Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Egy szürke, zord téli délutánon különös dolog történt.Enyhe hózápor terítette be a tájat, s a széllel karöltve táncot járt. Az emberek hitetlenkedve rázták a fejüket. Évtizedek óta alig-alig  láttak  havat, hózáport pláne nem. Marika néni kora ellenére fitt volt. Ahogyan hazafelé sietett, meg- megcsúszott az úton, de sportosságának köszönhetően mindig visszabillentette magát függőleges helyzetbe. Ahogyan a pici díszparkon át igyekezett a lépcsőház felé, egy sötét kis mozgó kupacot vett észre a földön. Talán egy egér.-futott át a fején. Amikor elhaladt mellette, egy kis vékony hang ütötte meg a fülét. Ez nem cincogás, de akkor mi? Közelebb ment a kupachoz, ami ismét megmozdult. No hiszen! Egy kiscinke! De hol van az anyja? Alaposan körbejárta a fát. A tölgy valaha pompázatos, terebélyes volt.Magasra nőtt ugyan, de ágai közt átfütyült a viharos szél. Több helyen meg volt már csonkítva, ki tudja milyen okból kifolyólag. Marika néni nem találta a fészket. Óvatosan papírzsebkendőbe emelte, bugyolálta a pici testet, és sietett be vele a meleg lakásba. Nem tudta mit csináljon a kismadárral,tartott tőle, hogy bármit tesz,  árt vele neki. Szomorúan nézte a pici lüktető testet. Most hogyan tovább?-suttogta magának. Hirtelen mentő ötlete támadt. Felhívta a madármentő egyesületet, és segítséget kért. Kért és kapott. Másnap reggelre ígérték jöttüket. Marika néni egész éjjel a kiscinke mellett virrasztott, figyelte minden rezdülését. Mikor a madármentők megérkeztek, elérzékenyülve vett búcsút Incétől. Ince, akinek éjjel adta a nevét, nagyon legyengült állapotban volt, már alig pihegett. A telet egy madárházban töltötte. Lassan, de biztosan erősödött. Tavaszra szép, kifejlett példánya lett fajának. Eljött a várva várt áprilisi nap, mikor is a gondozók szabadon engedték. Valami különös ösztön folytán hazatalált. Haza, az otthontalanságba. A városka főteréről ugyanis szinte minden fa eltűnt. Az ő megcsonkított fája is, mely élete első napjaiban az otthona volt. Helyette csináltatott a város nemesfémből egy csillogó, csilivili , ágas-bogas díszfát, amit kineveztek életfának.Körülötte  kőburkolat volt, fű sem nőhetett ott. Ince keringett körülötte egy darabig, éles hangon siratta otthona hűlt helyét, majd Marika néni erkélyének a korlátján megpihent. A néni nem hitt a szemének, mikor meglátta a kis szépséges cinkét.Kis fekete feje, zöldes-sárgás tollazata lélegzetelállítóan tündökölt a tavaszi nap sugaraiban. Adott neki enni, inni, beszélt hozzá. Sokat gondoltam rád. Örülök, hogy itt vagy. Igen, kivágták a fákat, hiába harcoltam értük. Ne félj, találok neked új fát, otthont, hadarta izgatottan a jótét lélek.Eleinte úgy tűnt, a kismadár elfogadta a helyzetet, de a nyár elmúltával napról napra egyre különösebben viselkedett. Bármilyen étekkel kedveskedett neki Marika, alig-alig evett belőle. S egy októberi szürke délutánon a téren játszó gyermekek egy kismadár holttestét találták a puccosan csillogó életfa alatt...

A pici bőrönd útra készen állt az ajtó mellett. Anna még elvégzett pár simítást a sminkjén, elegáns ruházatán, majd vonakodva elindult. A taxi már a ház előtt várta. A vasútállomásra jó negyedórával korábban érkezett ki a kelleténél. Az apró boltok között felfigyelt egy újságos pavilonra, ahol könyveket is látott. Érdeklődve lépett közelebb. Festőművészként, grafikusként,  először mindig a könyvek borítóját nézte meg. Most egy zöld búzamezős kép ragadta magához a tekintetét, melyen a távolban egy malom is állt. A ragyogó, kék égbolt, pár fehér felhő, a fény ábrázolása, árnyékok játéka... mind-mind harmóniában voltak egymással.Most már kíváncsi lett, milyen témájú könyvhöz készítettek ilyen kiváló borítót? Azt a könyvet szeretném megnézni!-mutatott rá a kiszemelt példányra. Óvatosan vette a kezébe, mint minden könyvet. Megfordította, hogy elolvassa az ajánlót. Lélegzete kihagyott. Gallavölgyi András:Az eltitkolt szerelem -olvasta csodálkozva.Remegő kézzel lapozgatta a könyvet.  Az előszó fájó emlékeket idézett fel nála. Emlékeiből a hangosbemondó riasztotta fel. Személyvonat indul Budapest felé a 3. vágányról, 3 perc múlva! Megveszem a könyvet!-mondta elbicsakló hangon. Gyorsan fizetett, és futva  sietett a peronra. Majdnem sikerült lekésnie a vonatot. Elhelyezkedett az ülésen , és olvasni kezdett.

Mire a fővárosba ért, teljesen összezavarodott. Körülbelül 3 éve történt már, hogy Malomdombon vendégeskedett. Egy régi vágású, csendes, fejkendős néni portája lett válása után a menedéke. Maga volt a nyugalom szigete. Ide még a festékeit sem hozta magával, rendet akart tenni a lelkében. Zaklatottan ugyan mi jó is kerülhetne ki a kezei alól? Semmi.Pár nap múlva viszont rájött, szüksége van az ecsetre. Nem akart oda-vissza 600 kilométert utazni, ezért besétalt a közeli községbe. A választék gyatra volt, olyannyira, hogy csak ceruzákat és rajzpapírt vett. Megrendeljük kedveske!-szólt barátságosan a bolt tulajdonosa. Tessék csak hagyni, ezek is jók egy grafika elkészítéséhez!-válaszolta Anna, majd sebesen kifelé indult. Egyenesen bele egy magas, szőkésbarna hajú , dióbarna szemű férfi karjaiba. Az ütközéstől mindent kiejtett a kezéből. Szótlanul kapkodták össze a ceruzákat. Köszönöm.-rebegte Anna és hátra sem nézve sietett el. A vendégházba érve vette észre, a rajzlapokat ott felejtette. Kelletlenül indult vissza, ám félúton találkozott a férfival. Épp magát keresem!-csillant fel különösen szép szeme. Elhoztam a rajzlapokat! Honnan tudja, hogy hova kell hoznia? Ugyan már! Itt mindenki tud mindent! Még a nevét is tudom. Kökény Anna, festő és grafikusművészhez van szerencsém. Ugye?-mosolygott megnyerően a férfi. Igen.-szólt Anna még mindig csodálkozva. Engedje meg, hogy bemutatkozzam! Gallavölgyi András vagyok. Író, műfordító. 2 hét pihenőn vagyok itt, az új könyvem befejezésén dolgozom. Én 3-4 hétre érkeztem.-szólt a nő mosolyogva. Különös hatással volt rá András szeme. Mindig a kék szeműekhez vonzódott, azonban ebben a barna, néha zöldes , különös árnyalatú szemben vonzotta valami ősi erő. Ezután minden nap találkoztak. Volt egy titkos helyük. Egy régi, romos  kápolna boltíves, rozsdás kapuja mögött virágoskertre bukkantak. Még gondozatlanságában is csodálatos volt. Ez az elhagyott kert lett bontakozó szerelmük tanúja. Anna rajzolt,titokban  portrét csinált Andrásról. András pedig a könyvével nem törődve verseket írt a lánynak. Keveset beszélgettek, a tekintetük azonban árulkodott. Egyik nap András nem jött el a titkos kertbe.Anna nyugtalan lett. Másnap is hiába várta. A nő nem tudott aludni, kora reggel  besétált a faluba. A boltostól érdeklődött, elvégre itt mindenkiről tudnak mindent. Azonban arra, amit hallott, még rémálmaiban sem gondolt volna. Ja, az író úr? Ő hazautazott, mert kórházba vitték a feleségét.-mondta közlékenyen a boltos. Feleségét? Anna kábán, köszönés nélkül távozott. Mindennap kiment a kertbe, maga sem tudta, miben reménykedik. Lelkileg betegebben tért haza, mint ahogyan érkezett.

S most, 3 év múlva egy könyvből tudja meg, mi történt azon a nyáron.Hogy miért titkolózott András. Hogy miért nem kereste azóta sem. Elgondolodva húzta maga után  egyik kezével a bőröndjét a peronon, a másikban a könyvet szorongatta,  mikor az induló gyorsvonat ablakában Andrást pillantotta meg. Egy pillanatig döbbenten néztek egymásra, majd a férfi őrült kapkodásba kezdett. Gyorsan firkantott pár szót egy újságra, s az ablakhoz nyomta. Epilógus! Nézd meg!  Az utolsó.... a többit már nem látta, az üzenetet és a férfit elragadta  a gyorsvonat. Leült egy padra, és fellapozta a könyvet. Az epilógus végén ezt olvasta:

A titkos kertünk árnyékában,

hol fészket rakott a szerelem,

ott várlak teljes szabadságban,

és kérlek, legyél az életem.

2022. Május 23

A ruhák szanaszét hevertek az ágyon. Rika a gardrób elött állt , és őrült tempóban kutatott tovább. Rengeteg ruhája volt , színitanodásként ez nem is meglepő. Most mégis csak egy jelentéktelen, semmitmondó ruhát keresett. Szabadkezet kapott, hogy hogyan oldja meg a helyzetgyakorlatot. Szokatlan módot választott. Pantomimozni fog a főváros forgalmas helyein. Végre megtalálta amit keresett. Egy fekete -fehér ruhaszettett, ami egy jól sikerült álarcosbál kellékeként maradt nála. Kicsit olyan Charlie Chaplin féle stílust kölcsönzött neki. Még egy fehér bolt is tartozott hozzá. Felpróbálta a ruhát. A sminkjével is majdnem kész volt, mikor hazaérkezett Tibor, a barátja, aki egy menő ügyvédi irodának dolgozott. Egy csodálkozó-rosszaló pillantást vetett felé, majd megkérdezte:mi ez , az új hóbortod? Nem  ezt érdemjegyért teszem. De amúgy érdekel is. És ez mit jelent? Három hétig fogok az utcán pantomimozni.-felelte a lany. Megőrültél? Le akarsz járatni? Most, mikor kinevezés elött állok? -zúdította rá haragos kérdéseit Tibor. Rika elképedt. Hogyan járatnálak le? Senki sem fog felismerni a smink alatt, s megszólalni sem fogok. Nem érdekel!-üvöltötte a férfi. Meg ne próbáld! Ha mégis, akkor láthatatlan leszel számomra! A hálószobaajtó nagy durranással csapódott be mögötte. A lány aznap nem ment "terepre". Az arcán lefolyó könnyek újból és újból elmosták a sminkjét. Másnap már kora reggel elkészült, s még Tibor ébredése előtt távozott otthonról. Csalódott volt a tegnapi jelenet miatt, megis magán hagyta a férfitól kapott bagolymedálos láncot.

 Egy  belvárosi üzletsor előtt vert gyökeret, szó szerint. Az emberek reakciója különböző volt. Mosoly, csodálkozás, bosszúság, kíváncsiság. Minden reakcióra válaszolt. Némán, mozdulatokkal. Mindennap más helyszínt választott, az új és újabb reakciók reményében. Otthon a levegő fagyos volt. Bár a férfi sosem látta beöltözve a lányt (Rika gondosan ügyelt erre), Tibor tudta, hogy mit csinál. Ígéretét betartva átnézett rajta.Majd egy nap, hátra sem nézve, üzenetet sem hagyva elköltözött. Egy behajtani tilos tábla képet dobott csak az ágyra. Rika tudta mit jelent ez. Soha többé nem akar tudni róla. Számított erre. Összetörve folytatta a megkezdett vizsgamunkáját, s a nehézségek ellenére  kiváló minősítést szerzett. Hetekkel később meghívást kapott. Híre ment a vizsgamunkájának, s meghívták a gyermeknapra, szerepelni. Rika a ligetbe ment, ahol ilyenkor minden évben szokott lenni pár pantomimos. Integettek egymásnak, majd elvegyültek a forgatagban. Mindegyik kereste a neki megfelelő helyet. Egy felreeső zugot talált magának. Elővette fehér botját, rátámaszkodott, és várt. Egy feltehetően vidéki csoport állt meg előtte. Meg tudná mondani, melyik a legrövidebb út a múzeum felé? Nem, nem:rázta a fejét némán. Majd heves mozdulatokkal jelezte, mutatja az utat. A menet elején vidáman, bolondozást mímelve, fehér botjával vezényelve  lépett a zebrára. Nem érzett fajdalmat. Nem volt  rá ideje. Az arra járó kisbusz hatalmas sebességgel sodorta el. Egy pillanat műve volt az egész. A csattanas után rövid időre néma csend ült a helyszínre, majd éles sikoly törte meg a csendet. Megölték! 

A tárgyalóterem hűvösében, a gázoló kirendelt védőjeként,  Tibor  a helyszíni jegyzőkönyvet lapozgatta. Szokásától eltérően nem végzett alapos munkát. Mikor főnöke rábízta az ügyet, belelapozott az aktába. Már a 3. sornál megakadt:  "Az áldozat pantomimosként dolgozott a baleset napján". Neki ennyi elég is volt. Egy gyermekkori trauma miatt, amiről senki nem tudott, viszolygott a pantomimosoktól. Nem tudta, de nem is akarta ezt a viszolygást leküzdeni. Ahelyett, hogy visszaadta volna a védelmet, úgy döntött végigviszi. Az sem érdekelte, ha veszít, a védence amúgy is bűnös, ezt tudta jól. Ha visszaadja az ügyet, meg kell indokolnia, hogy miért teszi. Azt pedig semmilyen áron sem! Tudta, hogy aznap a várost mindenféle bohócok, pantomimosok, árusok lepték el a gyermeknap miatt, épp ezért ki sem mozdult a szobájából. Gondolataiból igyekezett kiűzni Rikát, akiről semmit nem tudott az elköltözése óta. A tárgyalás megkezdòdött. A zebra egy enyhe kanyar után következik, ami a láthatósági viszonyokat rontja.-vágott bele a mondandójába az ügyvéd. Félbeszakították.  A kanyar miatt, s a nyilvánvaló útszéli , gyalogos átkelőre utaló tábla miatt, lassitania kellett volna az ügyfelének. Azonkívül a nyilvánvaló zöld jelzés miatt , az áldozatnak szabad útja volt a gyalogosátkelőn.A sebessége pedig a megengedett háromszorosa volt a kisbusznak. Kérem nézze meg a dossziéban lévő képeket újra, ami a helyszínen készült. Tibor feje elvörösödött. Nyilvánvaló hibán kapták rajta. Hiszen ha eddig megnézte volna azokat a képeket! Viszolyogva lapozott a képekhez. Az utolsó képen az összeroncsolódott holttest feküdt, kitekert végtagokkal. Igyekezett nem ránézni az arcára. Azonban a láncot, amin egy bagolymedál volt, álmában is felismerte volna...

Az ajtóban azonban akadályba ütköztek. Brian állt ott az embereivel. Max már csak a bilincs kattanására eszmélt fel. Lilli pedig a nyomozó karjaiban tért magához. Hiába biztosította őt a férfi arról, hogy figyel rá, minden rendben lesz, a nő egészen eddig a pillanatig nem hitte el , hogy épen megússza mindezt. Nyugodjon meg végre kisasszony!-mondta meleg hangján Brian. A bizonyítékokat is megszereztük, önt pedig a segítő közreműködése miatt minden feltételezett vád alól fel fogják menteni. Lillinek végre volt ideje pihenni. Két napig mást sem csinált, csak aludt. Szerda reggel elindult új munkát keresni. Immár semmiképpen nem irodai munkát keresett magának. Egy újság külsős munkatársként alkalmazta. A sors úgy hozta, hogy most újsagíróként, a turisztikai rovatba kellett cikket írnia. Első állomásként arról a várról kellett írnia, ahol Kemal letámadta. Nagyon rossz érzésekkel vágott neki az útnak, pedig tudta, hogy a múlt végleg lezárult. Vajon tényleg lezárult? -súgta esze egyik része. Nyugi, mindenki börtöbe került, akinek a két jómadárhoz köze volt. -súgta elméje másik része. Szerencsére másik szobát kapott. Különállót, aminek nem nyílt ajtaja csak a folyosóra. Igyekezett jól érezni magát. Bejárta a vár minden zegzugát, elbeszélgetett minden alkalmazottal. Este, a szobájában nekiállt megírni az összefoglalót. Hirtelen ólmos álmosság tört rá. Ez az érzés ismerős volt számára, a lény jövetelét jelezte. Minden idegszálával tiltakozott ellene. Az esze mentegette az ismeretlent, a szíve azonban megsúgta a helyes választ. Óvakodj tőle! Sikerült ébren maradnia. Hogy véletlenül se aludjon el, a laptop után nyúlt. A lény késlekedés nélkül kommunikálni kezdett vele, a keresősávon keresztül. Én vagyok az alfa. Érinthetetlen vagyok. Nem akarsz engem. Miért? 

Nem tudom ki vagy te. Te nem szerelmet akarsz, hanem sexet. Érzelmek nélküli együttléteket. Ezt én nem akarom!-válaszolta Lilla. Nem engedem, nem akarom, hogy többet hozzám érj!

A monitoron a kurzor sokáig  nem mozdult.

Majd megjelent rajta egy kérdés: Mi az a szerelem?

Vége

Rossz érzése támadt. Ezt a kendőt csakis Kemal szerezhette meg. A lehető leglogikusabb, s egyben legveszélyesebb megoldást választotta. Alapos  körültekintés után a rendőrségre ment. Volt veszítenivalója a cégnek okozott hiány miatt, mégsem maradt számára más út. Nem akart ennél is szorultabb helyzetbe kerülni. Meglepetésére a nyomozó már szinte mindenről tudott. Tudja Lilla, drukkoltam magának, hogy helyesen döntsön. Kár lett volna, ha hagyja magát belekeverni.-mondta Brian nyomozó, aki fiatal kora ellenére is tekintélynek számított a szakmában. Most egy kávé vagy tea mellett leülünk, s én elmondom mit tegyen ezután.

Az irodaházban csend volt. A pislákoló neon fénye zavaróan pulzált. Lilla erős szívdobogása szinte hallatszott a csendben. Max irodájához lopakodott, és óvatosan lenyomta a kilincset. A sötétben, nekiment pár bútornak, ezzel kisebb zajt ütve. Bekapcsolta a laptopot, és kutakodni kezdett az adatok között. Annyira belemerült, hogy nem vette észre, valaki áll a háta mögött. Mit keres aranyos, hátha segithetek?-hallotta egyszer csak Max hangját, amitől jeges rémület lett úrrá rajta. Én, én csak... dadogta a  lány sírva. Tán ezt keresi?-mutatott fel egy CD-t a főnöke. Ugye jól sejtem, hogy az általam elsikált hiányról készült dokumentációt akarja megszerezni? A lány némasága magáért beszélt. Hát, nem! Nincs szerencséje! S most szépen velem jön.-szólt sziszegve, és egy mozdulattal felrántotta a nőt a székről. Hova visz?-sikoltotta Lilla. Hova máshova mint Kamelhez?-mondta kéjes hangon a férfi. Az ajtó felé rángatta a lányt, majd hatalmasat lökött rajta.

Folytatása következik...