Sikoly ( Szeptember 11) Novella

 A néma sikolyok úgy szelték át a bolygó légkörét, mint a kés a vajat. Könnyedén, akadálytalanul törtek utat maguknak. Pár órával korábban még minden olyan megszokott volt. A reggeli készülődés, az apróbb viták, egy leégetett palacsinta, kihűlt kávé, és a monotónia. Az érzés, hogy unom, hogy sosem lesz vége. Hogy minden nap ugyanolyan. Csak a robot. Lám, most is, hisz ma is minimum 9 órán át a toronyban lesz. Unottan utazott a metrón. Gondolatai a park körül jártak, egy régi piknik körúl. Milyen vidám is volt akkor! Most esély sincs arra még jó ideig, hogy újra ott lehessen. Azokkal meg pláne nem, akikkel akkor ott volt. A metrót elhagyva magával sodorta a tömeg. Nem is ellenkezett, úgyis mindenki abba az irányba vonult. A torony épületébe lépve hideg borzongás lett úrrá rajta. Valami nem stimmelt. A légkör furcsán feszült volt, annak ellenére, hogy csak pár ember lézengett körülötte. Különös módon ezt a körülményt figyelmen kívül hagyta.

A lift halkan sustorogva vitte fel a magasba. Az irodában szinte sírontúli volt a csend. Rossz előérzettel állt neki a munkának.Egyedül volt a helyiségben, ez most örömmel töltötte el. Lassan, lassan elmúlt az érzés, belemerült a munkájába. Épp a monitor fölé hajolt, mikor meghúzódott a nyaka. Felállt, hogy kimozgassa az izmait, s egy hatalmas sikoly hagyta el az ajkát. Szemben, az ablakban egy hatalmas repülőgépet látott, ami egyenesen felé tartott. Csak egy pillanat volt az egész, neki mégis az örökkévalóság. Képek villantak be az agyába. Anyja, ahogyan áll a hinta mellett, s kacagva löki őt. Az iskolabál. A szülinapi tortáján a gyertyák. A diplomaosztó. Az első csók.Az esküvője. A gyermekei születése. A mai reggeli bosszankodása. Bár még bosszankodhatna! Belül tudta, erre nincs esélye. A következő eszmélésénél  már a romok alatt feküdt. Egyre nehezebben kapott levegőt. Az utolsó kép, ami még felvillant, az a park volt, és az a régi, boldog piknik...