Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Ült a szobában a számítógép  előtt. Rengeteg ötlete volt, mind le akarta jegyezni, ám ujjai mégsem engedelmeskedtek. Az utóbbi napok olyan érzelmi hullámvasútra ültették fel, hogy azt sem tudta, fiú e  vagy lány. Bár...  Volt itt minden, mint a búcsúban.. Barát elvesztése, régi, rég nem látott barátok megtalálása, némi lógó szerelem , mely  kering, míg le nem csapják, és az emlékkönyv, mely "véletlenül" került elő, miközben más könyv várt elolvasásra. Rokonok távol maradása, érzéketlenség, a segítőkészség hiánya, az emberi álarc, na nem a maszk, hanem az a testszínű izé, amit bőrnek hívnak, és  váltakozó mimikával vegyítve napi akár 1000 különböző színt képes produkálni. Attól függ, épp kinek mutatja az illető az "arcát".

Jó lenne ma minden ötletet megvalósítani, kiírni, de csak néz rá a monitor, szól mellette a rádió, sőt teljesen feleslegesen megy a tv is, csak hogy elterelje a gondolatokat. Türelemjáték. Ez a legújabb, mit  ez a hét rámért. Úgy döntött, hogy nem dönt sehogy. Kivár. Aztán lesz ami lesz. Olyan jó néha átpasszolni a döntést másnak, akár egy teljesen idegen embernek is. Így tényleg  marad idő az emlékkönyvben lévő emlékek felidézésére, az újból megtalált osztálytársakra, ami örömmel és izgalommal tölti el...Marad idő akár még az álmodozásra is. 

Rájött, hogy bár sosem tudni, kinek mikor  kell mennie, (hiszen a héten erre ékes bizonyítékot kapott) mégis időmillomos. 

Lassan hátradőlt, tervezni kezdett... postafiókok megnyitása, filmek listázása, ismerősök privije, esetleges telefonos felkeresés, könyv, konyha, kozmetika...mind belefér az idejébe, és még a tervezett versekre is marad idő. Sőt, azokkal kezdi, aztán, ha  végzett, jöhet minden sorban...Akinek szüksége van rá, úgyis megtalálja. Akár füstjelekkel is...

Időmilliomos....

https://www.youtube.com/watch?v=UEzrovA8640

https://www.youtube.com/watch?v=TegEYt7u4rE

most jobban, mint bármikor,

te vagy a nap , és az álom,

arcodat magam előtt látom,

és azt a pillanatot várom...

Nem mai történet, 2010 nyarán történt meg velem. Városomban hétvégenként piacjárás van. A két nagy piac közül, a vasútállomás melletit választottam, egy meleg szombati napon. Csukott szemmel is ismerek ott minden gödröt, burkolathiányt, mégis megtörtént a baleset. Elestem, a bokám is megrándult, a térdem vérzett. Rengeteg ember ment el mellettem, és senki nem nyújtott segítő kezet. Éppen igyekeztem feltápászkodni, mikor a tömegből, egy koszos és kopott ruhájú hölgy jött felém ijedt arccal. A tekintetéből sütött az aggodalom. Értem aggódott. Miközben fogta a karomat, és felsegített, éreztem a lehelletén, hogy erősen ittas . Ekkor néztem meg jobban az arcát, melyen az orra és a szeme is vörös volt. Kérdezgetett:jól van? Nem fáj semmije? Hívjak mentőt? Megköszöntem a segítségét többször is, és megnyugtattam, hogy nagyobb bajom nincs, haza tudok menni. Szerettem volna megvendégelni. Ételt venni, meghívni egy kávéra. Megkérdeztem, mire lenne szüksége. Köszönte, nem kért semmit. Tekintete megváltozott, gyorsan elköszönt, és eltűnt a tömegben. Hazaérvén ismerőseimnek elmondtam, mi történt a piacon. Számomra meglepően reagáltak. "Biztosan azért segített, hogy pénzt kapjon piára" Másik ismerősöm azt mondta :  azt hitte, hogy aki elesett, az is az ital hatása miatt fekszik a földön. Senki sem feltételezte azt, hogy bár ittas, ám mégis egy önzetlenül segíteni szándékozó embertársammal hozott össze a sorsom. Sajnos azóta sem láttam, még a piacon sem, pedig sokat gondolok rá, és szeretném jobban megismerni.
Miért? Mert velem is előfordult már, hogy külsőm vagy egyébb ok miatt ítélkeztek felettem úgy, hogy nem is tettek fel nekem kérdéseket. Ránéz, megítél.
Rohamosan terjedő jelenség a mai világban.