Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Ezen a szép napsütéses napon, mikor is inkább a telefont nyomom, belépek a közösségi oldalra, s ott a csengő, és az értesítés, hogy aszongya:" Mária Lujzának ma van a születésnapja, köszöntsed fel azon nyomba!(n)!

2025.02.17 , hétfő

Haf:( hang a fejemben): Nem.

2025.02.18 kedd

Rencer:(Rendszerértesítés)

Mária Lujzának tegnap volt a születésnapja, még felköszöntheted.

Haf: ma sem.

2025.02.19 szerda

Rencer: Mária Lujzának hétfőn volt a születésnapja, köszöntheted!

Haf: Szakadj le rólam, különben is, mi a  wtf van? Beállítottam  hogy nem kérek értesítést, és az én születésnapom sem publikus!

2025.02.20, csütörtök

Rencer: Hétfőn volt Mária Lujza születésnapja, még felköszöntheted!

Haf: hülye

Hírfolyam:

 -Idézetek, névnapi, születésnapi üdvözlőkártyák

-Szép képeslapok, virágok

-Szív küldi szívnek

-Tőlem-neked, szívből

-Szeretettel, áldással

-Angyalok üzenete

-Akiket ma ünneplünk

-Virágok, dalok csak neked!

-Baráti köszöntők

-Gondolok rád

Haf: Ja, mert kiírta a rencer...

2025.02.21, péntek

Rencer: Öt napja volt Mária Lujza születésnapja. Köszöntheted!

Haf: Hogyazaretkestollú fogyatékos szenzoraidat, azt! Mária Lujza (se) tudja, hogy én mikor születtem! S azt is csak innen, hogy létezem! Már ha észrevette egyáltalán... A boltban is simán elment mellettem! Tedd már takarékra magad, vagy köszöngesd te! Te gülüszemű mikrobi.

2025.02.22, szombat

Rencer: Mária Lujzának hat napja volt a születésnapja. Még nem késő felköszönteni!

Haf: Mária Lujza jobban teszi, ha mostanában nem jár felém. Mert ha meglátom az ablakból, lerohanok, elkapom, elvonszolom egy cukrászdába, és szeletenként nyomom le a torkán az ajándék torta mind a három emeletét. Na akkor írd ki, hogy köszöntsem,te pióca bithalmaz.

2025.02.23, vasárnap

Rencer: Mária Lujzának hétfőn volt a születésnapja. Ma még felköszöntheted!

Haf: hihi, rés a pajzson? Annyit sem tudsz, hogy magyarorszagon a jeles nap után még 8 napig érvényes a köszöntés? Mész a rozsdatelepre, végre.

2025.02.24, hétfő

Rencer: Mivel legújabb értesüléseim szerint magyarországon 8 napig érvényes a köszöntés a jeles nap után is, ezért felhívom szíves figyelmedet, hogy Mária Lujzát még ma is felköszöntheted, minden sértődés nélkül.

Haf: Én ökör! Ezt nem hiszem el! Hogy tanítson téged a rozsda foga, mind a 88.

Törlöm a profilom.

Rencer: Törlési kérelmét iktattuk, válaszunkig szíves türelmét kérjük!

2056 február

Rencer: Törlési kérelmét elfogadtuk, felhívjuk szíves figyelmét, hogy az új szabályzatunk szerint bármikor újra regisztrálhat, 3 kattintással. Igényt tart rá? Most segítek!

Haf: anyád

2056 március, messenger

Rencer: Üdvözlöm! Felhívom szíves figyelmét, hogy Mária Lujzának múlt hónapban volt a születésnapja. Ezenkívül Ferenc Józsefnek, Lajos Károlynak, Zsófia Anasztáziának és további 98 ismerősének  e hónapban van a névnapja és születésnapja. Valamint 34 ismetősének a házassági évfordulója, a kiskutyájának a névnapja, és a megismerkedésük évfordulója. Ezenkívül 19 főnek ma lesz az új partnerével az első randija, 45 fő ma fog először buszozni, és 23 főnek ma lesz a válópere. Továbba 43 fő ma vesz új mosógépet, és 15 fő ma vallja be, hogy elhízott. Szeretné, hogy küldjek nekik üdvözlő lapot az ön nevében?

Ha kihagyná e remek lehetőséget, semmi baj, naponta emlékeztetni fogom.

Most miért ordibálja azt, hogy Casco-t akarok?!

Luca ( Luká)  halála annyira megviselte Angit, hogy beindult a szülés. S mintha nem lett volna elég, hogy koraszülés esete állt fenn, még az utolsó pillanatban rosszul helyezkedett a pici, és farfekvéses lett. Nem tudta hogyan került kórházba. Csak annyi maradt meg benne homályosan, hogy mintha Zsolt hangját hallotta volna. Császármetszéssel segítették világra a csecsemőt, aki egy gyönyörűséges kislány volt. Lulu lett a neve, így legalább részben viselte apukája nevét. Annyira pici és törékeny volt, hogy több mint egy hétig nem engedték haza, s mikor végül elbocsájtották, kontrollokra kellett járniuk, így a temetésre sem tudtak hazamenni Olaszországba. Keservesen teltek a napok, rengeteg buktatóval, de Angi nem fogadott el segítséget a motorosoktól. Tudta, érezte, és látta is az ablakból, hogy körülötte vannak, ugrásra készen. Lulu ha lassan is, de egyre jobban erőre kapott, s mikor 5 hónapos lett, Angi elhatározásra jutott. Milánóba költöznek, ott legalább számíthat Luca szüleire is. Felkerekedett hát, és egyik karján a csecsemővel, másikban a bőrönddel taxiba szállt. A többi cuccukat postával előre küldte. Már a pályaudvaron várakozott, mikor megjelent Zsolt. 

-Feltétlenül el kell mennetek? Jól átgondoltad? Tudom, hogy nekem van a legkevesebb jogom ahhoz, hogy beleszóljak, de... Pontosan! Neked van hozzánk a legkevesebb közöd!-vágott a szavába Angi, majd vonatra szállt. Elhelyezkedett, az alvó picit a babahordozóban maga mellé tette, majd megpróbált pihenni. Merengéséből a sípszó riasztotta fel. A szerelvény kis rándulással, lassan elindult. Angi egy utolsó pillantást vetett a peronra, ahol meglepetésére Zsolt még mindig ott állt. Kezét tétován intésre lendítette, de a mozdulat félúton abbamaradt. Szeme gyanúsan csillogott, akárcsak Angéláé. Bárcsak ne érezne fájdalmat! De érez. És ez megrémiszti. Neki nem szabadna Zsoltra gondolnia, mégsem tudja kiűzni a gondolatai közül. 

A vonat egyre nagyobb sebességgel haladt a pályán, a táj lassan elmosódott. A következő megállónál rezignáltan nézett ki az ablakon, mikor is megpillantotta a férfit. Ez nem lehet igaz! Képzelődöm! -gondolta magában. Nem képzelődött. Zsolt állt a peronon. Nem vette le a bukósisakot, de Angi felismerte. A következő megállóban ugyanez történt. Angi feszült lett. Örült is a férfinak, meg nem is. Mindegy is, több megálló nem lesz a határig!-nyugtatgatta magát. A vonat azonban többnyire közút mellett haladt el, így észre kellett vennie, hogy Zsolt motoron  követi a szerelvényt. Ismerős alakja fel-feltűnt, hosszú kilométereken át. Bár tudta a férfiról, hogy rutinos és óvatos sofőr, Angi mégis aggódott érte. Aztán a határon túl már nem látta többet. Nem tudhatta, hogy egészen Milánóig követték. Zsolt láthatatlan maradt számára. 

A következő hetek lassan teltek el. Nehéz volt a beilleszkedés. Luca szülei azt szerették volna, ha menyük hozzájuk költözik a picivel, de Angi másképp döntött. Abba a pici lakásba költözött be, ahol Luca élt még az esküvőjük előtt. Ennek a rezsijét tudta kifizetni. Nem nagy, de kettejüknek elég pár évig. Kedvelte ugyan elhunyt férje szüleit, de úgy érezte, túlságosan kontrollálnák az életüket. Alapos tervezés után végül sikerült beosztani a havi jövedelmét. Rengeteget gondolt Zsoltra, és ez bosszúsággal töltötte el. Egyik délután hosszasan csengettek. Morcosan ment ajtót nyitni, épp az előbb tette le Lulut aludni. Kikukucskált, de nem látott senkit. Visszaérve a kiságyhoz, ismét csengettek. Mérgesen nyitott ajtót. Senki. Már készült becsukni, mikor a küszöbön megpillantott egy hatalmas kosarat. Tele volt pakolva mindenféle finomsággal. Gyulai kolbásszal, szegedi paprikával, makói hagymával, fokhagymával, somlekvárral és csipkebogyószörppel meg egyebekkel. Angi annyira meglepődött, hogy észre sem vette, mennyi ideje álldogál az ajtóban. Szemernyi kétsége nem volt arról, hogy a motorosoktól származik az ajándékkosár. És ez így ment hónapokon át, szinte minden hétvégén. Angi sosem látta, hogy ki hozza a kosarat, de volt sejtése. Lassan elkezdett vágyódni Zsolt után. Lulu már egy éves volt, mikor egyik hétvégén sikerült elcsípnie a férfit.  A csengő megszólalt, és Angi mint egy villám, az ajtónál termett, és feltépte azt. Ahogyan sejtette, Zsolt állt ott. Gyere be, ne légy már ilyen gyerekes!-szólt bosszúsan a férfira. És az eddig oly magabiztos, fennhéjázó, nagyképű sármőr, a férfi, aki még pár hónapja is egy hólyag volt, most zavartan álldogált, és egy hang nem jött ki a torkán. A kínos helyzetet Lulu oldotta fel, aki odatotyogott az ismeretlenhez, és annak nadrágszárába kapaszkodva vigyorgott fel a két felnőttre. Zsolt elkerekedett szemmel nézte a picit, majd áhítattal megszólalt: de szép gyermek! Lulu pedig boldog mosollyal nyújtotta a kezét, jelezve: vegyél fel! Szabad?-kérdezte Zsolt, Angi pedig bólintott. Hopp!-kiáltotta a férfi, s Lulu boldogan sikkantott, majd ugyanazzal a lendülettel jól beleharapott a vendég orrába. Jaj! Ne haragudj, elfelejtettem, hogy ez az új szokása!-pironkodott az anya. Mindenkit megharap, aki tetszik neki! Szó szót követett, a hangulat oldódott, az órák hamar elrepültek. Fél éven át minden második hétvégén pár órát együtt töltöttek, s egészen jól kijöttek egymással. Lulu rajongott a vendégért, s le sem lehetett tenni, ha a férfi náluk volt. Az egyik hétvégén aztán Zsolt feszülten érkezett meg. Mi a baj?-kérdezte Angi. Most három hónapig nem fogok tudni jönni. Amerikába kell mennem felkészülni egy nemzetközi versenyre. Telefonon tudok majd videóhívást kezdeményezni. Az is több a semminél.-felelte Angi, miközben buzgón nyelte a könnyeit. Egyikük sem merte vállalni a következő lépést. Lassan, nagyon lassan teltek a hetek. A kis Lulu is egyre nyűgösebb volt, hiányzott neki a férfi, akárcsak Anginak , aki még mindig nem akarta magának bevallani, hogy mit érez valójában. Mikor Zsolt ismét felbukkant, szándékában állt, hogy megkérje, ritkábban jöjjön. Azonban minden gondolat kiröppent a fejéből, mikor meglátta az ismerős arcot az ajtóban. Arcán széles mosollyal, száját üdvözlésre nyitotta, de a következő pillanatban egy forró szájat érzett ajkain. A férfi olyan erőteljesen, olyan vad hévvel csókolta, amilyet Angi addig még sosem érzett. Hosszú perceken át szorították egymást, kizárva a külvilágot. Megszűnt minden és mindenki, csak ők ketten léteztek. Költözzetek haza velem kérlek!-szólalt meg végül a férfi. Angi pedig nem tétovázott. Szerette Milánót ,  ezt a miliőt, de ösztönei azt súgták most minden jóra fordul. Luca szülei megértőek voltak, megegyeztek, hogy a szünidőket itt fogják tölteni, így a következő hétvégén hazautaztak. Zsolt első meglepetése egy majdnem teljesen befejezett családi ház volt, amit közel két éven át építgetett. Ide költöztek be Angiék, s Lulu örömmel fedezte fel az udvart, különös figyelmet szentelve az állatoknak. Ez volt a második meglepetés.A pipik, a két cica, a kakas, és az édes kis vizsla, akit Zsolt hozott neki. Egész nap az udvaron akart lenni, és dagonyázni a sárban az állatkákkal. A harmadik meglepetést egy májusi napra időzítette a férfi. Egy motoros találkozót a városszéli határba, a tó melletti rétre. Egy sátras piknikre hívta meg a cimborákat, akik jöttek is örömmel. Úgy körülbelül százötvenen. Zúgott a határ a szebbnél szebb gépállatok hangjától, a vendégek kacagásától. Angi hosszú idő óta most először ült motoron. Izgatottan pislogott körbe-körbe. Hófehér tavaszi ruháján apró bézsszínű virágok pompáztak, a szoknyarész pedig mint egy fátyol, úgy lobogott mögötte. Lassan gördültek be a rétre, ahol jobbról és balról is, rendezett félkörökben rengeteg sátor foglalt helyet. Középen egy végtelen hosszú asztalon étel és ital sorakozott, mi szem szájnak ingere, a hangszóróból pedig egy szívfájdítóan szép zene szólt: Tracy Lawrence: Just you and me. Angi most, csak most fogott gyanút. Csak nem? Jóformán még végig sem gondolta, mikor jobbra pillantva meglátta Zsolt arcát, majd közvetlenül mögötte Lulut, ahogyan boldogan mosolyogva szalad feléjük, kezében szorongatva valamit. Ekkor bukkant fel Zsömi, a vizsla, s Lulu figyelme immár ráirányult. Egy elegáns mozdulattal kirázta kis markából a gyűrűket, és a száguldó vizsla után vetette magát. Zsömije, Zsömije,( Zsömike) gyeje vissza! Zsolt megkövülve nézte a jelenetet, Angi pedig nevetőgörcsöt kapott. Szintúgy a 150 vendég, akik négykézlábra ereszkedve kutatták a gyűrűket. Időbe telt, de meg lett mind a kettő. Ezután már gyerekjáték volt a lánykérés és az eskütétel is. A két egybehangzó igen után minden motoros tett egy kört a pár körül, majd a fényképeszkedésre került sor. A képek jól sikerültek, különösen az, ahol a friss házasok, Angi és Zsolt boldogan emelik maguk mellé Lulut, aki féktelen örömében Zsolt orrába harap.

A reptér váróterme éles fényben fürdött. Hatalmas ablakain csak úgy ömlött be a napfény. Még csak március volt,de  szinte nyárias volt kint az időjárás. Angi toporogva várta, hogy Zsolt gépe végre leszálljon. Ősz óta alkottak egy párt, bár alig találkoztak. Zsolt folyton utazott, versenyekre járt. A motocross volt az élete. Angi maximálisan támogatta, hiszen saját maga is motorozott, mióta az eszét tudta. Igaz, ő csak amatőr módon, nem versenyszerűen. Ha ideje engedte, minden hétvégén egy versenypályán volt, ott rótta a köröket. A gép végre leszállt, és Zsolt feje kis várakozás után felbukkant az ajtóban. Mindkét oldalán egy -egy lesült cicababával. Teli szájjal vigyorogva nézett Angira, aki csalódottságában némán állt ott, teste mellett lógott két karja, melyet az előbb ölelésre lendített. Na, mi van, mi a gond? A lányok elkísértek, este bulizni fogunk, az egész csapat. Jöhetsz, ha akarsz!-vetette oda flegmán, majd elvonult a két szoláriumreklámmal. Természetesen esze ágában sem volt este elmenni a buliba. Helyette kiment a gyakorlópályára, s megszállottan rótta a köröket egymás után. A sokadik kör után a többieknek feltűnt, hogy valami nem stimmel, s épp le akarták inteni, mikor is magától kiállt. 

Teltek a hetek, s nem keresték egymást Zsolttal. A közösségi médiából azonban Angi tudta, hogy a férfi szinte minden héten más nővel mutatkozik, mulatozik. Eleinte nagyon fájt ez neki, de aztán összefutott egy volt évfolyamtársával, Lucával, aki Olaszországban élt. Jelenleg kiküldetésen volt, s örömére szolgált, hogy találkozhat Angival. Egyre több időt töltöttek együtt, amit Zsolt bosszúsan vett tudomásul. Mikor hónapokkal ezelőtt a két napbarnított szőkével hazaállított, szándékosan akarta megbántani Angit. Megmutatni neki, hogy őt nem lehet korlátok közé szorítani, márpedig egyre inkább lekötve érezte magát. A nőt vádolta azért, mert csapdába esett. Arra csak az elmúlt hónapokban döbbent rá, hogy amit csapdának hitt, az a szerelem. Beleszeretett Angiba, és ez félelemmel töltötte el. Ezért megállás nélkül falta a nőket, hogy felejtsen, hogy szabaduljon. Jó úton járt, legalábbis azt hitte. Legutolsó szerzeménye,  Karola, egy égővörös hajú lány azonban átlátott rajta. Itt az ideje, hogy dönts!-szólította fel Zsoltot. Vagy ő, vagy én! A döntést azonban nem Zsolt hozta meg, hanem az élet. Angi és Luca ugyanis nagy hirtelenséggel összeházasodtak, s hosszú nászútra mentek Olaszországba. Zsolt keserűen vette tudomásul, hogy számára már nincs visszaút. Mikor Angi két hónap után hazajött, hogy elrendezze az itthoni dolgait, s kiköltözzön férjéhez és annak  családjához, fény derült a gyors esküvő okára is. Angi várandós volt, úgy nagyjából az 5.hónapban járt. Egy üzletközpont előtt futottak össze véletlenül, s a domborodó pocak mindent megmagyarázott. Zsolt olyan zavarban volt, hogy köszönni is elfelejtett, Angi szintúgy, így némán mentek el egymás mellett. A távolodó nő után nézve aztán Zsolt észrevette, hogy a nő motorral érkezett. Ez nem lehet igaz! Ez nem normális! Az ő állapotában hogy lehet ilyen felelőtlen? Tudta, hogy Angi bolondja a gépnek, az erőnek, a sebességnek, na de azért! Estére találkozót beszélt meg motoros barátaival, akiknek élénken ecsetelte, mit látott. Volt aki szerint nem volt semmi kivetnivaló abban , hogy Angi állapotosan motorozik, de a többség felhördült. Szidták látatlanban is Lucát, hogy engedheti ezt meg a nejének? A valóságban pedig Luca, aki Milánóban dolgozott, semmit nem tudott neje döntéséről. Megpróbáltak hát beszélni Angi fejével, de a nő mindenkit elhessegetett. Így hát tisztes távolból figyelték, követték, hogy ha bármi váratlan történne, ők ott teremhessenek. A csapat tagjai ugyan alig ismerték a nőt, de azt tudták, mennyit jelent a társuknak Angi. Időközben Karola is felmérte az új helyzetet, és egy csúnya veszekedés után faképnél hagyta Zsoltot. Teltek a hetek, már csak egy hónap maradt a baba születéséig, mire  Angi mindent felszámolt, és útra készen állt. Már csak a motrot kellett bevinnie a kereskedésbe, akiknek eladta, s ő szinte könnyek között ült rá erre az utolsó útra. Ekkor érkezett a hívás az anyósától. Luca munkahelyi balesetet szenvedett...

*Luca=Luká

Folytatása következik

Pásku Erzsébet: Csak némán!

*

Kifordult a világ a sarkaiból, 

kábultan imbolyog, illuminálva,

vértől csepegő sápadt ajkaiból,

erőtlen ima száll fel a magasba.

Ne engedd, hogy ezt tegyék velünk, ó Uram, 

több terhet nem bír a vállunk, gerinc roppan,

ígérted jöttöd, s én vaksin nézem az utam,

múlnak az évek, szívem lassabban dobban.

Félelemmel fekszünk , s úgy is kelünk reggel,

fenyegetnek, áltatnak ígéretekkel,

gyermekek fáznak, a tantermek üresek,

tudás helyett gazok rettegés ültetnek.

S az ember ül, csendben, vagy néha feljajdulva,

de semmiképp nem csap az asztalra,

mert csodára vár, onnan fentről,

sok néma gyermek példát vett szülőjéről.

A zene gyógyszer, táplálék, kapocs. Emberek, ( lények)  dimenziók , kultúrák között. A lenti zenére két napja bukkantam rá. ( Tracy Lawrence: I could use one) A hangok, érzések úgy hullámzanak benne, mint ahogyan a hegyi patak görgeti medrében az apró kavicsokat.

A víz sodrásában összekoccanó kavicsok,

súrlódnak s a kipattanó hangok,

milliónyi , ősi információt hordoznak,

miközben ők tovább sodródva csiszolódnak.

Anno az volt a bemutatkozó mondatom, a személyes profilomnál, hogy csiszolok és csiszolnak. 

Volt aki gúnyolódott rajtam ezért. Egyértelműen sebet akart ejteni rajtam. Ilyenkor tud gyógyítani a zene.