Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Perzsi.•  2024. május 13. 10:43

Szonett a poloskáról

Fórumban megadott sorvégi szavakkal íródott.

*


Parkban sétálván megcsapott egy ágbog,
annak végén zöld poloska rejtezett,
s én riadtan egy gondolattal játszok,
hogy előre kitervelten meglesett...

Távolból hallatszik egy fuvolaszó,
majd óvatosan kinyílik egy ablak,
kikukkant egy leány, arca hót fakó,
a beste poloska nem zenél, hallgat.

Hallgat, de a lány arca vöröslik,
egészen olyan, mint egy rózsaszál,
mérges szépsége azt súgja-feledj!

Ha egyszer ezt az undort letörlik,
s az arcon megpihen a holdsugár,
csókot elfogadni ne késlekedj!


Perzsi.•  2024. május 3. 09:53

Májusi cserebogár

Májusi cserebogár,

hová tűntél az idő vonalán?

*

Emlékszem, gyerekkoromban féltem a bogaraktól. A csimasztól is. Főleg, mivel így május környékén csak úgy nyüzsogtek a háztömbök között a levegőben. Rajzásuk jól kivehető volt, esténként, mikor felkapcsolták a villanyokat az utcán. Addigra igyekeztem hazaérni, mert bizony belekapaszkodtak a hajamba, ha gyanútlan sétámmal megzavartam őket, mikor elhaladtam a lámpatest alatt. Ilyenkor visítottam, mint a vett malac. Mert féltem. Hogy mitől? Fogalmam sincs. Rossz nevelés következményeként, azt hiszem. Hisz nem csak otthon, mindenhol azt láttam, hogy míg a fiúk előszeretettel tanulmányozzák az összes bogarat, csúszó-mászót, addig a lányok menekülnek előlük. A kis csimaszok pedig ügyes rejtőzködők is voltak. Ha nem a hajba kapaszkodtak, akkor a ruha redőibe elbújva jutottak be a lakásba. Kapucniba, táskába, tornazsákba elbújva... Otthon pedig anyám vitustáncot lejtve ugrált el velük az ablakig, vagy újsággal csapkodva igyekezett félelmét csillapítani. Nálunk minden, az ablakon vagy máshogy bejutó bogár ellenség volt. Szúnyog, légy, csimasz, stb, nem léphetett ( volna) be a lakásba. Betolakodó. Ez itt az ember lakótere, vegye tudomásul minden bogár! Személyes sértés volt a jelenlétük. S a gyerekek,( lányok), ezt átvették. Amit aztán több évtizedes kőkemény munkával tudnak csak megváltoztatni. Ma már csak a poloskák, tücskök, sáskák hozzák rám a frászt. Igaz, a pókokra is "haragszom" de csak a halójuk miatt. Amúgy már egészen megszoktam, hogy Gyurika minden reggel előmászik a szekrénysor végénél, hogy megnézze, élek e még. Ma nem kukkolt meg. Eskü, hiányzik...


Manapság lassan bogár sincs, nem hogy csimaszrajzás.  Ijesztő, elkeserítő.




Perzsi.•  2024. május 1. 11:22

Május elsejei emlékek 3 felvonásban.

1972-73

Hűvös reggelre ébredtünk. A levegőben izgatottság érződött. A kinyitott ablakon át is csak foszlányokban hallatszott a készülődés. Május 1. Ez az a nap, mely egyszerre volt pihenő, s némelyek számára teher. A felnőttek némelyike kényszerűségből vett részt rajta. Minket, gyerekeket ez nem igazán érdekelt, bár hihetetlennek tűnt, mit nem lehet szeretni egy potyanapon. Mert nekünk az volt. Nem kellett beülni az iskolapadba, s a reggeli kötelező kisdobosi- úttörői  zászlófelvonásról is meg tudtunk lógni. Többnyire. Azon a szép tavaszi napon azonban " megszívtuk". A nem tudom kik úgy döntöttek, az össznépi buli a hegyen lesz megtartva. A hegyen, ahova csak protekciósok jutottak el gépjárművel, már ha a kezdetleges úton fel tudtak jutni. A többieknek maradt a mászás. Megpakolva szatyrokkal, nehogy már éhenhaljunk, ha felérünk. Természetanya úgy döntött, ő sem fog unatkozni, ezért előző este esőt zúdított a környékre. Bőségesen. Ebből kifolyólag a hegyoldal sártengerré változott. Ezen igyekezett a fél város feljutni a Turulmadárhoz. Egy idő után már nem számoltuk, hányszor csúsztunk vissza a hegy aljára. Végül sikerült, ha mocskosan is, de fenn voltunk! Ezen a reggelen gyarapodott a szitokszavakat tartalmazó szótáram is. Fent, meglepetés várt minket. Mindenféle árusok csábítottak minket portékájukkal. Sült kolbász, mustár virsli, hurka, szalonna, sör, üdítők. Külön élmény volt a fagyiárus, no meg a vattacukor és törökméz pavilon is. Összeragadt szájjal élmény volt részt venni a lufifújó versenyen, mert akkoriban nem gázzal töltötték a lufikat. Az ünnepi beszéd unalmas volt, mármint gyerekfejjel nem sokat értettünk belőle. A lefelé útra nem emlékszem teljesen, félig alvó állapotban csúsztam lefelé. Emlékezetes maradt, minden viszontagság ellenére, már csak azért is, mert izgulhattunk, mely osztályokat küldenek fel másnap szemetet szedni a hegyre. Nem minket küldtek, szerencsére, de mai napig nem felejtem, milyen siralmas látványt nyújtott a madárszobor és környéke a sok szemét alatt.

*

1978

Nyüzsgés, pezsgés, kacajok, tömeg és tömeg, és kajaillat. A felvonulás lefolyása előre megtervezett ütemben haladt. A fő útra a szinte főúti szintű mellékútról soroltak be a járművek. Minden volt ott. Rendőrség, Mentők, Tűzoltóság, Bányamentők, Vízművek, Véradó, Sütőipari vállalat...stb. Ez utóbbi kocsin pékek álltak, és a tyúklépésben haladó járműről frissen sült kifliket, pereceket adogattak le a járókelőknek, akik szinte ölre mentek egy-egy darabért. A kocsi oldalán egy hatalmas sült perec díszelgett, rajta nagy sószemekkel. Nekünk ki lett adva utasításba, nehogy a kocsi közelébe merjünk menni, ugyanis édesapám a Sütőipari vállalatnál volt autóvillamossági műszerész, s nekünk bejárásunk volt a pékekhez, akik rendszerint megleptek minket friss zsemlével, kiflivel. Na nem gyakran, apu nem szerette ha a munkahelyén lébecolunk. Viszont a tudat, hogy futunk a felvonuló kocsi után, az zavarta. Megértettem, s tisztes távolból követtük büszkén a kocsit, s néztük a fehér ruhás pékeket, akiknek nem volt túl őszinte a mosolyuk, mert felvonulás helyett inkább otthon pihentek volna... Mégis élményként maradt meg ez az elseje is.

*

1984


Csípős volt a reggel. Bosszúsan vettem tudomásul, hogy fel KELL vonulnom. Nem felejtem el, mennyire ingadozó volt a hangulatom. Kolleganőimmel az egyik társintézmény mellett találkoztunk. Mikor végignéztem rajtuk, kicsit oldódott a feszültségem. Hiszen itt vannak, összetartozunk, na jó, hát vonuljunk fel. Viszont mikor jobban megnéztük egymást, kezdett kínos lenni a helyzet. Erre az eseményre készültek el az új munkaruháink, amolyan köpenyféle. Életemben ilyen "ronda" munkaruhám nem volt még. A legfiatalabb dolgozó is,( én) , úgy nézett ki benne, mint egy elfuserált apáca és egy sztiptíztáncos keveréke. Így, együtt. Fehér gallér, fehér újszegély, kórházzöld vagy tejeskávészín keveréke tobzódott a ruhán, mely térdig ért. Mégis az ember lánya úgy érezte benne magát, mintha pucér lenne. Ezt tetézte, hogy bármilyen idő volt is, jelen esetben  hűvös, a tribün előtt jó pár méterrel le kellett venni a kardigánt. Parancsszóra. Életem egyik igen kellemetlen élménye volt, a figyelő szemek kereszttüzében, melyek égették a bőröm...


Perzsi.•  2024. április 22. 10:25

Romba dőlt Föld


2024-Föld napja

*


Föld napján az ihlet, 

romba dőlve sminkel,

mert a szép kék bolygó,

olyan most, mint egy torzó.


Azzá tették a " nagyok",

s jönnek a fagyos napok,

hol dideregni fog test és lélek,

nem is tudom...Talán félek...


Meg kell tanulnunk, hogy: együtt.  

Külön-külön semmire sem megyünk.                                        Ha mérget szórnak a fejünkre, miért nem megyünk ölre?


Mert fontos az állás, a pénz, a lakás?                                      Persze, hogy az. Na de a tartás?

Mit mutatunk az utódoknak?    

Már ha lesz életük, ha lesz holnap...


Végignézzük, hogy kihuny a fény a szemükben,                                 csak legyen pár forint a zsebünkben?                            Balga módon hittük, hogy a rabszolgaság,                      mifelénk csak egy fekete csúfság,                                          s mire páran felocsúdtunk,            azt kellett látnunk-mind azok vagyunk.


Parancsszóra(?) háborúba megyünk,                                    csak hogy az "elitnek" tele legyen a begyük,                      választgatunk, most éppen melyik pártra?                                            

Tök mindegy , mindegyik ugyanazt játssza...


Csak a lángok ugyanazok, melyek minket égetnek,                      mégis sokan birkamód bégetnek,      

de hogy ki a birka és ki az, aki pásztor,                                      

arról majd az utókor beszámol.


2024.április 22



Perzsi.•  2024. április 20. 12:18

Kék égre vágyom!



A én  Akrosztichonom:  Kék égre vágyom!

*

Ki az ki Istennek képzeli magát,

Égen s földön vihart vet, és arat,

Ki az, kinek a pénz uralja szavát?


Éget a lég, már tüdőnk marja széjjel,

Galád nagyhatalmak nevünk írják, vérrel,

Réményünkön lukat mart a kétség,

Egészen a húsig hatolt az égi sötétség.


Vajon lesz e még kék ég, fehér felhő rajta,

Álmodhatunk e újra,  s ébredünk igazi tavaszra?

Gyújthatunk e olyan tábortüzet mint rég,

Olyan igazi "úttörőfélét"?

Megmenthető-e még a gyarló emberi lét?


2024.áprililis 20