt, hogy valami nem stimmel, s épp le akarták inteni, mikor is magától kiállt. 

Teltek a hetek, s nem keresték egymást Zsolttal. A közösségi médiából azonban Angi tudta, hogy a férfi szinte minden héten más nővel mutatkozik, mulatozik. Eleinte nagyon fájt ez neki, de aztán összefutott egy volt évfolyamtársával, Lucával, aki Olaszországban élt. Jelenleg kiküldetésen volt, s örömére szolgált, hogy találkozhat Angival. Egyre több időt töltöttek együtt, amit Zsolt bosszúsan vett tudomásul. Mikor hónapokkal ezelőtt a két napbarnított szőkével hazaállított, szándékosan akarta megbántani Angit. Megmutatni neki, hogy őt nem lehet korlátok közé szorítani, márpedig egyre inkább lekötve érezte magát. A nőt vádolta azért, mert csapdába esett. Arra csak az elmúlt hónapokban döbbent rá, hogy amit csapdának hitt, az a szerelem. Beleszeretett Angiba, és ez félelemmel töltötte el. Ezért megállás nélkül falta a nőket, hogy felejtsen, hogy szabaduljon. Jó úton járt, legalábbis azt hitte. Legutolsó szerzeménye,  Karola, egy égővörös hajú lány azonban átlátott rajta. Itt az ideje, hogy dönts!-szólította fel Zsoltot. Vagy ő, vagy én! A döntést azonban nem Zsolt hozta meg, hanem az élet. Angi és Luca ugyanis nagy hirtelenséggel összeházasodtak, s hosszú nászútra mentek Olaszországba. Zsolt keserűen vette tudomásul, hogy számára már nincs visszaút. Mikor Angi két hónap után hazajött, hogy elrendezze az itthoni dolgait, s kiköltözzön férjéhez és annak  családjához, fény derült a gyors esküvő okára is. Angi várandós volt, úgy nagyjából az 5.hónapban járt. Egy üzletközpont előtt futottak össze véletlenül, s a domborodó pocak mindent megmagyarázott. Zsolt olyan zavarban volt, hogy köszönni is elfelejtett, Angi szintúgy, így némán mentek el egymás mellett. A távolodó nő után nézve aztán Zsolt észrevette, hogy a nő motorral érkezett. Ez nem lehet igaz! Ez nem normális! Az ő állapotában hogy lehet ilyen felelőtlen? Tudta, hogy Angi bolondja a gépnek, az erőnek, a sebességnek, na de azért! Estére találkozót beszélt meg motoros barátaival, akiknek élénken ecsetelte, mit látott. Volt aki szerint nem volt semmi kivetnivaló abban , hogy Angi állapotosan motorozik, de a többség felhördült. Szidták látatlanban is Lucát, hogy engedheti ezt meg a nejének? A valóságban pedig Luca, aki Milánóban dolgozott, semmit nem tudott neje döntéséről. Megpróbáltak hát beszélni Angi fejével, de a nő mindenkit elhessegetett. Így hát tisztes távolból figyelték, követték, hogy ha bármi váratlan történne, ők ott teremhessenek. A csapat tagjai ugyan alig ismerték a nőt, de azt tudták, mennyit jelent a társuknak Angi. Időközben Karola is felmérte az új helyzetet, és egy csúnya veszekedés után faképnél hagyta Zsoltot. Teltek a hetek, már csak egy hónap maradt a baba születéséig, mire  Angi mindent felszámolt, és útra készen állt. Már csak a motrot kellett bevinnie a kereskedésbe, akiknek eladta, s ő szinte könnyek között ült rá erre az utolsó útra. Ekkor érkezett a hívás az anyósától. Luca munkahelyi balesetet szenvedett...

*Luca=Luká

Folytatása következik

Pásku Erzsébet: Csak némán!

*

Kifordult a világ a sarkaiból, 

kábultan imbolyog, illuminálva,

vértől csepegő sápadt ajkaiból,

erőtlen ima száll fel a magasba.

Ne engedd, hogy ezt tegyék velünk, ó Uram, 

több terhet nem bír a vállunk, gerinc roppan,

ígérted jöttöd, s én vaksin nézem az utam,

múlnak az évek, szívem lassabban dobban.

Félelemmel fekszünk , s úgy is kelünk reggel,

fenyegetnek, áltatnak ígéretekkel,

gyermekek fáznak, a tantermek üresek,

tudás helyett gazok rettegés ültetnek.

S az ember ül, csendben, vagy néha feljajdulva,

de semmiképp nem csap az asztalra,

mert csodára vár, onnan fentről,

sok néma gyermek példát vett szülőjéről.

A zene gyógyszer, táplálék, kapocs. Emberek, ( lények)  dimenziók , kultúrák között. A lenti zenére két napja bukkantam rá. ( Tracy Lawrence: I could use one) A hangok, érzések úgy hullámzanak benne, mint ahogyan a hegyi patak görgeti medrében az apró kavicsokat.

A víz sodrásában összekoccanó kavicsok,

súrlódnak s a kipattanó hangok,

milliónyi , ősi információt hordoznak,

miközben ők tovább sodródva csiszolódnak.

Anno az volt a bemutatkozó mondatom, a személyes profilomnál, hogy csiszolok és csiszolnak. 

Volt aki gúnyolódott rajtam ezért. Egyértelműen sebet akart ejteni rajtam. Ilyenkor tud gyógyítani a zene.

Dodi! Összeszedted már a játékaidat? -kérdezte anya, aki a konyhában főzte az ebédet. Náluk ugyan nem volt ünnepi dőzsi karácsonykor, csak leves és főétel, pont az, amit Dodi szeret, de abból dupla adag. Mégis sikerült gyomorrontást kapnia a gyereknek. Így most kímélő étrenden vannak. Szerencsére Dodi szereti az üres főtt krumplit, és a rántott leves is menő nála. Most épp az készült, pirított kenyérkockákkal.  Kész az ebéd , siess!-kiáltotta anya. Ebéd után leültek tévézni, kapcsolgattak az adók között. Anya kezelte a távirányítót, megis sikerült belefutnia egy filmbe, ami a karácsonyi idillről szólt. Boldog család, nagy egyetértésben ünnepel. Nagyszülők, gyerekeik, unokák, rég nem látott  távoli rokonok, sőt még a szomszéd is, meg az ajándékboltos fiatal nő. Ez fájó pont volt Lia anya számára. Az ő szülei évek óta külföldön élnek, ráadásul Lappföldön, de nem kíváncsiak rájuk. Dodit maximum képen látták, a közösségi oldalon. Lia a mai napig nem tudja mi a távolságtartás oka. Ennek ellenére ő a "kemény" anya, aki nem képes kapcsolatot teremteni a csodálatos nagyszülőkkel, akik a Mikulás segítői,  Dodi képzeletében. "Jóindulatú" rokonok mesélték Dodinak, hogy az ismeretlen nagyszülők hol élnek, s a gyermeki fantázia előléptette a sosem látott rokonokat. Csakis az elfoglaltságuk miatt nem látogatták meg őt.-gondolta Dodi. Az ok azonban prózaibb volt. A nagyapó,  kb 15 éve,  egy sötét ügybe keveredett. Bűnrészeséggel vádolták, ártatlanságát nem tudta bizonyítani. Nem várta meg a tárgyalás végét, fondorlatos úton megszökött nejével. A sors iróniája, hogy bár elítélték ,  de a büntetése felfüggesztett börtön volt, ami 30 hónapra vonatkozott. Ők azonban mindent hátrahagytak, s hogy nyomukra ne leljenek, lányukkal is megszakítottak minden kapcsolatot. Dodiról is csak az internetről szereztek tudomást. Lia pedig hat éve minden alkalomkor, de főleg decemberben nem győz mindenféle mesét kitalálni, most épp merre járnak a nagyszülők. Színes meséket sző fiának a nagyik kalandjairól, akik világjárók, csak decemberben térnek haza Lappföldre, ahol becsomagolják a manókkal az ajándékokat, amit évközben szereztek be a világ minden tájáról. Lia ereje fogytán volt. Nem a fantáziájával volt gond  a lelke fáradt el a sok mentegetésben. Idén aztán azt találta mondani Dodinak, hogy a nagyszülei kevés ajándékot tudtak összeszedni, mert igen szegény vidéken jàrtak Ázsiában, ahol a napi élelem is mindössze három maréknyi rizs fejenként. Dodi azóta mindennap pakol. Újra és újra àtnézi a játékait, és amitől meg tud válni, azt egy dobozba teszi. Ezeket is postázd anya!-kiáltja kipirult arccal. Liát pedig a sírás fojtogatja  mert ilyen jószívű a fia, és mert a hazugsága nyomja a szívét.

Az asztalon gőzölgő rántottleves illata belengte a konyhát. Csendben kanalazták gondolataikba merülve, mikor is csengettek. Lia kíváncsian ment az ajtóhoz. Nem számított vendégekre. Az ajtó előtt a szülei álltak. Megöregedve, és szemmel láthatóan félve. Lia megnémult. Rájuk végképp nem számított. Hosszúnak tűnő percek utàn aztán Dodi kiáltása verte fel őket. Papa! Tim papa! Róz mama! Végre itt vagytok! Anya miért mondtad  hogy idén sem láthatom őket? Ez aztán a meglepetés!-ujjongott a kisfiú. Lia továbbra is dermedten állt az előszobában. Nem tudott magához térni. Egész délután ebben a zsibbadt csodálkozásban nézte ,  hogyan szövődik kapcsolat a rég nem látott szülei és a gyermeke között. Dodi rengeteg ajándékot kapott, de szinte alig nyúlt hozzájuk. Egész idő alatt az útjaikról faggatta a nagyszüleit ,  meg Lappföldről és a Mikulásról. Ők pedig feszengve igyekeztek kielégíteni a gyermeki kíváncsiságot. Most döbbentek rá , hogy lányuk,   Lia mennyi mindent kitalált, csak hogy ők kiváló nagyszülők maradhassanak Dodi szemében. Ez újabb teherként nehezült rájuk. Késő este volt mikor  Dodi végre elaludt. Megígértette a nagyszülőkkel , hogy reggel még itt lesznek. A társalgás nehezen indult meg a felnőttek között. Lia kérdezett elsőként. Miért? Miért mentetek el úgy  hogy még nekem sem szóltatok? Téged védtünk. Magunkkal akartunk vinni  de kockázatos volt. Kint pedig évekbe telt az ügyintézés. Mikor végre minden akadály elhárult volna, visszavonták az engedélyt, hogy kihozassunk magunkhoz. A felfüggesztett börtönbüntetés miatt. Most azért jöttünk, hogy perújrafelvételt kérjünk, és tiszta lappal térhessünk vissza. Ha ez sikerül, szeretnénk, ha velünk jönnétek. Nélkületek a szabadság csak vegetàció. Szabadon is rabok voltunk. Az emlékeink rabja. A hangod,  mosolyod, lényed rabja.  Be kellett volna vállalnunk azt a három év felfüggesztettet, már rég lejárt volna, azonban annak a bélyege örökre nyomot hagyott volna rajtunk, rajtad és a még meg sem született unokánkon is.  Lia sokáig gondolkozott azon amit az apukája mondott. Nem szólt egy szót sem, csak ült egész éjjel némán a fotelban. Reggel aztán, mikor Dodi felkelt, mosolyogva kérdezte meg a kisfiút: Dodikám, mit szólnál hozzá, ha pár hónap múlva nagyièkhoz költöznénk Lappföldre?

Dodi ragyogó mosolyát látva már tudta a választ.