Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

A ház az ódon, múltidéző külvárosi területen állt. Kétszintes,   régi,  vörös  téglából épült, angol-amerikai stílusú, még ma is hangulatot árasztó pompájában "tündökölt". Semmi kúlönös, de maga volt az idő. A régi vasútállomáshoz tartozott, régen a vasút tulajdonát képezte. Mára bérház lett. A második emeleten, egy kisebb sarokszobában lakott Joe. A vasút biztosított számára csekély járadékot. Ezt azzal érdemelte ki, hogy annak idején, még pályamunkásként, rátolatott egy tehervagon. Azóta hívják szerencsés flótásnak, pontosabban  már csak flótás Joe-nak.  Soha többet nem tudott dolgozni, jobb lábát erősen húzta. Mégis azt mondták neki, adjon hálát az égnek, túlélte. Hálát? Na hisz! Munka nélkül, nyomorékon senkinek nem kell. A járadékából egyik napról a másikra tengődött. Egy szál kolbász, 2 savanyú uborka, egy szelet vastag kenyér  volt az ebédje többnyire. Hó vége felé már ez sem jutott, csak egy -egy tányér leves. Reggelizni nem szokott, nem is tudott volna, a vacsorára elfogyasztott 3 pint bor megtette hatását. Napjai a környéken való kóborlással teltek,  kidobott értékek után kutakodott. Eddigi legnagyobb kincse, amit talált, egy göthös kiskutya volt. Maga sem tudta miért, befogadta. A Golden retriever és a hosszúszőrű skót juhász keverék a környék kedvence lett.Zsemleszínű feje, lobogó fülei láttán mindenki mosolyogni kezdett. Mindenhonnan csurrant , cseppent neki pár falat. Palotás névre keresztelte, feltételezett előző lakhelye után.  Most is elkísérte Joe-t, a kertvárosi városnegyedhez. Ez a városrész igazi kis nyugalom szigete volt. Emeletes faházak, különböző stílusban. Mindegyik igazi kis ékszerdoboz. A Viktoriánus stílusú,  nagy, többcsaládos ház a  maga a gazdag díszítésével  virított ki a többiek közül. Palotást ezen a környéken dobták ki két éve. Joe szeme fürgén járt, bár itt a szemetes konténereket csak csütörtökönként szokták kitenni. Most csak pár törött szék, lavór és konyhai eszköz hevert a füvön. Lehajolt, hogy jobban megnézze, ám egy pukkanás után éles fájdalmat érzett a még ép, bal lábában.Valami meleg folyt végig a combjától lefelé. Még éber volt, mikor egy ablakban egy puskacsővet látott felvillanni, ami most  a kutyáját célozta meg.Palotás nem várta meg a lövést. Nyüszítve rohant el. Te haszontalan!-hörögte utána Joe, majd elájult. 

A kórházban tért magához, nem tudta hogyan került oda. Különösebben nem is érdekelte, a bor után áhítozott, amit már erősen kívánt. Azt viszont nem kapott.  Bejött a nővér, hozott ennivalót, bőségesen, újságot, és mielött elment, széthúzta a függönyöket is. Joe elképedt. A városközpontban volt, a luxusnegyedben, a legjobb kórházban! A városnak ez a része különös gazdagságról árulkodott. Minden épület csupa üveg és acél, diszkrét eleganciával. Nincsenek különös jelképek az épületeken, mégis ordít róluk, hogy egy híres Japán tervező keze munkáját testesítik meg. Érződik rajtuk, és az elhelyezkedésükön a feng shui szabályai. Halvány zöldes-kékes üvegeikkel, rengeteg,  jól elhelyezett terebélyes növényeivel, maga volt a modern paradicsom. Nővérke! Itt valami tévedés lesz!Nekem ezt nem fizeti a biztosításom! Sőt, biztosításom sincs! Mindjárt bejön az orvos, és mindent elmagyaráz.-mondta mosolyogva a nővér, majd elment.Nemsokára megjött az orvos is. Jó napot Joe! Tudja mi történt magával?-kérdezte a fiatal orvos. Homályosan. Rémlik, mintha egy ablakból rámlőttek volna. És arra a haszontalan kutyámra! Az orvos nem szólt semmit, csak megvizsgálta Joe-t. Dolga végeztével kifelé menet halkan szólt vissza. A kórházi költségek miatt ne aggódjon. Kiegyenlítették, előre. Két hétig a vendégünk lesz. Ajánlom figyelmébe a tévét és az újságot szórakozásképpen. Joe-t azonban  nem érdekelte semmi haszontalan dolog, csak aludni akart. Tiszta  ágyban végre, tele hassal. Félálomban azért még elmotyogta:Ha haza megyek kiteszem a hálátlan dög szűrét. Másnap reggel , evés közben mégis átlapozta az újságokat. Megdöbbenve vette észre , hogy a címlapon Palotás pózol a nővérkékkel, orvosokkal. Mi a fene? Mi történt? Olvasni kezdett. "Palotás a hős kutya". Életeket.mentett egy keverék kutya! A kertvárosi részben, a leggazdagabb család házában betörők garázdálkodtak. Az arra járó  rokkantnyugdíjas vasutasra és kutyájára rálőttek.A vasutas súlyosan megsérült. A kutya elmenekült, és a legközelebbi rendőrörsön hangos ugatással hívta fel magára a figyelmet. A kiérkező rendőrök a rablókat elfogták, és a házban egyedül tartózkodó 10 éves kisfiút kiszabadították. A ház elött ájultan fekvő,,  sok vért vesztő gazdit kórházba szállították. Így Palotás két életet is megmentett. Kiderült továbbá az is, hogy ebből a házból tették ki kölyökkorában a kutyust, s most hálájuk bizonyítékaként visszafogadnák. 

Joe torka összeszorult. Azt már nem! Ő az én kutyám! Lelkiismeretfurdalás, kétség  gyötörte. És ha Palotás őket választja? Infúzióval teletüzdelt karja erőtlenül hanyatlott a takaróra. A kórterem ajtaja kinyílt, és ő könnyein át megpillantott egy jellegzetes, zsemleszìnű fejet...

Jártamban, keltemben. Emberek élettöredékei

1986

Egyetlen porcikája sem kívánta a mai bevásárlást sem. Ilyen eseteknél bizony megfordult a fejében, jól választott e társat? Mint már annyiszor, most is süket fülekre talált a kérése. Kérlek menjünk együtt bevásárolni! Vagy legalább vigyázz a gyerekre, míg én két fordulóval hazahozom a heti élelmiszert! Többnyire nem jött válasz, ha igen, az nem volt kedvező az anya számára. Fáradtan jöttem haza munkából, intézd el egyedül. Vagy lemegyünk hétvégén a boltba. Hétvégén tömegnyomor van, olyankor kitúrnak ha még a gyereket is betolom a babakocsival. Múltkor is az a férfi hajszál híján fellökött. Kell ez nekünk? -mondta elkeseredve az anya. A végeredmény mégis az lett, vásároljon be egyedül. Hisz úgysem csinál semmit egész nap... Elindult hát, végig azon gondolkozva, meg merje e kockáztatni, hogy egyszerre hoz el mindent, ami  a listán van. Az első akadály  a 2 hónapos baba kocsival  együtt való levitelét jelentette, a 3. emeletről a sok lépcsőn át.Volt közös tároló, de már nem hagyta ott a babakocsit. Azóta nem, hogy harcot vívott a motorosokkal. Anno  stressz  érte, mikor meglátta a közös tárolóban a babakocsit. A szabálytalanul ott tárolt motorkerékpárok között a földön, oldalára borítva feküdt egy benzintócsában. Már többször szólt érte a motorosoknak, hogy a tároló közös, és ne nyúljanak a babakocsihoz, de ügyet sem vetettek rá. Bársonyszövetes  csinos darab volt a babajármű, de a benzin nehezen jőtt ki belőle. Ezért nap mint nap inkább cipekedett. A 3.emeletröl le, majd fel. A boltban nem voltak sokan, mindenki menekült a 33 fokos hőség elöl. Négy szatyornyi heti élelemmel megpakolva ért haza. A lépcsőház hűvösében toporogva azon gondolkodott, hogy visz fel mindent egyszerre? A közös tároló kulcsa a lakásban maradt, hisz hetek óta nem volt rá szüksége. Hagyja itt a szatyrokat, s vigye fel kocsistól a gyermeket? A földszinten, nem zárható lépcsőházajtó, és laza erkölcsű szomszédok mellett ez nem volt tanácsos. A gyermeket itthagyni pláne nem volt tanácsos. Mi legyen hát? Döntött a természet. A biológiai ingerek erősek voltak. A babakocsit a gyermekkel együtt a lépcsőház egy homályos, beugró részébe tolta, s mint az őrült, rohant fel a szatyrokkal a 3.-ra. Mindent ledobott, s röpke fürdòszobai látogatás után már robogott is lefelé. Nem tarthatott az egész 3 percnél tovább. Leérve a babakocsihoz sietett. De sem a kocsi, sem a csecsemő nem volt ott! Egy pillanatnyi időre leült a lépcsőre. Ájulás kerülgette. Majd mint az eszelős, kirohant az utcára, s fel- alá rohangálni kezdett. A hőség miatt alig lézengtek az utcán, de akit látott, mindenkit megszólított. Nem látott egy barna bársony babakocsit? Ellopták a fiamat! Jó 10 percnyi szaladgálás után, könnyeitől alig látva, visszarohant a házba. Sorban kopogott be a szomszédokhoz. Nem láttátok a fiamat? Senkit nem láttatok?-kérdezte a földszinten lakó családot. Nem, nem láttunk senkit, semmit. Újra futkosni kezdett, megnézte a környékbeli boltokat, parkolókat. Nyomát sem lelte gyermekének. Ekkor sírva megszólalt:Karcsi, kérlek engedj be, nektek van telefonotok, hívom a rendőrséget. -mondta az egyik szomszédnak. Már az ajtóban álltak, mikor a földszinten lakó kiabálni kezdett. Itt van, ne keressétek! Lélekszakadva rohantak le. Ott volt a kocsi a gyerekkel együtt a lépcsőház közepén. Hogy került ide? Ki hozta vissza? Mi nem láttunk semmit.-mondta a Rumcájsz kinézetű, már nem szomjas szomszéd. Az anya ekkor gyanút fogott. Ez nem igaz. Végig itt voltatok, látnotok kellett valamit. Magához szorította a csecsemőt, aki békésen aludt mindennek ellenére, és remegő hangon megszólalt:Rendbe teszem magam, és bemegyek a rendőrségre. Ne menj sehova!-szólt az ittas szomszéd neje. Mi vittük be magunkhoz a picit. Mióta megszületett, annyiszor kértük, hogy néha nálunk lehessen, de nem adtad...

Lassan beleszürkülök a tájba,

S elvegyülök a sárba,

Mert a bolygó foglyul ejtett,

Mint egy valamirevaló sejtet.

*

Nem hitted, hogy jobb lehetek,

A menny immáron elfeledhet,

De oda, le, akkor se, ha nyúznak,

Mert az angyalok mégis felfelé húznak.

*

Nos, nem tudom, tényleg kellek e nekik?

Ha igen, jót cselekednék.Engedik?

Bár én már félek elvadult kis lelkedet megszelídíteni,

Erről csak te tehetsz. No hisz!Most ne kezdj el könnyeket hullatni!

2022.04.28

Egyik álmos délelött Nyuszkóc idegesen ugrált a kicsik körül, akik igen virgoncak voltak. Mi bajod kedvesem?-kérdezte Nyuszfi. Olyan rossz érzésem van. Valamit érzek a levegőben. -felelte a kócos  bundájú nyuszi. Ne aggódj, Amália néni vigyáz ránk.-nyugtatgatta a fiúnyuszi. Szinte ugyanebben a pillanatban éles  szirénaszó verte fel a csendet. Az összes nyuszi, mind a kilencen a fészer sarkába futottak. Összebújva várták Amálka nénit. Helyette egy erős, fess tűzoltó tépte fel az ajtót. Körülnézett, s majdnem elment, mikor észrevette a nyulakat a sarokban. Na, árva kis jószágok, ti most velem jöttök.-mondta, s egy kosárba tette az összes nyulat. Könnyű dolga volt, mert azok félelmükben moccanni sem mertek. Mikor  a tűzoltó kilépett a fáskamrából, akkor látták csak meg, hogy mi is történt. Amálka néni házát fekete korom csúfította, minden ablaka ki volt törve. A füst csípte a szemüket, de még a füstfüggönyön át is látták, hogy  jótevőjüket, a kedves idős nénit hordágyon egy mentőbe tették. Az utcán ácsorgó bámészkodók pedig sajnálkozva suttogták. Zárlatos volt a tűzhelye! Kigyulladt a konyha, s végül kiégett az egész ház. Kész szerencse, hogy túlélte. Ha felépül, sosem jön vissza ebbe a romházba. Nyuszfi szemét már nem a füst csípte. A könnyein át nézte a távolodó mentőautót. Mi lesz most a nénivel? És mi lesz velük? Ekkor a bátor tűzoltó odaszólt a társának. Bevisszük a telephelyre a nyuszikat, s majd ott eldöntjük, hogy mi lesz velük. Hopp! Egy gyors mozdulattal felkapta a kosarat, felállt  a kocsi végére, s már indultak is! A kisnyulak nagyon élvezték a száguldást. Kis fejecskéjüket ki -kidugták a kosárból, s rózsaszínű fülecskéjük csak úgy lobogott a szélben. Pár perc múlva már a garázsban voltak. Ott egy sarokban kaptak ideiglenes helyet.A kicsik felfedezőútra indultak volna, de mindig visszaterelték őket a kosárba. Éhesen, szomjasan aludtak el. Másnap reggel ugatásra ébredtek. Beigli! Gyere vissza!-kiáltotta Gábor, az a tűzoltó, aki megmentette a nyuszicsaládot. De Beigli nem fogadott szót. Élénk farokcsóválással, egyenesen a nyulakhoz futott. Nem akarta ő bántani őket, hisz még maga is kölyök volt, de nem tudott az ösztöneinek parancsolni. A 9 hónapos beagle kölyök a bundájáról kapta a nevét. A barna és fekete foltok miatt lett mákos és diós is egyszerre. Mint a sütemény, a beigli. Ő is karácsonykor született. Csak játszani akart, de a nyuszik ijedten szaladtak szanaszét. Mire Gábor elkapta Beiglit, addigra ők már fejvesztve rohantak egyenesen Nyuszfi után. Nyuszfi pedig ősi ösztöneire hallgatva a tűzoltóság melletti erdő felé vette az irányt. Így a nyuszicsalád nemsokára a rejtelmes erdő sűrűjében találta magát. Levegő után kapkodva a sok futástól, kimerülten pihegtek. Nyuszkóc remegve kérdezte:Nyuszfikám, hova hoztál minket? Jó lesz itt nekünk, ne féljetek-szólt a családfő, cseppet sem magabiztosan.Ahogyan lassan elindultak még beljebb az erdőben, egy vörös valami futott át elöttük. Mi volt ez?-ijedt fel Ulala a kis nyuszigyermek. Egy lufi?-kérdezte Uccu a kócós szőrű kishúga. Hogy te milyen butus vagy!-kiáltott fel Ugri. A lufi nem tud futni. Az száll. Akkor mi volt ez?- töprengtek hangosan. Ekkor Uhu az öreg bölcs bagyoly, aki a fán ült, nem bírta tovább, és odahuhogott. Egy róka volt az, a ti ősi ellenségetek! Ezt hallva Uzsgyi, a leggyávább kisnyúl futásnak eredt. Futott, futott, s zsupsz!-hirtelen egy odúba ugrott. Be, egyenesen a rókalukba. Nem nézett semerre, csak befészkelte magát valami finom puhába. Na, nézd csak!Vendégünk van!- szólt meleg hangján Viola a rókamama. Kis idő múlva a többi fiúnyuszi kölyök is az odúban volt. Mind követte a testvérét. Kint, a rókaluk előtt Nyuszfi, Nyuszkóc és a három kislánynyuszi sírdogálva gubbasztott. Most mi lesz? Megeszi a fiúkat a rókamama? Viola meghallotta a sopánkodást. Gyertek be! Nem eszek meg senkit. A kisnyuszik el is indultak, de Nyuszkóc visszarántotta őket. A róka egy ravasz, hamis állat. Be ne menjetek! Ekkor Viola, a rókamama kiszólt. Így igaz. De vannak kivételek. Most szükségetek van rám, azaz az odúmra, nekem pedig a lábatokra. Miért? - kérdezte gyanakodva Nyuszfi. Én és a családom egy telepen éltünk. Mikor kiderült, hogy a bundánk kell az embernek, megszöktünk. Jaj, be sem mutatkoztam! Viola vagyok! A férjem, akivel megszöktünk, Robi, a kisfiunk pedig Dani. Őt láthattátok kint futkározni. Az apját keresi, aki két napja nem jött haza. Én is kerestem, de csapdába léptem, és eltörött a lábam. Félek, hogy Robi is egy csapda foglya. Ezért van szúkségem rátok. Ha ti segítetek megkeresni Robi rókát, a férjemet, én otthont adok nektek,  a fiam Dani pedig hoz ennivalót. Ellenségekből is lehetnek barátok.-mondta Viola bizakodva. Legyen!-mondta letörten Nyuszfi. Úgysincs más lehetőségünk egyelőre. Miután a nyúlcsalád elhelyezkedett a rókalakban, elmesélték, hogyan és miért kerültek ide. Na hiszen!- kiáltotta Vilola rókamama, nektek is kalandos életetek volt eddig! Dani, a kis rókafiú nagy zajjal érkezett meg. Megtaláltam apa nyomát! Induljunk érte! Ma már nem. Bármennyire is szeretnéd, mindjárt sötét lesz, s ti is eltévednétek. Majd reggel.megnézitek.- suttogta halkan, szomorúan Viola. Uhu, a bagoly, egész éjjel huhogott., mégsem.miatta nem tudtak aludni. Forgolódtak, helyezkedtek, de az alvás nem.ment. Nyuszkóc és Nyuszfi éberen feküdtek, nem bíztak Violában. Attól tartottak, hogy valamelyik picit megeszi. És Uncsi túl szorosan bújt a rókamama meleg bundájához. Benne nem volt félelem, ő megbízott a rókamamában. Sokára jött el a reggel. Elzsibbadt tagjaikat nyújtóztattàk ki, mikor is Uhu álmosan megszólalt. Még él. Láttam a gödör mélyén. Apát?-kiàltott fel a kisróka. Igen, őt. Megmutatom merre van. Nagy szárnycsapásokkal vezette a kis csapatot, alig bírtak utána futni. Egy levelekkel letakart gödör mélyén ott feküdt legyengülve Robi, az apa róka. Faágakat keresgéltek, de egyik sem volt elég hosszú.Tanácstalanul néztek egymásra, mikor is Nyuszfi megszólalt. Húzódj a gödör sarkába. Mi lekotorjuk a tappancsainkkal a földet, s mikor az  felgyűlik  mint egy domb, fel tudsz ugrani rá, s onnan ki ide. Így is tettek. Hosszú, nehéz munka volt, lassan haladtak vele, mivel éhesek és szomjasak is voltak. Késő délutánra végre kiszabadult a rókapapa. Egymást támogatva bandukoltak vissza a rókalakhoz. Viola sírva nevetett, mikor megpillantotta a férjét.Közben kint besötétedett, így aludni készülődtek, de a hely kicsi volt így ,hogy már többen laktak a lukban. Egyikünknek kint kell aludnia!-mondta a rókapapa. Mi legyengültünk, valamelyik nyúl aludjon kint! Egyedül senki nem alszik kint a sötét erdőben. Csak ketten. Hát akkor ti ketten vállaljátok? Nyuszfi gyanút fogott. Nem. A fiad Dani, és Nyuszkóc alszik kint. Aztàn majd cserélünk. A rókapapa nem szólt semmit, úgy tett, mint aki alszik. Éjjel azonban suttogni kezdett:Viola! Annyi nyúl van itt, és éhes vagyok! Meg ne próbáld! Megmentették az életedet! Bajban tudod meg, kik a barátaid! De ők csak nyulak!-mérgelődött Robi rókapapa. Barátok!-jelentette ki Viola rókamama, és elaludt. Mikor Nyuszfi hajnalban a felkelő nap sugarainál, helyet cserélt Nyuszkóccal, elmesélte mit hallott. Úgy döntöttek, összegyűjtik kisnyulaikat, és elmennek innen. Ám ekkor a bokor felöl szuszogást hallottak. Egy barna-fekete foltos bunda bukkant ki a levelek közül. A nyulak riadtan néztek össze. Ez  Beigli! Megtalálta őket! Most maradjanak vagy fussanak?

Szörfözgetek a neten. Szembejön 1-2 tréfa, hisz április elseje van. Az elsőnél még morcos vagyok, egyéb  okok miatt,( tőlem független okok miatt), a másodiknál.már vigyorgok.

Aztán jön az értesítés, hozzámszóltak.

Egy adott csoport pár nappal ezelötti témájához írtam le a véleményem.  Ma  talált rá egy nő, s úgy gondolta, majd ő aztán kioktat, lebecsmérel.  Nem tudom honnan szedte,( de, a saját fejéből), amiket rólam írt.

(Merészeltem nem méltatni, sőt egyáltalán nem is írni egy hősnek, példaképnek kikiáltott testvérpárról, akik katonák.) 

Válaszoltam neki. Aztán rájöttem, hogy...

Szóval az is bolond, aki ítélkezik, kiforgat, ferdít, de az is, aki ilyenre válaszol.