Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Ismertető
Perzsi.•  2021. január 3. 13:33

Statisztikai tájékoztatás

A vége a fontos.

 

Véget ért a 2020-as év, és ebből az apropóból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.

2020-ban egy-egy szerzőnek átlagosan 7 verse jelent meg a www.poet.hu cím alatt. Tőled 29 verset publikáltunk az év során, ami jóval meghaladja az átlagot. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 12.6 naponta került fel tőled vers a Poetre. Igazán termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2020-ban publikált verseidet összesen 6411 alkalommal tekintették meg látogatóink, ezzel pedig az év legolvasottabb szerzőinek felső 5%-ába tartozol. Ez nagyon jó teljesítmény, gratulálunk! Az első szerelem című versed volt a legnézettebb 510 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 189-en szoktak megtekinteni).

1159 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. Lágyan ring... című versed volt a legnépszerűbb 52 kedvencnek jelöléssel. Ez a versed az idén publikált művek több mint felénél sikeresebb volt! Idén a régebbi verseid is gyarapodtak 47 kedvencnek jelöléssel, ami azt jelenti, hogy az olvasóknak annyira tetszenek a műveid, hogy a korábbiakhoz is visszajárnak elolvasni őket. Ez az igazi siker! :)

1712 hozzászólással is gazdagodtak a verseid az év folyamán. E tekintetben A szem című versed vitte a pálmát 92 hozzászólással.

 

Számomra ezeknél az adatoknál fontosabb volt a  vers alatti hozzászólás. Néha találtam közöttük nem sablonértékelést is, és az, na az töltött fel. Mindenkinek szeretném megköszönni az itt töltött idő alatti figyelmet, kiemelve a hozzászólásokat. További eredményes versírást kívánok.

És végül, hogy értelme is legyen e posztnak...

Emberére akadt a tanár úrEgy egyetemista az ebédlőben le szeretett volna ülni egy üres helyre az egyik tanára mellé, de az így szólt hozzá:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - válaszolt a diák.
A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában tökéletes válaszokat adott.
Aztán következett a mindent eldöntő kérdés:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot, mert az sokkal fontosabb, mint a pénz.
- Mindenki azt választja, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül és azt írja a dolgozatra: "Szamár". A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből.
Két perc múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést, a tanár úr aláírta, de nem írt rá jegyet!