Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

most jobban, mint bármikor,

te vagy a nap , és az álom,

arcodat magam előtt látom,

és azt a pillanatot várom...

Nem mai történet, 2010 nyarán történt meg velem. Városomban hétvégenként piacjárás van. A két nagy piac közül, a vasútállomás melletit választottam, egy meleg szombati napon. Csukott szemmel is ismerek ott minden gödröt, burkolathiányt, mégis megtörtént a baleset. Elestem, a bokám is megrándult, a térdem vérzett. Rengeteg ember ment el mellettem, és senki nem nyújtott segítő kezet. Éppen igyekeztem feltápászkodni, mikor a tömegből, egy koszos és kopott ruhájú hölgy jött felém ijedt arccal. A tekintetéből sütött az aggodalom. Értem aggódott. Miközben fogta a karomat, és felsegített, éreztem a lehelletén, hogy erősen ittas . Ekkor néztem meg jobban az arcát, melyen az orra és a szeme is vörös volt. Kérdezgetett:jól van? Nem fáj semmije? Hívjak mentőt? Megköszöntem a segítségét többször is, és megnyugtattam, hogy nagyobb bajom nincs, haza tudok menni. Szerettem volna megvendégelni. Ételt venni, meghívni egy kávéra. Megkérdeztem, mire lenne szüksége. Köszönte, nem kért semmit. Tekintete megváltozott, gyorsan elköszönt, és eltűnt a tömegben. Hazaérvén ismerőseimnek elmondtam, mi történt a piacon. Számomra meglepően reagáltak. "Biztosan azért segített, hogy pénzt kapjon piára" Másik ismerősöm azt mondta :  azt hitte, hogy aki elesett, az is az ital hatása miatt fekszik a földön. Senki sem feltételezte azt, hogy bár ittas, ám mégis egy önzetlenül segíteni szándékozó embertársammal hozott össze a sorsom. Sajnos azóta sem láttam, még a piacon sem, pedig sokat gondolok rá, és szeretném jobban megismerni.
Miért? Mert velem is előfordult már, hogy külsőm vagy egyébb ok miatt ítélkeztek felettem úgy, hogy nem is tettek fel nekem kérdéseket. Ránéz, megítél.
Rohamosan terjedő jelenség a mai világban.