Azon a télen- A műszőrme bundácska

Sűrű pelyhekben hullt a hó, varázslatos külsőt vonva a tájra. Nem minden felnőtt örült a fehér takarónak, a gyerekek viszont annál inkább. Földöntúli örömmel vetették bele magukat a hókupacokba, s dagonyázrak benne, mint kismalac a pocsolyában. A kislány némi irigységgel nézte őket. Szívesen reszt vett volna a hógolyó csatában, de édesanyja erősen szorította a kezét. Igyekeznünk kell! Öcsédre apád  vigyáz, s még ebédet is kell főzni! Így hát nem volt apelláta, sietni kellett. Bukdácsolva rótták a magas hóban az utakat. Már látni lehetett a lakótömböt, mikor is a sűrű hóesésben egy éles hang szólalt meg. Margó! Te vagy az? Nahát, de rég nem láttalak! -replikázott a szőke, kontyos hajú nő. Úgy nézett ki, mint aki egy magazin címlapjaról lépett le. Gondosan feltornyozott haját csak egy vekony kendő takarta. Az ember azt hihette, siet, hogy ebben a cudar időben megóvja a haját. No, aki ezt hitte, alaposan tévedett. Kevesen tudták, hogy egy izgalmas kis pletyka fontosabb volt számára, mint a frizura. Pedig ez így volt, ebben az esetben is. Nahát! - tettette a szőkeség a tudatlant. Ez a kislány a tied? Hány éves? Három és fél éves vagyok.-szólalt meg a xsöpp kis lány. De édes!- csiripelte a szőkeség. És az apukád hol van?-jött az újabb, lényegre törő kérdés. Otthon van az öcsémmel.-felelte a lányka. Öcséd? Hàt már testvéred is van?-képedt el a konytyos címlapnő. Igen, egy éves a fiam.-mondta most az anyuka. Ne haragudj, sietünk!-mondta, és idegesen szorította meg a kislány kezét. De hisz olyan ritkán találkozunk!-csattant fel a szőkeség, abban a reményben, hogy meghívatja magát a családhoz. Ki ne akarná látni azt az otthont  ahol egy jóképű férfi lakik? A számítása azonban nem jött be. Nem kapott meghívást. Csalódottságát rögtön megtorolta. Hogy hívnak? Mi apukád neve? És a te leánykori neved? A kislány összezavarodott, majd mit sem sejtve felelt. Apukám leánykori neve, xy. Gúnyos kacaj volt rá a válasz. A leány érezte, elbukott. Édesanyja lángvörös arca is erről árulkodott. Gyere, igyekezzünk!-szólt az anya a lányához. Apa vár! Még egy pillanat!-szólt ki a selyemkendő alól a nő. Nincs baja ennek a gyermeknek? Olyan fekete karikák vannak a szeme alatt! Nincs baja!-felelte az anya. Cuki ebben a rózsaszínü műszőrme bundácskában, de kihangsúlyozza a kreol bőrét. Mintha egy kisebbségi etnikumhoz tartozna. A gyermek érezte, hogyan rándul meg az anyja, aki nagyot rántva a kezén, vörös arccal húzta maga után a pár méterre álló házukhoz. Otthon, a lakás melegében is lassan engedett fel a hangulat. Az anya, miután bekapcsolta a mosógépet, a konyhában mesélte el férjének a kellemetlen találkozást.Az apa igyekezett csitítani őt. Tudod milyen az irigy ember! Ne foglalkozz vele! Könnyű azt mondani, nem te hallgattad őt!-felelte az anya. Miközben ők ezen társalogtak, a csöpp kis lány elmélyülten nézte, hogyan forog a rózsaszínű műszőrme bundácska, az apja olajos munkaruhái között. A konytyos néni arca lebegett a szeme előtt, mikor a  forgótárcsás gépbe dobta a bundácskát...