Szomjas-drops

Szomjas a világ,

Fényre, örömre vágyik.

Pattanj ki tavasz!

*

Dűlöngélve lépett be az ajtón. Szeme gyors mozgása mutatta, még fér belé sör. Lassan, kimérten lépdelt a sarokasztalhoz, ami a törzshelye volt.Értetlenül nézett maga elé. Ilyenkor már itt szoktak lenni a többiek. Azok, akik zsé híján rendszerint lehúzzák őt. Őt, a jó nyugdíjjal rendelkező értelmiségit. Kihasználták. Minden alkalommal és előre megfontoltan. -Nézd már! Az öreg Jóska eltévedt!-mondta a csapos a tulajnak. Nem emlékszik, hogy ma a meccs miatt a pálya mellett van a talijuk!-vigyorgott pimaszul. Jóska meghallotta a gúnyt a hangjában, mégsem szólt. Tekintete az egyetlen növényre összpontosult, ami a helyiség ablakában kókadozott. Intett. Kikérte a szokásos egy sörét, és tovább ücsörgött. Volt hely, így bár az egy sörével nem hozott nagy hasznot, nem tették ki. Már esteledett, mikor a többiek megérkeztek. Illedelmesen meghallgatta a meccs lefolyását, majd mielőtt a többiek felocsúdhattak volna, elindult kifelé az ivóból. A sörét, melyből alig pár kortyot ivott, az ablakban álló cserepes virágra öntötte. Senkit nem zavart vele. Bizonytalan léptekkel indult el valamerre.  És ez így ment heteken át. Néha engedett az unszolásnak, hagyta, hogy eligyák a nyugdíját. Ilyenkor akár két hétig is azt ette, amit otthon a hűtőben, spájzban talált. A következő nyugdíjkor pedig minden kezdődött elölről . Míg a többiek szorgalmasan pusztították az ivó készleteit,  ő egy üveg sör mellett elüldögélt egész délután. Aztán kifelé menet a maradékot, úgy jó két decinyit a virágra öntött. A csapos csak legyintett rá.- Úgyis annyi már annak a gaznak! De a "gaz" hétről hétre szebb lett, s tavaszra csodaszép növénnyé serdült. 

Egy áprilisi koraeste, Jóska hazafelé tartva beborult az árokba. Nem először. A kiérkező mentősök tétováztak, bevigyék vagy sem? Végül egy vérző fejseb miatt bevitték. Az éjjeles nővér fintorgott. De cefreszaga van! Levetkőztették, ágyba dugták, fejsebét ellátták. Vért vettek tőle, majd infúzióra kötötték. Másnap reggel a viziten közölték vele, pár napig, hétig a vendégszeretetüket élvezheti, míg tart a kivizsgálás, mert az éjjeli vérvétel eredményei pocsékok lettek. Jóska tiltakozott, saját felelősségére haza akart menni. Jól megijesztgették, így hát maradt. 10 nap múlva, gyógyszerekkel, tanácsokkal ellátva hagyta el a kórházat. Többet nem ment az ivóba. A "cimborái" egy ideig tűrtek, majd pénzszerzés reményében felkeresték. Vittek magukkal piát, bőségesen, de Jóska nem csábult el. Nem lehet fiúk, beteg vagyok! A szervezetem nem tudja lebontani az alkoholt. Már 3 korty is bajt okozhat! Rezső, a legnagyobb hangú, nem hagyta annyiban. Oké haver, de azért néha nézz be hozzánk! Van alkoholmentes sör is, és legalább nem leszel egyedül! Meg persze jól jönne a szokásos  potya kör.- mormogta az orra alatt. Jóska vonakodva  megígérte, majd finoman kitessékelte otthonából az illuminált társaságot. Teltek a napok, és Jóska végtelenül egyedül érezte magàt. Egy szép délután aztán az egészségügyi sétája során az ivó felé vette az irányt. Ahogyan közeledett a hely felé  úgy lassultak a léptei. Már lebukott a nap, mire odaért. S a lemenő nap sugarai egyenesen az ivó ablakára vetültek. Arra az egyetlen ablakra, amiben a sörrel locsolt virág volt. Kiszáradt, lógó levelei mélységesen szomorú látványt nyújtottak. Kibuggyanó könnyeit nyelve fordult sarkon, s indult hazafelé. Még hallotta  ahogyan valaki utánakiált:Jóska!-na mi van már? De ő nem fordult meg. Már nem tartozott közéjük.