Szenvedélyek mosolyában

Paula.S.Tizzis•  2015. február 25. 15:39

Néha feszít a düh,
a hétköznapi harcok.
Máskor alélva
olvadok karjaid alatt,
nem tudom mi választ el,
s mi rombol falat.
Magunkra nézek kívülről,
mikor ordít a kudarc,
tombol a tesztoszteron,
lenyugodva csak ámulok,
hogy miért is hagyom.
Apró dolgok, építene
a tolerancia belőlünk
hegyet, hagynunk kéne…
kéne mosolyogni az egészen,
hisz Te és én, mint két
taknyos gyerek.
Már nem tudom mivégre
- nem keresem okát- ,
de megszerettelek...
Ez nem múlik, nem gyengül,
olthatatlanul lobog,
és Te meg én…hmm
ezek a buta csaták…csak pár
felejthető, felesleges dolog.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Paula.S.Tizzis2015. február 26. 20:29

@Clien03: @BakosErika: Köszönöm :-)

BakosErika2015. február 26. 05:50

Jó vers, nagyon tetszett. :)

Törölt tag2015. február 25. 20:40

Törölt hozzászólás.

Paula.S.Tizzis2015. február 25. 20:38

@skary: kiragadtad a lényeget, látom:-) @Ametisz: Köszönöm szépen:-)

Ametisz2015. február 25. 19:47

A közvetlenségével hatol a szívbe a mondanivaló! Nagyon jóó!

skary2015. február 25. 19:12

úú alélvaazlönnejóóó :)

Törölt tag2015. február 25. 17:13

Törölt hozzászólás.

Paula.S.Tizzis2015. február 25. 16:49

@capuccino: A tolerancia a szimbiózis egyik alkotó eleme, mint ahogy a hiánypótlás is a szerelem része...hiszen ezért vágyódunk annyira megtalálni a másik felünket, magunkat...Köszi Alex a gondolatokat :-)

Törölt tag2015. február 25. 16:18

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2015. február 25. 16:17

Törölt hozzászólás.