Balatonkenese

Perzsi.•  2020. július 8. 14:34  •  olvasva: 41

1975-76 nyara.

 Tikkasztó hőség volt. (Akkor még csak nem is sejtettük, hogy mára kb 10 fokkal melegebb nyarak jönnek.) Apu kollegájának ismerőse "átadta" 2 hétre a "nyaralóját". Pontosabban az a nyaraló úgy nézett ki, mint egy gazdasági épület. Mint itt a városban a garázssor. Neki megérte, mi meg örültünk, hiszen szó szerint az egész napot a Balaton partján töltöttük. Az ingyenstrandon, bár tudomásom szerint akkor még nem volt fizetős strand, vagy ha igen, az egy szállodához tartozó partrész volt. Pl Siófoknál. A strand hosszú partszakasszal rendelkezett, és egy vontató platójára kihelyezett büfén és illemhelyen kívül más nem rondította a környezetet. A víz csodás volt, bár iszapos, hínáros, tele vizisiklókkal, de mienk. :-) ("sárga, kicsit savanyú, de a miénk." :-)))  ) Emlékszem, szép mintájú és színű fürdőruhám volt, de az elején kis fodorral, mint amilyen a balerinák ruháján látható. És ezt én 9 évesen, de utáltam! A garázssortól, akarom írni, a szállásunktól a part 5 percnyire volt gyalog.Tűző  napon, mezítláb az aszfalton, 15 percnek tűnt az út. De megtettük, mert a Balaton csodás volt. (Ma is az) A parton az aszfaltsétányon szép, magas ,  karcsú kb 18 éves lány sétálgatott fel s alá.  Nem értettem, miért nézi mindenki. (nem, nem azért. :-) ) Mikor közelebb ért, akkor láttuk, hogy egy hatalmas vizisikló lóg a nyakában. Befutottam a vízbe. Kinevettek. Okkal. Ugyanis a lány onnan halászta ki az állatot, és oda is szándékozott visszatenni. Na, aznap már  nem fürödtem, lestem a különböző viziszörnyeket. Mint pl angolna, rengeteg volt belőlük, sikló, és kis izék, máig nem tudom mik voltak azok, de a part melletti kis köves sávban nyüzsögtek.

Aztán ahogyan illik, jött az eső. És 3 napig el sem állt. A szálláson nem bírtak velünk, gyerekekkel, pedig csak öten voltunk.Jobb híján bementünk a központba a boltokat látogattuk, családostól. Beültünk egy családi ház garázsából (minden garázsból állt? ) kialakított pici kávézóba, pontosabban az udvarra felállított asztalokhoz kávézni, fagyizni, bambizni. És ott találtunk egy szép pirosas esernyőt: A tulajt nem érdekelte, mondta keressük meg mi a gazdáját. Így az esernyő ott maradt, pedig.... mintha előre vetítette volna az eseményeket. Nem, nem Szent Péter esernyőjére gondolok, hanem Mary Poppoinsra. Ugyanis...Én csak a könyvesboltra emlékszem, akkorra keresztanyám már belém oltotta a könyvek szeretetét. Szerencsém  volt. Itthon elolvastam Mary Poppins történetének első részét, Kenesén pedig negkaptam a 2. kötetet. Innentől nem érdekelt, hogy zuhog, hogy befolyt a víz a szállásra, hogy angolna lesz ebédre, (irtóztam tőle), hogy csípnek a szúnyogok, mikor 10 percre eláll az eső, hogy az fiúk szekálnak, szóval semmi. Még a láz sem, pedig megfáztam, belázasodtam. Csak arra vágytam, hogy olvashassak. Legalább rólam levolt a gond. Adj könyvet a kezébe, s ellesz... Ma sajnos a gyereket a tv elé teszik le vagy a számítógép, okostelefon elé, hogy ellegyen. (Kis kitérő: A filmajánló fórumba belinkeltem egy filmet pár napja, az arról szól, büntetik akinél könyvet találnak, és eleve csak a rend őrei tudnak olvasni. 1966-os film. Remélem nem válik valósággá, közel állunk hozzá.)

Miután átvészeltük a mini özönvizet, ismét a part "lakói", vendégei lettünk. Pléd, kenőcs, némi szendvics, főtt kukorica, bambi, felnőtteknek kévé, sör. A kis helyi büfévé előléptetett bódé már akkor is drága volt. Ettünk "otthon" palacsintát, lángost, és vittünk is magunkkal minden reggel. Meg zsírosdeszkát sok paradicsommal, paprikával, uborkával, piros fűszerpaprikával, borssal, és cukorral. Ki hogyan szerette. Szóvcl éhen nem haltunk. Az esték azonban. A melegtől mi gyerekek sem tudtunk időben elaludni. És a szúnyogok mioatt sem. Annyi szúnyogot egyszerre, egy időben szerencsére azóta sem láttam. Nem voltak válogatósak: jól esett nekik a gyerekvér, a nagyik vére, a szülőké, még az NDK-ból érkezett vendégek vérét sem köpték ki. Ami kicsit jólesett, ugyanis ők kapták meg az igazi nyaralót fürdőszobával, konyhával, mindennel együtt. (Persze, akkor ennek gazdasági vonzatával még nem törődtem). A lényeg, őket is csípték, szó szerint, és átvitt értelemben is. A mi szállásunk végében az egyik helyiség ki volt nevezve konyhának. Ott volt egy nagy lavór. Tele angolnával, és más vizilénnyel. Amikor ott kellett volna ebédelni, én rögtön vegetáriánussá váltam, már ha létezik olyan fajtája, mely csak a vizidögök mellőzésére, fogyasztására irányul. (Azóta már szeretem a halat, kivéve az angolnát)

Napközben, a déli órákban a szállás előtti füves részen  labdáztunk, tollasoztunk, a fiúk gombfociztak(volna a füvön!  eszük annyi:-) ), és óvatosan ismerkedtünk a német túristákkal, üdülőkkel. Óvatosan, mert olyan távolságtartónak tűntek. Pedig nápolyival is megkínáltak minket, persze jó minőségüvel, de úgy nyúltunk érte, mintha a vasorrú bába kínálta volna a Jancsi és Juliska meséből.Butuskák voltunk. Finom volt, és még élünk, mindannyian. :-) Innentől őket is bevontuk a tollasozásba. Igaz nem értettünk egy kukkot sem abból amit kiabáltak, így összeveszni sem tudtunk.:-)

Sajnos hamar eltelt a 2 hét. De megmaradt az emlék, az élmény, a könyv, és a nyomok. A sebnyomok, szúnyogcsípések, stb.

Felnőttként is vissza-visszatértem Kenesére. Máig kedvenc helyem a Balatonon.

Szép nyarak voltak.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2020. július 8. 15:33

@skary: Köszi skary, kijavítottam.

skary2020. július 8. 15:19

pertszakasszal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom