Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Novella
Perzsi.•  2021. május 31. 07:51

A zaklató (Novella)

Csengettek.Dia kócosan, pizsamában bicegett az ajtó felé. Lába gipszben volt,mivel a munkahelyén siettében leesett a lépcsőn. A röntgen kimutatta, hogy ínszalagszakadása van, és gyűrődéses törése is. Szerencsére  nincs nagyobb baj, csak a pihentetés végett gipszelték be. Mivel ez munkahelyi balesetnek számít, a biztosításhoz papírokat kell kitöltenie. Ezeket a papírokat várta, azt ígérték, egy kollega ma kihozza.Kikémlelt a kukucskálón. Senki nem állt az ajtó előtt. A józan ítélőképessége azt súgta:ne nyisd ki! És mégis... Kinyitotta, mert kíváncsi volt. Itt van! Megint van egy szál fehér frézia a küszöbön! Mint minden héten, kedden. Dia körülnézett, de senkit nem látott a lépcsőházban.A lift nem működött, így azzal sem tudott senki ilyen hamar lemenni a hatodik emeletről. Más körülmények között talán örült volna a virágnak, de a lassan 6 hete érkező virágszál szépségét beárnyékolta a félelem...

- Az egész dolog még április harmadik hetében kezdődött. Dia munkából jött haza. Fáradt volt, és fájt a szeme. Grafikusként dolgozott a rendőrségen. A szemtanúk által leírt személyeket, környezetet igyekezett élethűen ábrázolni az elbeszéléseket követve. Még beugrott az írószerboltba újabb kellékeket venni a munkájához, majd egy újsággal a kezében indult fel a 6. emeletre. A lift nem működött, és nem is ígérték, hogy egyhamar fog. Neki azonban jólesett egy kis mozgás, a sok ülés után. A lépcsőfordulóban összefutott a szomszédjával, Lajossal. Jó 50-55 év körülinek saccolta. A köszönésen kívül nem volt eddig más kapcsolata vele. Kézcsók!-szólt mosolyogva a férfi, miközben cseppet sem titkoltan tetőtől talpig végigmérte a lányt.Fáradtnak néz ki! Az is vagyok, válaszolta Dia, miközben igyekezett levegőt  nem véve elsiklani a férfi mellett. Lajos nem volt előzékeny, nem állt félre. Ellenkezőleg. Együtt mozgott a lánnyal, s igyekezett hozzápréselődni. Szűk  ez a lépcsőház, de nincs mit tenni, ha nem működik a felvonó-vetette még oda cinikus mosollyal a szája szegletében, majd egy végtelenül lassúnak tűnő pillanat után végre átpréselte magát Dia mellett.Csak legyek már lakáson belül!-gondolta a lány, s sietett felfelé. Ekkor pillantotta meg a fréziát az ajtaja előtt. A kedvenc virágom, de ki tehette ide? Kevesen tudnak róla bármit is, hiszen minden idejét a munka köti le. A hobbija is a munkája, ezzel van tele a lakása minden szabad zuga. Beütötte a riasztó kódját, majd a lakásba lépett. Az előszoba falán egy hatalmas rajz  nézett farkasszemet vele. Szó szerint. Ugyanis hobbiból szemeket rajzolt, nagy méretben. Szerette csinálni. A szem a lélek tükre, és ő pontosan tudta, hogy nincs a földön két egyforma szempár. 

Lepakolta a vásárolt kellékeket, és a konyhába sietett. Azon a héten még háromszor találkozott a lépcsőházban Lajiossal. Ezek a találkozások egyre kellemetlenebbek lettek Dia számára. Mindig úgy alakította, hogy hozzá tudjon nyomódni a lányhoz. S ha az szabadult volna, akkor kérdezősködni kezdett. Hogy telt a napja? Jól-mondta Dia, és lódult volna felfelé a lépcsőn, de Lajos vele együtt, egy ritmusban, követte. Hallottam múltkor, hogy Gary Moore-t hallgat. Elnézést, ha hangos volt, máskor becsukom a terasz ajtaját. Nem, dehogy!Én is szeretem!-nézett Lajos mélyen a lány szemébe. Ez a szem! Ez a tekintet! Kiráz tőle a hideg!-gondolta Dia. Olyan, mint egy ragadozó madáré. Mint egy fakó keselyűé. Ezt nem szívesen rajzolnám le. Majdnem hangosan kimondta a gondolatait. Vigyáznom kell...

A következő héten, kedden reggel, munkába menet ismét ott volt a küszöbön a virág. Ismét nem látott senkit, üzenet pedig nem volt a virág mellett.Ez így ment heteken át. Keddenként virág, néhanapján Lajos a tolakodó kérdéseivel, és testközelségével. Dia már nem örült a virágnak. Elhatározta, ha sikerül Lajost a ház előtt elkapnia, megkérdezi, ő e a virágküldő. Valahogy nem illett a személyiségéhez,nem is nézte ki belőle ezt a figyelmességet, de nem volt jobb ötlete.Az élet azonban más forgatókönyvet írt számára.

Új áldozathoz hívták az örsön , hogy készítsen rajzot. Szinte futnia kellett, mert a főnök türelmetlen volt. Az főnöki iroda előtere tele volt nyomozókkal. Volt aki lazított, más az internetet  hívta segítségül a munkájához, megint más telefonált. Nagy volt a hangzavar. Ekkor pillantotta meg Zsoltot. Nagyot dobbant a szíve. Sosem volt híve a munkahelyi kapcsolatoknak, ám ez a férfi mágnesként vonzotta. Égett az arca, mert tudta, hogy minden erőfeszítése ellenére a tekintete újra és újra Zsoltra tapad. Szerencséjére a főnök behívta végre az irodájába. Miután bő három órányi rajzolás és számítógépes segítség után megtalálták a feltételezett tettest, Dia végre fellélegzett. Korai volt az öröme. Diácska, tudom, nem a maga dolga, de kivételesen adja fel nekem ezt a levelet elsőbbséggel-mondta a főnök. Ha jól tudom, úgyis vége a munkaidejének, a posta meg még 15 percig nyitva van. 

Futva indult le a lépcsőn. Megcsúszott. Többen ott teremtek, köztük Zsolt is. A lány kellemetlenül érezte magát. Nem csak a fájdalom, hanem a kiszolgáltatottság miatt is. Mentőt hívtak hozzá, mert nem tudott lábra állni. Parancsra Zsolt kísérte el. Egész úton egy szót sem szóltak egymáshoz. Szándékosan becsukta a szemét, pihenést mímelve, csak ne kelljen a férfival beszélni. Zavarta, amit a férfi iránt érzett. A kórházban, a röntgen után elküldte Zsoltot. Azt mondta neki, hogy idehívta egy barátnőjét, nem lesz egyedül.



- És most itthon van, betegállományban. Örült neki, hogy múltkor bevásárolt a hobbijához. Megreggelizett, kávézott, s nekiállt rajzolni. Szeme a vázában lévő fehér fréziára esett. Nem volt szíve egyiket sem kidobni.Gondolataiból  csengőszó riasztotta fel. Zsolt állt az ajtóban. A lány meglepetésében csak nézte a férfi gyönyörű szürkéskék szemét, amit még jobban kiemelt haja fekete színe.Karcosan  férfias arcvonásait a szeme ragyogása, és a félmosoly az arcán, megszépítette, lágyította. Szia! Esetleg behívnál?-kérdezte Zsolt. Persze, persze, ne haragudj! Dia zavarában majd elsüllyedt. A főnök küldi a nyomtatványokat. Mindent, ami a biztosítódnak kell. Az állományos papírt is, a baleseti jegyzőkönyvet...ja, azt majd írd alá, az egyik példányt vissza kell vinnem. Érdekes hangulata van a lakásodnak. Ez valami hóbort? Miért van itt ennyi szem? Pontosabban csak szemek néznek rám a falról. 

Már kiskorom óta ez a hobbim. Ezért lettem többek között grafikus. De hogy ez egy nyomozó számára furcsa legyen? Nekem te vagy a furcsa. -mondta Dia. 

Mi furcsa rajtam? A szemed. Nem csak a színe, hanem a vonala, és felette a szemöldököd. De még a szemhéjad is. Ilyent még nem láttam. Diát elkapta az alkotói hév. Mielőtt esze megálljt parancsolt volna, már ki is csúszott a kérdés a száján. Lerajzolhatom? Felőlem-szólt Zsolt. De cserébe kérek valamit.Mit?Mesélj magadról.

Dia rajzolni kezdett, s közben mesélt.Majd hirtelen elhatározással elmondta a frézia történetét, s Lajossal kapcsolatos megérzéseit. Zsolt nem szólt semmit. Csak nézte a lányt , hosszasan. Majd minden átmenet nélkül felállt, elköszönt, és elment. Hát ebbe mi ütött? Mi rosszat mondtam?-morfondírozott Dia.


Pár hét múlva újult erővel állt munkába. Zsoltot alig látta. A férfi mindig udvariasan köszönt, és mosolygott rá, de semmi több nem történt.Egyik  nap azzal bízták meg, hogy a rendőrségtől nem messze lévő virágboltban vegyen virágokat díszitésnek a hétvégi ünnepségre. Nyugdíjba vonulásokat, előléptetéseket, elmaradt névnapokat fognak ünnepelni.

Dia belépett a virágüzletbe. Még sosem járt itt, de az üzlet patinás mivolta elbűvölte. Egy fekete hajú, kékes  szemű , karcsú fiatal lány lépett oda hozzá. Mit szeretne vásárolni? Pár nem hamar hervadó fehér és lila virágot vennék, meg zöldeket  mellé. De ahogyan itt nézelődöm, mindent vinnék. Észre sem vette, és közel másfél órán át beszélgetett a lánnyal. Kifelé menet szólt utána az eladó.Holnap gyere be a megrendelt virágokért. Kiss Andrea vagyok-mosolygott Diára barátságosan.

Másnap Dia elment a megrendelésért.Andrea kihozta a virágokat, és a számlát. Kérhetek valamit! Olyan szép a szemed. Különleges. Lerajzolhatom  gyorsan? Nem tartalak fel, ez csak vázlat lesz, majd otthon befejezem. Persze, csináld csak-mondta Andrea, aki a tegnapi beszélgetés folytán tudott Dia hobbijáról.15 percet  vett igénybe a vázlat. Dia épp kifelé ment, mikor a raktár felöl Andreáért kiabáltak. Gyere hamar, megjöttek a virágok. Itt van egy tucat frézia is, elég nehéz volt beszerezni...

Az ünnepség jól sikerült. Zsolt hazakísérte a lányt, hiszen már késő volt, és amit a múltkor mesélt Lajosról, az is aggodalomra adott okot.A  lakásajtóig kísérte, de nem ment be. Dia egy gyors homlokpuszit kapott, és már nyoma sem volt a nyomozónak. 

Kedden megint ott volt a frézia az ajtó előtt. A lány dühében most széttépte a virágot, de rögtön meg is bánta.Ez csak egy csodaszép növény. Bánatosan szedte össze a szirmokat, s dobta ki a kukába. Nyílt a szomszéd ajtaja, s Lajos kukucskált ki. Diácska, bejönne hozzám egy pillanatra?Nem-mondta a lány, és leviharzott a lépcsőn.Mikor este hazaért a munkából, komolyan rosszul lett. Egy újabb szál fehér frézia várt rá, s mellé egy doboz konyakosmeggy. Szinte betörte az ajtót, úgy sietett befelé.Nem tudott kikapcsolódni, a hobbija sem kötötte le, és most a zene sem segített. Könnyű nyári ruhát öltött magára, és sétálni indult. Ösztönösen a munkahelye felé vette az irányt. Ott mindig biztonságban érezte magát. Elhaladt a virágbolt előtt is. Benézett, s attól, amit látott, elsápadt. Bent Zsolt ölelte át szorosan Andreát. Szinte futva tette meg az utat hazáig. 

Másnap kedvetlenül dolgozott. Gondolta, hogy szabadságot vesz ki, de a hosszú állomány után nem volt mersze erre kérni a főnököt. A nyomozók irodáját  messziről elkerülte.Hazafelé bement a virágboltba. Maga sem tudta miért, oda vitte a lába. Andrea sürgött forgott, nagy volt a forgalom.Nem ért rá most Diával csevegni, de nem bánta, hogy a lány nézelődik. Egyszer csak Dia megpillantott egy csokrot. Hófehér fréziák között, a virágok kellős közepén egy szál vörös rózsával, ott hevert az asztalon a csokor. Ez kié?-kérdezte Dia. A bátyámé-felelte Andrea. Dia közelebb óvakodott a pulthoz, és ránézett a csokor melletti megrendelőlapra. Csak egy monogram állt ott: K.Zs.

Már képzelődöm is-gondolta letörten. Ez nem Lajos. de akkor ki? És honnan veszem, hogy az enyém a csokor? Csak egy szálat szoktam kapni, és nem is ismerem Andrea bátyját.Elköszönt, elindult kifelé, így már nem láthatta, hogy egy másik fréziacsokor kerül a pultra. Rajta monogrammal. T.L.


 

Bent a lakásban  átrendezte a falon lévő szemrajz gyűjteményét. Zsolt és Andrea szemét egymás mellé tette. Úgyis egy pár!- gondolta mélabúsan.Szemben a képekkel leült a kanapéra, és nézte a két szemet. Csak nézte, nézte, és zavarodottságot érzett. Az éles csengőszó visszatérítette a valóságba. Kinyitotta az ajtót, és sírógörcsöt kapott. Egy doboz bonbon, és két csokor fehér frézia volt az ajtó előtt. Az egyik közepén egy szál vörös rózsa...

Perzsi.•  2021. május 26. 19:37

Külsőleg ikrek (Novella)

Lili sietősen lépkedett a kórházi folyosón, a nővérpult felé. Telefonhoz hívták. Halló! Szia lányom!-hallotta az ismerős hangot. Szia Anyu! Baj van otthon? Nincs baj, miért kérdezed? Nem szoktál a kórházi vonalason keresni. Nem, persze, hogy nem. Kivéve, ha a mobilod kikapcsolod. -mondta Margaret. Ne haragudj, kiment a fejemből. Valami fontos dologról van szó? Lili, hát elfeledkeztél  nagyi szülinapjáról? Pedig tudod, hogy elvárja az egész családot. A helyi újság szerkesztője is jön, elvégre nagyanyád a legidősebb a városban, a maga 95 évével. Jó anyu, megyek. Vasárnap? Nem! Szombaton, 11 órára gyere, az újságírónő 13 órára jön. Addig is lesz mit tennünk.Rendben, ott leszek, de most leteszem a telefont, mert lassan itt a következő betegem. Menj csak, bár még mindig nem értem, miért nem jössz haza dolgozni. Ebben a kisvárosban is van szükség gyógytornászra. Ezt már elmondtam sokszor-mondta Lili, majd letette a telefont. Eddig sem volt jó a kedve, most még a tudat, hogy a hétvégét otthon tölti, még inkább beárnyékolta a napját. Ha hazamegy, látni fogja az ikertestvérét, Mimit is. Igyekezett minél kevesebbet rágondolni, de most nem tudta kikerülni. A kezelő felé haladva, felidézte azt a napot, amikor is végképp megváltozott az élete.

-Egy tágas tetőtéri szobában , rózsamintás pléddel letakart ágyon feküdt MImi. Szőke , hosszú hajfonata, zöldeskék szeme első pillantásra ugyanolyan volt, mint ikertestvéréé, Lilié. Csak aki jól ismerte a két lányt, az tudta, hogy a hasonlóság csak látszólagos. Lili csendes, szelíd kislány volt, akinek a tekintete okosságot, megértést sugárzott. És valami beletörődésfélét is. Az az érzése támadt az embernek, ha Lilire nézett, hogy láthatatlanná akar válni.

Ezzel ellentétben Mimi, hangoskodó,követelőző volt. Még csak 5 évesek voltak, mikor szánkózás közben felborultak, s Mimi jobb lába szilánkosra törött. Onnantól kezdve  körülötte forgott a világ. Otthon mindenki leste a kívánságát, kényeztették, hiszen sajnálták sántasága miatt, amit a rosszul összeforrt csontok okoztak. Meg is lett az eredménye. Egyik orvost váltotta a másik, senkit nem tűrt meg hosszabb ideig maga mellett a beteg. Ekkor történt az is, hogy a  mesebeli, tetőtéri, csupa ablak szobájukból Lilit átköltöztették egy jóval kisebb, sötétebb szobába, le a földszintre. Miminek lett volna szüksége a lenti szobára, a mozgása miatt, de kiharcolta magának a tetőteret, mert onnan messzire látott.Szülei magántanárt fogadtak, ám Mimi öntörvényűsége, hangulatingadozásai miatt, csakhamar lemaradt a tanulásban. Így Lilit  beíratták a helyi iskolába. Szeretett ott lenni, addig sem kellett testvére ugráltatását, piszkálódását elviselnie.

Egyik nap hazafelé, észrevette, hogy a nyitott tetőtéri ablak párkányára galambok szálltak le.Két nagyobb, és egy pici. Megszaporázta lépteit, és felszaladt Mimihez. Mimi, Mimi, nézd, galambok, ott! Adjunk nekik enni!

Ezek az én galambjaim-jelentette ki Mimi. De hiszen ma vannak itt először, szólt halkan Lili. Akkor is az enyémek.Csak én adhatok enni nekik, szólt Mimi, és mankóira támaszkodva az ajtóhoz bicegett. Mama, mamuci, hozz ennivalót, galambjaim vannak!-kiáltotta, majd félrelökte Lilit. Ettől kezdve, ha a galambok jöttek, Lilinek ki kellett mennie a szobából. Nem számított, hogy mit mesél az iskoláról, nem számított a társasjáték, a kifestő, semmi sem.

Egy délután, Mimihez új orvost hívtak, nézze meg, mérje fel, mire van szüksége a lánynak a gyorsabb gyógyuláshoz.Az orvos kiharcolta, hogy Mimit elvigyék a kórházi vizsgálóba. Otthon csak Lili maradt, és a  bejárónő. Játssz szép csendben, kérte Molly a lányt. Lili felszaladt a tetőtéri szobába, hátha ott vannak a galambok. Ott voltak, búgtak, pislogtak, s Lili rögtön hozott nekik eledelt. Belefeledkezett a nézelődésbe, így nem vette észre a közeledő kocsit. Annál inkább Mimi. Ő már messziről látta az autóból Lili fejét az ablakban, és a galambokat is.Nem szólt egy szót sem.

Másnap Lili iskola után felsietett a testvéréhez. Ahogy benyitott az ajtón, szörnyű látvány terült elé. A pici galamb élettelen teste hevert a szőnyegen, Mimi ágya mellett. Szólni nem tudott, hang nem jött ki a torkán. Csak kérdően nézett testvérére. Az megvonta a vállát, és elfordult felőle. Ekkor lépett be Margaret is, és észrevette a tetemet. Hát ez? Miért van a szőnyegen egy galamb teteme? Nézett kérdően a lányokra. Lili kitekerte a kisgalamb nyakát, mert azok csak tőlem fogadtak el ennivalót-szólt Mimi. De hát ez nem igaz!-kiáltotta Lili, és potyogtak a könnyei.Menj ki a szobából-szólt Margaret.

Lili sírva rohant le a szobájába. Vacsoránál néma csend volt. Ahogyan ezentúl mindig, ha Lili megjelent. Soha, egyetlen szóval sem említette senki a történteket, de onnantól Lili számkivetett volt a saját családjában. Így élte gyermekkorát, s mikor 14 éves lett, kapott az első alkalmon, és bentlakásos gimnáziumba kérte a felvételét. Sikerült. Az elkövetkezendő évek sem tudták azonban  feledtetni vele az otthoni légkört. Oly sokszor elgondolkozott azon, mit tehetett volna, hogy másképp alakuljanak a dolgok. Hogyan lehetett volna jobb testvére Miminek? Talán még nem késő-gondolta, s beiratkozott a főiskolára, gyógytornászi szakra. Hátha egyszer tud segíteni a testvérének...


Most, 32 évesen pedig már jó szakemberként a Megyei kórházban dolgozik, ahol szeretik a betegek.Gondolatai immár ismét a jelenre összpontosultak. Holnapután otthon lesz, addig még ajándékot is kell vennie nagyinak, s a többieknek is valami apróságot.

Szombaton reggel gyomorgörccsel ébredt. A kézzel horgolt kendő, amit nagyinak vett egy kézművestől, már be volt csomagolva. A könyv is Miminek, s a parfüm az anyjának. Minden útra kész volt, csak ő maga nem.Taxit hívott, és a pályaudvarra vitette magát. Fél órával a megbeszélt idő előtt ért a városba. Nem akart előbb érkezni, ezért beült egy cukrászdába. Kávét rendelt. A percek lassan teltek.Végül csak be kellett csengetnie.

Bent kicsit hűvös volt, Lili  legalábbis fázott. Köszöntötte a nagyit, és felment Mimihez. Meglepődve nézte testvérét. Olyan mint ő, mégis... Idősebbnek tűnt Lilinél. Ráncosabb, a haja fakóbb, a szeme pedig mintha sötétebb lenne. A mankót még mindig használta, bár már alig bicegett. Inkább a biztonságérzet  miatt volt vele. Nem találták a közös hangot.

-Lányok! Gyertek le, itt az újságíró, és a fényképész is! -kiálltott fel Margaret.

Miután a vendégek elmentek, a család asztalhoz ült, s csendben elfogyasztották az estebédet. Az ajándékozás is megtörtént, s ekkor Margaret belefogott abba a beszélgetésbe, amit Lili várt is, de félt is tőle. 

Van az itteni kórházban üresedés. Hazajöhetnél. Nem szeretnék, anya-mondta Lili feszülten. Halkabban, nagyanyád elaludt a fotelban-sziszegte Margaret. 

Megismétlem, nem szeretnék hazajönni, suttogta mostmár Lili. Ugyan! Nem volt szép amit tettél, de gyerek voltál, és szerencsére kinőtted. Biztosan ezért is mentél egészségügyi pályára, hogy feldolgozd gyerekkori tetted, és jóvátedd. Lili mellkasa nehezen mozgott, levegőt alig kapott. Hagyd már a csudába anya! Nem ő tekerte ki a galamb nyakát, hanem én!-szólt flegmán Mimi.Margaret üveges szemekkel nézett a lányára. Mimi meg csak unottan vonogatta a vállát, s minden magyarázat nélkül lassan felbicegett a szobájába.

Lil nem akart hinni a fülének. Bevallotta! Csak úgy egyszerűen bevallotta azt a tényt, ami az ő eddigi életét megkeserítette. Egy mázsás kő esett le a szívéről. Legszívesebben magához ölelné Mimit. De miért is ne tehetné meg? Gyors léptekkel futott fel a tetőtéri szobába.Mosollyal az arcán lépett be. Mimi az ágyán ült, és egykedvűen nézett ki az ablakon. Mimi, Mimikém! Lili boldogan huppant le testvére mellé az ágyra. Miért árultad el?  Miért most?   Mert már nincs jelentősége.Neked mindened megvolt, ami nekem nem.   Barátok, a szabad mozgás, a suli.Nekem meg a többi.Mindent megkaptam anyától. Azt is, ami téged illetett volna. Mindent. Sosem fog téged szeretni, erről gondoskodom.

 Hát nem változott, mégsem változott!Lili szemét elöntötték a könnyek. A könnyein át, még homályosan látta, hogy egy női alak áll az ajtóban...

Perzsi.•  2021. május 24. 16:21

Az örökség (Novella)

Joe feje majd szétrepedt. A péntek esti céges buli, és az előtte álló fájdalmas vallomás kikezdték az idegrendszerét.Miért kellett ennek így alakulnia? Miért nem ismer határokat? Nemsokár itt lesz Mary. 15 évnyi házasságuk mehet veszendőbe. Sosem szűkölködtek, éppen ezért is értetlenkedett, hogy neje miért fogadta el apjától az örökséget. Hiszen Maryt 12 éves korától az anyja nevelte, teljesen egyedül, s apját csak hébe-hóba látta. 

Alig tudott gondolkodni, mégis látta magát, ahogyan pénteken...


Joe az asztalon lévő papírokra nézett, majd egy heves mozdulattal lesöpörte onnan azokat. A fene enné meg! Mary addig győzködte múlt héten, hogy nézze át az örökséggel kapcsolatos papírokat, mígnem beadta a derekát. Behozta, ide az irodába, azzal a céllal, hogy pénteken átnézi. Letette a Mackanzie alapítvány papírjai mellé.Az alapítvány papírjaiból világossá vált , hogy nem teljesen tiszták az ügyleteik. Szociálisan rászorulókat támogatnak, s úgy tartják fent az alapítványt, hogy fogadásokon gyűjtenek adományokat. Mint a ma esti fogadáson is, ahova meghívása, meghívásuk volt.Az  emberek azonban pénzmosásról is suttognak, ha felmerül a Mackenzie család neve. És politikáról, ami ugye elég aggodalomra ad okot.

Kopogtattak, s Lucy, a titkárnő belépett. Főnök! Van még számomra valami gépelni való, vagy elmehetek? Joe értetlenül nézett, gondolatai messze jártak. Már három napja elkéredzkedtem főnök. Szóltam, hogy ma korábban elmennék, mert dolgom akadt, mondta Lucy. Persze, persze! Menjen csak!


Épp  nekifogott volna,az örökséggel kapcsolatos papírok átnézésének, mikor az irodába rontott három volt  főiskolás társa. Billy, Logan és Oliver. Mind a négyen a Harwardon végeztek.Jogász, ügyvéd, informatikus és marketing manager. Négyen ,együtt próbáltak elhelyezkedni egy  céghez, azzal a  nem titkolt szándékkal, hogy idővel ők lesznek egy komplett cégóriás ászai. Tervük, kisebb buktatókkal ugyan, de sikerült. Most, 37 évesen, már nevük van, számon tartják őket.



Ugyan Joe!-tedd már félre a munkát, és készülj az esti bulira!Meglepetés is lesz, mondta a többiekre kacsintva  Billy.

Na jó, úgysem vagyok már itt lélekben. Egy gyors mozdulattal az iratkupac tetejére tette neje vagyoni papírjait, és zakóját a vállára vetve a többiek után sietett.


-A fogadás már elkezdődött, mire mind a négyen odaértek. Előtte hazaugrottak tisztálkodni, átöltözni. A meghívó névre szóló volt, csak a cég dolgozói vettek részt rajta, kísérő  nélkül. Beszédek, tapsviharok, finom ételek, kellemes zene, minden volt. Fent a kupolában pihenőszobák is, ha valaki túl sok alkoholt fogyasztott volna. A Mackenzie alapítvány feje, egy kövér, vörös arcú férfi, külön köszönetet mondott Joenak a munkájáért, és az időben elkészült  és elküldött papírokért, amin szerepeltek a a pénz és tárgybeli adományok, nevek is. Köztük Mary neve is...

Billy félrevonta Joet. Menjünk fel a szobákba. Ott vár a meglepetés, szólt széles vigyorral. Kissé hangoskodva indultak a lift felé. Jócskán ittasak voltak már mind a négyen. A szobában hiányos öltözetű lányok vártak rájuk. Nem az olcsó kategóriából valók voltak. Szolid smink, kidolgozott, ápolt test, elegancia mutatkozott meg rajtuk. Kellemes dzsessz szólt a háttérben, pezsgőt iszogattak. Logan egy kézmozdulattal a szoba közepére parancsolt mindenkit. Az alkoholmámorban úszó nyolc ember teste összesimult, lassan útra indultak a kezek. Az a kevéske ruha, ami eddig a lányokon volt, most a szőnyegre hullt. A zene üteme felgyorsult, vele együtt a nyolc ember is. Nem jutottak el az ágyig. Kéjmámorban vonaglottak, hörögtek, kezük -lábuk összefonódott. Egymásba gabalyodva feledkeztek meg emberi mivoltukról. Már az állati ösztöneik vezérelték őket. A zene ütemére mozogtak...

Reggel a négy férfi arra eszmélt, hogy a lányok már eltűntek.A lakosztály fürdőszobája felöl motozás nesze hallatszott. Lassan tápászkodtak fel a szőnyegről, ám hirtelen kővé meredtek. Egy szobalány állt előttük. Ez nem volt túl különös dolog, de az már igen, hogy a nőben felismerték Lucyt, Joe titkárnőjét. 

Maga hogyan került ide? Súgta rekedten Joe. Uram, én, én...hebegett Lucy. Időnként vállalok másodállást is, bármilyen tisztességes munkát. Az önöknél kapott fizetésem csekély, hiszen próbaidős vagyok. Ne haragudjon rám-sírta el magát a lány, majd kirohant a szobából.

Te, ha ennek eljár a szája..Ugyan Logan! Nem meri, hallottad, próbaidőn van, szólt Billy.Ekkor Olivér csattant fel. Javíts ki ha tévedek, de tegnap a Mackenzie nagykutya megemlítette a nejed nevét. Mint adományozóét. Ezt mégis hogyan, és miért? Fogalmam sincs, mondta Joe. Mikor elrángattatok az irodából, Mary örökségének a papírjait akartam átnézni. Sietségemben biztosan az alapítványi papírok  tetejére dobtam, ez a hülye liba meg mielőtt elment, szorgalomból kipostázta Mackenziéknek, ráadásul sürgősséggel. Most hogyan magyarázom el Marynek, hogy felajánlottam adománynak az örökségét?

Hát, öregem, erre én is kíváncsi leszek, szólt Billy.


Már a harmadik bogyót vette be a fejfájására. Reggel az a hír fogadta, hogy Lucy felmondott. Nem is baj, egy gonddal kevesebb. Nem bírná nézni azt a bamba képét nap mint nap. Mindig emlékeztetné arra az orgiára, amit azóta se "köszönt" meg a barátainak. 

Halk kopogás után Mary lépett az irodába. Szerbusz szívem! Olyan nyúzott vagy még mindig! Sajnáltalak, mikor reggel így láttalak, de tudom, néha ki kell ereszteni a gőzt. Figyelj csak! Kitaláltam valamit! Van pénzünk , nem is kevés. Apa örökségét elfogadtam, de csak azért, mert célom volt vele.Nem tartom meg. Úgy döntöttem, hogy az eladásával sem vesződöm.Jó célra fordítom. Szegény családokon segítek vele. Eladományozom egy alapítványnak, majd az pénzzé teszi, s így arra fordítják a belőle befolyó összeget, amire a rászorulóknak szüksége van. Tulajdonképpen te adtad az ötletet. Pontosabban az a rendezvény, amin a hétvégén voltál. Itt a papír, amin hivatalosan is megjelölöm az alapítványt, akié apa öröksége lesz.  Mary mosolyogva tette férje elé az iratot, amin jól láthatóan ez állt: Mackenzie alapítvány.

Perzsi.•  2021. május 17. 15:24

A féltékeny, a törtető,és a neve van.

Egyszer volt, hol nem volt, éldegélt, csak úgy bele a világba, sok ember. Mindegyik összetett egyéniség volt. Még a "nevesincs" is. Nevesincsnek akkor lett neve, mikor rájött, hogy létezik a Féltékeny és az Törtető..Mindketten irigyek voltak. Először csak érezte, majd már tudta, hogy ha kilép kis csigaházából, akkor a törtető, és a féltékeny is követni fogja. Mert jó kannibál vámpírok  módjára belőle szándékoznának táplálkozni. Ám ekkor , göröngyös útja során, találkozott a Jószívvel és az Értelemmel is. Megörült nekik nevesincs. Együtt sétáltak tovább a sárga köves úton, s közben beszélgettek. Nevesincs felfedezte, hogy Jószív egyben együttérző is. Ám azt is észrevette, hogy ez a sebezhető pontja. Jószívre rátapadt a Féltékeny, s ott leskelődött a háttérben a Törtető is. Jószív, mivel képtelen volt  bárkinek is fájdalmat okozni, gyengülni kezdett. Vívódott, mert szeretett Nevesinccsel beszélgetni, de a Féltékeny ki akarta sajátítani magának, s nem nézte jószemmel, hogy Jószívű mással is beszélget.Értelem látta ezt a különös négyest, és néha néha próbálta őket összekovácsolni, de sikertelenül.Jószívű szívét szétrepeszti a tanácstalanság.Mit cselekedjen? Kihez húzzon? Mivel ő a Jószívű, nem tud dönteni.Nevesincs, akinek pedig már Neve van, kíváncsian figyeli az eseményeket.

Hogy mi lett a vége? Nincs vége. Mert míg a Föld nem a menny, addig létezni fog a féltékenység, törtetés, irigység , jószívűség és értelem is. S minden külön kis egységben más és más lesz az összetétel, az arány, így sosem lesz két egyforma "történet". Ez a "játék", mit hívhatunk életnek is: végtelen.

Perzsi.•  2021. május 14. 12:37

A versenyfutás

Egyszer volt, hol nem volt...éldegélt ott fent az égben egy Isten. Megteremtette az embert. Először csak kettőt. Állítólag. Nem állíthatom, nem voltam ott. Minden ment a maguk valójában, mígnem sokan lettek az emberek a földön. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a beléjük ültetett "versenyszellem" ekkortájt harapózott el. Minél többen lettek, annál inkább versengtek. Ki szebb, ki ügyesebb bármiben, ki tud jobban kitűnni a többi közül. Ekkor történt az, hogy az egyik egyed, legyen a neve Pötty, leült az árokpartra, s könnyeket hullatott. Volt ebben a könnyáradatban szomorúság, értetlenség, és düh is. Ahogy ott pityergett, megjelent előtte Isten. Több sem kellett Pöttynek! Fel sem fiogta, hogy ilyen nemigen történik meg mindennap, nekiesett az Úrnak. Te miért hagyod ezt? Szórakozol velünk? Mikor túlnépesedtünk, aktiválódott bennünk a tűnj ki gén, de nézd meg mit tettél! Alig akad ember, ki a másik érzéseivel, gondolataival is foglalkozna, mindenki csak lenyomni, elnyomni akarja a másikat, csak, hogy ő "tündökölhessen"! És ezért miért engem okolsz? -kérdezte halkan a Teremtő.  Nem te unatkozol?Kérdezte Pötty. Nem unalmadban futtatod csúcsra az embereket? Ez a versenyfutás úgy néz ki, lassan már csak egymás eltaposásáról szól. Te ebben leled örömödet? -kérdezte Pötty. Nézz a dolgok mögé.- szólt Isten. Mindig bűnbakot kell keresnetek? Hol az ördögöt, hol engem? Sosem keresitek magatokban a választ? Bevallom, amit ti versenynek hisztek, az az is. Mindketten figyelünk. Az ördög és én is. Mindenkiben ott vagyunk mindketten. Ti magatok döntitek el tetteitekkel, szavaitokkal, gondolataitokkal, és írásaitokkal, hova tartoztok. Lesznek jobb napjaitok is, akkor engem láttok, éreztek magatokban. Lesznek mélypontjaitok, akkor az ördög kacarászik bennetek. Lent, fent. Fent, lent. Az biztos, hogy aki úgy akar érvényesülni közületek, hogy közben igyekszik a másikat maga alá gyűrni,  lassítva, akadályoztatva a csúcsra jutásban, ott én nem vagyok jelen.Ott, hol az irigység az árulkodás, (Júdás) hódít teret magának, csak szemlélőként vagyok jelen. Ahol ti vezetőket választotok, majd rájöttök , hogy visszaélnek a beléjük vetett bizalommal, s nem váltjátok le őket, nos ott sem találtok meg engem. Mint ahogyan ott sem, ahol hinta-palinta emberek lakoznak. Te is érzed, és mindenki, mennyire felgyorsult ez a verseny. Nem mindegy hogyan játsszátok. Nyugodj meg, s akkor észreveszed, hol keress engem, ha szükséged van rám. Ott találsz, hol halk szó, kérés, mosoly, együttérzés,megértés és vidámság van. Korlátok nélkül.- Így szólt Isten, majd átnyújtott egy papírzsebkendőt a még hüppögő Pöttynek, s szép lassan "láthatatlanná" vált.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom