Könnytündér-Az ismeretlen nagyszülők

Dodi! Összeszedted már a játékaidat? -kérdezte anya, aki a konyhában főzte az ebédet. Náluk ugyan nem volt ünnepi dőzsi karácsonykor, csak leves és főétel, pont az, amit Dodi szeret, de abból dupla adag. Mégis sikerült gyomorrontást kapnia a gyereknek. Így most kímélő étrenden vannak. Szerencsére Dodi szereti az üres főtt krumplit, és a rántott leves is menő nála. Most épp az készült, pirított kenyérkockákkal.  Kész az ebéd , siess!-kiáltotta anya. Ebéd után leültek tévézni, kapcsolgattak az adók között. Anya kezelte a távirányítót, megis sikerült belefutnia egy filmbe, ami a karácsonyi idillről szólt. Boldog család, nagy egyetértésben ünnepel. Nagyszülők, gyerekeik, unokák, rég nem látott  távoli rokonok, sőt még a szomszéd is, meg az ajándékboltos fiatal nő. Ez fájó pont volt Lia anya számára. Az ő szülei évek óta külföldön élnek, ráadásul Lappföldön, de nem kíváncsiak rájuk. Dodit maximum képen látták, a közösségi oldalon. Lia a mai napig nem tudja mi a távolságtartás oka. Ennek ellenére ő a "kemény" anya, aki nem képes kapcsolatot teremteni a csodálatos nagyszülőkkel, akik a Mikulás segítői,  Dodi képzeletében. "Jóindulatú" rokonok mesélték Dodinak, hogy az ismeretlen nagyszülők hol élnek, s a gyermeki fantázia előléptette a sosem látott rokonokat. Csakis az elfoglaltságuk miatt nem látogatták meg őt.-gondolta Dodi. Az ok azonban prózaibb volt. A nagyapó,  kb 15 éve,  egy sötét ügybe keveredett. Bűnrészeséggel vádolták, ártatlanságát nem tudta bizonyítani. Nem várta meg a tárgyalás végét, fondorlatos úton megszökött nejével. A sors iróniája, hogy bár elítélték ,  de a büntetése felfüggesztett börtön volt, ami 30 hónapra vonatkozott. Ők azonban mindent hátrahagytak, s hogy nyomukra ne leljenek, lányukkal is megszakítottak minden kapcsolatot. Dodiról is csak az internetről szereztek tudomást. Lia pedig hat éve minden alkalomkor, de főleg decemberben nem győz mindenféle mesét kitalálni, most épp merre járnak a nagyszülők. Színes meséket sző fiának a nagyik kalandjairól, akik világjárók, csak decemberben térnek haza Lappföldre, ahol becsomagolják a manókkal az ajándékokat, amit évközben szereztek be a világ minden tájáról. Lia ereje fogytán volt. Nem a fantáziájával volt gond  a lelke fáradt el a sok mentegetésben. Idén aztán azt találta mondani Dodinak, hogy a nagyszülei kevés ajándékot tudtak összeszedni, mert igen szegény vidéken jàrtak Ázsiában, ahol a napi élelem is mindössze három maréknyi rizs fejenként. Dodi azóta mindennap pakol. Újra és újra àtnézi a játékait, és amitől meg tud válni, azt egy dobozba teszi. Ezeket is postázd anya!-kiáltja kipirult arccal. Liát pedig a sírás fojtogatja  mert ilyen jószívű a fia, és mert a hazugsága nyomja a szívét.

Az asztalon gőzölgő rántottleves illata belengte a konyhát. Csendben kanalazták gondolataikba merülve, mikor is csengettek. Lia kíváncsian ment az ajtóhoz. Nem számított vendégekre. Az ajtó előtt a szülei álltak. Megöregedve, és szemmel láthatóan félve. Lia megnémult. Rájuk végképp nem számított. Hosszúnak tűnő percek utàn aztán Dodi kiáltása verte fel őket. Papa! Tim papa! Róz mama! Végre itt vagytok! Anya miért mondtad  hogy idén sem láthatom őket? Ez aztán a meglepetés!-ujjongott a kisfiú. Lia továbbra is dermedten állt az előszobában. Nem tudott magához térni. Egész délután ebben a zsibbadt csodálkozásban nézte ,  hogyan szövődik kapcsolat a rég nem látott szülei és a gyermeke között. Dodi rengeteg ajándékot kapott, de szinte alig nyúlt hozzájuk. Egész idő alatt az útjaikról faggatta a nagyszüleit ,  meg Lappföldről és a Mikulásról. Ők pedig feszengve igyekeztek kielégíteni a gyermeki kíváncsiságot. Most döbbentek rá , hogy lányuk,   Lia mennyi mindent kitalált, csak hogy ők kiváló nagyszülők maradhassanak Dodi szemében. Ez újabb teherként nehezült rájuk. Késő este volt mikor  Dodi végre elaludt. Megígértette a nagyszülőkkel , hogy reggel még itt lesznek. A társalgás nehezen indult meg a felnőttek között. Lia kérdezett elsőként. Miért? Miért mentetek el úgy  hogy még nekem sem szóltatok? Téged védtünk. Magunkkal akartunk vinni  de kockázatos volt. Kint pedig évekbe telt az ügyintézés. Mikor végre minden akadály elhárult volna, visszavonták az engedélyt, hogy kihozassunk magunkhoz. A felfüggesztett börtönbüntetés miatt. Most azért jöttünk, hogy perújrafelvételt kérjünk, és tiszta lappal térhessünk vissza. Ha ez sikerül, szeretnénk, ha velünk jönnétek. Nélkületek a szabadság csak vegetàció. Szabadon is rabok voltunk. Az emlékeink rabja. A hangod,  mosolyod, lényed rabja.  Be kellett volna vállalnunk azt a három év felfüggesztettet, már rég lejárt volna, azonban annak a bélyege örökre nyomot hagyott volna rajtunk, rajtad és a még meg sem született unokánkon is.  Lia sokáig gondolkozott azon amit az apukája mondott. Nem szólt egy szót sem, csak ült egész éjjel némán a fotelban. Reggel aztán, mikor Dodi felkelt, mosolyogva kérdezte meg a kisfiút: Dodikám, mit szólnál hozzá, ha pár hónap múlva nagyièkhoz költöznénk Lappföldre?

Dodi ragyogó mosolyát látva már tudta a választ.