2037 -Folytatásos novella 1 rész: Az újrakezdés

Annabella az apró nyárilak kanapéján feküdt. Már órák óta belefeledkezve lapozgatta rég elhunyt  nagymamájának a naplóját. Alig 3 éves volt, mikor a kedves nagyi elhunyt, az Úr 2023.esztendejében. Ana még halványan sem emlékezett ezekre az időkre. A folyamatos bújkálás, a mindig új és újabb hely,ahol éjszakára lepihentek, teljesen összemosódott az emlékezetében. Neki nem voltak gyökerei. Ez az egyetlen vaskos napló volt az, ami vele volt mindenhol. Szerencsére ezt megmentették. 

Ana!- hangzott fel egy rekedtes hang az apró kert vége felől. Gyere anyádnak segíteni!

Megyek Papus, máris!

- kiáltott vissza, majd mint egy szeleburdi kisgyermek, azonmód átszáguldott a veteményesen. Hányszor mondtam, hogy ne futkározz mezítláb!- fedte meg Glória, az anyja. 

-Ugyan,hagyd békén! Hol máshol legyen kicsit szabad, ha nem a kerítésen belül!-mondta Papus. Átszitáltuk szinte az egész kertet, itt már nincsenek töltényhüvelyek, üvegszilánkok, egyébb veszélyes hulladékok a kertben. 

-Na hiszen!-szisszent fel Glória. Nem volt nehéz ezt a zsebkendőnyi területet megtisztítani, de szokja meg, hogy nem lehet! Egyszer még elárul minket a viselkedésével! Túlságosan "szabad". Meglátod, be fogják vinni átnevelésre!- mondta az anya, akinek fekete szemében könny csillogott. Gyorsan letörölte a köténye sarkával, senki ne gondolja, hogy ő gyenge! 

-Na, kisasszony, öltözz át, fél óra múlva indulunk a városi piacra! Ana arca kipirult örömében. Ritkán engedték meg, hogy a városban mutatkozzon. Veszélyes volt egy fiatal szépség számára. Mert Ana az volt. Szépség. Fekete, váll alá érő hajával, sötétkék szemével, szív alakú arcával, melyben finoman ívelt meggypiros ajkak voltak, igencsak ingerlő volt. Nem volt magas, úgy kb 168 cm, de karcsú dereka, hosszú lábai miatt magasabbnak tűnt. Szökdécselve ment vissza a szobájába, hogy átöltözzön. Nem volt nehéz választania, a háború és a világgazdasági válság miatt, amit ők csak a nagy rablásként emlegettek, nem volt szinte semmijük. Ruhájuk is csak egy váltás, az évszaknak megfelelően. Az átok, azaz a permet, megtette hatását, az évszakok teljesen eltűntek. Jobbára csak nyár,és tél volt. Magára kapta az elnyűtt farmerját, egy piros pólót és egy kitaposott edzőcipőt. Haját gondosan befonta, olyan kislányos copfba, ahogyan anyja tanította, hogy még mindig kislánynak higgyék, ha mustrálgatnák a katonák. Maradt még ideje, hát gyorsan hasra vágta magát, s újra a nagyi naplóját lapozgatta. Szinte már kívülről fújta, de egy résszel nem boldogult. Nem értette, miről írt a nagyi. 

"A barlangban teljes sötétség uralkodott, még apró mécsesek fénye sem szolgált segítségül a tájékozódásban. Tapogatózva , a sziklákba kapaszkodva araszoltunk előre, emlékezetünket felhasználva az irány kiválasztásában. A barlang szájához érve, lenéztünk a városra, melyet most katonák leptek el. Néha felvillanó fényeket láttunk, s fegyverek ropogását hallottuk. A barlang mindkét kijárata le volt zárva. Egy lehetőség volt a menekülésre, de az egyenlő volt a halállal. A barlang szája alatt ugyanis egy mély szakadék állt"

Idáig jutott az olvasásban, mikor Glória szólította. Indulunk! Elgondolkozva sietett anyja felé. A város felé vezető úton aztán nem bírta tovább. Anya! Nagyi azt írta a naplójában, hogy a barlang szája alatt szakadék volt. De mikor elvittél egyszer arrafelé, én nem láttam ott szakadékot! A földútról egyenesen be lehet sétálni a barlangba! És erdőt sem látok körülötte, csak füves, dimbes-dombos részt!  - Honnan veszed, hogy erről a barlangról írt a nagyi? S miért ez érdekel most, mikor az árucseréért, amire készülünk, elfoghatnak? -Ana lehorgasztott fejjel bandukolt tovább. Csak néha jól esik kizökkenni ebből a világból anya, tudod?- felelte csendben. Glória nem válaszolt, elgondolkodva nézett egy távoli pontra. Ahogyan közeledtek a város széléhez, egyre izgatottabb lett. Féltette magukat, de leginkább a lányát. A kosarukban újhagyma, vajretek, spenót, zsenge  bébisárgarépa , meg karalábé volt letakarva egy törlőkendőfélével, mintegy álcázva az aranyat érő portékákat. Ilyen kincshez szinte alig lehetett hozzájutni, mivel a kertművelés korlátozva volt, s szigorú szabályokhoz volt kötve. Egészen pontosan meg volt szabva, milyen növényeket lehet termeszteni, és milyen mennyiségben.  A magukkal hozott zöldségek egyike sem volt engedélyezve. Minden élelmet a központi raktárból volt engedett beszerezni, persze fejjegyre szóló adagokban. Aki ennek ellenszegült, azt elvitték. Nem tudni hova, de még egy ismerős sem tért vissza, akit eddig elcipeltek. Jó 40 perces gyaloglás után megérkeztek az első katonai ellenőrző ponthoz. Természetesen itt tudtak róla, mi van a kosarukban, s ki is használták ezt. A termény felét sarcként ott tartották, szemrebbenés nélkül vették el tőlük. Éppen a furgonjukba pakolták a zsákmányt, mikor katonai ellenőrzést kaptak. Fejvesztve dobálták vissza Glória kosarába a zöldségeket, s rángatni kezdték a nőt. Szabályt szegtél! Hogy merészelted?  Ana sírva ölelte át édesanyját, s igyekezett ellökni a katonák durva kezeit. Ekkor ért oda egy magasabb rangú tiszt, aki Ana felé fordulva így szólt: Beviszem kihallgatásra, ellenkezésre nincs oka! Hangja, tekintete olyan simogató volt, hogy Ana gondolkodás nélkül követte.

Folytatása következik, előreláthatóan  jövő hétvégén.