Az érinthetetlen 1 rész

Perzsi.•  2022. május 3. 11:27  •  olvasva: 194

A várostól messze, egy sík terepen állt a vár.  Bő két órába telt, mire ideért. Az autó összerázta a  földúton  idefeĺé,  de Lilla nem bánta. Csak végre nyugalma legyen! A vár  ugyan középkori volt, mégsem nélkülözte a kényelmet. Profi szakemberek rejtett technikákkal XXI. századi kényelmet  varázsoltak hozzá. Lilla könnyedén cipelte fel kevés holmiját a pici szobájába. Valaha egy szolgáló élhetett itt, de őt ez a tudat csak felcsigázta. A bástya mellett a praktikusan felújított kövezeten,  asztalok sorakoztak. Ő  az eldugott kis sarokasztalt választotta. Innen jól megnézhet mindenkit. Csupa mosolygós párok, minden korosztályból. Többségük 40- 50 év körüli. Középosztálybeli szinte nincs is, mind felsőbb körökből való. Keserűen nézte őket, majd a vacsorájával nem törődve felállt, s a másik bástya felé vette az irányt. A levegő balzsamos volt, s mellé az égbolt narancsvörös-lilás  színei, a bástya esti, mélyzöld rejtett világítása elkábították. Érezte. Határozottan érezte, hogy valaki figyeli. Nem látott senkit, de érzett valakit. Félelemmel vegyes öröm járta át a testét. Megborzongott. Nem tudta, ki, mi ez, de tudta, nem az elméje játszik vele.Ő itt van. Itt van, s figyeli őt. Időn, téren át, láthatatlanul össze van kötve vele. Nem tudja, hogy csinálja. Az egész pár hónapja kezdődött...

 

 

Nehéz időszakon ment keresztül. A munkahelyén gondok voltak. A reklámcég főnöke,  egy olaszos külsejű férfi, Maximilián nem tűrt ellentmondást. Senkitől sem. Az élet minden területén megszerzett magának mindent.Bár nős volt, ez őt nem akadályozta a szabad életvitelében. Könnyedén félrelépett, ha úgy tartotta kedve. Felvette a telefont, s beleszólt:Lilla kérem, jöjjön az irodámba! Az irodában félhomály volt. Max az ablaknál állt, háttal az ajtónak. Mikor Lilla belépett, meg sem fordult. Hallgatott egy ideig, majd nem nézve a lányra, megszólalt. Hétvégén a konkurens céghez megyek tárgyalni. Maga jó grafikus, velem jön. A szobákat én foglalom. Két egymásba nyíló szobát, mondta rekedtes hangon, majd nyíltan végignézett a lányon.A nő hátán hideg borzongás futott végig. Tudta jól, hogy ez mit jelent. Ha Max úgy kívánja, neki az alkalmi szerető szerepét is be kell töltenie. Eddig ugyan nem mutatott felé semmilyen vonzalmat, de tudta, hogy mennyire kiszámíthatatlan a férfi. Hétvégéig minden nap gyomorgörccsel ébredt. Szüksége volt az állására, de nem mindenáron. Az apró, tetőtéri manzárdszobán, és egy pici Austin Freeway-on  kívül nem volt más tulajdona. Ez is szép teljesítmény volt 30 éves korára.Reggeli imáiban segítségért fohászkodott. Hamar hétvége lett. Az indulás reggelén Max felhívta a lányt. -Menjen el a várba. A szerződést megkötöttem elektronikus úton, de az ügyféllel alá kell iratni a papírokat.Szombat délelőtt . Használja ki a pihenőjét, a szoba ki van fizetve 3 éjszakára.-szólt Max , majd gyorsan vonalat bontott. S most itt áll és gyönyörködik a kilátásban. Kardigánját fázósan húzta össze magán , és a szobájába sietett. Egy pihentető fürdő után az ágyon elhelyezkedve  kezébe vette a magával hozott izgalmas könyvet,( John Cure : A fekete esernyős férfi), de ólmos álmosság tört rá.  Hirtelen mély álomba zuhant. Álmában is érzékelte, hogy az őt  régóta kísérő,  láthatatlan erő(?) figyeli minden lélegzetvételét...


folytatása következik...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

liketorn2022. május 10. 15:15

@Perzsi.: Köszi, én maradok a poeten, legfőképp a blogjában, igazából fáradt vagyok már eléggé(pedig csak 35) úgyhogy duplán hasznos így számomra, hogy nem egyben közlöd, hanem részenként. Sokszor elvesz az értékből, ha nagyobb mennyiségű szöveget kellene egyszerre befogadnunk, legalábbis részemről...
A gyenge nő a művedben szerintem egy kissé tapasztalatlanka, talán épp ezért megkapó. Remélem a Kamel és Max féle emberekre külön hely vár a pokolban. - 'Elsőkből lesznek az utolsók.' Helyénvaló lenne.

Perzsi.2022. május 10. 15:02

@liketorn: Köszönöm szépen Ádám. Nevess ki nyugodtan , de van egy fb oldalam is. És hogy miért nevess? Az úgy volt, van, hogy technikai analfabéta, vagy céda vagyok.😁 Fogalmam sincs, hogy lett saját oldalam az fb-n. Tuti nem én csináltam, nem vagyok alvaregisztráló. Tény, hogy sok éjjel nem tudok aludni, de egy oldal elindításához több kell, minthogy rákatt az oldalt indítok opcióra. Mivel átnéztem és kétséget kizáróan csak én férek hozzá, moderálás, stb, így megtartottam. Kb 8 -12 hónapja mutatnak iránra érdeklődést, főként az ismerőseim, és nő az olvasók száma. Oda képeket, zenét, egyebet is töltök fel. Szóval nem csak a blogomba lelhető fel írásom. Hirdetni a facen nem fogom, fizetős. Meg amúgy is utálom a hirdetéseket.Köszönöm, hogy olvastál.

liketorn2022. május 10. 14:52

Kedves Erzsi, gazdagon írsz, nemcsak blogba valóan. A sok figyelő(én is) megérdemelt, olvasmányos vagy.

Perzsi.2022. május 4. 20:36

@Mersinho: Köszönöm a segítséget. Igyekszem hétvégén folytatni.

Mersinho2022. május 4. 18:56

*délelőtt

várom már a folytatást

Perzsi.2022. május 4. 11:49

@skary: ah :-)

Perzsi.2022. május 4. 11:49

@Mikijozsa: Köszönöm, folytatni fogom.🙂 Az én képzeletemben a vár tetején 4 db bástya van, egy négyzet alakú tért körbefogva. Nagy, szellős, és pompás a kilátás.🙂

Mikijozsa2022. május 4. 11:16

"a másik bástya felé vette az irányt. " jó a leírás, tartalmas a történet is - folytasd:)

skary2022. május 4. 06:38

@Perzsi.: oh :)

Perzsi.2022. május 3. 17:04

@skary: Bőbeszédűséged lenyűgöző. Elkezdtem keresgélni a 3 betűs válaszokat.
Jah
🙂

Perzsi.2022. május 3. 17:03

@S.MikoAgnes: Szerintem igen sejtelmes, már-már a fantázia kategóriába tartozik, de mindig az olvasó dönti el. Köszönöm, hogy olvastad.🙂

skary2022. május 3. 16:31

nah

S.MikoAgnes2022. május 3. 13:48

A nagyon valós élethelyzettel induló történet misztikusan rejtelmes folytatást ígér? Nagyon várom!
Eddig remek, figyelemfelkeltő!