Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Kaptam a fiamtól mézespálinkát. Ha csak ránézek is megárt. De most bele is ittam. Nem sokat, de.... Még le sem ért, én már tobzódok. Íme:

*

Mézespálinkát ittam hüccs,
most csúszik a parketta, csüccs,
megvárom, míg erre jár valaki,
megvan az elveszett gombom! Ni!

*

Csúszik le a torkon a pia,
dalol az ABBA, Mamma mia!
vígan táncra perdül,
pedig épp csak serdül,
a szeszbe fojtott erotika.

*

Nehogy azt irjátok, hogy jó, mert akkor rászokom a piára.🙂

( fiatalabb fiamtól csokilikőrt kaptam, nála felejtettem)

Ezúton kívánok boldog új esztendőt mindenkinek!

Az alábbi mese, történet egy kép ihlette fantázia világ. A teljesség igényével, mégis anélkül. Rengeteg forrás  található róla a neten, mégsem elegendő.  A forrásokat összegyúrva, fantáziámmal kitoldva született a lenti történet.

*

Magát felülmúlva háborgott a tenger. Ma különösen , hisz Bikafókának rossz előérzete volt. Fenséges szépsége, izmos teste minden fókalány tekintetét magára vonzotta. Ő azonban már választott magának párt, s el is jegyezte. Kopakonan nem csak  a szépségével tűnt ki a nőnemű fókák közül, hanem eszességével, jó megfigyelőképességével is. Bikafóka ezért is választotta őt jegyeséül. Most a pici Kalsay, Feröeri szigetek  északi részénél fekvő Mikladalur település felé irányította a fókanépet ( selkie-folk), ami egy csekély lakosságot számláló halászfalu volt. Nem volt bölcs dolog épp egy halászfalut választani, azonban a selkie-folk már türelmetlen volt. Minden 13. napon, azaz Vízkereszt előestéjén, szabadott volt levedleni a fókabőrt, s emberi alakban átmulatni egy napot a szárazföldön. Kopakonan éles szeme a partvonalat vizslatta. Egészen addig, mígnem egy barlangféle nyílására figyelt fel.  Az jó lesz búvóhelynek!-kiáltott fel, s már úszott is a nyíláshoz. Nem vette észre, hogy a parton  egy sziklarepedés fedezéke mögül egy szempár figyeli minden mozdulatát. Rob, a harmincas éveiben járó halász figyelte élénken, mi történik. Azt hitte , hogy váratlanul nagy fogás hullott az ölébe. Nem is tévedett, de a "fogás" nem várt meglepetést hozott. Kopakonan ugyanis óvatlanul, már a parton levetette fókabőrét, s így átváltozva emberré láthatóvá vált kívánatos  teste, szépsége. Rob a meglepetésből felocsúdva zakatoló szívvel várt tovább. Nem kellett sokáig várnia. A hasadék rejtekében a fókanép asszonyai sorban átváltoztak. A tengerben Bikafóka  fenntartással figyelte az eseményeket. A partra ugyanis csak a nőnemű fókák úszhattak ki, a hímek nem. Bikafóka szíve szerint betiltotta volna e szokást, de a nőstények hevesen tiltakoztak ellene. Rob szája tátva maradt, mikor meglátta a meztelen szépségeket, amint elindultak a falu felé. Szemei az először megpillantott szépséget keresték. Meg is látta, amint pont az ő portájáról ruhát csent magának. Nem szólt a falubelieknek. Attól tartott, ha erről tudomást szereznek, elhalásszák az orra elől a lányt. Persze mindenki tudott a legendáról, a fókanépről, minden évben ezidőtájt újra és újra felemlegették a legendát, de hinni már szinte senki nem hitt benne. A fókanők átmulatták az éjszakát. Rob még táncolt is a kiszemeltjével. Igen, kiszemelte, akarta magának, hiszen első pillantásra tüzet gyújtott benne. Nem tudta hogyan, de meg akarta szerezni magának. Mikor hajnalban a fókalányok a patra indultak, titokban követte őket. Kétségbe esett, mikor látta, hogy a barlangból sorban jönnek elő a fókák. Berohant a barlangba, s látta amint Kopakonan épp magára húzná a fókabőrt. Hirtelen eszébe jutott a legenda! Ha a fókabőrt a lány nem tudja felvenni, ember marad kerek hét esztendőig. Nosza! Kikapta a lány kezéből a fókabőrt, és elkezdte maga után húzni. A lány sírva könyörgött, de mindhiába. Azt sem engedte meg neki, hogy társaitól elbúcsúzzon. Bikafiú ezt látva haragra gerjedt. Tombolt, s vele együtt a tenger is. Olyan vihart még sosem éltek meg a szigetlakók, mint azon a napon. Rob a kis faházába vitte Kopakonant és feleségül vette. Fókabőrét egy ládába tette, és 7 lakattal lezárta. Attól tartott, ha az asszony hozzájut a bőrhöz azon nyomban magára ölti, és újra fókává vàlik .Ezután elmesélte a falu lakóinak, mit látott és mit tett. Megharagudtak rá, hiszen ha tudták volna, most nekik is lehetne szép feleségük. Teltek a napok, hetek, hónapok. Kopakonan minden nap kiment a tengerhez napfelkeltekor és naplementekor is. A régi családját várta, siratta. Egy idő után úgy tűnt, megadta magát a sorsának. Kezdte elfogadni a férjét, s ennek jeléül szült is gyors egymásutánban 4 gyermeket. 2 fiút és 2 kislànyt. A gyerekek különösek voltak. Szép arcukból hatalmas szemek világítottak ki, s ujjaik között hálószerű hártya nőtt. Bár anyjuk  rendszeresen  kivágta ezeket a hártyákat, a többiek mégis kerülték a családot másságuk miatt, s a bőrükből áradó halszag miatt is.  Évek teltek így el, mikor is egyik nap a férfiak halászni indultak.Halakra vadásztak csak, a fókavadászatot mellőzték mióta Kopakonan velük élt. Tartottak tőle, úgy gondolták van némi varázsereje még emberként is. Csendes idő volt, a nap jólesően simogatta a halászok cserzett bőrét. Alig indultak el, Rob felkiáltott: forduljunk vissza, otthon hagytam a kulcsaimat! A legrosszabbtól félt. Attól, hogy felesége kinyitotta a ládát. Visszaérve látta, az asszony  elhagyta, s nem akar visszajönni. A tűzhelyben nem lobogott a tűz, a kések eldugva, nehogy az ott hagyott gyerekek kárt tudjanak tenni magukban. Őrjöngve rohangált a ház körül, tehetetlen volt. Évekig búslakodott a felesége után, aki idöközben feleségül ment Bikafókához, aki régen a jegyese volt, és szült neki 2 kisfiút. Mikor Rob erről tudomást szerzett dühöngővé vált.  Ezentúl ismét lesz fókavadászat!-ordította magából kikelve. Leöljük az összeset! Készüljetek a vadászatra!  Az indulás előtti éjjelen  nyugtalanul forgolódott az ágyában,  lázálma volt. Mindutalan a nejét látta, aki könyörgött neki, ne bántsa a fókanépet.  Ne bántsa őt, a gyermekeit, s azok apját. Mégis, másnap hajnalban Rob már útra és vérengzésre készen állt. Hosszas, kitartó kutatás után rátaláltak a fókák lakóhelyére, és kegyetlen mészárlás vette kezdetét. Rob megölte Bikafókát, és két fiát is. Bikafókának a fejéből kimetszett egy jókora darabot, a többit a halaknak dobta. Hasonlóképpen járt a két kisfiú is. Háseknek az egyik kezét, míg  Fredriknek az egyik lábát vágta le. Rengeteg fókát öltek le, de Kopakonant nem találták. Hazaérve Rob a zsákmányt feltette egy fazékban a tűzre. Ekkor hangos csattanással kivágódott az ajtó, és megjelent Kopakonan. Beleszimatolt a levegőbe, megérezte csaladtagjai húsának szagát, és felsikoltott. Légy átkozott!Te, és a szigeten lévő emberek is! Mindaddig emberek fognak itt vízbe fulladni, és leesni a hegyek tetejéről, mígnem az elhunytak kezei körbe nem érik a szigetet!

Átka alighanem megfogant, ugyanis a mai napig fulladnak meg emberek , és zuhannak le a hegytetőről, a mindössze  27 főt számláló kis Mikladalurban. Kopakonan történetének emlékére a szigeten, nem messze a parttól , egy szépséges női alakot abrázoló szobor áll, kezében egy fókabőrrel. Az akár 13 méterre felcsapódó hullámok, és más természeti elemek ezidáig nem tudtak kárt tenni benne.

Első rész:A megmentő

( avagy csokinyulat húsvétra!)

A csendes kis falu felett már majdnem teljesen sötét volt az égbolt.A telihold fénye adott még némi színt az utcának. Néha egy-egy kutya ugatása törte meg az álmos hangulatot. Az apró családi ház egy nagy kert szélén állt. Rendezetlenül nőttek rajta a bokrok,a  fák, olyan volt mint egy kis dzsungel. Hátul, a műhely mellett, ahol Géza bácsi dolgozott, egy nyúlketrec kukucskált ki a gazok közül.  Sokan laktak benne, több nyúlcsaládnak adott otthont. Nyuszfi  már 6 hetes kis  fekete bundájú növendék volt. A fürge , virgonc  kis jószág nem fért a bőrébe. Rohangált volna, de nem volt hely a ketrecben. A sarokban, elkülönülve egy másik nyúlcsalad élt. Náluk 3 hetesek voltak az apróságok. Fehér , kócos szőrpamacs  lánynyuszi kukucskált kíváncsian a másik oldal felé. Lassan,  óvatosan  közelítette meg Nyuszfit. Jé! Te sem fésülködtél még ma!-kiáltotta nevetve . Mi a neved? Nyuszkóc vagyok.-felelte halkan a fehér  szőrgombóc.Találó név!-kacagott Nyuszfi. Összebarátkozva ugráltak körbe a ketrecben, mikor is megérezték az ember szagát. Ők még nem.féltek tőlük, de a felnőttek idegesen terelgették a vackok felé a fiatalokat. -Két férfi állt meg a nyúlól elött.Milyenre van szüksége?-kérdezte Géza bácsi a vendéget. A kislányom fehéret szeretne, s kislány nyuszit, ha van. Szerencsére van!-szólt derűsen a gazda. 3 hetes, még pici, de csuda egy nyúl! Nézze a szőrét! Szanaszét áll! Perzsaféle, állítólag. Manapság ilyet divat hazavinni Húsvétra.-mondta, majd egy határozott, gyors  mozdulattal kiemelte a ketrecből Nyuszkócot. A nagy riadalomban nem vette észre, hogy Nyuszfi a keze felé kap. Megharapta a gazdát. Azt a mindenit neki!-kiáltott fel az öreg. Akkor te is jössz! Finom paprikás lesz belőled! Igenám, de Nyuszfi fürge volt. Kicsúszott a kezéből, le a gazos kert talajára. A helyzetet kihasználva rögtön el is bújt a dzsumbújban. Nyuszkóc hangosan sírt. Segítség! Mindhiába. Lezárható fedelű kosárba tették, s az autó csomagtartója hangos kattanással jelezte:Nyuszkóc fogoly.  Nyuszfi, aki eddig remegve ült a bokor alján, most hirtelen előreugrott. Be akart jutni az autóba, amit ő egy hatalmas fémszörnynek látott, de elkésett. Az autó elindult, s egyre gyorsabban távolodott. Nyuszfi lélekszakadva futott utána, míg csak bírtàk a lábai. Mégis szem elöl vesztette a fémszörnyet. Szaglászta az utat, de csak a bűzt érezte  amit az autó hátul kipufogott magából. Fáradtan, és szomorúan battyogott tovább. A sötétben az orráig sem látott, s már nagyon éhes is volt. Elgondolkozva ugrált, ami majdnem a veszte lett. Egy széles és sötét útra tévedt ki, ahol rengeteg autó száguldozott. Megrettenve lépett hátra. Honnan került elő ennyi büdös fémszörny?Nem sejthette, hogy az  autópályára tévedt. Hogy jutok át a túlsó oldalra? -siránkozott kétségbeesetten. Ott , a távolban az  ablakok mögül fények derengtek fel. Csakis ott lehet valahol Nyuszkóc!-sóhajtotta félig alvó állapotban. Csak egy pillanatra bóbiskolt el. Dudálásra riadt fel. Ijedten kapkodta a fejét, majd egy nagy ugrással az úttest közepén landolt. Egy kamion közeledett felé, lámpái vakítóak voltak. Nem mert mozdulni. Nem tudta, mennyi ideig állt ott, de egyszer csak halkultak a zajok. Összeszedte magát, és egy újabb nagy ugrással végre átért a túloldalra. Egy papírzacskó alá bújva  megpihent. Csak egy picit alszom, csak egy picit, s utána megyek tovább.-motyogta, majd elaludt. Reggel a korgó hasa zajára ébredt. Hol találok itt reggelire való élelmet? Talán ott a házak között lesz élelem. Felnézett, és a szája tátva maradt a meglepetéstől. Hatalmas, égig érő betontömböket pillantott meg. Hogy fogom itt megtalálni Nyuszkócot?- kérdezte letörten. Lassan, szédelegve indult a tömbök felé. Átugrált egy újabb autóúton, s lihegve a félelemtől, egy ház ajtaja  mögött húzódott meg. Bentről ismerős illatok szállingóztak kifelé. Olvasni nem tudott, de értette valamennyire az emberek nyelvét, igy a hangokból megállapította, hogy egy zöldséges bolt elött áll. Óvatosan kukucskált befelé. Kerekre nyílt szemmel látta, hogy egy néni répát vásárol. Az eladó mosolyogva  nyújtja át a répát a vevőnek, de a szárát kidobja! Micsoda pocsékolás!-ámélkodott hangosan. Szerencsére nem hallották meg, no meg az emberek nem értik az állatok nyelvét. Besomfordált, s míg az eladó kikísérte a nénit, addig ő belakmározott a répalevélből, s a káposztatorzsából, amit a kukában talált. Úgy telette magát, hogy alig tudott az ajtón kivánszorogni. Hogy én milyen buta és önző vagyok!-pityergett szomorúan. Itt dőzsölök, s ki tudja Nyuszkóc evett e ma már? Egyáltalán él e még? Ahogyan elbújva hullajtotta a könnyeit elrepült felette egy kisdarázs.  Szia te nyuszi! Hogy kerülsz ide? Nyuszfi elmesélte mi történt eddig, s hogy Nyuszkócot keresi. Én Zümmencs vagyok, a barátaimnak  csak Mencs. Én  Nyuszfi vagyok, szia. Segítesz megkeresni a ķócos barátnőmet?-kérdezte reménykedve. Persze, de tudod te , hogy mennyi nyuszi van Húsvét elött ezekben a nagy házakban? Sok. És örökre itt marad mind, amikor vége a Húsvétnak?-borzadt el  a nyuszifiú. Dehogy te kis buta! Van akit visszavisznek a ketrecbe, van akit kitesznek a sötét félelmetes erdőbe, s van akit a fazékba. Ezt hallva Nyuszfi majdnem elájult. Induljunk, gyorsan Nyuszkócért!-s futásnak eredt. Hova rohansz ?-kiáltott utána Mencs. Maradj itt, én körülnézek! Hogy néz ki a barátnőd? Hófehér bundája van. Olyan kócos, mint aki nem fésülködött soha.

Várj itt, mindjárt jövök!-mondta zümmencs és elrepült.  Nyuszfi türelmetlenül ugrált a bolt melletti parkolóban, s majdnem sikerúlt beleesnie egy csatornába. Még idejében megkapaszkodott. Jó egy óra múlva tért vissza Mencs.  Nem volt könnyű feladat. Három ilyen fehér  nyúl van fogságban a lakótelepen. De legalább mind él. Tudod Nyuszfi, benneteket ilyenkor mindenki simogat.De a sok fogdosástól ti megbetegszetek, főleg mikor ilyen kicsik vagytok.Buta egy szokása ez az embernek, hogy Húsvétkor bezárnak benneteket egy szobába, ott egy dobozba tesznek. Sokan nem is élik túl. Nyuszfi könnyeit látva azonban felocsúdott. Gyere, megmutatom.mind a három helyet, s reméljük, az egyik a te Nyuszkócod lesz. (De mi lesz a többiekkel-zümmögte félhangosan) Egy nagyon magas ház elé érve felmutatott az egyík ablakra a kisdarázs. Ott van az egyik fehér bundás nyuszilány. Hogyan jutok fel oda? Én nem tudok repülni. Lifttel megyünk fel.-zümmögte Mencs. Az mi?-csodálkozott a nyuszifiú, de mikor meglátra az autónál is nagyobb fémkalitkát, inába szállt a bátorsága. Én ide be nem szállok! Nocsak, mégsem szereted Nyuszkócot?-kérdezte a kisdarázs..De szeretem. Menjünk!-szedte össze a bátorságát a nyuszi. Ekkor egy másik darázs szállt arra. Te vagy Mencs?-érdeklődött kíváncsian. Üzenetet hoztam. Az egyik fogva tartott nyuszi doboza mellett egy magányos pók él a sarokban , a radiátornál. Barátságos, de már öreg. A neve Pál. Azt üzeni, náluk kezdjük a keresést , mert tegnap óta megállás nélkül sír ott egy nyuszilány, s ő nem tud aludni tőle. Hogy hívják azt a nyuszit? Gubancos vagy mi.-felelte a másik darázs. Nem inkább kócos?--kérdezte Nyuszfi. De! Az lesz az! Hurrá, megvan! Hogy jutunk oda? -kérdezte zümmencs. Lifttel, vagy gyalog, de az sokáig tart. Most egy percig sem habozott a nyuszifiú. A nyitott liftajtón át beugrált a liftbe, a darazsak pedig megnyomták a gombot. A földszinten kiszálltak, uzsgyi át a másik lépcsőházba, lifttel fel a nyolcadikra, s ott.... Ott nem tudták, hogyan tovább. Lekuporodtak a lift mellé, és tanácskoztak.Hogyan jutunk be a lakásba? Semmi ötletük nem volt, de a szerencse ismét melléjük szegődött. Vendégek jöttek a kislányhoz, aki fogva tartotta nyuszkócot. A vendégekkel együtt besurrantak a lakásba. Nyuszfi egyenesen a szag után loholt, így találta meg a lánynyuszit. Nagy volt a meglepetés és az  öröm! Egymás szavába vágva mesélték el, mi történt velük tegnap óta.El is feledkeztek arról, hogy hol is vannak. Kiabálásra figyeltek fel. Bogi, gyere nézd mit kaptam apuéktól!-kiáltotta Lili, a kis házigazda. Bogi izgatottan ugrált a doboz mellett. De jó neked! Két nyuszid is van! Melyik a lány? Kettő?-csodálkozott Lili. Nekem csak egy fehér kócos lánynyulam van, mondta, de el is hallgatott, mikor észrevette, hogy egy fekete, kicsit nagyobb nyúl is ül a dobozban. A ricsajra a felnőttek is a szobába léptek. Hogy került ide ez a fekete nyúl?Ti hoztátok Bogi? -kérdezte az apa Bogiékat. Nem, mi nem szoktunk nyulat venni Húsvétra. Csakis csokinyulat.Lili ránézett Bogi szomorú szemére, és kérlelni kezdte az apukáját. Apa, vidd vissza Nyuszkócot az otthonába. Nem is tudom...mélázott az apa. Na jó, legyen. De mi lesz a másik nyúllal? Lehet, hogy őt is befogadják.-nézett könyörgően Lili. Legyen.Induljunk. Apa, Lili és Bogi  , így hárman, dobozzal a kezükben liftbe szálltak, s elindultak a parkoló felé. Mikor Nyuszfi meglátta a már ismerős gépszörny autót, ijedtében nagyot ugrott. A doboz kirepült apa kezéből és a két kis nyúl az úttestre esett. Nyuszfi sebesen a szemeteskonténer felé futott, Nyuszkóc azonban megrémülve az út közepén maradt. Mikor ezt a nyúlfiú meglátta, visszarohant érte. Most már nem félt az autóktól. Elszántan, cikkcakkban ugrált közöttük. Az utolsó pillanatban ért a kócos nyúl mellé. Az apa Nyuszkócért nyúlt, Nyuszfi pedig  jó nagyot beleharapott a kezébe, és uccu neki, futottak amerre láttak...

Folytatása következik.

( Még 2 rész várható. 2 rész címe:Az új család. 3. rész címe: Az új otthon)

Perzsi."novella" : Egyedül (?)

*

Nem nézett fel. Szájában érezte azt a  keserű ízt, amit a lassan csordogáló könnyei sodortak a szája sarka  felé.A korom, a füst és a holttestek ízét, "bűzét". Hetek óta félelemben élt. Azóta, mióta kétséget kizáróan tudta, hogy a parák háborút akarnak kirobbantani. Minden múltbéli hiba, minden veszteség ellenére ismét meglépték. S neki jönnie kellett. Parancsba adták. Ökle, gyomra görcsbe rándult. De miért? -kérdezte magától ezredjére is. Kik ők, hogy emberéletek felett döntenek? Miért hiszi azt sok milliárd ember, hogy a parák felsőbbrendűek? Az már világosan látszik, hogy nekik az anyagi haszon előrébbvaló, mint az ő , és társai élete. Megcsúfolva a szabad akaratot, kényszerítették , hogy fegyverrel a kezében masírozzon. Hogy ha "kell" , öljön. Hogy magára vegye ezt az égbekiáltó bűnt. Sosem leszek képes elfelejteni, megbocsájtani magamnak.-halotta dübörögni a fejében a saját gondolatait. Az égbolt vöröses izzásán át látta a feje felett alacsonyan elszálló bombázót. S a körülötte lángoló világban Szása lassan térdre rogyott. Ajkait halk sóhaj hagyta el:Isten veled világ! Isten veled mama!

Blahoslovi vas boh! Day boh zdorov' ya mami!

♡

Bog stoboy mir!

Blagoslovi bog mamu!

*

2022.02.24

Kép :pixabay: flutie8211

Kedves látogatók.!

Itt  fogom ajánlani a linkeket, ahol irományaim olvashatóak lesznek. Azonkívül az itteni adatlapomnál olvasható még link. Köszönöm, ha meglátogatsz!

"Mert  ha lelked bugyrából betűk törnek fel,

a  múzsa szanaszéjjel szalad,

és sírva könyörög, az égre nézve fel,

hogy örökre hibernáld magad"

By:Perzsi.