Az ellenőrző

Perzsi.•  2022. szeptember 17. 12:00  •  olvasva: 136

 A hirtelen jött vihar feketévé varázsolta az égboltot. Beth munkából igyekezett hazafelé, s még az égi áldás előtt sikerült bemenekülnie az általános iskolába.A sötét folyosón viszonylagos csend honolt. Néha megtörte egy-egy ajtócsapódás, vagy egy kiszűrődő nevetéshullám.  Tanítás lévén a folyosón  nem égtek a lámpák. Takarékoskodtak. A majdnem koromsötétben csak az tudott tájékozódni, aki ismerte a terepet. Korán érkezett. Még jó negyedóra volt hátra a kicsengetésig, mikor is véget ér majd a harmadikos csemetéje számára az utolsó óra. Lassan sétálgatott a folyosón, a régi tablóképeket nézegetve. Nem találta a saját osztályának a tablóját, s ez szomorúsággal töltötte el. Megpróbálta felidézni azokat az éveket. Majdnem húsz év telt el azóta, mióta ebből a suliból elballagott. Emlékeiből egy felcsattanó hang térítette vissza a valóságba. István bácsi, aki anno technikát tanított a fiúknak, állt a lépcsősor tetején, ami az első emeletre vezetett. Ez a lépcsősor sok mindent "látott, hallott" már, de ilyent tán még nem... Mit csinálsz te ott lent? Miért nem vagy az osztályban? Hozd ide az ellenőrződet!-dörrent rá Bethre, majd valami zajt hallván elsietett a másik irányba. Még mielőtt magához térhetett volna a meglepetésből, kicsengettek. Türelmetlenül toporgott a tanterem ajtaja előtt, csemetéjét várva, aki utolsóként lépett ki az ajtón. Siessünk, most csitult az eső, nem fogunk elázni hazáig! Már majdnem az iskolakapuig értek, mikor az ismerős hang feldörrent a hátuk mögött: Nem felejtettelek el!Nem adtad ide az ellenőrződet, hát küldd be apukádat! Beszédem van vele!-vetette feléjük a tanárbácsi, majd elsietett. Bethnek esélye sem volt tisztázni a helyzetet. Fia kérdő tekintetére csak annyit mondott:majd otthon. Nem jutottak el hazáig, a vihar újult erővel csapott le a városra. A nagyszülők házáig jutottak. Megszárítkoztak, teát ittak, s elhelyezkedtek a kényelmes fotelban. Ekkor Beth  elérkezettnek látta az időt, megszólalt. Jut eszembe apu! István bá kéri, hétfőn menj be hozzá a suliba, beszélni akar veled! Vidd az ellenőrzőmet is, megrovásban akar részesíteni. Valahol még biztosan megvan a szekrény mélyén. Az apa pillantása magáért beszélt... Meggárgyultál édes lányom? Mit hordasz itt össze?-  Komolyan mondom. A vaksötét folyosón vártam a fiam, a tanárbá, gondolom régi emlékei alapján beazonosított ,s mivel nem az osztályteremben tartózkodtam, meg akart róni. Írásban. Nem adtam át az ellenőrzőmet  hát bekéretett téged. Na ne szórakozz velem!-mondta az apa még mindig hitetlenkedve. Rendben. Megkeresem az ellenőrzőmet, vagy veszek újat, s majd meglátod az intőt. Most már direkt ragaszkodni fogok hozzá.Megúsztam 8 évet beírás nélkül, végre tudni akarom, milyen érzés...


Az ellenőrző előkerült, csak átadni nem volt mersze, így a mai napig intő nélkül maradt...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2022. szeptember 18. 08:41

@kevelin: Köszönöm szépen.

Perzsi.2022. szeptember 18. 08:41

@skary: Nincs minden családnak internete Magyarországon. Amúgy meg ha jól belegondolsz, jó ideje mindent nyilvántartanak papíron is , és elektronikusan is. Sokaknak ezzel plussz felesleges munkát csinálva. Eü, posta, hivatalok, stb. A bizonyítványt és az év végi összesítőt is papír alapú formában adják ki.

kevelin2022. szeptember 18. 05:25

Hàt ez jól esett koràn reggel, kösz

skary2022. szeptember 18. 04:20

@Perzsi.: létezik még ellenőrző? a fenesegondoltavolna...netes napló van amit aszülő is lát ha akar :)

Perzsi.2022. szeptember 17. 20:19

@S.MikoAgnes: Igyekeztem eddig is takarékoskodni. A téve sokat megy ugyan, meg a hűtő állandóan, de a többi csak alkalomszerűen. Mas téren behozom amit a villanynál veszítek. De vajon elég lesz -e? Ennel jobban már nemigen tudom összehúzni a nadrágszíjat.

S.MikoAgnes2022. szeptember 17. 19:43

@Perzsi.:
Az energiatakarékosság megint igen aktuális!

Perzsi.2022. szeptember 17. 19:10

@Krisztinka: 🙂

Perzsi.2022. szeptember 17. 19:09

@Sznearanka: Na, ezt a részét nemigen értettem már akkor sem. Persze, hogy ismert, hiszen 8 éven át látott. De nem ő volt az osztályfőnököm, s a technikaórát csak a fiúknak tartotta ő. A lányoknak nő tanította, hiszen mi varrtunk, főztünk, kötöttünk. Egy közös pont volt csak a fiúkkal, mikor is fából papírvágó kést kellett varázsolni. Azt az órát ő tartotta nekünk is.

Perzsi.2022. szeptember 17. 19:04

@kosa: Igen Emese, 23 éve történt már, de azóta is mosolygok, ha eszembe jut.🙂

Perzsi.2022. szeptember 17. 19:01

@skary: De akkoriban még volt. Sőt, ma is van. Nem az ellenőrző divatjamúlt, hanem az érdemjegy. Amit nem kellene erőltetni, legalábbis alsó tagozatban nem. Az ellenőrző viszont fontos volt a tanár-szülő közti kommunikációban. Akkoriban még telefonon sem értek el minden szülőt. Hála az égnek.🙂
Netről: Jelzem a szülőknek, hogy gyermekük büdös, ügyeljenek a higiéniára! Üdv: a tanár. Szülő: Tanítani, nem szagolgatni! 😁

Perzsi.2022. szeptember 17. 18:56

@Mamamaci40: Szívesen Emőke, én köszönöm, hogy olvastad!

Perzsi.2022. szeptember 17. 18:55

@S.MikoAgnes: Igen Ágnes, igaz történet. Ezért tettem oda a személyes címkét. Azért nem minden személyes dolgot jelölök meg, vagy le sem írom. A tanárbá védelmében: erős, sokdioptriás szemüvege van. Kint vihar tombolt, s koromfekete volt az ég. Villanyt csak a szünetekben lehetett gyújtani a folyosón. Akkoriban fogytam 37 kilót, igy majdnem olyan volt a formám, mint 14 évesen. Én ezzel magyarázom, hogy István bá "benézett".

Sznearanka2022. szeptember 17. 18:41

Szép történet. Emlékezetes lehettél a tanárbának...:)

kosa2022. szeptember 17. 18:39

izgalmas történet, s a pikantériája, hogy épp' veled történt meg.

skary2022. szeptember 17. 18:34

ellenőrző...idejétmúlt dolog...

Krisztinka2022. szeptember 17. 18:27

🤣💛

Mamamaci402022. szeptember 17. 17:58

Nagyon jó történet, köszönöm szépen, hogy olvashattam!

S.MikoAgnes2022. szeptember 17. 17:01

Jól megírt történet, de hogy még igaz is! Pedig, őszintén mondom, élénk fantáziád játékának hittem....😉
Ez hab a tortán!!!!
Így még jobban tetszik! 💝

Perzsi.2022. szeptember 17. 16:09

@Mikijozsa: Köszönöm szépen Mikibá. Megtörtént eset. Velem.

Mikijozsa2022. szeptember 17. 15:28

Gratulálok szépen fogalmaztál