Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Az átjáró-drops

*

Koszosszürke égbolt von fátylat a napra,

s te ember, ne is gondolj arra,

hogy évek óta kitartóan mérgeznek,

utat adva gonosz lelküknek.

*

Zé elkenődve nézte az eget. Bő három éve már, hogy észrevette az aggasztó jeleket. Elsőként az árnyakat, melyek aprók voltak, s amolyan sáska nagyságúak. Úgy hullottak ezek az árnyak lefelé az égből, mint a Mátrix című filmben a zöld számok a számítógép(?) kijelzőjén. Egy darabig azt hitte, vele van a gond. De amikor egy hivatalos ügyből kifolyóan meglátogatta őt az otthonában egy ügyintéző, rájött, nincs egyedül, más is "lát". Mi a fene... kiáltott fel az ügyintéző. Hetek óta fel - felbukkannak ezek a "láthatatlan" árnyak. Ön is látja? Igen-bólintott Zé.  Mérgeznek minket.- mondta az ügyintéző. Ezt követően a színek tüntek el. Az álmából. Mióta eszét tudta, színesben álmodott. Élénkek voltak a színek, talán csak két alkalommal fordult elő, hogy fekete-fehérben álmodott. De furcsa, ijesztő volt! Ahogyan az is, mikor észrevette, álmaiban egyre fakóbbak a színek. Míg végül egyfajta " fólia, bevonat" került rájuk. Épp olyan szürke máz, mint amilyen jó ideje az égbolt. Ez a szürkeség rátelepedett mindenre. A lakótelepre,  a foghíjas padokra, az életekre.  Eltűnt a kékség, a fodros-habos felhők. Helyette jött a kondenzcsíknak hazudott förmedvény. A lila, vörös, vérzivataros napfelkelték, alkonyok. Szemgyönyörködtető volt, de Zében megszólalt a vészcsengő. El innen! El, bárhova!-sikoltotta kétségbeesetten a lelke. S a madarak elnémultak....

A párizsi kis sarokcukrászdában kevés vendég ücsörgött. A levegőben croissant illata terjengett, s mézesteáé, melybe néha kávéillat úszott be. Nane,  szőkés hajfonata végét birizgálta zavarodottságában. Philip csodálattal nézte a lányt. Annyira szép volt! Meggypiros ajkai sarkában ott ült a nemrég fogyasztott tea utolsó mézcseppje. Elkábulva hajolt a lány felé, hogy lecsókolja azt a cseppet , mikor észrevette, hogy a lány megdermed. Csalódottan húzódott hátra. Nem gondolta, hogy ilyen visszautasító lesz a lány. Az azonban nem figyelt Philipre. A cukrászda előtt lecövekelő alakot figyelte. Egy magas alakot. Láttam már. Biztosan láttam már ezt az embert! Sőt, nem csak láttam! Ismerem őt! De vajon ki lehet? Tekintete belekapaszkodott az utcán lévő tekintetébe. S  fejében őrült gyorsasággal peregtek a képek.  Egy lakótelep, egy kiégett villanyoszlop, egy park, két foghíjas pad, tárolók...

Egyedül-drops

*

Nem volt üres belül,

kincse az égig ért,

s hogy miért volt egyedül?

Rá ez a kabát fért.

*

Büdös vagy!-súgta magának iszonyodva. A magány szaga rád telepedett.  Beleivódott minden porcikádba, s most teleleheli a körülötted lévő teret.Rosszabb mint az áporodott dohszag. Orrfacsaró. Semmilyen parfüm nem tudja elnyomni. Mikor ezeket a gondolatait megosztotta a szomszédjával, az elképedve nézett rá. -Te meggárgyultál.- szólt mosolyogva Irénke. Nincs semmilyen szagod. -Dehogy is nincs. Hát te tényleg nem érzed?- Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. -mondta Irénke. Amúgy meg szereted az állatokat, vegyél magadhoz egy kutyát!- Na persze, mondta A. - Hogy még utána is takaríthassak! - puffogott félhangosan. Jól becsapta az ajtót a szomszéd orra előtt, és bekapcsolta a tévét.  Épp akkor kezdődött egy  kutyás film.Remek! Még ez is betesz a hangulatomnak!  Csak Belmondo miatt nem kapcsolt el róla.  Bő másfél óra múlva kábultan nyúlt a telefon után. Halló! Irénke!? Eljönnél velem az állatmenhelyre? Egy társat hoznék ki onnan. Ha engedik...

#drops

#novella

#film

Csengettek. Nina nem egészen őszinte mosollyal nyitott ajtót. Már nem kedvelte a Húsvétot. Az ünnep rég elveszítette a varázsát. Igaz, városi lány létére, már gyermekkorában is másképp teltek ezek a napok, mint ahogyan azt a tévében látta. Volt tojás, díszes is, meg minden, de hangulat az nem volt. Meg vödörböl nyakonöntés  az sem, hála az égnek. Jó mókának tűnt a képernyőt nézve, de hàt ő mégsem egy ürge. No meg a frizurája, ruhája... Talán jobb is  hogy itt más az ünnep. A mániákus,  Húsvet  előtti nagytakarítás, a felturbózott hàziasszonyszerep, mind-mind fárasztó volt màr neki. Mégis csinàlta. Nehogy megszólják, hogy kilóg a sorból. Nehogy neki könnyebb legyen ez a 3 nap, főként a hétfő. Nem volt hàt mit tenni, sütött-főzött, tojást pingàlt. Olyan egyedieket. Amiket ő szépnek látott, míg mások mosolyogtak rajta. Volt kacsalábmintás, faleveles, matricás , hullámmintás  a szivárvány minden színében. S volt fonott kalács, sonka ,torma, és mindenféle finomság. Csak hangulat nem volt. 

Lassan , szinte félve nyitotta ki az ajtót.Nem szerette az idegeneket. Márpedig errefelé , mintegy az ünnep megcsúfolásaként, szokás volt boldog -boldogtalanhoz becsöngetni. Divattá vált  "locsolópénzt" gyűjteni. Ennek érdekében fiatalok csapata járta sorra a várost, gyűjtögető üzemmódra kapcsolva.. Úgyis sokan egyedül élnek , őket nem locsolja meg senki!- hangoztatták vidáman.

Ninának ez nem tetszett. Jó ideje nem adott pénzt, csak tojást és sütit. Legaĺább elmaradoznak innen. -gondolta naívan. Most szerencséje volt. Az ajtóban egy ismerős férfi állt, ötéves forma fiával. A gyerek megilletődve, lehajtott fejjel nézte a cipője orrát. Jó tíz percbe telt a győzködése  hogy legalább 2 sort elmondjon a versikéből. Erdőben, zöld, locsolni. Kész, ő elmondta, itt a vége. Nina elővette a tojásokat, s kínálta. Melyik tetszik Tamáska? Válassz egyet!-mondta mosolyogva. Állj!-szólt az apa. A locsolás elmaradt! A fenébe!-gondolta Nina.- ezt kihagytam volna. Biztos egy újabb pacsuli. Ám ekkor Tamáska előhúzott kis szatyrából egy sprayt. A kedvenc illatod! Emlékszem , mondtad, mikor rég találkoztunk! Gyöngyvirág!- mutatta boldogan, és már spriccelt is. Egy wc illatosító spray-vel...

Gyönyörű nap volt, tökéletesen illett a délutáni programhoz. A pici, eklektikus kastély egyik oldala napfényben fürdött a szikla tetején. Másik oldala a szakadék felé nézett  aminek az alját a tenger ostromolta. Ez az oldal párába burkolózott, félig homályba rejtve a túloldalt, ahol a magas part tetején egy erdő díszítette a tájat. Magas törzsű fái között élénk vadélet zajlott. A kastély előtti füves , elkerítetlen részen,  8 kertiasztal foglalt helyet. Gazdagon terítve várták a vendégeket. S azok szép sorban, párosával, hàrmasával meg is érkeztek. Mindegyikük 70 év feletti volt,ami nem meglepő annak tudatában, hogy a kastély  idősotthonként üzemel. Azaz volt egy kivétel is közöttük. Egy 57 éves nő, aki a többiektől  kissé távolabb ült a tolókocsijában, egészen közel a szakadék széléhez. Pedig tériszonya volt, de már nem érdekelte az sem. A kertiparti most különös ok miatt lett megrendezve. Egyikük, Matild, aki a múlt héten töltötte be a 83.életévét, haldoklott. Az ő kívánsága volt a parti. Még egyszer, utoljára , hadd legyek szabad!-kérlelte az ápolókat. A kert jelentette neki a szabadságot. Titkon remélte, ott fog utoljára sóhajtani.A szépen megterített asztalok benépesültek, és megkezdődött a búcsúztató.Szép sorban mindannyian felidézték, miket éltek át együtt Matilddal, mióta 14 évvel ezelőtt először találkoztak. Matild nem figyelt rájuk. Annyiszor hallotta már az összes történetet, mióta idekerült, hogy kívülről fújta mindet. Szunyókálást tettetve, félig lehunyt szempillái alól a fiatal, tolókocsiban ülő nőt nézte. Semmit nem tudott róla, ahogyan a többiek sem. A "fiatal" nő zárkózott volt. Nem tudták, nem tudhatták az okát, ami pedig egészen hétköznapi volt. Átmenetileg volt itt, szociális alapon,bármikor átirányíthatták egy másik intézetbe. Nem akart senkihez kötődni. Matild nézte egy darabig, majd figyelme a többiek felé fordult. Vajon tényleg vidámak, vagy csak neki akarnak örömet szerezni, azért csivitelnek ilyen hangosan? Végül is már mindegy, úgyis hamarosan átkel. Egyre nehezebben vette a levegőt...

Ina fázott. Nem akart kijönni, de a gondozók erőltették. -Jót fog tenni egy kis levegő! Meglátja kedveske! Beleegyezett. A tolókocsi nehezen gurult a füves terepen. Mégis tekerte. Valami arra késztette, hogy egészen a szakadék széléig merészkedjen. A tériszonya most nem jelentkezett. Ült ott a szakadék szélén, és nézte a mélységet. Egy jelre várt,  egy hívásra, de az nem jött. Ekkor vette észre, hogy Matild őt nézi. Pillantásuk összeakadt, és Ina "olvasni" kezdte a másik gondolatait.

Vajon legurul vagy nem? - De kis hülye! Szívesen cserélnek vele! Az élet szép, minden kínjával együtt!

-Ne tedd!-Ne gurulj le! Ezeket a gondolatokat sugározták Matild szemei, majd egy utolsó sóhaj kíséretében kihunytak a fények a szemekben. Ina megdermedt. Ő most látott életében először ilyet. Nem ismerte Matildot, mégis megkönnyezte. Nehezen, de elevickélt Matild hintaszékéig  és halkan azt súgta: Boldog átkelést kedves!

Az uzsonna elfogyasztása vidám hangulatban telt el. Nyugodt derűvel társalogtak, néha rá-rápillantva Matildra. -Halkan! Nézzétek milyen békésen alszik!- mondta egy harcsabajuszú férfi két falat közben...

2037-Folytatásos novella

 Rajtunk múlik

*

Rendhagyó módon álljon itt egy videó. Egy videó, melyet ha végignéz , hallgat az ember, kérdések fogalmazódnak meg benne.

https://youtu.be/n2xdlTlxf2A

( link az első hsz )

 És azok tükrében, a saját érzései, gondolatai szerint már tud is válaszolni arra, hogy:

- Vajon mi történt Anával? Elvitték -e a gépig? 

Tom engedte -e, elveit feladva, hogy lányát a gép "újjá" varázsolja? Egyáltalán: működőképes még a gép? 

Alfi segített -e Tomnak? 

Akarják, elfogadják a "szép új jövőt"vagy önmagukat feláldozva tovább harcolnak az elnyomás, zsarnokság, rabszolgaság és robotizáció ellen?

Bízom benne, hogy tetszett ez a többrészes novella az olvasóknak. Akár igen, akár nem, megköszönöm az írásos visszajelzést, mert az számít. Nekem számít.

Köszönöm: Erzsi

2023.03.04