Erre járt a remény (Novella)

Perzsi.•  2021. június 18. 11:21  •  olvasva: 224

A tolókocsi lassan, szinte nesztelenül közlekedett az előszobai folyosón. Mara kezei már sebesek voltak,folyton nekiütődtek a falnak. Jó ideje már, hogy tolószékbe kényszerült. Egészen fiatalon, már 10 évesen gond volt a  gerincével. Hirtelen nőtt meg a nyáron, jóval nőiesebb is lett, mint kortársai. A fiúk érdeklődésének a középpontjába került, ami kellemetlen volt számára. Folyton védenie kellett pici melleit, így kezeit mindig maga előtt tartotta, keresztben, s szemei ide-oda jártak, honnan jön a következő támadás. Sok atrocitás érte. Lökdösték, kigúnyolták, falhoz szorították, lelökték a lépcsőn, és még körzőt is szúrtak pici dombjaiba, cserébe, mert nem hagyta magát fogdosni.. Nem járt másképp egyik osztálytársa is, aki szintén hirtelen indult fejlődésnek. Ők ketten voltak a kiközösítettek. Úgy próbált védekezni, hogy még a tanórák alatt is a pad felé görnyedt, hátát mérges macskapózba domborítva, hogy takarja a takarnivalót. Nem telt el fél év, s már látványosan görbe volt a háta.Írtak ugyan fel gyógyúszást, de az uszoda a város másik végében volt. Egyedül  nem engedték el, kísérő pedig nem volt. "Jobb" híján maradt a sodrófa, gyógyászati segédeszközként. Nem segített, sőt! Még az amúgy  törékeny lelkét is kikezdte.

Így nőtt fel. Jelentős hátránnyal indult  társai között. A sors kiszámíthatatlanságának köszönhetően azonban sosem volt társtalan, mikor felnőtt. Magányos igen, de nem társtalan. Mindig kiemelkedően jóképű fiúk csapták neki a szelet. Maga sem értette, miért.Egy ilyen jóképű fickóhoz hozzá is ment feleségül, majd a bűvös hetes év eltelte után el is váltak. Mara egyedül nevelte fel két fiát. S most itt áll, egyedül, és esélye talán van, de reménye nincs, hogy párt találjon.Nem társat, nem férjet, nem kapcsolatot, társat. Nagybetűs társat.

-Hosszasan csengettek. Kétségbeesetten igyekezett a beakadt kereket kirángatni a küszöb mellől. Mennyire utálta ezt! Annyit, de annyit könyörgött a gyerekeknek, tegyék akadálymentessé a lakást. Mint a legtöbb kérés, ez is süket fülekre talált. Végre, sikerült. Az ajtóban az ismerős betegszállító állt. Jó napot Mara, indulhatunk? -kérdezte Ákos. Igen, csak a ridikülöm hiányzik még. A betegszállító mentő jó másfél órát keringett még a városban, mire összeszedte a betegeket, és a közeli városba indult. Itt kapták a speciális kezeléseket. Ki gyógytornát, ki fizikoterápiát, mindenki mást. Mara izomerősítő tornára jött. Meglehetősen megviselte a foglalkozás, néha lopva törölte le a fájdalom szülte könnyeket. Utálta az egészet, úgy , ahogy volt. Nem látta értelmét. Ha letelik az évente igénybevehető 6 hét, otthon úgysem fogja tudni csinálni, főleg nem eszközök nélkül. Ezt az emelőeszközt, ami egy gép, és fel-le emelgeti az egész lábat, ha kell, nem tudná megvenni.

Elkeseredetten dobta a táskájába a szemüveget, és iparkodott egyedül átevickélni a kerekes székébe.Félúton elakadt. Magatehetetlenül csüngött a kezelőágy és a kocsi között. Karjai remegtek. Érezte, nem bírja sokáig, a földön fog kikötni. Határozott kezek ragadták meg, és óvatosan a tolókocsiba helyezték. -Máskor kérem ezt ne próbálja meg egyedül! Nem ér annyit.-szólt egy melegbarna hang. Mara kíváncsian pillantott fel. Őszes hajú, bajuszos, férfi állt előtte. Szakálla alatt kisfiús, csibészes arc rejtőzött. Borostyán színezetű szeme vidáman csillogott. Marának viszont nem volt kedve nevetni. 

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Ferenc vagyok, azaz Feri.Én vagyok az új segítője. Miért, Franciska hova lett?-nézett kíváncsian Mara. Küldföldre költözött. Váratlanul alakult így. Sajnálom, hallottam, hogy jó gyógytornász, de ha nem így alakul, akkor én most nem lehetnék itt. Átkísérem a masszőrökhöz, ha megengedi-gurgulázta vidáman a férfi. 

Másnap, és egész héten Feri várta Marát. Lssan oldódott fel, de a férfi annyira közvetlen volt, mindig mesélt valamit az életéről. Így tudta meg, hogy özvegy. A honvédségnél dolgozott, repülőgépeket szerelt, amíg hirtelen derékba nem tört az élete. Autóbaleset. Akkor hunyt el a neje, s vitte magával angyalnak a pici lányukat is. Ennek már 10 éve. Feri 2 éven át volt az intézmények lakója. Műtétek sora, és intézetről intézetre vándorlás következett. Akkor döntött úgy, ha újra fog tudni járni, gyógytornász lesz. Sikerült. Neki sikerült-gondolta Mara. Én viszont örökre székhez leszek kötve.A következő napokban már könnyebben ment neki a torna, ugyanis Feri becsempészett egy magnót, és a zene ütemére szórakoztatóbb volt mozogni. Az ütemre végzett gyakorlatok, mintha kevésbé fájtak volna. Vagy más miatt érezte így? Sokat beszélgettek, mindenféléről. Könyvekről, filmekről, komolyzenei koncertekről, a zenéről, úgy általában az életről. Egyik gyakorlat közben Mara feljajdult.Feri aggódva ugrott oda. Mi a baj? Nem tudom-mondta a nő. Ennél a terpesztéses gyakorlatnál a jobb lábam forgója nem akar engedelmeskedni. Próbáljuk meg egy lassú zenére, figyeld az ütemet.-suttogta halka a férfi. Melyik zenére gondolsz?(Berlin-Take My Breath Away). De hiszen ez a kedvenc zeném! Kiálltott fel Mara! Akkor már ketten vagyunk. Legalábbis, itt, és most. A zene, és Feri hozzáértése eredményre vezetett. Mara szinte fájdalom nélkül hagyta el a tornatermet. 

Este álomba sírta magát. Nem jött rá miért, hiszen ritkán engedte meg magának a kesergést. Reggel az intézetben nem látta Ferit. Hiányzott neki. Most döbbent rá, hogy  a vidámságával, őszinteségével , a rá való figyeléssel megkedveltette magát a férfi.Volt a szeme csillogásában valami ismerős, rég nem látott valami, a hangjában valami bizsergető dallam.

Három nap múlva került elő, szinte önmaga árnyékaként. Mara óvatosan, halkan érdeklődött:mi történt? Meghalt az édesanyám-felelte a férfi. Segíthetek valamiben-érdeklődött Mara. Majd szólok, ha igen, és szívből köszönöm!

A következő napokon alig beszéltek. Mara becsületesen végezte a gyakorlatokat, nem akarta magára vonni a férfi figyelmét.Mikor letelt az összes kezelés, feszengve búcsúzott Feritől. Otthon nem találta a helyét, a lakásból pedig hiába mozdult ki, mindenkivel ingerült volt. A napsütés sem segített rajta. Nem messze a lakásától, volt egy kis kávézó,fagyizó. Oda ült be. Mikor fizetni szeretett volna, meglepetés érte. A számla rendezve volt. Lassan teltek a nyári napok. Találkozott ismerősökkel , akikkel együtt járt tornára, de Feriről senki nem tudott semmit. Augusztus 20-án az ismerősök elhívták a tüzijátékra. Nem volt kedve menni, mégis elígérkezett. Úgyis lassan ősz, és akkor már kevesebb lehetősége lesz kimozdulni. A postaládánál megállt a kerekes székkel. Kiürítette a ládát. Egy feladó nélküli levél is volt benne, de ez most nem izgatta.

Lassan haladt a járdán, úton-útfélen kerülgetnie kellett a tömeget. Mindenki a tüzijátékra sietett. Az egyik biciklis fiatal annyira sietett, hogy a kocsi szélére akasztott táskáját leverte. Vissza sem nézve száguldott tovább. A táska tartalma a földre  borult. egy idős néni szedegette össze a holmijait. Megköszönte, s míg könnyeivel küszködött, visszapakolt a táskájába. Legfelülre került a titokzatos levél. Mikor kiért a ligetbe, egy  fa alá húzódott. Ugyan már lement a nap, s az égbolt épp bíborszínben tündökölt, a fény bántotta  a szemét. A színpad felöl, ahol eddig koncert volt, ismeretlen dallamok szálltak felé. Nézelődött, majd úgy döntött, elolvassa a levelet. 



-Drága Mara!

Kérlek ne haragudj rám, amiért eddig nem jelentkeztem! A szülőfalumba utaztam, hosszas szabadságra. A hagyatéki ügyeket intéztem, s a házat hoztam rendbe. Tudom, telefonálhattam volna, de nem volt bátorságom hozzá.Régóta élek egyedül, mégis bízom benne, hogy van remény. A kezelésed alatt megváltozott bennem valami. Valami, amire szavakat nehezen találok. Ezért inkább leírom, ha megengeded.


Kérlek, engedd, hogy két karomban   tartsalak,

mert önző módon, csak  magamnak akarlak,

eláll a lélegzetem, mikor rám nézel,

vadul éhes ,kínzó sóvárgás tép széjjel,

és ha elgyengülne a remény,

a szíved úgyis visszazenél!


Mara vagy tízszer elolvasta a verset. Egyszerre szeretett volna sírni, és nevetni. Az arca lángolt, egészen melege volt, alig látott a könnyektől. Mégis, homályosan érzékelte, hogy a háta mögött egy árnyék fölé tornyosul. S ekkor felcsendült egy zene. Egy zene, mely olyan ismerős volt... Take my breath away

Take My Breath Away 

Figyelem a szerelem ostoba játékát,

mely a végtelen óceánon át elkísér,

s szégyentelenül járja át a mindenséget,

hogy végül egy titkos helyen megpihenhessen.


Eláll tőled a lélegzetem, 

eláll tőled a lélegzetem...

*

2021.Június 11

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2021. augusztus 1. 06:23

@Krisztinka: Köszönöm:-)

Krisztinka2021. július 31. 17:43

😊💛

Perzsi.2021. június 19. 19:26

@skary: :-D Köszi, most felvihogtam.:-)

skary2021. június 19. 19:01

@Perzsi.: wazze énsétom :)

Perzsi.2021. június 19. 11:24

@skary: Rejtély, hogy a novella miatt asszociáltál erre vagy a vers miatt...

Perzsi.2021. június 19. 11:23

@S.MikoAgnes: Ágnes kedves nagyon köszönöm neked! A soraidból erőt merítek! Szép hétvégét kívánok!

skary2021. június 19. 06:34

én is fulladok hölgyremenet

S.MikoAgnes2021. június 18. 14:44

Az eleje akár az én életemről is szólhatna....
Felnőttként rövid időre én is kerekesszékbe kerültem, de akkor már a férjemmel voltam.
Elámultam rajta, milyen érdekfeszítő, átélhető novellába szőtted ezt a gyönyörű sort, melyet korábbi olvasáskor ki is emeltem nagy tetszéssel:

"a szíved úgyis visszazenél!"

Sok hasonló helyzetbe került emberben ébreszthetne reményt csodálatos írásod.
Gratulálok!

Perzsi.2021. június 18. 12:56

@Mikijozsa: Köszönöm szépen!

Mikijozsa2021. június 18. 12:02

a lélegzet és egy új szerelem kezdődhet, gratula