Az érinthetetlen 6.rész

Perzsi.•  2022. május 22. 17:26  •  olvasva: 138

Még kezdő volt a cégnél, mikor óriásit bakizott. Egy jelentős összeg  átvételét leigazolta  a küldő felé, majd  véletlenül visszautalta. Max észrevette, és helyrehozta, de úgy könyvelte el, mint hiányt. S a papíron ott virít Lilla aláírása. Bármikor nemcsak földönfutóvá teheti, hanem börtönbe is juttathatja. Valamit ki kell találnom. -gondolta elkeseredetten. Ezt meg lehet oldani tisztességes módszerekkel? Aligha.-húzta el a száját. Lassan bandukolt arrafelé, amerre Max eltűnt. Ez volt az egyetlen tájékozódási kiindulópontja. Elcsigázottan ért ember lakta területre. Taxi híján egy helybeli férfit fogadott fel, hogy hazavigye. Az úton egy terv formálódott ki a gondolataiban.Másnap reggel, már korán a munkahelyén volt. Rendezte az iratokat, kávét főzött, faxolt. Max meglepett arccal konstatálta, hogy a lány munkába állt. Minden ment a szokott mederben, mígnem Kamel rontott be az ajtón, eltorzult arccal. Lillát egy mozdulattal félresöpörte az útból, s berontott Max szobájába. 

A nyelvet, amin ordítoztak, nem értette a lány. Mikor végre Kamel távozott, a nyitva hagyott ajtón át csak Max halottsápadt arca, s gyönygyöző homloka látszott. Mindenki hazamehet!-suttogta, majd felcsattant. Kifelé mindenki!

A lakásban jóleső hűvös volt. Tőle szokatlan módon a kanapéra dőlt. Nehezen sikerült görcsös testét ellazítania. Gondolatai az utóbbi napok történései körül forogtak. Mintha csak szellemet idézett volna a gondolat teremtő erejével, "felbukkant" a lény. Mint egy vicces kis Cupido, belefújt a lány arcába. Lilla összerezzent. Ne kezd! Nem félek tőled! Nincs itt keresnivalód, míg fel nem feded, ki vagy te! Azt hitted, annyira naív vagyok, hogy bevettem azt a maszlagot, miszerint majd a végén kiderül ki vagy te? Lilla hangja gúnyos volt. Olyannyira, hogy elszégyellte magát. Ez nem én vagyok. Bárki is ő, sosem bántott. Eddig nem. Fáradtan csukta le a szemét, de aludni nem tudott. Gondolatban bocsánat kérően megsimította a valami kezét, engesztelésképpen. A válasz nem késlekedett, a lény ugyanott megsimogatta a lányt. Majd kis szünet után az arcán érezte az érintést. Aztàn a nyakán, száján, hasán, egyre lejebb. Ilyen érzelemvasútban még nem volt része. Egyszerre érzett izgalmat, kíváncsiságot, dühöt és megrökönyödést. Száját szólásra nyitotta, de megszólalt a csengő. A postás csomagot hozott. Óvatosan nyitotta ki a pici dobozt, és ekkor megpillantott egy sálat. Azt a s sárga-neonzöld selyemsálat, amit a tűzriadó estéjén a várban hagyott...


Folytatása következik...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2022. május 23. 08:14

@kevelin: Köszönöm.🙂

Perzsi.2022. május 23. 08:13

@S.MikoAgnes: Szerintem káosz biztosan lesz. Köszönöm az olvasást.🙂

kevelin2022. május 22. 22:17

Érdekes, izgalmas

S.MikoAgnes2022. május 22. 21:09

" A válasz nem késlekedett, a lény ugyanott megsimogatta a lányt. Majd kis szünet után az arcán érezte az érintést. Aztàn a nyakán, száján, hasán, egyre lejebb. Ilyen érzelemvasútban még nem volt része."

Húúú! Mi lesz még itt?
Izgalommal várom!!!

Perzsi.2022. május 22. 20:20

@Sznearanka: Köszönöm szépen.🙂

Perzsi.2022. május 22. 20:17

@Mikijozsa: Köszönöm🙂

Perzsi.2022. május 22. 20:16

@Krisztinka: 🙂

Perzsi.2022. május 22. 20:16

@skary: igen

Mikijozsa2022. május 22. 19:52

jó lett

Sznearanka2022. május 22. 19:46

jóóóó, tetszik. :)

Krisztinka2022. május 22. 18:53

👑💛

skary2022. május 22. 17:57

nah