Lány a hintán

Meleg májusi este volt. A tavasz minden balzsamos illatát bevetette, hogy kicsalogassa a lányt az udvarra. Sikerrel járt. Nila felkapta a vékony kendőjét, és örömmel lépett ki a majdnem sötétbe. Szinte menekült a benti füsttől, és a társaságtól. Apja üzleti partnerei, a rokonok, szomszédok nem kötötték le, sokkal inkább zavarták a harsányságukkal. Semmi újat nem mondtak, mindig ugyanaz volt a téma. Ráadásul még neki kellett volna szórakoztatnia a tinédzser fiúkat,  ahhoz meg pláne nem volt kedve. Elvégre ő már 16 éves is elmúlt. Mindjárt végzős lesz a suliban , s végre dolgozó nő lesz. A maga ura. Jaj, mennyire várta már! A ház előtt pár méternyire egy ezüst rezgőnyárfa állt,  szinte az egyetlen fa a környéken. Errefelé, az alföldi sík vidéken szerették az átlátható, szinte már puszta jellegű udvart. Kivéve Nilát. Ő rajongott a fákért, minden növényért.Úgy tervezte, kertész lesz, bár szülei nem lelkesedtek az ötletért. Leült hát a fa melleti függőhintára, és álmodozva tervezgette a jövőt. Az égbolt tiszta volt, számos csillag ragyogtatta fényét a világra. A házból kiszűrődő fény meg-megcsillant a nyárfa ezüstös levelein.Tökéletes képet nyújtott az álmodozáshoz, ez a puritánságában is festői környezet. A tornácon pompázó virágok , a nemrég vásárolt  és dobozokban tárolt korai fűszernövények illata összekeveredve a mindenséggel, örökre beleivódtak a lányba. Szemét lehunyva fordította arcát az ég felé, s mormolt el egy néma fohászt: Add uram, hogy boldog legyek! Add, hogy megtalálhassuk egymást azzal, aki nélkül nem tudnék élni! Adj gyermekeket, pici tornácos házat, egészséget és szabad életet! Igen, szabadságot, anélkül mit sem ér semmi... Talán eljut oda a fohász, ahova küldtem. Talán teljesül.-súgta bele az éjszakába. S egyszer csak válasz érkezett. Néma, láthatatlan, de szinte tapintható válasz, egy érzés formájában. Minden idegszálával érezte, hogy van mellette valaki... Nem lélegzett, nem szólt, csak valahogyan mégis ott volt. Nilát boldogság járta át. Tehát van aki  vár rá,  a téren és időn  is túl. Valaki , valahol most ugyanúgy társát keresi, mint ő.

Níla! Gyere befelé!-dörrent fel apja hangja a háta mögött. Milyen tiszteletlenség magukra hagyni a vendégeket! Ráérsz később álmodozni! Úgyis mindig azt teszed! A lány teste nagyot rándult, mintha ostorral vágtak volna végig rajta. " Szabadság, szabadság!" - súgta maga elé, szinte némán, míg a ház felé vonszolta magát.

Az üres hinta pedig halkan ringott tovább a balzsamos májusi éjben, míg a lány utolsó sóhaja magával vitte a vágyakat, álmokat a messze fénylő csillagok felé...