Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Novella
Perzsi.•  2023. augusztus 11. 19:44

Üzen a múlt . (1 rész ) Novella

Egy apró , halk koppanás törte meg a nyárvégi reggel lusta álmát. Lídia óvatosan nyitotta ki szemeit. Semmi kedve nem volt még kiszállni a meleg takaró alól. Jó pár éve betegeskedett, s neki számított minden perc, melyet fájdalom nélkül tölthetett. Lassan, óvatosan nyújtózkodott, aprókat lélegzett. Jól esne egy kávé! Bizony ahhoz fel kell kelnie. A fürdőszobában alaposan megnézte magát a tükörben. De megcsúnyultam!-sóhajtott egy keserveset. Olyan öregasszonyos lettem.-dünnyögte magának, majd merev újakkal formázta meg a kis őszes kontyot a feje búbjára. Mosakodott, felöltözött  s elkészítette a kávéját. Tej nélkül, az kimaradt a vásárlásból. Egy segítő szolgálat intézte neki a bevásárlást,  egy héten egyszer. Jó, hogy volt ez a lehetősége, de nem szerette. Még kiszolgàltatottabbnak érezte magát tőle. Kávéjával a nappaliba csoszogott, s az ablak előtti fotelba vackolta magát. Kis horgolt kendőjét a vállára terítette, nyáron is fázott. Lábán meleg gyapjúmamusz virított. Az átforrósodott bögre felmelegítette az ujjait. Bekapcsolta a tévét, de nem érdekelte a műsor. Az ablakon kifelé nézelődve megàllapította : ez a nap is unalmasan indul. Épp kikapcsolni készült a tévét, mikor egy reality műsorra lett figyelmes. Elmentünk egymás mellett.-ez volt a fő témája. Lídia szeme könnyekkel telt meg. Mintha rólam szólna. Épp mint 30 éve...A visszaemlékezés fájó volt.


Tibor az első kérésére ugrott. Nem számított mit tervezett, ha Lidi hívta, ment. Nem volt ez egy tisztességes barátság. Beárnyékolta, hogy Lidi férjnél volt, s Tibor a férj egyik barátja, s munkatársa is volt egyben. Na de Lidi akkor még nem is sejtette, hogy a férfi vonzódik hozzá. Kifejezetten zavarta  hogy a férje és Tibor éjszakába nyúlóan a számítógép előtt ültek  és programokat írtak. C64. Erre tellett akkoriban. S a programozás egyre gyakoribb lett, de már Lidi volt a partner, akivel a hosszú téli estéken fáradtan hunyorogtak  a monitor előtt. Teltek az évek, Lidi egyre gyakrabban Tibort kérte meg, ha valami javítani való volt a lakásban. A férje erre nem volt kapható. S Tibor jött. Ha kellett , akár  a 12 órás műszakja utàn is. Lidi megszerette, mint barátot. Volt ugyan kérdőjel benne,  helyes e ez így,nem használja ki a férfit? Ám újra és újra szüksége volt a segítségére, másra nem számíthatott. Egyik este aztán férje, akivel addigra elhidegültek egymástól, közölte vele, másnap se számítson rá a gyerekszoba átrendezésében. Neki dolga lesz. Hívd át Tibort!-mondta röhögve. Úgyis szerelmes beléd! Lídiával megfordult a szoba. Érezte ugyan, hogy Tibor elfogult vele, de erre sosem gondolt volna. Nem hívta. Helyette beadta az oly régóta fontolgatott válópert. Azon már valamennyire túltette magát, hogy ő volt az utolsó , aki megtudta  hogy férje évek óta csalja, de azon, hogy a gyerekei sem érdekelték, azon nem. Előbb foglalkozott a legújabb szeretője gyerekével, és vett neki ajándékokat, mint a saját fiaival. Ezt már nem bírta nézni. 15 hónap. Ennyi ideig tartott a válópere. Ezalatt talán kétszer hallott Tibor felöl, mikor telefonon beszélgettek.  A válás kimondásának napján nagy ünnepség volt a városban. Tüzijáték, Szent Iván éji programok, köztük tűzugrás is. Lidi szeretett volna kikapcsolódni, de egyedül? Félve hívta fel Tibort. S ahogyan az lenni szokott, a férfi rendelkezésére állt. Halkan lépdeltek egymás mellett. Lidi zavarban volt, mert nem tudta, hogyan tisztázza a férfival, hogy szereti, de csak mint barátot. Tibor pedig azért hallgatott, mert a jobb orcája duplájára volt dagadva egy begyulladt rágófog miatt. Végül a kínos csendet a férfi törte meg: hazamegyek, nem látok a fájdalomtól. Hetek teltek el, és ismét csak telefonon kommunikáltak. Majd egyszer csak váratlanul beállított a férfi. Külföldre költözöm.-jelentette ki izgatottan. Ausztráliába. Lidi elképedve nézett rá. De itthagyod az anyukádat? Mi lesz vele egyedül? És velem mi lesz?-gondolta elkeseredetten. Maga is megdöbbent, hogy fordult meg a fejében ez a gondolat? Fél évet leszek kint egyedül, s utána, amint lesz szállásom, anya utánam jön. És te is a gyerekeiddel. Ha szeretnéd...- szólt elfojtott hangon, majd nagy léptekkel indult meg az ajtó felé. Lidi összezavarodva kísérte ki. Az ajtóban azonban újabb váratlan dolog történt. Tibor magához húzta  s megcsókolta. Lágy, puha, lebegős csók volt ez. S Lidi úgy érezte, fél méterrel a föld felett lebeg. Ha eddig nem is lett volna zavart, most minden bizonysággal az lett. Egy szót nem tudott kinyögni, csak intett a férfi után az ablakból, ahogyan az a motorral szép lassan kigurult a hàz elől. Hogyan, mikor? Beleszerettem? -tette fel magának a kérdéseket. Ezen az eseten kívül csak egyszer érzett lebegést egy csóknál. Aznap éjjel nem aludt. Elképzelte a jövőt Tibor nélkül  és éles fájdalmat érzett. Majd elképzelte az életet a szülei, és mamája nélkül. Tibor nyert. Napokig várta,  hogy jelentkezik. Végül ő hívta fel. Most nem érek rá, indul munkába a buszom, majd hívlak! Teltek a napok és nem jelentkezett. Az újabb hívásnál az anyuka vette fel a telefont. Nincs itthon, de átadom az üzenetedet! Pár nap múlva Lidi, Tibor tarsasházának a lépcsőházában várt a férfira. Minden új kattanásnál, ami azt jelezte, hogy valaki jön lefelé a lifttel,  erős remegésbe fogott. Úgy érezte, lázas. Forgott vele a világ. Jó 15 percnyi várakozás után Tibor szállt ki a liftből. Tibor!-súgta halkan Lidi, de az elment mellette. Tibor!-most már szinte sikította a nevet. Tibor meglepődve nézett hátra.  Hát te? Mit csinálsz itt? -Nem hívtàl, nem kerestél. Miért csinálod ezt velem? Mi a baj? Mi történt?-szakadt ki a nőből a sok kérdés. Megy a buszom, a héten felmegyek, megbeszéljük.-vetette oda Tibor, majd elsietett. Lidi a lépcsőre rogyott. Olyan erősen remegett, hogy képtelen volt járni. Maga sem tudta meddig ült ott. Már esteledett, mikor a közelben lakó barátnőjéhez el tudott vánszorogni. Szinte beesett az ajtaján. Ott végre tudott sírni. Senki nem látta. Aznap éjjel ott aludt. Az ezután lévő napokra alig emlékezett. Mint egy élőhalott zombi, úgy közlekedett a lakásban. Mikor délutánonként a gyerekek hazajöttek a táborból, addigra igyekezett  összeszedni magát. Tibor ezután soha nem hívta, nem kereste. Lídia írt neki levelet, tudomásul veszi, hogy nekik nincs közös jövőjük, csak egyre kéri: mondja el mi történt, miért döntött így. Mert tanulna a hibájából,már ha hibás egyáltalán bármiben, hogy a jövőben ne kövesse el ugyanezt a bakit. Válasz a levélre sem jött. Volt férje persze mindenről tudott, látta Lidi gyötrődését, de nem foglalkozott vele. A fiúk mindenről tájékoztatták. Évek teltek el, új lakásba költöztek. Egyik este Lidi az iratos, leveles dobozokat válogatta át. Egy sosem feladott, kézzel írt levelet talált a dobozban. Megismerte volt férje kézírását. Csak két mondat állt benne. Szeretett, de homokos.Az egész műhely tudta...


Lídia kezében megremegett a csésze.Még ma is fáj a felismerés, a kétségek, a hiányzó válaszok a kérdésekre. A bizonytalanság pusztító. Sosem viselte jól. S az életében nem ez volt az utolsó megkésett üzenet.


Folytatása következik

Perzsi.•  2023. július 15. 12:16

Majdnem Isten (novella)

A feszültség kézzel fogható volt. Az emberek napok óta észlelték a jelenséget az égbolton. Először csak egy pici piros pötty volt , jelentéktelennek tűnt. Ám ahogyan közeledett, kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált, hogy ítéletet hoz. És az emberek rettegni kezdtek. Tudósok fogtak bősz számításokba,  vajon mikor érhet ide. Hadseregek fújtak riadókészültséget, folyamatos jelenlétükkel még nagyobb pánikot okozva. Az utcán megkezdődtek a fosztogatások, rongálások, gyújtogatások. A szelídebb réteg bezárkózott a lakásába, s nem adott magáról életjelet. S a vörös valami egyre közelebb jutott a bolygóhoz.


A vörös objektum egészen közel merészkedett. Az exoszféra határánál azonban megállt. Nem csinált semmi kúlönöset, csak lebegett, jelenléte mégis idegesítő volt. Kétséget kizáróan intelligens valamivel nézett farkasszemet az emberiség. A hadseregek készenlétben álltak. Rakéták ezrei irányultak a vörösre. Red 924. Ezt a nevet aggatták rá. A feszültség fokozódott. Red semmilyen üzenetre nem válaszolt. S akkor  egy magas rangú tiszt türelmét vesztette. Megnyomta a rakétaindító gombot. Ázsia felöl egy nukleáris borzalom száguldott Red felé. Ahogy elérte az ionoszférát , semmivé vált. A következő, és az azt követőek is. Red mindet megsemmísítette. A földi műholdhálózattal együtt. Mind eltűnt ,nyomtalanul, a kommunikáció mégis megindult. A bolygón minden kommunikációs csatorna Red irányítása alá került. Az adás mindenhol látható ,hallható volt. 

Red 924 vagyok. Isten küldötte, bírája, végrehajtója. Gép vagyok. Logikusan , érzelemmentesen foglak megvizsgálni benneteket. Pár napig tart csak  az egész. Az emberek között pánik tört ki. Érzelemmentesen? Akkor nekünk végünk van. A kijelentésnek azonban egy maréknyi csoport mégis örült. Nagyon is. Hisz ők azt akarták, azon dolgoztak jó ideje, hogy a földet robotok lepjék el. Nekik nem volt szükségük emberre, akiknek vannak önálló gondolataik, céljuk, éntudatuk. Ők veszélyt jelentenek, fellázadhatnak,  nem engedelmeskedhetnek. Az elit rétegnek pedig rabszolgákra van szükségük. Megpróbáltak sok mindent ,hogy a biomasszát, ahogyan ők hívják az emberi lényeket, feltétel nélküli robotokká vàltoztassák ,de kudarcot vallottak. Semmilyen mikroorganizmus, génmódosítás  s egyébb technika nem vált be. Az új egyedek rendre kudarcot vallottak, lebetegedtek, elhaláloztak, még mielőtt a kívánt hasznot hoztàk volna. Így a legújabb project szerint kizárólag mechanikus robotokkal igyekeztek elérni a maguk számára tervezett tökéletes világot. Olyan élethű robotokat gyártottak, hogy szinte lehetetlen volt megkülönböztetni őket az emberektől.Ázsia területén már évek óta tesztelték őket ,s az eredmény kecsegtető volt. 

A rizsföldeken serény munka folyt. Akira csapzott haja a homlokába hullt. Épeszű ember ilyenkor nem hajladozik a rizsföldeken, de neki nem volt más választása. Fogoly volt. A robot foglya. Mellette egy rá megszólalásig hasonló "lány" hajladozott. A külöbség kettejük között mindössze annyi volt  hogy a hasonmás dudorászott munka közben.Neki volt rá energiája , "kedve". Akirának nem. Mindössze négy hete történt, hogy fegyveresek jöttek, őt és családját a kunyhójukba zárták, majd egy katonatiszt kiválasztotta Akirát , s elkülönítette a többiektől. Ez jó lesz! Egész formás,és az arca is különleges. Az ő mozdulatait,  életét fogja lemásolni MZ 9008.-fordult a tiszt a helyettese felé. Még párat kiválasztunk  s mára végeztünk is! És ez így ment a bolygó szinte minden országában. Szakembereket , tudósokat, kiszolgàlókat másoltak le a robotok. Külsőleg, viselkedésileg, és megpróbálták belsőleg is. Lelket azonban nem tudtak másolni, lopni. Na de arra nem is volt szüksége a megrendelőknek. Tulajdonképpen a mezőgazdaságban dolgozókra nem is lett volna szükségük, hiszen terveik szerint hús-vér ember elvétve marad majd a bolygón. Azok meg majd kapnak labóratóriumi műkaját. Viszont sosem lehet tudni mit hoz a jövő  azonkívül nekik , az irányítóknak, tiszta élelem kell. 

Red nem mozdult a helyéről. Nem is kellett neki, mindent látott. Látta, hogy a robotok hatékonyak. Hogy nem állítja meg őket betegség, nem maradnak ki a munkából szerelmi csalódás miatt, nem szennyezik a bolygót, nem zsákmányolják ki, nem gyiklolnak , nem háborúznak. Red 924 vak volt. Isten hibázott  mikor megalkotta. Mert a robotok háborúztak, gyilkoltak, de ő nem látta. Nem látta vagy nem akarta látni. Elvégre őt ítélkezni, végrehajtani küldte ide a mindenható. S ha ő úgy dönt , hogy az ember nem jogosult az életre, akkor ő is ölni fog. Vegrehajtani. Mert gép, robot.

Red  figyelemmel kísérte a két lányt. Sok egyébb mellett képes volt értékelni a szépet. Ikreknek hitte őket. A piros masnis lány jobban tetszett neki. Arca folyton derűs volt, s még dúdolt is a megerőltető munka közben. A kék masnis lány arcán fásultság,  közöny, s  valami rejtett szomorúság tükröződött.  Ő kevésbé volt szimpatikus,  sőt kifejezetten zavaró jelenség volt Red számára. Isten tanítása szerint a földi lények felszabadultak, boldogok. S ő ezt a pirosmasnis lányban vélte felfedezni. A föld vezetői megkönnyebbültek.Lám  Red is robotpárti. Nyert ügyünk van!-gondolták, s félretettek minden óvatosságot. Egyre több hibát követtek el. A klónszerű robotok nyíltan vegzálták az embereket,  utasításra.Red egyre dühösebb lett. Már csak egy jelre várt. Várta  , hogy a kékmasnis lány mikor fogja bántani a piros szalagos lányt. Az utóbbi napokban ugyanis szinte csak őket leste, minden másról megfeledkezve. Apró jelekből arra következtetett, hogy valami fontos különbség van a két lány között, de még nem jött rá  hogy mi az. A lányok serényen dolgoztak.Akira egyre lassabban mozgott a tűző napon. Szervezete nehezen viselte a 37 fokos meleget. Kérlek , álljunk meg kicsit!-kérlelte MZ9008-at. Nem bírom ezt a hőséget  s a családomat sem láttam 3 napja!-esdekelt, de hiába. A robotlàny mosolyogva, dúdolva serénykedett tovább. Akira pedig ájultan terült el a földön. A katonaság pillanatokon belül a helyszínre érkezett. Akirát feldobták a  teherautó platójára,  a robotlányt pedig kikapcsolták. Ezt a viselkedésmintát, a gyengeséget, a munkaképtelenséget nem szabadott volna lemásolnia. Ezt ki kell törölni a memóriájából. Red most már értette a különbséget.Rájött,hogy a robotok ugyan kiszámíthatóak, hatékonyak, de éppen ezért unalmasak,s az ő uralmuk alatt szürkévé válik az élet, a világ.  Most gerjedt igazán haragra. De hiszen ezek itt lent már döntöttek! Isten bírájának az ítélete helyett, döntöttek! Robotvilággá akarják tenni a bolygót   s Isten teremtményeit pedig megölni, vagy rabként tartani önös céljaikra! Nem együtt "létezni", hanem  egyeduralkodni akarnak! Kameráit a kékmasnis lány kunyhójára irányította. Ott feküdt a lány , szerettei körében ,s az ég felé fordította szemeit. Red úgy érzékelte  egyenesen őt nézi. Már értette  miért volt a kékmasnis mindig oly szomorú. A lány nagyot sóhajtott, s szemében kihunyt a fény. Hangos zokogás törte meg a csendet. Red nem volt képes érezni, mégis tudta , ha tudna, most iszonyú fájdalmat, haragot és csalódottságot érezne. Mert bár az ő programjából hiányzott az az elsődleges irányelv, miszerint az emberi élet fontosabb a mesterseges intelligenciánál, most, hogy látta  hogyan távozik egy lélek a testből, felülírta saját magát. 

A világ lángokban állt. Mindenhol, amerre a szem ellátott, kiégett, megolvadt robotok csúfították el a tájat. Red minden gépet elpusztított. Buzgóságában odáig ment, hogy az olyan egyszerű hàztartási gépeket is kiiktatta  mint pl a porszívó. "Elméje" zavarodott volt. Egy dalt dúdolt  s figyelte a testekből távozó lelkeket.

Gép volt, de ő ezt már nem tudta magáról...



 






Perzsi.•  2023. július 1. 12:09

A tejeskanna

Milyen szép katicabogár! -mondta hangosan a pici lány. Leguggolt a fűcsomóhoz, s csillogó szemekkel nézte az apró csodát. Amott meg egy szarvasbogár! 5 éve minden kíváncsisága benne volt a egész pici alakjában. Erzsike!-dörrent fel Wágner néni hangja. Téged nem a boltba küldött az anyukád? De, igen! Megyek már!-állt fel kelletlenül a kislány. Mikor pár perce édesanyja elküldte a boltba, még kelletlen volt. Akart is menni, meg nem is. Szerette az apró parkot, amin át jutott el a bolthoz, mert ott kora tavasztól egészen őszig megcsodálhatta az óvónő szobrát, ami mellett egy apró díszmedence is volt. Mindig volt benne víz, kivéve télen. S mindig voltak ott gyerekek. Kisebbek a szüleikkel, de néha nagyobbak is, egyedül. Tőlük félt kicsit. Olyan vadnak, hangosnak tűntek. S gúnyosak is voltak , ha úgy tartotta kedvük. Lassan haladt át a parkon, pedig tudta, hogy kell az ebédhez a tej. Azt pedig tegnap anya elfelejtett venni. Ütemesen lépkedve, halkan dúdolgatva számolta a lépteket, kezében himbálva a tejeskannát. Végre odaért az apró bolthoz, mely szokás szerint dugig volt vásárlókkal. Ezt nem szerette. A tolakodást, az ingerült embereket. Az illatot viszont igen. Frissen sült pèkáru  édes illata keveredett a friss tej illatával, melyet az eladó üvegekbe, kannákba mért ki.Nem figyelt most erre,jobban lekötötte a figyelmét az üvegpult mögötti sok finomság. Sütemények! Mindegyik egy kis darab mennyország! Annyira belemerült a nézelődésbe, hogy csak akkor eszmélt fel, mikor valaki megrángatta a karját. Figyelj már! Ott a kannád! Összerezzent. Leforrázva, megijedve, szégyentől piros arccal lépett ki a boltból. Figyelmetlen volt ugyan, de mégis... Miért bánt így vele az a nő? A felnőttek miért tehetnek azt a gyerekekkel, amit akarnak? Sietni akart,gyorsan hazaérni, hogy elbújhasson a szobájában, de nem tehette. A kanna csurig volt tejjel, nem szabad kilötykölni. Lassan haladt hát, most nem nézelődött, leszegett fejjel bandukolt. Végre a háztömbjükhöz ért. Már csak a lépcsősoron kell lemenni, s utána pàr méter a lépcsőházig, s a feladat teljesítve. Ekkor, ma sem tudja hogyan, a kanna kicsúszott a kezéből. Hangos csörömpöléssel gurult végig a lépcsőkön  s lent pörgött még párat, majd csend ült a környékre. A környező ablakok némelyike kinyílt, kívàncsi fejek nézelődtek,mi lehetett a zaj forrása. Ekkor, maga sem tudja mi ütött belé, de ordítani kezdett: jaj,, jaj, mi lesz most velem, az anyukàm agyon fog verni! Egészen elképesztő volt a helyzet, és maga sem tudta, honnan szedte az agyonverés szót. A szomszédnéni, Wágner néni sietett oda hozzá. Miket beszélsz te lány? Hiszen sosem bántott az anyukád! A kislány sírni kezdett.De biztosan mérges lesz, kiömlött az összes tej!  És aztán? Majd vesztek másikat! - mondta Wágner néni, majd  határozottan kézen fogta, és hazavezette a még mindig bömbölő gyermeket. Az ajtóban elmesélte az anyukának, mit kiabált a lánya az utcán. Anya feje vörös lett a szégyentől. Mikor bántottalak én? Válaszolj! Nem szólsz? Akkor, hogy igazad legyen, tessék!-mondta elcsukló hangon és egy kicsit rávert a lánya fenekére. Most már mondhatod,  hogy agyonvertelek. Menj  mosd meg az arcod és a kezed, majd menj a szobádba. Ha készen lesz az ebéd, szólok. Nehezen teltek a percek  az órák. Ebédidőre apa is hazaért. Csendben fogyasztották el az ebédet, csak a végén törte meg apa a csendet. Felesége felé fordult, s megkérdezte: nem úgy volt, hogy ma csinálsz madártejet is a gyerekeknek? Az anya nyugodt hangon válaszolt: de igen, csak a tej hiányzott hozzá...

Perzsi.•  2023. június 12. 16:01

Csupán egy a 300 ezerből

Karola ijedten ült fel az ágyban. Szíve majd kiugrott a helyéről. A telefon! Már megint az a rohadt telefon! Ránézett az órára. Hajnali két óra. Na persze, mikor máskor, ha nem hajnalkor? Tudta ki hívta. Az anyja. Hónapok óta ezt csinálja. Egyet pittyent a telefonon , mindig hajnalban. Mindig csak egyet, hogy a hívott fél felriadjon. Nemcsak Karolával teszi ezt, hanem másokkal is. Tavaly, mikor elkezdte produkálni a demencia jeleit, még másképp volt. Akkor még , ha hajnali négykor telefonált , beszélgetett is. Addig, míg elővigyázatlan családtagjai fel nem.hívták rá a figyelmét, hogy hajnal van. 2, 4, 6 óra, neki mindegy volt, mégis jobbára a 04 óra volt a kedvenc idősávja. Egy idő után mindenki megrótta Klau-t, mert pihenni szerettek volna, s mert nem mérték fel kellőképpen a betegségét, a helyzetet. És ez hiba volt. Hiba, mert egy demens beteget nem szabad felidegesíteni, megalázni, vele vitatkozni, kérdést feltenni, hogy: hát nem emlékszel? Ez a betegnél olaj a tűzre. Főleg, ha már a betegsége előtt sem volt jóindulatú ember. S Klau nem volt az. Karolát, a lányát pedig kifejezetten utálta, s ennek számos jelét adta. Szavakkal, tettekkel, minden elképzelhető módon.  Karola pici korától kezdve ebben az anyai utálatban nőtt fel. Volt egy öccse, ő volt szülei mindene. A maguk módján el is kényeztették. Karolának pedig maradt a másodlagos szerep, a verbális bántalmazás. Ó mennyiszer hallotta anyjától, hogy neki csak egy gyereke van, az ő drága kisfia! Ha Karola bármiben ellentmondott szüleinek, főként Klaunak, jöttek a szidalmak, minősítések, és a kirekesztés. S ez az állapot semmit nem változott azután sem, hogy Karola felnőtt, s elköltözött. Csak azután épp Karola gyermekei lettek a célpontok. Őket igyekeztek saját képükre, gondolkodásmódjukra formálni, Karola ellenében. Ha szólni mert ellene, az egész család lehurrogta. Ő nem szólhatott, nem lehetett véleménye. Amikor Klau megözvegyült, a helyzet súlyosbodott. Mindenki az ellensége lett, akinek volt férje,   párja. Igaz, az egyedülállóak is bökték a szemét. Senkiben nem talált semmi jót, mindig csak fröcsögött, gyűlölködött. Mikor Karolának lett egy külhoni párja, rögtön célponttá vált. Tudta mikor tarzózkodik lányánál a férfi, s nem hagyott nyugtot neki. Éjjel, igen éjjel is, és napközben is hívogatta telefonon őket, s egy perc nyugtot sem hagyott. Ebédidőben sem tudtak nyugodtan lenni, de semmikor. A híváslista napi 50-100 hívást mutatott. Karola kérte, ne tegye ezt, kettesben szeretnének lenni. Olaj volt a tűzre. Végül kénytelen volt félretenni a kagylót, és a mobilt is kikapcsolni. Sírt csalódottságában, s a gonoszság újbóli megnyilvánulása a gyomrára húzódott. Hányt. Párja betegápolóvá vált, feláldozva a maradék 3 napjukat, amit együtt tölthettek volna. Ekkor történt, hogy Karola fiatalabbik gyermeke karambolozott. S mivel anyja kikapcsolta a telefonokat, nem érte utol. Szívében harag gyúlt Karola iránt. Szüksége volt az anyjára, s az fittyet hányva mindenre és mindenkire, félreteszi a telefont, mert itt a pasija.A szomszédot érték el telefonon, s így értesült Karola a balesetről. Elindult a kórházba, mobilon elérte gyermekét, de az már nem kért belőle. Végig sem hallgatta anyját. Klau szíve pedig örült, hogy megint rombolhatott. Idős korára sem változott meg. Ott tépte Karolát, ahol tudta. A helyzet annyiban változott, hogy mostanra már mások mondják ki, bele a szemébe: Klau gonosz vagy! Nekik szabad, Karolának nem. Igaz, ő sosem mondana ilyet. Mégiscsak az anyjáról van szó! Hiába nem érdekli Klaut mások véleménye, míért most érdekelné? Férje halála óta, ha ellentmondanak neki, sikítozni kezd. Fejhangon ordít a környezetével. Betegsége kezdete óta azonban erre ritkán kerített sort. Jó15 éve kezdte el mondogatni: ha öreg leszek, és beteg, adjatok otthonba. Oda akarok menni, nem leszek a terhetekre! Most azonban , hogy ilyen beteg, sehova sem akar menni. Egy helyen él fiával és unokájával.Ők vigyáznak rá, főznek neki, s ápolják, ha rászorul. Karola pedig tisztes távolból figyel. Sem testi, sem lelki energiája nincs a beteghez. Ágyhoz kötve, súlyos betegen nem tud segíteni testvérének a gondozásban. Lelkiállapota hullámzó. Tudja,  pontosan tudja, mennyire megviseli testvérét ez a helyzet. A mindennapi harc a demenciával, végignézni, hogyan épül le szülője. S Karola  lelke vérzik. Mert Klau végül is felnevelte. Bántotta lelkileg, de adott enni Karolának, meleg ágyban aludhatott, volt tető a feje felett, s az iskolában sem nagyon lógott ki a sorból. Ezt senki nem róhatta fel Klaunak. Csak szeretetet nem adott a lányának. 

Egyik nap egy újságcikk került Karola szeme elé. Ismeretlen emberek írták le tapasztalataikat a betegségről, a demenciáról.Könnyfakasztó, döbbenetes vallomások kerültek napvilágra. Agresszív, késsel támadó betegekről, házfelgyújtásról, gonosszá vált jellemekről, 24 órás felügyeletet követelő helyzetekről. Az egyik nő, egy unoka, aki egyedül nevelte 5 hónapos gyermekét ,  magára maradt maradt demens nagymamájával. Szülei messze, több ezer km-re költöztek évekkel ezelőtt, s Marcsi egyedül maradt a nagyival. A nagyival, aki sosem szerette őt, aki amolyan kis ingyenrabszolgának használta az unokáját,most mégis rá van utalva. S a nagyi a betegségéből adódóan magukra gyújtotta a házat. Kimenekültek. S Marcsinak most nem segít senki. Otthonra éveket kell várni, de arról a nagyi hallani sem akar. Marcsinak nincs pénze albérletre, főleg mivel 24 órás ápolóvá kényszerült válni. Így most egy gyermekkel , és egy beteg  ön és közveszélyes nagyival a "nyakában" , patthelyzetben van. Kért segítséget. Leírta, hogy fél a nagyitól, aki folyamatosan fenyegeti őket , s ő nem akar a babájával vele egy fedél alatt lakni. Hogy nem bírná testileg, lelkileg a babát és a nagyit. Hogy bevásárolni , sétálni sem tudna elmenni. Hogy dühös, mert az ő nyakán van a felelőség egy olyan személy miatt, aki sosem szerette őt, s akit már ezért ő sem szeret, jó ideje. Hogy kalitkában érzi magát. Hogy tudja, a statisztikák szerint 300 ezer hasonló beteg él az országban. Leírta  hogy fél. Megkövezték. Megkövezték, mert le merte írni, hogy szerinte nem az ő feladata ellátni egy embert, aki a vér szerinti rokona. Hogy neki erre nem csak képesítése nincs, de ereje sem, tudása sem, és kedve sem. Hogy a gyermeke ellátása , élete, és a sajátja is veszélybe kerül a nagyi miatt. Hogy utcára fognak kerúlni, mert neki eddig volt munkája, s ha szűkösen is, de eltartotta gyermekét. Karola elszégyellte magát. Milyen sorsok ezek! Szinte mind "súlyosabb" , mint a hónapok óta tartó nem alvás. Ő még szerencsés, hogy "csak" minden éjjel felébresztik. Szerencsés  akkor is, ha gyermekei szerint gonosz, mert szóvá merte tenni, hogy Klau szándékosan, szisztematikusan felébreszti majd minden éjjel. Hogy felébreszti,egyet pittyent a telefonon, pedig Karola kérte, ne tegye, hisz örül, ha éjjel aludni tud a fájdalmai miatt. Elmagyarázta Klaunak, hogy mikor évekkel ezelőtt is ezt tette vele , kórházba került a szívével, a folyamatos idegeskedés, az éjjeli zaklatások miatt. Elmondta Klaunak, hogy ha arra kényszerül az éjjeli hívások miatt, hogy kikapcsolja a telefont, nem fog tudni segítséget küldeni. Segítséget, hisz Klau rendszerint éjjel kel útra a lakásában, s pakol, bútort tologat. Elesik, elcsúszik a telefonig, s Karolát riasztja, szóljon már a szomszédban lévő testvérének, emeljék fel a földről.Akik éjjelre blokkolják Klau számát. Blokkolják, mert Klau őket is megcsörgeti. Ahányszor kedve tartja. Ahogyan rajtuk kívül sok más embert. Rokonokat, régi osztálytársakat, szomszédot,  bárkit. Nem beszélgetni kíván. Csak bosszantani. Én nem alszom, hát ti se aludjatok. Nem tudja még most  betegen sem levetkőzni régi énjét. Karola pedig küzd. Küzd az érzéseivel. Görcsösen igyekszik minden apró jócselekedetet felidézni, igyekszik, vagy legalábbis megpróbálja anyját szeretni. Azt az anyát, aki soha meg nem ölelte, egyszer nem mondta  hogy szeretlek. Nehéz neki, beteg, légy vele elnéző, örülj   hogy nem te vagy ebben a kiszolgáltatott, emberhez méltatlan helyzetben.-Ezeket mantrázza magának nap mint nap. S tűr , hallgatja Klaut , napi sokszor 3 órán át. A belőle ömlő zavarodottságot, amitől sírhatnékja támad. S a belőle változatlanul ömlő gonoszságot. Amit meg sem említhet, hiszen őt ítélik el ezért a kimondott nyilvánvalóságért. Azt a rosszindulatot, amit már egészen pici korától megtapasztalt. S ami olyan mennyiségben éri, hogy folyamatos hányingerrel küzd. Nyeli a könnyeit, és hazudik, védekezik. Hazudik, mikor Klau ismerősei felhívják, s neki panaszkodnak , miszerint őket is hívogatja Klau a nap minden szakában. Hétvégén konkrétan, dolgozó családokat ver fel a hívásaival. Pihenni vágyó embereket. Karola mentegetőzik: de  hisz beteg! Kéri, legyenek türelemmel. Eközben nem tud magyarázatot adni az egyet pittyentek jelenségre. De védi az anyját. Igyekszik visszafolytani a keserűséget, fájdalmat, haragot és dühöt. Felment. Felmenti Klaut, hiszen beteg.

S éjjel ismét pittyent egyet a telefon.

Perzsi.•  2023. május 23. 14:29

Nem számítasz!

Éva rossz érzésekkel ébredt fel. Nem emlékezett az álmára, de nem is bánta. Sejtette, min dolgozik a tudatalattija. Közeleg a szülinapja, és ő félt ettől a naptól. Rossz emlékek fűzték hozzá. Volt egy olyan időszak az életében, hogy három, egymást követő évben a kórházban "ünnepelt". Valahogy mindig mentő vitte be vagy aznap, vagy előtte lévő nap. Szerencsére ez az időszak elmúlt, de mély nyomot hagyott benne. Aztán... Aztán eltelt pár év, s egyszer csak azt vette észre, hogy őt nem jegyzik. Elmaradoztak a baráti köszöntések, a rokoni köszöntők.  Egyedül élt, s a magány, a kiszolgáltatottság rányomta a bélyegét az évekre, az életére. Ő már nem hozott hasznot senkinek. Nem tudott nagy értékű ajándékokat venni, nem tudott dolgozni, "nem lehetett rá számítani". Legalábbis ezt vette ki a szavaikból, erre utaltak a tetteik. Néha megszánták, s úgy bántak vele, mintha számítana. De ez a csoda csak pár hétig tartott, aztán újból jöttek a semmibe sem veszlek napok., a verbális bántalmazás, az átsírt éjszakák.Ez az idegörlő, hinta-palinta játék fájt Évának. Szívéig, húsáig hatolt a fájdalom. S most, közeleg a nap. Az a nap, amin sok ember mosolyog, virágot, ajándékot kap. Neki elég lett volna egy jó szó is. Egy jó szó, mely évek óta el- elmaradozott. Most sem csalódott. Már dél is elmúlt, mikor két rokonnak eszébe jutott. Fel is köszőntötték, telefonon. Aztán teltek múltak az órák... s neki egyre jobban fájt a lelke. Egyik  gyermeke sem jelentkezett. Pont úgy ,mint tavaly. Mint tavaly, mikor az egyiknek éjjel jutott az eszébe, hogy van egy anyja, s felhívta. Szabadkozott, hogy sok a dolga. Van ilyen... A másik gyermekének napok múlva jutott az eszébe. Ő sem csinált gondot belőle. Éva akkor nem bírta szó nélkül. Tudtukra adta, hogy ez fáj neki. Fáj, hogy ennyire nem számít nekik. Hogy ő sosem felejtette el a születés és névnapokat, egyébb évfordulókat. Még nekik állt feljebb, kijelentették, ez nem tragédia. Hogy feledékenyek. Most pedig megismételték. Hiszen az ismétlés a tudás anyja! 


Éjjel megcsörrent a telefon. Az egyik gyermek jelentkezett. Ja, eszembe jutottál reggel, de kirándulni mentünk, nem volt időm telefonálni, na! Majd megkérdezte, testvére köszöntötte e már Évát. Nem, nem hívott, nem is jött.-felelte Éva. Összevesztetek?-kérdezte a gyermek. Igen.-felelte Éva. Min? Nem értettünk egyet valamiben.-felelte Éva. Ezért bántott , szavakkal.

Nem gondolod, hogy ha velem is összevesztél és vele is, akkor benned van a hiba?

-Tessék? Min vesztünk mi össze? És miért kell bántani valakit csak azért, mert más a véleménye valamiről, mint nektek? Ti ezt szándékosan csináljátok?-kérdezte Éva, miközben szemét lassan könnyek lepték el, majd letette a telefont.


A tévé halkan duruzsolt mellette. Nem szeretett néma csendben feküdni. Tekintete az ágy mellett lévő vázán pihent, melyben fehér műmargaréták virítottak. Művirág, amit maga vett magának évekkel ezelőtt. Most rózsákat képzelt bele. Hatalmas, színpompás pünkösdi rózsákat. Olyat, amilyet sok éve kapott a szülinapjára. A tévéből, mintegy végszóra , a következő mondat hangzott el: Boldog születésnapot! S az ünnepelt szélesen mosolygott...