Ahol a múlt és jelen ölelkezik

A múlt

Szép tavaszi nap volt. Olyan kirándulni való. Barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy a tavaszi szünet alatt, a lakásban"dühöngő" csemetéinket "kihajtjuk" a friss levegőre. Fel a hegyre. Növésben lévő gyerekek lévén tudtuk, élelem nélkül elindulni, hiba. Amúgy is, a Turul madárnál lévő kis faház-büfé már évek óta zárva volt, no meg az otthoni finomabb, s olcsóbb is. Gyorsan csináltam grízestésztát, rántottcsirkét, rengeteget, hiszen az egész napot fenn szándékoztuk tölteni. Barátnőm pedig kovászosuborkát és két nagy üdítőt, meg csokikat hozott. Visszatekintve tényleg tetemes mennyiség volt. Ahogyan sejtettük, az ifjúság nem volt lelkes. Mászni kell! Inkább tévézzünk! -kántálta kórusban a 2 fiú, és 2 lány. Emberükre akadtak. Tévé kikapcsolva, távirányító eldugva, csoki megvonva... Majd elmeséltük, a mi korunkban még lépcső sem vezetett fel a hegyre. Csak kitaposott "gerilla" ösvények, amik egy kiadós esőzés után igazi élménysporttá varázsolták a pályát. Úgy tízszer csúsztunk vissza, mire egyszer csak felértünk. S a legújabb divat szerint úgy néztünk ki, mint a varacskosdisznók. A kis beszámoló  felkeltette az érdeklődésüket, s végre elindulhattunk. Természetesen, ahogyan felértünk, megéheztek, pedig indulás előtt reggeliztek. A lépcsősortól nem messze voltak a padok, azaz erdei bútorok. ( ez a megnevezésük) Oda lecuccoltunk, s kezdődött a lakoma. Mint akik éheznek, úgy estek neki az ennivalónak. Ekkor, egy fiatalokból álló csapat haladt el mellettünk, s megvetően néztek ránk. Jó, jó, kissé hangosak voltak a gyerkőcök, de hamar elcsitultak. Tele volt a szájuk. Mikor befejezték, végigjártuk a környéket. Először a kilátóhoz mentünk,(Ranzinger Vince kilátó), majd onnan  be az erdőbe, ahol láttunk kidőlt fákat, amin csodás minták rajzolódtak ki. Olyan csipkeformák. Utólag derült ki, hogy azokat a szú formálta ilyen szépre. Majd partizán módjára átvágtunk a növényzeten, vakon betájolva, merre van az ösvény. A keskeny ösvény, mely a Szelim barlanghoz vezetett el bennünket. Ott sokáig időztünk. Még a csemetéinket is lenyűgözte a barlang szépsége, és titokzatossága. Jól esett a hűvös is, és remek mozgásfejlesztő is volt a szikladarabokon mászkálni. A barlang egy része párkányos jellegű, kiváló terep a gyerekeknek.  Pár óra elteltével visszatértünk a kiindulópontig. Nem volt egyszerű, ugyanis a barlangtól a madárszoborig nagyon kacskaringós, keskeny az ösvény. És meredek. Visszaérve ismét előkerült a hátizsákból az elemózsia. Ugyanahhoz az asztalhoz ültünk le. Ugyanaz a csapat fiatal ment el mellettünk, akik érkezésünkkor is. Megálltak, ránkcsodálkoztak, majd az egyik, aki tán azt hitte, süketek is vagyunk, felkiáltott: nézzétek, ezek a hülyék még mindig esznek! Összenéztünk a barátnőmmel, majd mélyről jővő nevetőroham kapott el minket. Percekig nem tudtuk abbahagyni a nevetést, már fuldokoltunk.  Hazaérve persze ismét éhesek voltak a lurkók, és kérték a madárlátta elemózsiát. De a hátizsák mélyén már csak morzsák voltak...

A jelen

1

A köd leple alatt szuszog,

elrejtve minden szépségét,

de ha felérsz, majd megtudod,

hogy a természet mennyit ér.

*

2 Köd a hegyet

Csendben bevonta ködmázával,

elrejtve vizsla szemek elől,

incselkedik tündék bájával,

érdeklődve hogylétük felöl.

*

Betakarja szeméremdombját,

és fehér leple alatt robbant,

majd ráolvasztja édes csókját,

mint süteményre a mézes fondant.

*

Suttogások halnak el ott,

ott, a hegy mély öle alatt,

 most vándorok lépte halkul,

ahol az idő megpihen...

2022.08.26

A verseket Keresztesi László fotója ihlette, amit 2022. 08.22-én készített a ködbe vesző lépcsősorról, ami a város büszkeségéhez, a Turul madárhoz vezet.

A facebookon megtekinthető.