Az ősz, mint férfi-Vágyódás

Ködpárától nyirkos hajnalra ébredt a város. Az ősz koŕán, nagyon korán érkezett. Civakodás, harc nélkül vette át a stafétabotot a nyártól. Attól a nyártól, "aki" úgy megkínozta az embereket. A nyár rezignáltan, már -már unottan nézte az elismervényt, amit az ősztől kapott a stafétabotért. Alaposan megnézte, mert nem ez lett volna az első alkalom, mikor a vén kujon átverésen töri a fejét. Minden évben kötelezi arra, hogy jól megérdemelt pihenőjét megszakítva visszajöjjön 1-2 hétre. Vénasszonyok nyaraként szerepelteti ezt az időt a szerződésben, pedig pusztán csak lusta még dolgozni. Hát nem, idén nem veri őt át.  Széles mosollyal nyugtázta, hogy most ilyen nem szerepel a papíron. Egy megvető, szánakozó pillantást vetett felé, majd hirtelen elillant. A sietségben észre sem vette, hogy elhagyta a selyemkendőjét. Azt a kendőt, amin türkiz hullámok között egy ringatózó csónakban egy  magányos  nő ült. Ez a kendő volt az, ami elindított az őszben valamit. Egy érzést, egy vágyat  egy akarást. Mindig is irigyelte a nyártól, hogy képes levetkőztetni az embereket. A nőket. Feltett szándéka volt, hogy ezt ő is megteszi. Képes rá, ebben biztos volt. Dúvadként rontott rá az első  női járókelőre. Tépte, cibálta a a kabátját, a haját, beleordított a fülébe, záporral öntötte nyakon. Nem történt semmi, csupán annyi, hogy a lány sietősre fogta a lépteit, s szinte futva igyekezett haza. Otthon levetkőzött, forró fürdőt vett,  s egy csésze forró teával együtt, bebújt a jó meleg takaró alá. Az ősz, mint egy gyakorló kukkoló, az ablakon át mohón leste minden mozdulatát. Be akart bújni a lány mellé, de egy rést sem talált a házon. Így csak a hallgatózás maradt számára.  Bosszúsan hallotta, amint a nő azt csicsergi a telefonba: Borzasztó ez az időjárás! Csontig fagytam, bőrig áztam, és a kalapom is ronggyá ázott. Nincs ebben az őszben semmi szép, bárki bármit is mond!  Az ősz elsápadt, s sárga leveleket festett a fákra.

Másnap, mikor munkába indult, nem tudta nem észrevenni, hogy az esőcseppek mint kis átlátszó gyöngyök, ragyogva csillognak a faleveleken, és a füvön. A felhők mögül kikandikáló napsugarak szikrázó ékszereket varázsoltak a fákra, a szivárvány kettős íve alatt átsétálva pedig a fűben szétgurult vadgesztenyék meleg barnasága is a lelkébe ívódott.  A piac mellett elhaladva nem tudott ellenállni, és vett 2 hatalmas fürt szőlőt, és pozsgás őszi almát is. Az egyikbe jóízűen beleharapott. Tovább sétálva tekintete egy plakátra vetődött. Gesztenyeünnep. Kíváncsian lépett közelebb.  Október 15. Kicsit szomorúan konstatálta, hogy az még 3 hét. Pedig de szereti a frissen sült gesztenyét!  Egy másik standnál már újbort kínáltak kóstolásra. Kicsit odébb meleg, őszi színű poncsók várták a vevőket, s mindenféle női kiegészítő kellette magát.. A bortól kimelegedve először a kendőjét vetette le. Majd a kiskabátot is. A lesben álló ősz csak erre várt. Körbelengte, a nyakát, dekoltázsát csókolgatta, a fülébe suttogott. A nő megborzongott, s sietősen kapta magára a levetett ruhadarabokat. Az ősz  toporzékolva követte, s amerre elhaladtak, mindenhol vörössé váltak a levelek a fán. 

A hétvégére teljesen beborult az ég. A szürke, néhol fekete felhők éjszakai sötétséget borítottak a tájra. Az ősz meglepve látta, hogy a nő mégsem rosszkedvű. Dudorászva pakolt bele mindenfélét a kosarába, és pici autójával elindult,  fel  a hegyen lévő víkendházába. Az apró kert tartogatott némi meglepetést. Sütőtök lapult meg a nagy levelek alatt, s a diófa is bőségesen telepotyogtatta termésével az alatta lévő kerti asztalt. A nő mindent leszüretelt, amit lehetett, falevelet gereblyézett,  rendet tett az apró kertben. Mivel kimelegedett, egyre több ruhát vetett le magáról, amit a vén ősz mosollyal nyugtázott. Na, tudtam, hogy sikerülni fog! Nem tud elleállni a szépségemnek!-susogta öntelt magabiztossággal. A nyitott ajtón át követte a nőt a házba, aki biztos kezekkel gyújtott be az pici kályhába, amin vizet melegített magának.  Az apró fürdőszoba azonban jeges hideget árasztott magából. Vastag törölközőbe, és fürdőköppenybe burkolózva sietett be a hálószobába. A kujon ősz,  dühében  a zsalugátert csapkodta, és a padlás tartógerendáit nyikorgatta. 

Reggel szinte myoma sem volt a tegnapi gondosan elvégzett munkának. Újabb hatalmas  kupac  falevél várt , hogy összegereblyézzék, s újabb adag dió várt felszedésre. Az idő szokatlanul meleg volt, szinte tavaszias. A  nő apró dresszruhát vett fel, élénk pinket, ami sehogysem illett bele az őszi színekbe. Mégis sikerült vágyat lobbantania. Előhozta a garázs mélyéről a napozóágyat, és kéjes nyújtózkodással végigfeküdt rajta. Ezt, pont ezt remélte a szakállas ősz! Óvatosan közelített a még  nyári barnaságot őrző idomok felé, és lágy, langyos szellő formájában simogatni kezdte azokat. A diófáról pár kósza levél a napozó hajára hullt. Az ősz nem mozdult. Dehogy tette, hiszen tudta, egy nagyobb lélegzet, és a lány beburkolózik. Finoman simított végig a bokáján, a térdére napfénykoszorút font, a combjai belső oldalára apró katicákat helyezett, amik  leheletfinoman csiklandozták a bársonyos bőrt. A köldökébe a varjúháj vörösen izzó virágát helyezte el, s dobott felé néhány barnuló diólevelet, majd felfelé haladva a domborulatok közé szórt néhany haloványrózsaszínű japán szellőrózsát. Ajkát sommal színesítette, csipkével bekente, s a szétnyilt ajkak közé kökényt helyezett. Arcára vörös szőlő levével pírt varázsolt, s hajába tollborzfűt rejtett.  Elégedett volt a végeredménnyel. Boldogan csodálta, mikor is gúnyos kacajt hallott meg maga körül. A nyár kacarászott egy bokor mögött elbújva. Te meg mit keresel itt?-kérdezte az ősz felháborodva. Ó, te szenilis vén kujon! A te műved ez, te, te félkegyelmű! Becsaptál. Ismét. A szerződésed megint simlis volt.  Vagy nem te írtad bele, hogy köteles vagyok visszatérni? Csak most mint indián nyár. Mennyivel is szebb név a vénasszonyok nyaránál! De most megfizetsz a csalárd paktumért. Időkorlátot nem írtál. Így most az indián nyár egy délutánig tartott. Köszönj el a lánytól. Többé nem fog örülni neked. - sugározta kaján mosollyal , és egy utolsó fényes felragyogás után eltűnt. Az ősz magába roskadva nézett a lányra, aki az utolsó napsugár után sorra vette magára a melegebb ruhadarabokat. 

Reggel mindent a helyére pakolt, lezárt, bezárt, és kis piros autójával hazaindult. A városba érve lassan haladt el a piac mellett. Egy idős néni  mézet árult. Gyorsan leparkolt, és izgatottan kérdezte: tessék mondani erdei mézharmatmézet is tetszik árulni? Igen kedveském, még maradt egy kis üvegnyi adag.-felelte a kedves arcú néni. A lány, mint egy kincset, úgy szorította magához a barnás színű szerzeményt. Vett még őszi körtét, és barackot, meg narancsteát is.  A  lakásban jó meleg volt, mégis sarkig tárta az ablakokat. Míg a teavíz felforrt, a szemben lévő parkot csodálta. A vörösesen lenyugvó napot, amint mesebeli fóliát húz a már halott falevelekre, melyek lehullván meleg avartakaróval örvendeztették meg a bogárvilágot, s adtak menedéket több süncsaládnak. Az előbb szerzett mézzel megédesítette a teáját, dióskekszet rakott kis tálcára, és visszasietett az ablakhoz. Még időben ahhoz, hogy a lassan távolodó vén ősz halhassa a halkan suttogott mondatot: De szép is ez az ősz!