A meglepetés

Perzsi.•  2022. december 3. 17:35  •  olvasva: 171

Erika elgondolkozva ült a konyhában. Rég kihűlt kávéját kavargatva nézett ki az ablakon. A társasház 2.emeleti lakása egy parkra nézett. Most is csodás látvány tárult elé. Egy nyárvégi, kezdődő vihar varázsolt lenyűgöző látványt Erika elé. Szürke, már-már fekete felhők sodródtak a buja zöld park felett. A felhők aljánál átszűrődött a sárgásfehér napfény, s mint egy műtermi reflektor, széles ívben szórta a sugarait a tájra. Ám erre a szépségre ő most vak volt. Gondolatai a férje, Sanyi körül jártak. Korán, szinte még gyerekként házasodtak össze. Sanyi akkor 22, ő alig 20 éves volt. A szülők nem repestek az örömtől, korainak tartották az esküvőt. Főleg Sanyi szülei, akik bár kedvelték Erikát, nem tudták túltenni magukat azon, hogy a lány mozgáskorlátozott. Nem kényszerült tolószékbe, de a veleszületett csípőficama szemmel látható volt. Több műtéten volt már túl, és élete végéig szüksége lesz korrekciós műtétekre. Hátrányként rótták fel neki azt is, hogy valószínűleg sosem szülhet nekik unokát. Sajnos ebben igazuk is lett, az orvosok határozottan ellenezték Erikának a gyermekvállalást. Lebénulhat, tolószékbe kerülhet, s a végén inoperrábilissá is válhat.-szólt az "ítélet". Marad hát az örökbefogadás.-vélte a fiatal pár. Azonban az évek alatt ez az álmuk is szertefoszlott. Sanyinak sokat kellett dolgoznia, hogy leválva Erika szüleiről, saját lakást vehessenek. Már 37 éves volt, mikor hitelt is igénybevéve meg tudták venni ezt az alig 49 nm²-es kis lakást. Jó környéken,  volt, alig 5 percnyire a városközponttól, de az emelettel nap mint nap megküzdöttek, főleg az újabb műtétek után. A berendezés puritán volt. Két heverő összetolva, egy 2 ajtós böszme akasztós szekrény, 2 fotel, egy pici asztal,  szőnyeg. Egy ideig még függöny sem volt az ablakon. A sorozatos műtétek, a hiányos berendezés, a bizonytalan egészségi és anyagi állapotuk miatt visszautasították az örökbefogadási kérelmüket. Erika összetört. Sanyi tartotta benne a lelket, s szép lassan belenyugodtak a helyzetbe. Mindennapjaikat a munka töltötte ki, s a tervezgetés. Milyen bútort vásárolnának, mennyiből mit tudnak kihozni.  Erika számítógépes alkalmi munkákat vállalt el, Sanyi , hogy többet lehessen otthon, munkahelyet váltott. Hivatásos sofőr lett, s néha maszek fuvarokat is vállalt szabadidejében, hogy végre  ízlésesen berendezhessék kis otthonukat. A hétvégéket viszont kettesben töltötték, az szent volt számukra. Erika egyik álma, egy kézzel faragott , hattyú motívumos baldachines ágy volt, ami uralta volna a pici hálószobát. Hozzá egy szintén faragott, csigaformájú virágtartót képzelt el, apró üveg dohányzóasztallal, csipkefüggönnyel és mályva színű padlószőnyeggel, tejeskávészínű festett falakkal. Ehhez azonban pénz kellett, nem is kevés. Hétközben lassú sétákat tettek, bevásároltak, szabadtéri rendezvényekre jártak. A környék lakói megismerték és megkedvelték a mindig mosolygó párt. A házuk mellett volt egy óvóda, ott gyakran megálltak, s gyönyörködtek a picikben. S lassan kialakult egy bizalmi kapcsolat köztük, és a szülők, gyerekek között. Erika segített az óvónőknek szobát, udvart dekorálni az ünnepségek előtt, süteményt sütött, amit aztán örömmel osztogatott szét. Olyan igazi pótmamává vált.  A szülői közösség tiszteletbeli tagjai lettek, s ekkor változott meg az életük. Sanyit sokszor igénybe vették, mindig volt valami szerelni, javítanivaló.  Erika ekkoriban figyelt fel arra, hogy egyre több anyuka igényli férje segítségét az óvodán kívül is. Csöpögő csaphoz hívták, leszakadt csillárhoz, elromlott zárakhoz. S a féltékenység utat tört magának. Nem volt egy adonisz a férfi, a maga 165 cm magasságával, kopaszodó fejbúbjával, vékony testalkatával. Viszont vonzó volt a megbízhatóságával, segítőkészségével, s a legnagyobb aduja a neje iránti rajongása, hűsége volt. A tekintete, amivel ránézett Erikára még 20 évnyi házasság után is, a mozdulatai, ahogyan átsegítette egy-egy akadályon, a hangsúly, amivel hozzá szólt...ez volt az, ami a többi nőt elbűvölte.

Ez a váratlanul jött érdeklődés tette Erikát féltékennyé. És Sanyi egyre több időt töltött házon kívül. Elmaradoztak a közös séták, az esti beszélgetések is. Sanyi rendszerint fáradtan  és későn ért haza, s pár falat vacsora után hamar álomba merült. Pár hét őrlődés után , egyik este Erika a férje elé állt. Ez így nem mehet tovább! Hetek óta alig vagy itthon, s azt sem tudom merre jársz!-mondta már szinte sírva. Az ovi gazdasági vezetőjének, Ibolya  nagyszüleinek a kertjében dolgozom munka után, hogy egyről a kettőre jussunk!-szólt keserűen Sanyi a számonkérő hangsúly miatt. Kell a pénz nem?  Nem érdekel a pénz!-szólt Erika.Téged akarlak, magam mellett! Hirtelen nyílt fel a szeme. Most gondolkodott el rajta, hogy mit is tudott ő eddig nyújtani a férjének? Gyereket nem, kirándulásokat, sportot sem, amit a férje pedig kamaszként versenyszerűen űzött, gondtalan életet sem. Helyette élete állandó részévé vált az aggódás, folyamatos ápolás, kötöttség, és a rengeteg munka. Nem is lehetne felróni neki, ha Ibolyát választaná. Mert meg volt győződve róla, hogy férje a dekoratív szőke kis hölgy miatt maradozik el otthonról.

S most itt ül a konyhában, és üveges tekintettel nézi a parkot. Már este fél 9, és még mindig nincs itthon. Hiába volt a kérés, a könnyek, úgy tűnt, házasságuknak vége.

Másnap, botjára támaszkodva ismét egyedül indult el az egészségügyi sétájára. Céltalanul lődörgött a városban, semmi nem kötötte le a figyelmét. Már sötétedett, mikor a házukkal szembeni parkban megpihent egy padon. Átgondolva az elmúlt heteket,  utat engedett a könnyeinek, s jól kisírta magát. Hogy fogok boldogulni nélküle? -szipogta bele a sötétbe. Nehezen állt fel, s indult haza. A lakásban már várta a férje, aki rendkívül ideges volt. Hol voltál?-kérdezte szinte ordítva. Nem mindegy?-Úgyis mindig későn jössz haza, és nem is beszélsz velem. Már nem érdekellek.Sanyi mint egy dühös bika, úgy meredt a nejére, de elcsitult, mikor észrevette annak kisírt szemeit. Nagyot sóhajtva fogta meg a kezét, és vezette a hálószobába. A szoba közepén egy gyönyörű, faragott,  hattyús fejtámlájú baldachinos ágy állt, bevetve, az ágy végében pedig kézzel hímzett mályva színű ágytakaró díszelgett. A szülői közösség hímzőkörének  közreműködésével, Ibolya fafaragó művész nagypapájának a segítségével, az én kezem munkájával neked tőlem, tőlünk!

Nem tudott megszólalni. Csak állt ott lehajtott fejjel és csendben peregtek a könnyei.Ekkor Sanyi megszólalt: gyere, avassuk fel az ágyat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2022. december 7. 16:00

@S.MikoAgnes: Köszönöm, hogy olvastad. Nem akartalak megríkatni. A történet egy része egy közelemben élő házaspárról szól. Sajnos rég találkoztam velük. Mostanában nehezebben írok. Ez a történet jó ideje megvan. Fejben. Formába, szavakba önteni voltam lusta. Kár, hogy nincs olyan kütyüm, ami a lediktált szöveget leírja. A következő novellám is kész. Szintén csak fejben.

S.MikoAgnes2022. december 7. 15:29

@Perzsi.:

ha nem lennék ilyen nyomoronc , minden írásod rögtön megjelenéskor elolvasnám
ez is szuper jól megírt, nagyon tetsző novella, tudod, még el is sírtam magam,
volt miért átéreznem

Perzsi.2022. december 4. 13:51

Visszaolvastam a hsz-ket, mert valami zavart éreztem a mátrixban.Képes voltam azt írni, hogy folytani... No comment.( fojtani)

Perzsi.2022. december 4. 12:24

@Mersinho: Megleptél.:-) Vannak jó novellák a blogokban, másokéban is, keresgélj!

Mersinho2022. december 4. 12:20

@Perzsi.: Megértjuk elég jól egymást, én is pont ezzel az inditattassal olvastalak most, eszembe jutott, hogy olvastál, és a jó tanácsaid, bevallom egy kicsit azért is vagyok itt, hogy ellessek tőled minnel több mindent :)

Perzsi.2022. december 4. 12:19

@liketorn: 🙂 Talán egyszer megpróbálom. Fő a bátorság!:-))))

Perzsi.2022. december 4. 12:17

@Mersinho: Köszönöm.🙂 A megérzésed jó volt, van valóságalapja. Nem is kevés. Azonban az első mondatodon elmosolyodtam. Miért? Mert épp most akartam írni az elsó, szintén hosszabb írásodhoz, hogy hol a folytatása? Aki hosszúakat ír, olvasson is hosszúakat.😁 Amúgy nem ez a leghosszabb novellám.🙂

liketorn2022. december 4. 12:13

@Perzsi.: Akkor ők a saját blogjuk urai, a saját körükben, a te körödben meg te vagy a kapitány, és ha egy csípőficamos hölgy elé eleveznél, most talán nagyon örülne :) Csak azért mert a Kiskegyed és tsaiban se lehetne mit szégyellni, ha bekerülne ez 'A meglepetés'. Én úgy szoktam ha valamit nem akarok megkérni valamire, hogy gyorsan megírom nekik, aztán bezárom azt az ablakot, és igyekszem nem gondolni rá :) de néha muszáj lépni. Maximum nemválaszolnak.

Mersinho2022. december 4. 12:12

Nem szokásom ugy általában ilyen hosszabb szövegeket novellákat olvasni, de ezt most elolvastam. És megerte, nagyon sokat fejlodsz és nagyon látványosan, az egész történetnek szaga van az ember úgy érzi mintha erős valosagalapja is lenne, ateltem olvasás közben és ettől lesz egy novella jó novella

Perzsi.2022. december 4. 12:09

@liketorn: Csak reálisan nézem az írásokat. Pl itt a poeten minimum 3 hölgy jóval magasabb szintű novellákat ír, mint én. S akkor még ki tudja, hányan rejtőznek. De szerencsére nem versenynek fogom fel.

liketorn2022. december 4. 12:05

@Perzsi.: Mert a többiek mögé helyezed magad, talán ezért is látsz jóval többet, mert óvatosan körüljársz mindent? Sajnos a lapok nem keresnek írókat. És kiadók sem léteznek, akik saját költségükön kutrassanak aztán kiadjanak. Meg kell tenni a szükséges köröket, de ha te nem bánod, én se fogom :)

Perzsi.2022. december 4. 12:01

@liketorn: Látod e téren meg én vagyok kishitű. Sosem gondolkoztam azon, hogy bármely lapnak beküldjek valamit. Nem tudom kiknél mi a mérce, s ezért úgy gondolom, ha a médiát érdekli egy-egy írásom, majd jelentkeznek. Én utàlok versenyezni, jelentkezni. Tolakodásként élem meg. Igen, félek a kudarctól is, azaz inkább nem jó érzés, másfelöl a sikertől még jobban tartok. Sok az irigy ember ma. Egy fb-n lévő dicséretért meg tudjàk folytani egymást az emberek. S nem utolsósorban értem el helyezést már pályázaton, de a szájízem rossz maradt utána. S nem az elért helyezés miatt, sőt! Talán túl előkelő helyet kaptam, s úgy érzem talán nem érdemeltem meg. Azzal a művel biztosan nem.

liketorn2022. december 4. 11:53

Hát most hálásan megjutalmazta az olvasót a remeked így a végére, ez a történet becserkész és leültet még keresgélni jó kis sztorikat, női lapoknak is beküldhetnél egyet-kettőt :)

Perzsi.2022. december 3. 22:51

@kosa: Köszönöm szépen Emese!

Perzsi.2022. december 3. 22:51

@Mikijozsa: Köszönöm szépen.

Perzsi.2022. december 3. 22:50

@Sznearanka: Köszönöm.🙂

Perzsi.2022. december 3. 22:50

@Krisztinka: 🙂

kosa2022. december 3. 21:55

minden jó, ha jó a vége.szemléletes, érdekfeszítő,mint mindig

Mikijozsa2022. december 3. 20:59

nagyon tetszett gratula

Sznearanka2022. december 3. 19:31

Tetszik... :)

Krisztinka2022. december 3. 18:06

💛