A halál neve: Csernobil

Igor rágyújtott, de szinte azonnal el is dobta a cigit. Furcsán, nehezen  vette a levegőt. 2 napja vezényelték a   Pripjaty folyó melletti  atomerőműhöz. Több teherautóval érkeztek, ,közel ezer társával együtt a térségbe. Őt vezényelték, parancsot kapott, ám szép számmal voltak olyan "munkafelvevők " is, akik a beígért négyszeres napidíj miatt jöttek. Sebtében összekapott pár személyes holmi, leginkább fénykép, öngyújtó, miegymás  lapult a legtöbb zsákban. Cigarettát lehetett hozni, meg fogkefét, de másnak nem nagyon volt értelme. Azt mondták, itt mindent megkapnak majd. Vldőruhát, higiéniai dolgokat. 4 órás turnusokban dologoztak, napi 2 alkalommal. Akik a civil lakosság evakuálását vezényelték le, őket kiváltságosnak titulálták. Igor nem hozzájuk került. Ő a törmeléket szállította el, az erőműtől nem messze kialakított területre. Ott megint mások , ki tudja mi okból átvizsgálták a törmeléket. Voltak, akik pedig a reaktorban tevékenykedtek. Igor nem tudta mit csinálnak pontosan, annyit mondtak nekik:kárfelszámolás. Nem ismert közülük senkit, Igaz fel sem ismerte volna egyiküket sem,hiszen védőruha volt rajtuk. Azonban már a 2. nap közepe felé észlelte, hogy egyre több mentőautó, és halottaskocsi áll a veszélyzóna szélénél.Zsigereiben érezte, itt nagyon nem stimmel valami. Kérdezni felesleges volt, és veszélyes is.

Nem tudta, az esti műszakot hogyan veszi fel. Erősen verejtékezett, belsője lángolt, bőre mégis fázott. Szása , aki a melette lévő tábori ágyon pihent, erősen köhögött.

Egy tiszt lépett a sátrukba. -Emberek! Ma három műszakot kellene teljesíteniük. Kértünk még embereket, de a vezetőség úgy döntött, maguk elbírják a 3 műszakot is. Amúgy meg ne felejtsék, ez emberi kötelességük is! Maguk a külvilág szemében hősök lesznek! -mondta az elöljáró, majd peckes léptekkel kisétált a sátorból.

-Da, da..súgta Szása Igornak. Láttam Kijevben, a háborúban hősi halált halt embereknek állított emlékművet.Szép szürke gránit, fekete és arany betűkkel vannak rajta a nevek. Én mégsem szeretnék egy ilyen oszlopra felkerülni, még névként sem.

Ez már nem kívánságműsor-mondta Igor. Ahogyan átléptük a zóna határát, a kapuk becsukódtak mögöttünk. Azt hiszem, végleg. Te nem láttad, hogy mennyi fekete halottszállító van itt? Már 2 napja szállítják el a tetemeket. Nem gondolom, hogy ennyien dolgoztak az erőműben. Nézz körül itt a sátorban, egyre többen már csak alig vonszolják magukat. És fegyveres őrők állnak nem csak a táboron kívül, de belül is a zónahatárnál.Mintha nem bíznának bennünk. Foglyok vagyunk.

-Igor kivonszolta magát a sátor elé. Kezében cigaretta. Nem gyújtott rá, csak pörgette az ujjai között. Duzzadt szemháján át az eget kémlelte. Nem látta a csillagokat, de odaképzelte. A Kis medve  volt a kedvence, egykori szerelmét is emiatt hívta Sarkcsillagomnak. 

-Már nagyon nehezen vette a levegőt. Ujjai közül kiesett a cigaretta, és Igor érezte, több lélegzete nem lesz. Lassan a földre csúszott. Utolsó gondolata örökké "Csernobil" fölött fog lebegni: A fogoly hősök, hős foglyok.

Utolsó leheletéért maga a sárkány jött el. S Igor lelke, Dragon szárnyán megpihenve hagyta el a föld légkörét, hogy a Kis Medve ölelő karjai között megpihenjen.

(A történet kitalált, bármilyen , a valósággal való egyezés a véletlen műve. Tisztelettel azok lelki üdvéért, akik önként, vagy parancsra váltak hőssé, ott Pripjatyban, 1986 tavaszán, és a későbbiekben.)