Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Kedves látogatók.!

Itt  fogom ajánlani a linkeket, ahol irományaim olvashatóak lesznek. Azonkívül az itteni adatlapomnál olvasható még link. Köszönöm, ha meglátogatsz!

"Mert  ha lelked bugyrából betűk törnek fel,

a  múzsa szanaszéjjel szalad,

és sírva könyörög, az égre nézve fel,

hogy örökre hibernáld magad"

By:Perzsi.

Vesszen (?)

Vesszen, ki valakinek hiszi magát,
na de kik adták alá a paripát?
Kik nyájasan körbedongták,
dobtak néhány tetszik morzsát,
vagy éppen azok, kik gödörbe tennék,
irigységükkel végleg betemetnék,
de jaj! nézd mit csinál, kimászik onnan,
s ha nem vigyázol rögvest eléd toppan,
és belemondja bátran a szemedbe,
éppolyan valaki vagyok, akárcsak te!

2021.11.11

Nyár végi, kissé őszies nap volt. Az erőműi tó felöl halszagú víz illatát sodort a szél kis ház felé.A kertben lassú, nyugodt munka folyt. Egy kis műhely állt rajta, ahol két férfi autót szerelt. Bodri, a kutya hangos ugatással jelzett. A lakók nem értették mi baja, senki nem állt a kapu előtt. Ám az ugatás időről időre felzendült. A gazda a kapuhoz sietett. Egy fiatalemberre figyelt fel, aki fel-alá sétálgatott az utcában. Oda-odapislantott a gazda felé, majd eltűnt. Kis időre. Mikor visszatért, már figyelték. Ki ő, és mit akarhat? Újabb 15 perc sétálgatás után lassan a kapu elé lépett. Csókolom! -szólt be mostmár magabiztosan, hangosan és mosolyogva. A gazda visszaköszönt: Jó napot! Kit keres? Hát nem tetszik megismerni?-kérdezte a fiatal férfi. Ne haragudjon, nem rémlik.-mondta elgondolkodva a gazda. Hát én vagyok az apukám fia! -mondta fejét félrebillentve az idegen. Értem, szólt a gazda, majd még 20 percig beszélgetett a fiúval mindenféléről. Politikáról, időjárásról, gazdaságról. A fiatal szemmel láthatóan elégedetten köszönt el. Ekkor jött előre a kertből a gazdasszony. Ki volt ez a fiatalember?-kérdezte érdeklődve. Az apjának a fia. -válaszolta a gazda.

(Sosem tudta meg kivel beszélgetett akkor)

2021.Október 13

Az öreg bérház belső udvarának egy eldugott zugában üldögélt Nicsakni  néni. Kezében egy kopott tábla volt, amiről már majdnem teljes egészében lemálott a felirat:Magánbizományi. Ezt a táblát pucolgatta, fényesítgette már órák óta. Mióta szeretett férje 25 éve elhunyt, a néninek nem volt ki a négy kereke. Férje nagy tiszteletnek örvendett életében. Becsüs volt, s a nagy  Bizományi Vállalatnál dolgozott. A környékbeliek mindig megsüvegelték, szivarral és egyébb apróságokkal kedveskedtek neki. Sok múlott ezen, mikor még megmaradt értékeiket vitték hozzá a zaciba. Mindenki pár forinttal többet remélt, s gazsulált ki. Az öregnek  saját gyermeke nem lévén, jó szíve volt irántuk.Jelentős vagyonát nem irigyelte másoktól. Mikor meghalt, mégis meglepően kevesen mentek el a temetésre. Már nem tartoztak neki.

 Nicsakni néni, becsületes nevén Irma, a temetést követően hetekig nem jött ki a lakásból. Nem hiányzott senkinek, szinte teljesen elfelejtették. Ezért lepődtek meg nagyon, mikor egyik délután hangos kalapálással egy táblát szögezett az ajtaja mellé. Magánbizományi. Az idősebbek rögtön látták, megbuggyant az öreglány. A gyerekeknek azonban tetszett a különös viselkedés, s rendre ugratták szegény fejét. Hogy van ma Irma néni? Ma is megy a piacra pénz vetni? Ugyanis a néne egy alkalommal egy marék pénzt szórt szét a piacon. Látszólag minden különösebb ok nélkül. A kis ŕáncos arcú anyó nem válaszolt sosem.Csak minden reggel kiakasztotta a táblát, s alá ült egy kissámlira. Egy nap az egyik suhanc rákérdezett. Mi az a magánbizományi? Hát mi lenne? Bizományi. Az enyém. Ezért magán. -felelte érces hangon. A suhanc kinevette, majd elfutott, elújságolni a többieknek az újabb bolondériát. Ám egyik nap egy kisfiú bátran odalépett a nénihez. Vannak üveggolyóim. Megveszed?Oszt mire kell neked az a pénz?-kérdezte Irma néni. Anyukámnak veszek ajándékot. Születésnapja lesz. Megveszem!-dünnyögte a néni. A fiú letette a maréknyi golyót a sámli melletti kosárba. Irma néni rápillantott, majd felkiáltott:Nicsak, ni! De szépek! Híre ment az esetnek.Jöttek sorban a lakók, főleg a fiatalok. Egyre több minden került a kosárba:szájharmonika, könyv, óra, üvegből.készült virág, hímzett kendő, csupa "értékes" tárgy. Irma néni minden vételnél rácsodálkozott az új szerzeményre:Nicsak, ni! Így ragadt rá az új név:Nicsakni néni.Így ment ez hosszú éveken át. Az egykori gyerekek felnőttek,sokan elköltöztek, jöttek újak.A különös nénit , különös szokásával azonban mindenki ismerte már. Az új lakók is.  A magánbizományi gyarapodott, Irma néni pénze pedig egyszer csak  elfogyott.A lakásban lévő, férjétől örökölt vagyontárgyakat szép lassan eladogatta. Egy-egy darabot megkönnyezett. Utolsóként azt a festményt adta el, ami egy pillangót tartó kislányt ábrázolt egy réten.Ennek eladása különösen fájt. Kiült még pár hétig az ajtaja elé, de mikor már harmadik alkalommal nem tudott fizetni a szerzeményért, feladta. Többet nem akasztotta ki a táblat. 

Eltelt vagy két hét is, mire feltűnt a lakóknak a hiánya. Bekopogtattak hozzá, de nem nyitott ajtót. Masnap rátörték. Ott feküdt az éhségtől legyengülve a díványon, s nem szólt egy szót sem, csak nézett könnyes szemmel a behatolókra. Körülötte mindenhol dobozok. Tele értékes "kacatokkal".Minden erejét összeszedve feltápászkodott, s igyekezett letakarni a kincseit. Az évek alatt felvásárolt szerzemények mindegyike a lakásban volt. Nem vált meg semmitől. A kiérkező orvos kórházba utalta. Mikor hosszú hetek után hazatért, nagy volt a csend a körfolyósos házban. Nem várta senki. De reggel megszólalt a csengő. Az üveggolyót áruló "kisfiú" állt az ajtóban.Csókolom  Nicsakni néni! Meg tetszik ismerni? Hogyne ismernélek meg fiacskám! Hiszen pont olyan színe van a szemednek,  mint a legszebb üveggolyónak amit hoztál! Mit szeretnél tőlem? Ne tessék haragudni, de visszavásárolnám a golyókat. Nem eladóak!-kiáltotta a néni. Kérem szépen! Tetszik tudni, van egy 9 éves fiam. Meséltem neki arról, milyen volt itt az élet, mikor itt laktam. S ő kérte, vigyem el neki a golyókat. Nicsakni néni nem szólt semmit. Bement a szobába, s a golyókkal tért vissza. Viheted, de nem eladó egyik sem. És ez így ment egész nap, meg még másnap és harmadnap is. Jöttek a régi fiatalok. Mindegyikük  meg tudta magyarázni, miért kéri vissza a saját apróságát. Nicsakni néni egyre szomorúbban, de mindet visszaadta. Egyik reggel a postás csengetett. Betétkönyvet hozott, amin egy nagyobb összeg állt. Ezt a bankban tetszik tudni majd beváltani. -mondta mosolyogva. Itt valami tévedés van!-suttogta maga elé a néni. Én kitől kapnék pénzt? És miért? Azt hogy kitől, azt nem tudom.-mondta a postás. De azt, hogy miért, lassan az egész város tudja. Beérett a pénzmag, amit  a piacon, és itt is el tetszett ültetni!-lengette meg búcsúzóul a sapkáját a postás. Egyik csoda követte a másikat. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag az eladogatott tárgyait is visszakapta. Nem mindet, de a legkedvesebb, a festmény érkezett meg először. Másnap korán reggel a lakók kalapálás hangjára ébredtek. Mikor lenéztek az udvarba, látták, hogy az ismerős tábla ott lengedezik a földszinti ajtó melett. Elötte ül  Nicsakni néni, kezében ronggyal, s mosolyogva tisztitgatja a táblát...

2021.Október.14

Ágnes mama fáradt volt. Ez már csak így van, ha az ember 90 éves. Félig szunyókálva emlékezett vissza egy majd 30 éve történt  hétvégére...

A konyhában barátságos meleg volt. Egy pici búboskemence duruzsolt a konyha sarkában, meleget csempészve a szívekbe is. Ágnes mama nagy munka elején volt. Kenyérsütéshez készülődött.Minden hétvégén sütött 2 darab  két kilós kenyeret a családnak.Lacika, az unokája ma rá volt bízva.Mindössze 3 éves volt. Egy csintalan, és izgága kisovódás.. Ma sem  bírt magával a gyerek, láb alatt sertepertélt. Lacika! Ne lábatlankodj, zavarod a nagyit! -szólt rá az édesanyja. Hagyd csak lányom, nekem nincs útban. Ha van kedve, még segíthet is. De anyuka! Hiszen fiú! Na és? -kérdezte Ági mama. A pékek is többnyire férfiak.-válaszolt mosolyogva. Kötényt kötött maga elé, és kis segédje elé. A kisfiút eleinte nem érdekelte a "móka", de amikor a nagyi mesélni kezdett a búzatündérről, a lisztlovagról, és a malomkirályfiról, már csillogott a szeme. Én is, én is! Gyúrhatom, nagyi? Ági mama egy gyors mosoly után az asztalhoz húzta a kisszéket. Gyere, pattanj fel rá! Gyúrta, dagasztotta Lacika a tésztát, kis arca teljesen kipirult. No, most kicsit pihenni kell a tésztának, addig te is pihenj kicsit.-kérte Ági mama a kis segédet. Nem, én nézni akarom, hogy nő meg a tészta!-kiáltotta a pici. Akkor megfázik a tészta, s nem lesz kenyér. Be kell takarni, nehogy megfázzon. Betakarom a tésztát is, és téged is. Jó? Ígérem felkeltelek,mikor a kemencébe megy a kenyér. Az alku sikerült. Mire a tészta megkelt, Lacika is kipihente magát. Izgatottan nézte nagyit, hogyan formázza a kenyeret, majd hogyan nyeli azt el a kemence szája. Mint egy kis jó házőrző kutyus, úgy ült a kemence előtt, várva mikor sül ki a kenyér. Szinte percenként kérdegette:készen van már? Mikor veszed ki a kenyeret nagyi? Ne türelmetlenkedj ! Ha nem kap elég ideig meleget a tészta, akkor hiába dolgoztunk, s a tündér, a lovag és a királyfi is szomorú lesz. Nem volt mit tenni, várni kellett. Végre! Nagyi  a kenyérszedő  lapáttal ügyesen egy tiszta konyharuhára tette ki a kenyeret. Az asztal közepén illatozott, a csodásan fényes héjú királyi eledel. Ági mamának az összes türelmére szüksége volt, hogy a forró kenyértől távol tartsa a kicsi segédet. Mikor végre már nem volt forró a kenyér, odaadta a kenyér csücskét kisfiúnak. Miért a csücskét kapom? -kérdezte legörbült szájjal Lacika. Azért, mert az a legfinomabb, legédesebb. Édes, mert ott gyűlt össze a szeretet, amivel készítettük. És mert szeretlek, azért adom neked az egyik csücskét. Megkóstoljuk? Így, üresen? -kérdezte a csöppség. Frissen így jó, hidd el nekem.Gyorsan elfogyott a csücsök. A második szeletet már kivitte a teraszra  a kis segéd. Büszkén, örömmel osztotta meg a kutyával, cicával, és a madarakkal, majd visszarohanva a konyhába kíváncsian kérdezte meg Ági mamát: a  másik csücsök  kié lesz? Kié legyen?-kérdezte a nagyi. Kis gondolkodás után így felelt a kisfiú: legyen a tied nagyi.

A fényképalbum lassan csúszott ki a kezéből. A koppanásra, mikor az földet ért, nem ébredt fel. Az ajtónyitásra sem. Lacika érkezett meg a családjával. Pszt gyerekek, alszik a dédi!-intette csendre lányait. Óvatosan takarta be a törékeny asszonyt. Gyertek, elmesélek nektek egy mesét.-szólt szinte suttogva. Élt egyszer egy búzatündér, egy lisztlovag és egy malomkirályfi...

(Október 16 a kenyér világnapja.)