És akkor kigyúltak a fények

Perzsi.•  2022. december 22. 18:58  •  olvasva: 150

Hideg, fagyos szél sűvített végig azon a decemberi délutánon.Az erdő félhomályában két kisgyermek lépdelt óvatosan, meg-megállva. Jancsika még csak 12 éves volt, kisöccse Ferkó pedig alig múlt tíz. Ők ketten voltak a legidősebbek a négy testvér közül, így most az ő feladatuk volt a tüzelő beszerzése. A 9 éves Marika, és a mindössze 4 éves Kató otthon volt Édessel, a dermesztően hideg kis vályogházban. Apjuk, Mátyás, fogságban volt, az utolsó hír szerint. Kis híján 5 éve nem látták. A háború előtt is szűkösen éltek, de mióta apa bányászkeresete is kiesett, azóta nyomorogtak. Édes minden munkát elvállalt, de négy éhes szájat, a sajátját nem számolva, nem bírt betömni. Kénytelen volt a fiúkat befogni, s néha bizony Marika maradt otthon a picivel, s főzött ha volt miből, meg takarított. Óvatosan kémleltek körbe, hiszen a gallyszedés manapság büntetendő volt, engedély nélkül. S az nekik nem volt.  Muszáj szedni valamennyit, ma Szenteste van, legalább ma legyen meleg, s némi fény! Alig találtak valamit, hiszen veszély ide vagy oda, bizony mások is ide jártak rőzsét szedni. A hideg nem kímélte őket. Egynek örültek most: annak, hogy az első hó már csak foltokban látszódott, így nem áztak át, és a megfagyott talajon a lábnyomuk sem látszódott. Csalódottan vették hazafelé az irányt, mikor is egy nyöszörgő hangra figyeltek fel.Kíváncsiságuk legyőzte a félelmet, így a hang felé indultak. Egy tízéves forma, kislány feküdt a földön, s könnyei rácsorogtak a hímzéssel gazdagon díszített meleg kabátkájára. Első pillantásra látszódott, hogy jómódú családból származik.Nem szólt, csak a tekintete volt esdeklő. Két kézzel szorította a jobb bokáját, s igyekezett felállni, de minduttalan visszesett a földre. Jankó odalépett, s kezét nyújtotta. Gyere  segítek. A lányka még mindig nem szólt, de elfogadta a segítő kezet. Mikor végre sikerült lábra állni, élesen felsikoltott. Eltörött, biztosan eltörött! Nem biztos az!-felelte Jankó. Gyere, hazaviszünk, mondta elhamarkodottan, majd eszébe jutott Édes. Biztosan aggódni fog, ha sokáig elmaradnak. De nincs mit tenni, segíteni kell. Hol laksz?-kérdezte kissé bosszúsan. Messze. Jó húsz perce indultam el Villámmal, a csődörrel. Karácsonyra kaptam!-villant fel egy kis halvány mosoly a szája sarkában. Te tudsz lovagolni? -csodálkozott a két fiú. Azt hittem. Mondták, hogy egyedül nem ülhetek még fel rá, de... de az enyém!-szegte fel dacosan az állát. Jankó szigorúan nézett rá. Szóval magadnak kerested a bajt. Lassan sötétedni kezd, hozzánk megyünk, s Édes majd megmondja, hogyan tovább.

Kétoldalról közrefogták, úgy indultak az apró ház felé. Teljesen besötétedett, mire megérkeztek. Az ajtóban már ott állt Édes, arcán aggodalom és bűntudat látszódott. Hol voltatok? Azt hittem bajotok esett, vagy elkaptak. Egyik sem, kezdte mondani Jankó, de ekkorra már felfedezte a lányt az anya. Ő ki?-kérdezte csodálkozva. Az erdőben találtuk.-válaszolták a fiúk, majd mindent elmeséltek. Már késő van, koromsötét, majd reggel kísérjük haza.-szólt az anya. Leültette a kislányt egy székre, s megnézte a lábát. Nincs eltörve, de csúnyán meghúzódott. Nem is értem hogyan, hiszen szép magasszárú, fűzős cipő van rajtad. Ez a korcsolyacipőm,kezdett dicsekedeni Lilla, mert így hívták, de végül elharapta a mondat végét. Remegve , sápadtan ült a széken, miközben az egyetlen gyertyacsonk fényénél igyekezett feltérképezni a szobát. Édes arcát szégyenpír borította el. Nem futja többre: magyarázkodott suttogva. Hoztatok gallyakat?-kérdezte a fiait. Alig pár ágat.-szólt szemlesütve Jankó. Akkor a fenyőfát is eltüzeljük, legalább ma este legyen meleg.-nézett jelentőségteljesen a gyerekekre Édes, majd fejévél alig láthatóan a vendég felé intett. Ne!-sikoltott fel Lilla, és szája legörbült. Lehet, hogy maradjon?-kérdezte reménykedve. A beálló csendet a legkisebb lány, Katóka éneke szakította félbe. Mennyből az angyal... A fa sorsa eldöntetett. Segítek feldíszíteni- pattant fel Lilla, teljesen elfeledkezve a lábáról. Édes szemét könnyek futották el, a többi gyerek is lehajtott fejjel állt.Végül mégiscsak felállították a fát. Pár szem dió, 5 db kis ráncos, félig fagyott alma, és stanecliba csomagolt széndarab került a fára. Néhány meghatározatlan színű papírgalacsin is került rá, labdává  gyúrva, akárcsak egy sáros hógolyó.Szomorú látványt nyújtott az egész, főleg, hogy gyertyát sem tudtak tenni rá. Jobb is, legalább nem látszik a szegénység.-gondolta keserűen Édes. Lilla elképedve nézte ezt a világot, ezt a fajta "ünnepet". A háború  őket is megviselte, éreztette hatását, de ez az élet elképzelhetetlen volt számára. A közös ének után asztalhoz ültek. Héjában főtt burgonya volt az ünnepi vacsora, némi pirospaprikás zsírral meglocsolva. Alig csúszott le Lilla torkán. No nem az íze miatt, hanem a gombóc miatt, amit a torkában érzett. Alig fogyasztották el az utolsó falatot, mikor a gyetyacsonk sercegve kihunyt. A sötétben tapogatózva csináltak helyet a vendégnek az ágy legpuhább részén, és takargatták be mindenfélével. Aki azonban a házban lévő metsző hideg miatt, és a fájdalmai miatt, így is csak hajnalban tudott valamennyit aludni. Reggel néma csendben kászálódtak ki az ágyból. Igyekeztek hangosan csivitelni, hogy kevésbé hallatszon gyomruk korgása. A reggeli, élelem hiányában elmaradt. Kedvetlenül indultak el Lilla otthona felé. Mind elkísérték, hiszen Édes úgy tervezte, hazafelé a termőföldeken át jönnek haza, hátha maradt pár burgonya még a földben. Fagyottan is jobb a semminél. Lassú tempóban haladtak, némán, gondolataikba merülve. Egyszer csak lódobogást hallottak.A ködből hirtelen  három lovas bukkant elő. Uram, megtaláltuk!-kiáltott fel egyikük. Egy magas, szikár, haragos tekintetű férfi kaptatott oda hozzájuk. Felkapta Lillát, maga elé ültette, és egy lesújtó pillantást vetve Jankóék felé, szó nélkül elvágtatott. Még fel sem ocsúdtak, s már el is tűntek az egyre sűrűsödő ködben. Nehéz szívvel baktattak hazafelé.Megálltak a termőföldeknél, élelmet kerestek.A sárban megfagyott lábnyomok látszódtak, mintegy jelezvén, más szegénynép is idejár "potyázni". Édes, botokat tört le a közeli bokorról, és túrni kezdték a kökemény földet. Ahogyan ott hajladoztak, végignézett a gyermekein, és szívét fájdalom, reménytelenség járta át.Uram segíts! Nem ezt a sorsot szántam nekik! Ez így nem élet!-sikoltott magában, s lassan térdre rogyott. Különös érzés kerítette hatalmába. Mintha kívülről, fentről látta volna magukat, ahogyan kapirgálják a földet, mindhiába. Arra eszmélt, hogy egy szekér közeledik feléjük, majd odaérve egy harcsabajuszú ember szólítja meg. Maga a Kovácsné? Én hát. - rebegte elhaló hangon. Szálljanak fel! A gazda magukért küldött. Vonakodva tett eleget a kérésnek. Attól tartott, ebből bajuk lesz. Engedély nélküli rőzsegyűjtés, burgonyakotrás, no meg tàn még a lányt is a rovásukra írják... A régi, uradalmi birtokra érve azonban minden másképp történ, mint ahogyan azt ő kèpzelte. Egy nagy teremfélébe vezették őket, aminek középén egy hatalmas tölgyfaasztal állt, szépen megterítve. Rajta gőzölgő húsleves, pörkölt galuskával, és  málnalekváros piskótatorta illatozott. Földbegyökerezett lábbal , és tátott szájjal álltak ott, mikor Lilla viharzott be közéjük, mögötte pedig a még mindig szigorú tekintetű úr érkezett meg.  Kérem foglaljannak helyet, és fogyasszanak jó étvággyal! Lilla mindent elmondott. Hálával tartozom önöknek! Édes, felocsúdva a meglepetésből szólásra nyitotta a száját,de megelőzték. Kérem, legalább Lilla miatt fogadják el! -nézett rájuk kérően a férfi. Így hát elfogadták a vacsorát, s szívüket, gyomrukat jóleső meleg járta át. Vacsora után egy kisebb szobába invitálták őket, ahol a vastag szőnyegen egy csodaszép karácsonyfa állt. Mindenféle színű és formájú díszek lógtak rajta. Diótörő, masni, rózsaszínű, kék és lila gömbök, jégcsapfüggelékek. Volt rajta sok kis gyertya, aranyszínűre festett dió, és piros selyempapírba csomagolt házilag készített karamellabonbon. A karácsonyfa tetején, egy teljesen szokatlan, és furcsa csúcsdísz pöffeszkedett. Egy pufók, teljesen meztelen kis Cupidó, arcán hatalmas mosollyal. Sehogy nem illett a többi dísz közé. Lilla látva a csodálkozó arcokat, felnevetett. Eltört a kristálycsillagunk, s nem találtunk mást, csak ezt. De szép, nem?-kérdezte huncut mosollyal. A fa alatt egy tálban még egészséges, pirospozsgás almák, és valami ismeretlen gyümölcs illatozott. A négy testvér mozdulatlanul nézte a fát. Nem mertek moccanni, attól tartottak, akkor megtörik a csoda. Pedig a csodáknak még nem volt vége ezen az estén. Apró dobozokat hozott be egy férfi, s udvariassan nyújtotta feléjük. Mindegyik egy számukra apró csodát rejtett. Marika dobozában, karmazsinvörös masni rejlett, épp a hajába való. Katóka egy apró, csattogós falepkét kapott. Ferkó, egy mozdonyos kiskönyvet, Édes pedig egy meleg kesztyűt. Csak Jankó nem kapott semmit.Kissé szomorúan, de beletörődően nézett maga elé. Ekkor Lilla kézenfogta, s az istállóba vezette. A te ajándékod Villám lesz. Jankó értetlenül nézett a lányra. Apussal megbeszéltük,még korai nekem egy versenyló. Amúgy sem tudnánk sokáig tartani. Túl sokba kerül az ellátása, s nekünk amúgy is hamarosan mindenünket el kell adnunk itt. Ez itt az utolsó karácsonyunk.Fogadd el kérlek, legalább ő legyen jó helyen!-kérlelte a lány könyörögve a fiút. S örömet szereznétek, ha újévig még a vendégeink maradnátok! Jankó alig tért magához, annyi minden jó történt vele röpke három óra alatt...


A budai övezetben,  tölgyfákkal körülvéve állt egy alig 80nm²-es házikó, mely most tündöklött az őt körülvevő téli táj pompájában. Ajtaját fenyőkoszorú, ablakait villogó fényfüzér diszítette. Bent kellemes melegben, andalító zene hullámai közt ült két idős ember. A férfi egy vaskos mappa felé hajolva merült el, annak tartalmában. A mappa borítóján egy ágaskodó ló felett ez állt:Villám fuvarozó társaság. A galambősz hajú hölgy ekkor gyengéden,  de feddő hangjon  megszólalt: Kedvesem! Csak ilyenkor, karácsonykor ne dolgozz! Gyere, nosztalgiázzunk kicsit!

Nehéz, vaskos fényképalbumot helyezett  óvatosan az ebédlőasztalra, s lapozgatni kezdte.Az egyik képen egy csodaszép ló volt látható, mellette egy szőke, copfos kislány álldogált. A következő kép kissé elmosódott volt. Egy fiú ült a lovon, zsokéruhában, hátán a 8-as számmal, amint épp elsőként ér célba. Majd egy fiatalembert ábrázoló kép következett,amint egy lovasfogattal száguld valahova. A sorban egy esküvői kép következett, ahol is az ifjú párt, népes családja veszi körül. Aztán babaképek sora következett, legvégül pedig a ház a kerttel, szomszédságában egy erdővel. Nagy sóhajjal csukták be az albumot. Miután  megterítettek az estebédhez,  az idős hölgy megszólalt. Előbb gyújtsuk meg a gyertyákat a fán, s annak fényénél vacsorázzunk, jó? A férfi, mosolyogva biccentett.Jó! A fához léptek, melyen csupa régi díszek pompáztak. Diótörő, jégcsap,s a tetején, ott fenn, egy fura alak. Egy mosolygó,  dagi kis Cupidó.

S ekkor lassan kigyúltak a fények...



Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2022. december 26. 08:40

@Mikijozsa: Köszönöm szépen Mikibá.

Mikijozsa2022. december 25. 12:29

szépen sorba tekeredik a mesefonala, jó lett, gratula

Perzsi.2022. december 25. 12:04

@Sznearanka: Köszönöm Aranka, viszont kívánom nektek!🧁🎅

Perzsi.2022. december 25. 12:02

@S.MikoAgnes: Köszönöm, és viszont kívánok boldog ünnepeket!🍬🎅

Sznearanka2022. december 25. 08:58

Ez nagyon szép! Boldog karácsonyt kívánok!

S.MikoAgnes2022. december 25. 08:17

hálás szívvel olvastam lelket melengető, szépre írt történeted, mint karácsonyi ajándékot 💖🎄🎁💝 9303;
kevesebb fájdalmat jövőre

Perzsi.2022. december 23. 10:23

@Krisztinka: Én köszönöm, hogy olvasol, és nagyon boldog ünnepeket kívánok!🙂🎅

Krisztinka2022. december 23. 09:24

❤🎄Minden szépet és jót kívánok Karácsonyra és az Új Esztendőre, köszönöm a sok jó olvasnivalót🤗