"BÍzz bennem!"

Nora sűrűn pislogott a félhomályban. Az irodahelyiség levegője hűvös volt, s valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag erős félelemérzet töltötte el a lányt. Félt. Szerette volna azt hinni, hogy csak képzelődik, mégis határozottan érezte, hogy valaki figyeli. Pár napja kezdődött, azóta az ominózus eset után, mikor a főnöke behívatta, és rá akarta venni valami disznóságra...

Nora! Hivat a főnök!-csicseregte a dekoratív gépírónő az ajtóban. Megyek!-felelte, teljes nyugalommal, hisz kifogástalan, precíz munkája köztudott volt mindenki számára. A főnök egy kézlegyintéssel utasította, hogy üljön le. Magas, erős testalkata sehogysem illett a környezetbe. Feszült testtartása, a mozgása is egy ragadozóra emlékeztette a lányt, ezért kezdte kellemetlenül érezni magát. Khm!-köszörúlte meg a torkát a főnök. Azért hívattam, mert bizalmi munkát adok önnek! Felsőbb utasításra át kell világítanunk a dolgozókat. Mindent tudni akarunk róluk. Kivel élnek, hol, mit esznek, hova járnak, milyenekek a sexuális szokásaik, mit vásárolnak, stb. Első körben ennyi lesz, második körben pedig az általuk elvégzett munka dokumentációjat kell majd átírnia, úgy, ahogyan arra majd én utasítom. Nora ledermedt. Mégis, hogyan képzeli ezt ez az alak? Minek nézi őt? Elkerekedett szemmel nézett a főnökére. Szája hang nélkül mozgott, mint egy partra vetett halnak. No szedje össze magát! A fizetését megháromszorozom, s az év végi jutalma sem lesz piskóta!-vetette oda foghegyről, majd intett, hogy a lány eltávozhat. Nora nem tudta, hogy került vissza az irodába, csak akkor eszmélt fel, mikor a munkaidő lejártával a többiek szedelőzködni kezdtek. Otthon üres lakás fogadta, Tom , az élettársa még nem ért haza. Kábán bolyongott a lakásban, miközben erős hányinger gyötörte.Hogy ezen segítsen, forró fürdőt vett, de nem ért semmit. Mikor Tom végre hazaért, mindent elmondott neki. Csalódottságát fokozta, hogy a férfi nem háborodott fel a hallottakon, csak nézett maga elé némán. Nora végképp összezavarodott. Miért nem szól egy szót sem? Miért nem ad tanácsot, hogy hogyan kerüljön ki ebből a megalázó helyzetből? Fáradt vagyok, lefekszem. Majd átbeszéljük ezt hétvégén.-szólt a férfi, és otthagyta az elképedt nőt. 

Négy nap múlva csengett Nora telefonja. Hogy halad a kutatómunkával?- érdeklődött a főnök. Sehogy !-kiabált bele a telefonba a nő, s észre sem vette, hogy mindenki őt nézi. Azonnal jöjjön fel az irodámba!-hallotta az öblös hangot. Nem ment fel. Mindent elmondott a többieknek, akik elképedve hallgatták. Nem akartak hinni neki, azt hitték csak külön figyelemre van szüksége Norának. Mert ugyan mi értelme lenne kutakodni utánuk, s pláne megváltoztatni a már lezárt, s leszignózott adatokat, statisztikákat?

Minden idegszála remegett, úgy várta haza Tomot. Tudta, hogy ki fogják rúgni, mégsem ez bántotta, hanem a bánásmód a főnöke és a kollegái részéről. Végtelenül lassan teltek a percek, de Tom csak nem jött. Jött viszont kép a telefonjára, a messengerre. A képen Tom hentergett egy platinaszőke cicababával az ágyban, félreérthetetlen pozicióban. Nora szemét könnyek lepték el, de még azon keresztül is feltünt valami. Az ágynemű és a háttér. De hiszen ez az ő hálószobájuk! Hogyan, miért, te jó ég! Zokogva rogyott le a padlóra. Most már értette Tom furcsa viselkedését, amire az utóbbi napokban figyelt fel. Hosszú percekig zokogott szívszaggatóan, hangosan. Annyira hangosan, hogy alig hallotta meg a telefont.  Tom kezdeményezett videóhívást. Maga sem tudta.miért, de fogadta a hívást. Hol vagy? Mi történt? Úristen, mondd, hogy nincs nagy bajod! Azonnal indulok! Melyik kórházban vagy? Nora sírástól duzzadt szemeivel erősen pislogva nézte a kijelzőt. Te miről beszélsz? Mi ez a komédia? Milyen komédiáról beszélsz?-képedt el Tom. Az előbb kaptam egy videórészletet a mobilomra. A híradóban mutatták a kocsidat, árokba borulva, s benne téged, amint ájultan vagy holtan ülsz a kormány mögött! Én? -kiáltott fel Nora. Lassan egy hete nem ültem autóba, nem mertem vezetni, úgy kikészültem a főnök miatt! Pár másodpercnyi szünet után Tom furcsa hangon szólalt meg: erről akartam beszélni veled. Engem is megkerestek, miután veled nem jutottak dűlőre. Azt akarták, győzzelek meg, s figyelmeztesselek, hogy tartsd a szád. Elküldtem őket a francba. Annyira örúlök, hogy nincs bajod! Sietek haza! Ne siess! Csak óvatosan!- kérlelte Nora a férfit. Mire Tom hazaért, már sikerült valamennyire megnyugodnia. Sejtette  hogy a hálószobai képek , videók ugyanúgy hamisak, mint amiket Tom kapott. Sejtése beigazólódott, a férfi elképedve a  haragtól, vörös fejjel nézte a róla készült in flagranti képeket. Most hogyan tovább? -néztek össze tanácstalanul.

Másnap az első útjuk a rendőrségre vezetett, ahol csak széttárták a karjukat. Nem tudunk mit kezdeni magukkal. Az MI túl mélyen és szerteágazóan beszőtte a mindennapjainkat. Nem tudunk lépést tartani vele, és az Al-al sem. Rábizonyítani a cégére, hogy szándékosan ártani akartak önöknek, lehetetlen és időpocsékolás.Nora és Tom azonban nem hagyta ennyiben.

Az első útjukba eső tévétársasághoz indultak el. Ott érdeklődve hallgatták őket, s ígérték történetük műsorba fog kerülni. 

Izgatottan ültek este a készülék elé. Peregtek a képek, elhangzottak a tények, majd, a történetük úgy végződött, hogy a megcsalt Norát mentőhelikopterrel vitték a legközelebbi kórházba. Nora zokogását elnyomta a felszálló heikopter rotorja...