Zegzugban rejlések
SzemélyesÁlom
Ma sem vagyok más,
csak egy üres cetli, mely hol tölgyre, hol a völgybe hull... De díszíthetne betű, lennék könyv, nyitott,lennék álom, beteljesült mit a legtisztább kapott.Legyek könnycsepp, - mi édes - avar éke egy falevél, legyek sóhajból szőtt álom,mely minden nappal újra él....Ima
Kávé színű az ősz, az illata kámfor,
itt hagyott az idő mindentől távol.
mi egykor kedves volt, abból kifosztott ősz lett.
4 őzike-szem olvad bele a megcsonkolt mába,
az ő létüket fonja a szám gyönyörű imába.
Vagyok anya, apa, és egy megbotlott gyermek,
néha fáradtan, de boldogan viszem a terhet.
Édes, és könnyű Atyám, mit reám szabtál,
mégis azt kérem, hozzám egy hű társat adjál!
A tettek után...
Mit értek a nappalok,
ha este hoztad haragod?Elvesztek a holnapok, ahogy múltak hónapok...Dobogó szíved társra lelt,tőrt szúrni mégis mert,morajod hamissá lett,ördögivé vált a tett...
Család várt, a tiéd volt,Isten imádra válaszolt.Önsajnálatod felemészt,vállald fel a bűnös részt.
A csend beszél...
A csend most mormol, valami mantrát
halkan hallgatom fosszilis hangját.Vádló nyögések, kiáltások zúznak,az idő temet, terhe van a súlynak.Szemekben jó nem voltam...nem lehetek,keresztet cipelve ma is szeretek. Kit és hogyan, Istent vagy földit,mind, ki mélyről magasra fölvitt.Egy út úttalanná porlott bennem,emlék-balzsamát szívemre kentem.Mese egy csodálatos felhőről...
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/35955052_10213390201527362_1098191410663784448_n.jpg?_nc_cat=0&_nc_eui2=AeFVnybSbaTXHECup7Cy-mVidohrDl4q9nAzx4uRLf0J9N0HgKMJ1uXIpSJmoOCJweRPK1bXpvymmlgFQrv0wizmvs6gkKDxeV-VzzQKbCzL7Q&oh=dcee67b62aa2c881b8185336f0f7c632&oe=5B9F65B3
Egy csodás nyári estén, mikor a lenyugvó nap éppen mesésre festette az eget, egy nyíltszívű kislány ült a tó partján és boldogan csodálta a művet.
Miközben nézte, észrevette, hogy a nádak felől egy furcsa magányos lény bolyongott a még csillagtalan égen. Szomorúnak tűnt a kislány szemében, így hát megszólította Őt:
- Hahó! Miért lógatod az orrodat?
- Ki szólt hozzám? - kérdezte a furcsa alakú lény
- Én vagyok, csak egy kislány a tópartról.
- Egy kislány? És te látsz engem?
- Igen. - mosolygott kedvesen. - Miért vagy szomorú?
- Mert egyedül érzem magam, és a többiek nem is hasonlítanak rám. Én olyan böhöm nagy vagyok, és vannak lábaim, a testvéreim fodrosak, és úsznak az égen, nekem sétálnom kell egyedül...
- Magányosnak érzed magad? Hiszen veled vannak a többiek, és szerintem igazán szép vagy. Te is repülhetsz majd a társaiddal, de most az a kiváltság ért, hogy te varázsolod mesévé az eget, te futhatsz a lábaiddal a nádszálak közt, és te tehetsz boldoggá a létezéseddel...
- Én? Tényleg igazán én? Erre mind képes vagyok? - kérdezte könnyektől csillogó szemmel a felhő.
- Igen, te vagy a mai napom legszebb éke!
A felhő boldogan futott a nádak között, majd két lábra ágaskodva kikacsintott a tóparton levő Julikára, és szép lassan alakot váltva elúszott a vörösre festett égen...
Néha a legapróbb dolgok varázsolják szebbé valaki napját, egy kedves szó, egy mosoly, egy felhő az égen, egy mese egy felhőről és egy csodálatos kislányról, aki közben felnőtt, de a szívében ott hordozza a legszebb gyermeki kincseket....
