Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Novella
Perzsi.•  2021. július 1. 10:54

Kék álom (novella)

A mentőautó szirénája fülsiketítő volt. Egyre csak közeledett a hang, majd befordult a Pipacs utcába. Zolika arca örömfényben úszott. Még csak  öt éves volt, de már mámorban úszott, ha bármilyen szirénát hallott, és villogót látott. Rendőr, tűzoltó, mentő, neki mind egy csoda volt. Anyukája, Maja,nem örült ennek. Pontosabban nem a szervekkel volt baja, csak a veszéllyel. Majdnem elveszítette miatta Zolika apukáját. A sors kegyelme folytán "csak" leszerelték a férjét, s most biztonsági őrként dolgozik. Maja sosem hitte volna, hogy egy gyerek génjeiben ennyire benne legyen egy foglalkozás. Kisfia minden gondolata, mondata úgy kezdődött: ha majd én is egyenruhás leszek... Nem tudta eltéríteni ettől a mániától a gyereket. Férje, Zsolt  se nem bátorította gyermekét, se nem tiltotta az álmától. Ha a pici kérdezett, mindig őszintén válaszolt neki, korához mérten. 

Mikor Zolika iskolás lett, szerzett magának barátokat, akikkel tudott szirénásat játszani. Mindig kiharcolta magának, hogy ő lehessen a rendőr. Balázs lett a mentős, és Ádám a tűzoltó. Így hárman, kész kis csapattá váltak. Mikor felső tagozatosok lettek, a csapatból Ádám lemorzsolódott. Tunya kisfiúvá vált, és dagi lett. Hatodikban aztán el is költöztek. A megfogyatkozott csapat már sosem lett a régi. Persze, ők ketten kitartottak álmuk mellett. Balázs tudatosan készült a mentőorvosi szakmára, nemkülönben Zolika , aki motoros rendőr szeretett volna lenni.  Nyolcadikban mindketten a hőn áhított szakmát jelölték meg továbbtanulás céljából. Fel is vették, mindkettejüket, egy speciális gimnáziumba. Innen , szinte teljesen kitűnő eredménnyel kerültek be az egyetemre. Balázs az orvosira ment, Zolika a Rendőrtiszti főiskolára.Természetesen kitüntetéssel végeztek, s mindenki ment a maga területére. Balázs mentős lett, Zoli rendőr, a közlekedésrendészetnél. Minden második héten találkoztak, együtt kapcsolódtak ki. Egyik este egy zenés clubban iszogattak, mikor egy magas, kisportolt férfi állt meg az asztaluknál. -Uraim, ide ülhetek?-kérdezte széles vigyorral az arcán. Kellet vagy fél perc, mire rájöttek, hogy Ádám áll előttük. Hát te?-kérdezték kórusban.Jó 10 éve nem találkoztunk! Mi történt veled? Hol a hájad?-kérdezgették, a régi, megszokott stílusukban.Emlékeztek rá, hogy felsős korunkban elköltöztünk? Igen, igen, válaszolták a fiúk. Elváltak a szüleim, ez volt az oka. aztán anyám szerzett magának egy élettársat, akinek a hobbija  a hegymászás. Megszerettette velem, most hétvégén is megyünk túrázni. Velünk tartotok?-kérdezte reménykedve. Talán majd egyszer... Sokáig beszélgettek. Az általános iskoláról, a lányokról, Zoli és Balázs munkájáról. Csak Ádám volt hallgatag, ő inkább a társait figyelte, mintsem magáról beszéljen. Később átmentek egy éjjel is nyitva tartó étterembe.Az alkohol megtette a hatását, muszáj  volt valamit enni, hogy felszívódjon. Rántott vesevelőt kérek, mondta Balázs.. Én rántottmájat, intett Zoli..-Te is?-fordult Ádám felé. Nem, én nem szeretem a belsőségeket. Sajtot kérek, rántva, mellé kukoricás rizst, és céklasalátát. Kényelmesen eszegettek, és már hajnalodott, mire hazafelé indultak.


A következő héten egy lakástűzhöz rendelték ki Zolit. A III. kerületben egy magasföldszinti lakás lángolt, fekete füstöt árasztva. A mentőkkel egy időben érkeztek meg.Már hallatszott a tűzoltók szirénája is, mikor hangos sikoltásra lettek figyelmesek. Bement! Uramisten bement a kutyáért!-hallatszott a tömegből egy kiáltás. Pillanatok alatt derült ki, hogy az égő lakás tulajdonosa visszarohant az öreg németjuhász kutyáért. Zoli gondolkodás nélkül utánaszaladt. Tudta, érezte, nincs idő... Kimentette őket. A nőt is, és a kutyát is. Még látta, hogy egy mentős a rohamkocsihoz kíséri a nőt, majd összeesett. A kórházban tért magához. Csúnya égési sérüléseket szerzett, és több szerve is  károsodott. Leginkább a veséje. A jobb veséje, ami előbb bevérzett, majd jókora tályog nőtt rajta.

Vízcsobogásra ébredt. Balázs nyitotta ki a csapot, hogy kezet mosson. Szia haver, mizújs?-kérdezte mosolyogva. Zolit azonban nem tévesztette meg ez a mosoly. Nagyon is jól ismerte a barátját, s annak a hanghordozását is. Ne kímélj, mondjad-szólt rekedten.Balázs azt kívánta, bár ne kellene itt ülnie. Tudta, hogy ő a legalkalmasabb arra, hogy rossz hírt hozzon. Figyelj csak...Szóval, khm...Nos az a helyzet, hogy a CT kimutatta, a jobb veséd össze van zsugorodva. Nem, nem a mentés, a tűz az oka. Tulajdonképpen,jó a rosszban, hogy idekerültél. Nem voltál mostanában felfázva? De, többször is. Évente háromszor, négyszer is, de gyógyszerekkel mindig kikezeltem. Miért? Mert a vizsgálatok kimutatták, hogy bakteriális fertőzésed van, ami gócokban megbújik a testben. Nálad a vesét támadta meg. Alattomos betegség, sokszor csak későn veszik észre. Mint nálad is... Zoli felkapta a fejét. Tessék? Haver, az a helyzet, hogy a késői stádiumban urémia , azaz húgyvérűség alakul ki. Nálad a vérkép ezt mutatja. Az egész veséd hegesedett, és a szövetállomány károsodott. Tulajdonképpen nincs is szükség biopsziára. El kell távolítani a jobb vesédet. Sajnálom-súgta elfúló hangon Balázs.Egy vesével nekem lőttek. Sosem lehetek többet rendőr-motyogta Zoli. Balázs felkapta a fejét. Elképesztő! Más összetojja magát egy ilyen "hír" hallatán, Zoli meg csak a munkáját siratja. Nem az életét, nem az extrém sportok iránti szenvedélyét, hanem a munkáját!. Talán még jól is jön, ha ez leköti a figyelmét.



A műtét után a lehető leghamarabb tért haza otthonába. Bezárkózott, nem akart idegeneket látni, sem pedig barátokat, de leginkább munkatársakat nem. "Természetesen" motorosrendőri karrierjéről le kellett mondania. Mi több, leszerelték. Hogy meg ne bolonduljon, lázadásból, és önpusztítás céljából ismét nekivágott az extrém sportoknak. Motocross, Bungee Jumping,motorcsónakozás, vitorlásverseny. Minden, ami adrenalint termel.A javasolt kórházi ellenőrzésre sem akart elmenni, de Balázs ordítva közölte vele, hogy ő fogja megkeresni, és ha kell, bevonszolni a kórházba. Tudta, megteszi, ha kell, inkább bement. A folyosón találkozott Ádámmal.Te mit csinálsz itt?-érdeklődött, de csak udvariasságból. Képzeld, én is szoktam évenként szűrővizsgálatokra járni-szólt Ádám. Kezet fogtak, de beszélni már nem  volt idejük, Balázs berángatta a folyosóról. Le ne tépd a fejem, és kímélj meg a hegyi beszédedtől-legyintett Zoli. Ahogy akarod. Bár így elgondolkodtató, hogy bármit is mondjak.- Na, nyögd ki, mi vár rám? -Feltennélek a várólistára. -Milyen listára? -Transzplantáció. A te érdekedben. Eléldegélhetsz egy vesével, és dialízissel, de még fiatal vagy, előtted az élet. Biopsziát csináltunk, mikor a műtéted folyt. Aláírod a papírokat?  Gondolkozom rajta-szólt Zoli. Mit kell ezen gondolkozni? Mire vársz?Te nem fogod fel, mekkora lehetőséget kaptál? A rokonaid közül egy sem jó donornak, minél előbb a listán vagy, annál nagyobb az esélyed egy teljes életre. És ha nem sikerül-siránkozott Zoli. Akkor ráérsz majd akkor nyafogni-morogta Balázs. Na, jó add ide a papírokat. Nem is sejtette, hogy máris van számára lehetséges donor...


A betegszoba éjjeli őrzőfénye zölden vibrált. Bántotta a szemét, de mozdulni nem tudott még, hogy tegyen ellene. Megnyomta a nővérhívó gombját. Kis tömzsi, de kívánatos nővér lépett a szobába. Igen korán magához tért. Lejjebb veszem a fényt. Nővérke! Tudhatok valamit a szervdonorról? Sajnos nem. Ez a szabály, de hiszen tájékoztatták erről a műtét előtt. Legalább a foglalkozását árulja el! Úgy tudom, hogy sima transzfúzió esetén is jelentkezett egyeseknél furcsa szokás. Ha egy embertől kapták a vért. Miért lenne ez más a szerveknél? -esdekelt Zoli. Tűzoltó volt, és még a 30. életévét sem élte meg. Munkája közben történt?-szörnyülködött a férfi. Nem, hiába is keresgélné a neten, vagy bárhol. Ausztriában történt egy szerencsétlenség, a hegymászó tábortól nem messze.  De most már aludjon! Ha beárul, úgyis letagadom. Eszem ágában sincs árulkodni!-nézett  Zoli haragosan. Nehezen aludt el, az ismeretlent próbálta maga elé képzelni. Milyen lehetett?Vajon hegymászó volt, vagy mentőhelikopteres, esetleg egy egyszerű amatőr túrázó, kutyás kereső?

A következő napok lassan teltek. Balázs néha benézett hozzá, de semmit nem tudott kihúzni belőle az állapotán kívül. Jól vagy, a leletek alapján. Jól is nézel ki. A bőröd színe ismét egészséges. Figyelmeztetlek, ez nagy ajándék a sorstól! Ne élj vissza vele!-szólt halkan, és fejét lehajtva kiment a szobából. Aludt egy keveset, majd guruló kerekek hangjára figyelt fel. Na, meghozták az ebédet... Nem volt éhes, de tudta, ennie kell, hogy erősödjön. A nővérke hangoskodva tette le elé az ebédet. Jó étvágyat! Remélem szereti a rántott májat, nézze milyen szép nagy szeletet hoztam önnek! Felemelte a tányérvédőt, s a férfi elé tolta az illatozó ételt.   Zolit hirtelen undor fogta el, és öklendezni kezdett....

Perzsi.•  2021. június 27. 20:02

A bizalom ára (Novella)

A számítógép monitorja kékes fénnyel világított. A kurzor hangtalanul pulzált a sor elején. Babi kábultan nézte, nem mozdult. Tagjait mintha ólomba óntötték volna. Rémálmaiban sem gondolta, hogy ez vele valaha megtörténhet. Az egész őrület bő másfél éve kezdődött...


Szép napot, Babi vagyok!-írta be a mondatot a chatszobába. -Új vagy, vagy régi, csak új köntösben?-ugrottak rá a chatelők.-Új vagyok.-felelte Babi. Nem értette pontosan, csak sejtette, hogy mit hisznek róla. Bár még sosem chatelt, azért nem volt teljesen naív. Most is csak azért, mert olyan egyedül érezte magát. Nehéz, és többnyire halálos betegség végén járt. Rengeteg kezelés volt a háta mögött. Már derengett a fény az alagút végén, de ennek súlyos árai voltak. Az egyik az, hogy a tökéletesnek hitt házassága kihűlt. Úgy érezte, ő az oka ennek. Eddig szépnek mondott nő volt, formás, és okos is. Volt tartása minden téren. Sokan emiatt irigykedtek rá. Nem tudták, mennyit dolgozott ezért. A szépség, és okosság sok nőt irritált a környezetében. Egy idő után a gyülőlködés és ármánykodás miatt, távolságtartóvá vált. Ezt is a számlájára írták.Beképzeltnek tartották. Ami azonban szomorúvá tette, az az, hogy visszanézve életére, rájött, férje is részben emiatt kezdett tőle távolodni.

Hirtelen összerezzent. A monitor bal felső sarkában egy fehér kis ablak ugrott fel. Mi ez?-nézett csodálkozva. Helló! Fecó vagyok. Ismerkedünk? Nem merte megkérdezni, ez mit jelent? Pontosabban most nem is igen érdekelte semmi, csak társaságra volt szüksége. Jó, beszélgessünk. Észre sem vette, hogy röpke 6 órán át leveleztek egymással. Sok mindent megtudott a férfiról. Magas beosztású hivatalnok, amolyan benfentes egy kormányhivatalnál. Szereti a zenét, az operát, az irodalmat, és a kirándulást. Babi viszont szinte semmit nem írt magáról. Ez izgatta a férfit. Olyannyira  hogy kikönyörögte, jöjjön máskor is chatelni. Hosszú hetekig leveleztek egymással a kis privát ablakon keresztül. Néha, nagyritkán a közös falra is írt a szobába, s egy'-két szimpatikus nővel még privát üzenetet is váltott.Otthon semmi nem változott. Magányosnak érezte magát. Nagylánya már nem lakott otthon, férje későn ért haza. Alig váltottak pár szót. 

Egyik délután Fecó feltette a kérdést. Eljönnél velem egy cukrászdába? Babi habozás nélkül mondott igent. A találkozás olyan volt, ahogyan elképzelte. Nem csalódott, pont olyan sármos férfi állt előtte, amilyen a küldött képen volt. Egyre többször találkoztak. Titokban, hiszen Babi nem akart elválni a férjétől, és botrányt sem akart. Csendes kis kapcsolat volt az övék. Sok öleléssel, kis panziókban eltöltött délutánokkal.Babi kivirágzott. Úgy érezte, ismét szerelmes.Ezt a férje is észrevette. Egy idő után kérdezősködni kezdett. Babi hárított, de egy idő után bevallott mindent. Az eddig csendes otthon fagyos pokollá vált. Már nem beszéltek egymással.

Nem bírta sokáig. Felhívta Fecót. Rájött. A férjem kitalálta, hogy van valakim. Mit tegyek? Nem bírom már mellette. - Majd kitaláljuk-szólt a férfi

Ezt követően eltűnt. Sem a chatszobában, sem telefonon nem lehetett elérni. Hetek teltek el, mire óvatosan kérdezni kezdett felőle a chattársak között. Így derült ki számára, hogy Fecó nős, es két kisgyermek apja. Babi összetört.


Könnyein át alig látta a monitort. Belépett a chatszobába. Egy ideig olvasgatott. Épp kilépni készült, mikor valaki megkérdezte, hogy van? Nem jövök többet ide.Elbúcsúzok tőletek. Legyetek nagyon boldogok. Isten veletek! A tapasztalt chatesek tudták, ez nem jelent jót. Tudtak a halálos kórról, amivel többször is megbirkózott. Úgy vélték, elfogyott az ereje. Tapasztalt, öreg rókák, akik ismerték a chat sötét bugyrait és titkait, fél óra alatt összegyűjtöttek annyi információt, hogy sikerült kideríteníük Babi lakcímét. A szomszédja nevét, és telefonszámát is. Őt hívták fel, s kérték meg, nézzen rá a nőre. Pár perc után ismét felhívták. Mi újság? Jó, hogy felhívtak. Jók voltak a megérzéseik. A lánya már vele van. 2 marék gyógyszer. A mentők már úton vannak...

Perzsi.•  2021. június 25. 12:06

A sors ajándéka (Novella)

Zsófi lopva törölte le a könnyeit. Nem szeretett senki előtt kitárulkozni. Gyerekkorát nehezen viselte, ennek hozadéka volt a zárkózottsága. Szülei elváltak, és ő már 11 évesen vándorolt a rokonok között. Anyjával élt egy ideig, majd apai nagyanyjánál, mivel Klára, az anyja külföldre ment dolgozni. Apja nem egyezett bele, hogy csak évente kétszer láthassa a lányát, így ő itthon maradt. Így került apához és nagyihoz. Lassan szokta meg a vidéki életet. Nem laktak ugyan messze a várostól, és úgyis mindennap bejárt busszal tanulni, mégis sok bántást kapott. Kis csóró falusi!-kiabálták az osztálytársai, nagy nevetések közepette. Nem látta értelmét felvilágosítani őket, mennyire tévednek. Tévedtek, hiszem közel sem voltak csórók. Igaz, nagymama mindenhol megfogta a pénzt, ahol tudta, de nem volt smucig. Zsófinak megvolt mindene, kezdve a kiváló és bőséges házikoszton át, egészen  a szeretetig. Nem ajnározták, de szerették, és ezt ki is mutatták.Természetesen ő is szerette őket, és amit bírt erővel, meg is tett a ház körül, és a konyhában is. Egészen addig a napig, mígnem arra ért haza a suliból, hogy mentő áll a házuk előtt. Futva rohant be a kapun. A mentősök nem akarták beengedni, ám ő kitépte magát a karjaikból és nagyi szobájába rohant. Senkinek sem kívánta azt, amit ekkor látott,  hallott. Csendben rogyott le egy székre. -Mit keres itt ez a kislány?-kérdezte a mentőtiszt. -Itt lakik, válaszolta a szomszéd, aki kihívta a mentőket. -Vigyék ki kérem, nem neki való látvány ez! Zsófi felkiáltott-csak még egyszer hadd lássam! Sírva búcsúzott attól a személytől, aki közel három éven át a biztonságot, szeretetet jelentette számára. Jólesett volna, ha kettesben maradhat vele, de senki nem ment ki a szobából. Innentől kezdve Zsófi nem sírt mások előtt.Mivel még csak 14.életévében járt, apja nem vállalta, hogy egyedül legyen a házban, ugyanis ő csak hétvégékre tudott hazajönni. Egy  nagy cég külsős szerelője volt, ami azt jelentette, napi 12-16 órát dolgozik. Este 22 órakor már értelmetlen dolog lett volna hazabuszozni, hiszen reggel 6 órakor következett az újabb műszak. Ezért Zsófi az apai nagynénjéhez költözött, Marihoz. Ritkán találkoztak eddig, így teljesen idegennek érezte itt magát. Marinak volt három lánya, pont nem hiányzott ő ide. Hétvégenként, és a nyári szünetben volt kis szusszanásnyi ideje magára, és a kis lelkivilágára. Így telt el négy év, mikor is sikerült a csodával határos módon majdnem kitűnőre az érettségi vizsga. Szeretett volna továbbtanulni, ösztöndíjjal fel is vették a képzőművészeti főiskolára, de kért fél év halasztást.Erre nyomós oka volt. Apja eladásra kínálta a házat, mert a munka mellett nem volt ideje a kertre. Az állatokat már jóval előtte eladta, de muszáj volt mindent, mert rohamosan romlott mindennek az állapota gondozás hiányában. Zsófi nem értette ezt, hadakozott. Majd én ! Én mindent megcsinálok!-kiabált sírva. Nem lehet-szólt az apa. A nagynénéd örökölte a ház felét, és nem tudom kifizetni. Te is nála  laktál négy évig, ideje őt kifizetni.Annyi pénzem marad, hogy vegyek egy garzont, magamnak. Szükség esetén ketten is ellakhatunk ott, de jól gondolt meg, én az ország másik felébe költözöm, a munkám miatt. Te, ha jól tudom, felvételt nyertél egy kollégiumba is. Annak a költségeit, és egyébb kiadásaid igyekszem fedezni, de nem  ártana diákmunkát vállalnod. Zsófi megsemmisülten állt a konyha közepén. Egyedül marad, maradt, és nehéz évek várnak rá. 

-Az irodaház ablakában egy orchidea díszelgett. Zsófi ajándékba kapta, nevenapjára a kollégáitól. Részmunkaidős volt, délutánonként jött, mikor már jobbára alig volt bent dolgozó. Ezért is érte meglepetésként, hogy megajándékozták. Kollégáit alig ismerte. Igaz, igyekezett maximálisan elvégezni a rábízott feladatokat, sokszor túl is vállalta magát. Így nem maradt semmi szabad ideje, semmire. Kortársai, főiskolai társai mind vígan élték életüket. Buliztak, moziba jártak,plázában múlatták az időt. Csak Zsófi lógott ki a sorból. 15 órára jött, minden hétköznap, néha szombaton is. Este 20 óránál előbb sosem végzett, noha 4 órás munkára volt szerződtetve. De a megfelelni akarás, és a félelem, hogy ezt a munkát is elveszíti, maradásra, túlórára ösztökélte. Nem ez volt az első munkahelye.  A részmunkaidős állások mindig kapósak voltak. Kiváló munkája ellenére, mégis gyakran kellett odébbállnia. Kellett a hely a protekciósoknak.Az asztala melletti ablak egy pihenőparkra nyílt. Jó volt az idő, mégsem nyitott ablakot, a kinti zaj miatt. És amiatt, nehogy elkalandozzon a gondolata. Mégis, mikor engedélyezett magának 5 perc pihenőt, az ablak felé fordult. Egy idősebb nénit pillantott meg. Úgy jó 65 éves lehetett, az arcából ítélve . Talán több is valamivel. Békésen etette a galambokat, arcát megszépítette a mosoly. Máskor is látta már a nénit. Olykor,ha elfogyott a morzsa, amit a galamboknak kiszórt, néha még üldögélt kicsit. Vidámsága, mosolya eltűnt, helyét átvette a csendes szomorúság. Nem zavarta az eső sem, sokszor órákig ücsörgött a patinás padon.

Másnap ismét ott volt a néni. Zsófi tekintete gyakran odatévedt. Ma valahogy olyan furcsának tűnt, ahogyan ott ült. Mintha nem lett volna benne élet. Alig tudott a munkájára figyelni. Ismeretlenül is közel érezte magát ehhez a kis törékeny öregasszonyhoz. Ujjai sebesen jártak a billentyűzeten, lemaradása volt. Már majdnem végzett, mikor felpillantva nem látta már ott az apró termetet a padon. Ismét a számítógép felé hajolt, mikor megszólalt benne egy vészcsengő. Valami nincs rendjén. Ismét a pad felé nézett, és ereiben megfagyott a vér. A néni a padtól nem messze, a járdán feküdt, mozdulatlanul. Zsófi egy pillanatig sem habozott, leszaladt a parkba. Halk nyögdécselést hallott. A néni magánál volt, de nem tudott felállni. Hívom a mentőket-mondta a lány. Ne! Csak azt ne! Kedveském, aki az én koromban kórházba kerül, nemigen jön ki élve. Ez a tapasztalatom. Érzem, nincs nagy baj! Csak rosszul léptem-sóhajtott a néne. De nem tudott felállni! Hívjak valakit? Ki kíséri haza? -aggódott Zsófi. Nincs senkim. Azért nem keltem fel, mert nincs kedvem hozzá. Napok óta semmihez nincs kedvem. Esetleg, ha lenne olyan kedves, ön hazakísérne? Nem lakom messze, itt a parki sétány végénél van a társasházunk. Zsófi habozott. Még jó félórányi munkája van, amit nem halaszthat el, reggel az értekezleten ezzel az anyaggal kezdenek. Erre külön felhívták a figyelmét. Vonakodva szólalt meg: még van kis munkám. Ha meg tetszene várni... De nem, nem hagyhatja itt 5 percig sem! Olyan elesettnek tűnik! Mindjárt jövök-szólt most már határozottan. Felsietett az irodába, mentette az addigi munkáját, és kikapcsolta a gépet. Majd a kollégiumban befejezi, s átküldi emailban a kész munkát. Visszasietett a parkba, és óvatosan átkarolva a kis testet, elindult a megadott irányba. Jó időbe telt, mire hazáig bicegtek. Szerencsére volt lift, így könnyedén jutottak fel az emeletre. A lakásba lépve Zsófi összerezzent. Itt minden majdnem olyan volt, mint a nagyinál. A konyhában falvédő, rajta szívhez szóló bölcsesség :Nincs nagyobb földi boldogság, mint a szerelemből kötött házasság. Mellette pedig a padka felett ez volt olvasható: Fiatal szív hevesen ver, házassághoz szerelem kell, Annus s Károly frigyre lépett, ez biz Isten kőbevésett! Látom, a falvédőket nézi. Nászajándékok. Volt több is, de az anyaguk nem volt tartós, így már csak az emlékeimben élnek. Bekísérne a szobába? -kérdezte a néni. Bent a szobában szintén régies bútorok voltak. Ez is mind ajándék. Még a nagyszüleim bútorai voltak. Sem a férjem, sem én nem kívántunk új bútorokat. Ezek tartósak, és nekünk szépek, azonkívül emlékek is mind. És a férje?-érdeklődött halkan Zsófi. hét éve hunyt el. Hívjon csak Annusnak kedveském.  A ház nagy volt nekem, és egyedül a nagy kerttel már nem is bírtam. Így eladtam, és itt megvettem ezt a 3 szobás lakást. Már bánom, elég lett volna nekem egy szoba is. De azt mondták, befektetésnek jó. Csak tudja, a fiam lebetegedett, és egy bentlakásos intézetben él. Félig öntudatlanul. Nem tudnám egyedül emelgetni, gondozni. Így hetven felé, már nem megy. Így egymagam éldegélek itt, néha meglátogatom. Nem gyakran. Nem ismer fel, én meg minden alkalommal egyre rosszabbul leszek. Már felajánlották a lakásért cserébe, hogy engem is elhelyeznek egy otthonban. Nem bírnám ki. Nem tudom, nem merem feladni a függetlenségemet. -suttogta szipogva Annuska.Itt maradna velem estére? Tudom, ez fura kérés egy idegentől. Ne haragudjon. Csak kérem még hozzon borogatást a lábamra, s halkan csukja majd be az ajtót. Biztonsági záras, nem kell kikísérnem. És köszönöm, hogy segített. Zsófi a fürdőszobában döntésre jutott. Itt marad éjjelre, és reggel  bemegy befejezni a munkát. Talán nem lesz gond belőle. Visszasietett a borogatással a szobába, majd a konyha felé indult teát főzni. Minden olyan ismerős volt, barátságos, meleg, meghitt. Mintha a nagyinál lenne. Teázás közben bemutatkozott, mesélt az életéről. Annuska érdeklődve hallgatta, és cseppet sem  volt álmos. Már pirkadt, mire ki tudta elégíteni az idős hölgy kíváncsiságát. Ájulásszerű álmosság jött rá.Természetesen elaludt. Kapkodva öltözött, a kedvesen kínált reggelit sem fogadta el. Futva tette meg az utat az irodáig. Még szerencse, hogy a főiskolán ma csak a harmadik órára kell beérnie. Elkésett. Az értekezlet már tartott, és a főnök csak egy fejbiccentéssel adta tudtára, várjon kint. míg végez. Szorongással teli percek következtek. Végre sorra került. Nézze Zsófi!-szólt Egon a főnök. Eddig nem volt panasz magára. Most azonban kellemetlenséget okozott a hiányos munkája. Mire véljem ezt? Zsófi dióhéjban elmesélte, mi történt. Az emberségéért nem jár büntetés. Viszont több hiba nem lehet. Ma pihenjen. Na, nem jutalmul, csak a megrendelésünk ugrott, így amúgy sem lenne sok dolga. Menjen haza, vagy a nénihez,menjen ahova mennie kell. Zsófiba visszatért az élet. Az élet, és remény, hogy vannak még jó emberek. A legközelebbi boltban bevásárolt, s sietett a kis beteghez. Annuska sokára nyitott ajtót. Egy orvos volt nála. Ő hívta ki, csak ezt reggel nem közölte Zsófival. Az orvos bizalommal fordult a lány felé. Annuskának be kell mennie a laborba. A lába rendbe jön, de a szédülése miatt esett el tegnap , az elmondása szerint. Teljes vérkép után okosabbak leszünk. Azonban az étrendjére figyelni kell, mert szerintem vashiányos. Úgy beszélt vele ez az orvos, mintha ő nem egy idegen lenne, hanem egy rokon. Miután minden tanácsot felírt, a jó doki elment. Tetszett reggelizni Annus néni? -kérdezte a "rokon". Nem, ahogy elmentél, ledőltem. Szédültem, mint tegnap. Akkor most éhgyomorra elintézzük a vérvételt, elkísérem. Ma ráérek-így Zsófi. Vérvétel után taxival értek haza. Zsófi kipakolta a csemegéket, amit ajándéknak szánt. A  mogyorófagyit már reggel eldugta a hűtőbe, a pisztáciát pedig most tette kis tálkába Annus néni elé. Minden olajos magnak örült a néni, mint egy kismadár. A diós tortaszelet láttán felcsillant a szeme.De szeretem! -kiáltotta. Ebéd után! Nem, most! Mint egy kisgyerek-mosolygott Zsófi. Másnap kiderült, a jó dokinak igaza lett. Vashiány.Ettől kezdve mindennapossá vált Annus néninél. Vagy korán reggel, vagy késő este, de rá-ránézett. Egy idő után már ő főzött, végzett el mindent, amit tudott. A kimerültség miatt egyre többet hibázott a munkájában. Másodjára már nem volt elnéző a főnök. Megértette min megy keresztül Zsófi, és titkon csodálta is érte, de tolerálni már nem tudta. Nem tehette. Így a lány elveszítette az állását...


Csendesen tett-vett a konyhában. Sült májat készített burgonypürével, és spenótsalátával. Mind vasban dús élelmiszer. Most, hogy délutánjai üresek maradtak, már több ideje van Annuskára.Azonban így anyagilag került  nagyon kellemetlen helyzetbe.A kollégiumnak is tartozik már. Ha nem fizet, utcára kerül. Mi a baj kislányom?  -kérdezi Annuska, aki már csak így szólítja a leányt. Semmi, semmi-felelte Zsófi, aki  hosszú idő után most először könnyezik idegen előtt.

Másnap a kollégium igazgatója magához hívatta. Nézze kislány! Tudom, nem könnyű magának, de ha 2 héten belül nem tud fizetni, kénytelen leszek a helyére mást keresni. Már így is segítettünk eleget! Most mi lesz? Nem fog tudni fizetni, hiszen ha talál is új állást, az csak egy hónap múlva fizet munkabért. Ekkor eszébe jutott Annus néni, de a gondolat, ami a fejébe fészkelte magát, szégyenérzettel töltötte el. Az arca lángolt, sírhatnékja volt. Nem, ennyire nem aljasodhat le! Nem ezt látta, nem ezt tanulta a nagyitól! Lassan vánszorgott Annuskához.  Halkan köszönt, letette a szatyrot, amiben a lista szerinti ételek lapultak. Egyik lábáról a másikra hintázott, de hang nem jött ki a torkán. Annus néni persze látta, hogy Zsófi feszeng. Mielőtt bármit mondhatott volna, gyorsan csivitelni kezdett. Figyelj csak kedveském! Arra gondoltam, ha neked nem okoz gondot, ideköltözhetnél hozzám. Persze albérleti díjat nem kellene fizetned, a rezsibe is csak képletes összeget. Azt is csak azért, hogy tessék-lássék. Érted ugye? Na, mondj már valamit, ne hagyd, hogy ez az öregasszony hebegjen össze-vissza. Zsófi szája tátva maradt. És ő még majdnem előhozakodott a kérésével! Komolyan tetszik gondolni Annus néni? Biztos? Félve nézett a "nénire", aki a többnapos szeretetteljes ápolás hatására egyáltalán nem nézett ki néninek.   -Igen, nagyon örülnék neki. Az elmúlt napokban segítségemre voltál, pedig nem is ismertél, és időt, energiát nem kíméltél. Nem jó egyedül. Megszerettelek. Én is! Én is így érzek!-kiáltotta Zsófi, és most már nem szégyellte a könnyeit.

Perzsi.•  2021. június 18. 11:21

Erre járt a remény (Novella)

A tolókocsi lassan, szinte nesztelenül közlekedett az előszobai folyosón. Mara kezei már sebesek voltak,folyton nekiütődtek a falnak. Jó ideje már, hogy tolószékbe kényszerült. Egészen fiatalon, már 10 évesen gond volt a  gerincével. Hirtelen nőtt meg a nyáron, jóval nőiesebb is lett, mint kortársai. A fiúk érdeklődésének a középpontjába került, ami kellemetlen volt számára. Folyton védenie kellett pici melleit, így kezeit mindig maga előtt tartotta, keresztben, s szemei ide-oda jártak, honnan jön a következő támadás. Sok atrocitás érte. Lökdösték, kigúnyolták, falhoz szorították, lelökték a lépcsőn, és még körzőt is szúrtak pici dombjaiba, cserébe, mert nem hagyta magát fogdosni.. Nem járt másképp egyik osztálytársa is, aki szintén hirtelen indult fejlődésnek. Ők ketten voltak a kiközösítettek. Úgy próbált védekezni, hogy még a tanórák alatt is a pad felé görnyedt, hátát mérges macskapózba domborítva, hogy takarja a takarnivalót. Nem telt el fél év, s már látványosan görbe volt a háta.Írtak ugyan fel gyógyúszást, de az uszoda a város másik végében volt. Egyedül  nem engedték el, kísérő pedig nem volt. "Jobb" híján maradt a sodrófa, gyógyászati segédeszközként. Nem segített, sőt! Még az amúgy  törékeny lelkét is kikezdte.

Így nőtt fel. Jelentős hátránnyal indult  társai között. A sors kiszámíthatatlanságának köszönhetően azonban sosem volt társtalan, mikor felnőtt. Magányos igen, de nem társtalan. Mindig kiemelkedően jóképű fiúk csapták neki a szelet. Maga sem értette, miért.Egy ilyen jóképű fickóhoz hozzá is ment feleségül, majd a bűvös hetes év eltelte után el is váltak. Mara egyedül nevelte fel két fiát. S most itt áll, egyedül, és esélye talán van, de reménye nincs, hogy párt találjon.Nem társat, nem férjet, nem kapcsolatot, társat. Nagybetűs társat.

-Hosszasan csengettek. Kétségbeesetten igyekezett a beakadt kereket kirángatni a küszöb mellől. Mennyire utálta ezt! Annyit, de annyit könyörgött a gyerekeknek, tegyék akadálymentessé a lakást. Mint a legtöbb kérés, ez is süket fülekre talált. Végre, sikerült. Az ajtóban az ismerős betegszállító állt. Jó napot Mara, indulhatunk? -kérdezte Ákos. Igen, csak a ridikülöm hiányzik még. A betegszállító mentő jó másfél órát keringett még a városban, mire összeszedte a betegeket, és a közeli városba indult. Itt kapták a speciális kezeléseket. Ki gyógytornát, ki fizikoterápiát, mindenki mást. Mara izomerősítő tornára jött. Meglehetősen megviselte a foglalkozás, néha lopva törölte le a fájdalom szülte könnyeket. Utálta az egészet, úgy , ahogy volt. Nem látta értelmét. Ha letelik az évente igénybevehető 6 hét, otthon úgysem fogja tudni csinálni, főleg nem eszközök nélkül. Ezt az emelőeszközt, ami egy gép, és fel-le emelgeti az egész lábat, ha kell, nem tudná megvenni.

Elkeseredetten dobta a táskájába a szemüveget, és iparkodott egyedül átevickélni a kerekes székébe.Félúton elakadt. Magatehetetlenül csüngött a kezelőágy és a kocsi között. Karjai remegtek. Érezte, nem bírja sokáig, a földön fog kikötni. Határozott kezek ragadták meg, és óvatosan a tolókocsiba helyezték. -Máskor kérem ezt ne próbálja meg egyedül! Nem ér annyit.-szólt egy melegbarna hang. Mara kíváncsian pillantott fel. Őszes hajú, bajuszos, férfi állt előtte. Szakálla alatt kisfiús, csibészes arc rejtőzött. Borostyán színezetű szeme vidáman csillogott. Marának viszont nem volt kedve nevetni. 

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Ferenc vagyok, azaz Feri.Én vagyok az új segítője. Miért, Franciska hova lett?-nézett kíváncsian Mara. Küldföldre költözött. Váratlanul alakult így. Sajnálom, hallottam, hogy jó gyógytornász, de ha nem így alakul, akkor én most nem lehetnék itt. Átkísérem a masszőrökhöz, ha megengedi-gurgulázta vidáman a férfi. 

Másnap, és egész héten Feri várta Marát. Lssan oldódott fel, de a férfi annyira közvetlen volt, mindig mesélt valamit az életéről. Így tudta meg, hogy özvegy. A honvédségnél dolgozott, repülőgépeket szerelt, amíg hirtelen derékba nem tört az élete. Autóbaleset. Akkor hunyt el a neje, s vitte magával angyalnak a pici lányukat is. Ennek már 10 éve. Feri 2 éven át volt az intézmények lakója. Műtétek sora, és intézetről intézetre vándorlás következett. Akkor döntött úgy, ha újra fog tudni járni, gyógytornász lesz. Sikerült. Neki sikerült-gondolta Mara. Én viszont örökre székhez leszek kötve.A következő napokban már könnyebben ment neki a torna, ugyanis Feri becsempészett egy magnót, és a zene ütemére szórakoztatóbb volt mozogni. Az ütemre végzett gyakorlatok, mintha kevésbé fájtak volna. Vagy más miatt érezte így? Sokat beszélgettek, mindenféléről. Könyvekről, filmekről, komolyzenei koncertekről, a zenéről, úgy általában az életről. Egyik gyakorlat közben Mara feljajdult.Feri aggódva ugrott oda. Mi a baj? Nem tudom-mondta a nő. Ennél a terpesztéses gyakorlatnál a jobb lábam forgója nem akar engedelmeskedni. Próbáljuk meg egy lassú zenére, figyeld az ütemet.-suttogta halka a férfi. Melyik zenére gondolsz?(Berlin-Take My Breath Away). De hiszen ez a kedvenc zeném! Kiálltott fel Mara! Akkor már ketten vagyunk. Legalábbis, itt, és most. A zene, és Feri hozzáértése eredményre vezetett. Mara szinte fájdalom nélkül hagyta el a tornatermet. 

Este álomba sírta magát. Nem jött rá miért, hiszen ritkán engedte meg magának a kesergést. Reggel az intézetben nem látta Ferit. Hiányzott neki. Most döbbent rá, hogy  a vidámságával, őszinteségével , a rá való figyeléssel megkedveltette magát a férfi.Volt a szeme csillogásában valami ismerős, rég nem látott valami, a hangjában valami bizsergető dallam.

Három nap múlva került elő, szinte önmaga árnyékaként. Mara óvatosan, halkan érdeklődött:mi történt? Meghalt az édesanyám-felelte a férfi. Segíthetek valamiben-érdeklődött Mara. Majd szólok, ha igen, és szívből köszönöm!

A következő napokon alig beszéltek. Mara becsületesen végezte a gyakorlatokat, nem akarta magára vonni a férfi figyelmét.Mikor letelt az összes kezelés, feszengve búcsúzott Feritől. Otthon nem találta a helyét, a lakásból pedig hiába mozdult ki, mindenkivel ingerült volt. A napsütés sem segített rajta. Nem messze a lakásától, volt egy kis kávézó,fagyizó. Oda ült be. Mikor fizetni szeretett volna, meglepetés érte. A számla rendezve volt. Lassan teltek a nyári napok. Találkozott ismerősökkel , akikkel együtt járt tornára, de Feriről senki nem tudott semmit. Augusztus 20-án az ismerősök elhívták a tüzijátékra. Nem volt kedve menni, mégis elígérkezett. Úgyis lassan ősz, és akkor már kevesebb lehetősége lesz kimozdulni. A postaládánál megállt a kerekes székkel. Kiürítette a ládát. Egy feladó nélküli levél is volt benne, de ez most nem izgatta.

Lassan haladt a járdán, úton-útfélen kerülgetnie kellett a tömeget. Mindenki a tüzijátékra sietett. Az egyik biciklis fiatal annyira sietett, hogy a kocsi szélére akasztott táskáját leverte. Vissza sem nézve száguldott tovább. A táska tartalma a földre  borult. egy idős néni szedegette össze a holmijait. Megköszönte, s míg könnyeivel küszködött, visszapakolt a táskájába. Legfelülre került a titokzatos levél. Mikor kiért a ligetbe, egy  fa alá húzódott. Ugyan már lement a nap, s az égbolt épp bíborszínben tündökölt, a fény bántotta  a szemét. A színpad felöl, ahol eddig koncert volt, ismeretlen dallamok szálltak felé. Nézelődött, majd úgy döntött, elolvassa a levelet. 



-Drága Mara!

Kérlek ne haragudj rám, amiért eddig nem jelentkeztem! A szülőfalumba utaztam, hosszas szabadságra. A hagyatéki ügyeket intéztem, s a házat hoztam rendbe. Tudom, telefonálhattam volna, de nem volt bátorságom hozzá.Régóta élek egyedül, mégis bízom benne, hogy van remény. A kezelésed alatt megváltozott bennem valami. Valami, amire szavakat nehezen találok. Ezért inkább leírom, ha megengeded.


Kérlek, engedd, hogy két karomban   tartsalak,

mert önző módon, csak  magamnak akarlak,

eláll a lélegzetem, mikor rám nézel,

vadul éhes ,kínzó sóvárgás tép széjjel,

és ha elgyengülne a remény,

a szíved úgyis visszazenél!


Mara vagy tízszer elolvasta a verset. Egyszerre szeretett volna sírni, és nevetni. Az arca lángolt, egészen melege volt, alig látott a könnyektől. Mégis, homályosan érzékelte, hogy a háta mögött egy árnyék fölé tornyosul. S ekkor felcsendült egy zene. Egy zene, mely olyan ismerős volt... Take my breath away

Take My Breath Away 

Figyelem a szerelem ostoba játékát,

mely a végtelen óceánon át elkísér,

s szégyentelenül járja át a mindenséget,

hogy végül egy titkos helyen megpihenhessen.


Eláll tőled a lélegzetem, 

eláll tőled a lélegzetem...

*

2021.Június 11

Perzsi.•  2021. június 16. 12:29

Egy vers és...

Kérlek, engedd, hogy két karomban   tartsalak,

mert önző módon, csak  magamnak akarlak,

eláll a lélegzetem, mikor rám nézel,

vadul éhes ,kínzó sóvárgás tép széjjel,

és ha elgyengülne a remény,

a szíved úgyis visszazenél!


És egy novella: Másik blogban. Címe:Erre járt a remény


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom