Zegzugban rejlések

Személyes
Paula.S.Tizzis•  2013. április 8. 11:33

Az elveszett jóindulat...(mai blog olvasás után)

A toll hazudik, vagy a szavak szúrnak,

s porba tipornak, de hol az ember

ki talpra állít, ki a versben mint Isten

kitárt szívvel lép, s visz magával lankadó

lelkűt a mennybe? Fáj az olvasás,

a véres kezű „költők” gyilkolnak,

csendben, alattomosan….

beálltatok a sorba, villantott foggal! 

 

Paula.S.Tizzis•  2013. március 31. 12:48

Fogcsikorgatva várlak...

Fogcsikorgatva várom,

hogy eljöjj, perzselj,

hiányodba reszketem magam,

tikkadva, átfagyva

nyújtom kihűlt kezem,

hogy bonts bennem rügyet.

Fakadjon újra ajkamról a szó,

bólintson fejet hajladozó

testem, s tudjam nem hiába

vártalak, kerestelek…

Eljössz hozzám ugye,

és velem maradsz..

te szép, kedves….

szerelmetes Tavasz…

Paula.S.Tizzis•  2013. március 11. 13:37

Őrzünk ezen a világon...búcsú Cipőtől

Csillagod vezetett, te már hazaértél,

álmod őrizzük, pont ahogy minket kértél.

Csak a csend beszél tovább, a fájdalom felett,

a szél zúg, de a nap már nem nevet.

Járj szabadon a felhők között,

lelked kincse a mennybe költözött.

Madarak, ha szállnak, tán hozzád is találnak,

könnyeiket  viszik a sok jó barátnak.

Elbúcsúzunk, de te örökké ott leszel,

a szívünkben, a lelkünkhöz közel.

Paula.S.Tizzis•  2013. március 11. 08:51

Kemény drogom...

 

Érzem, reszket egész testem,
kéne már az újabb adag.
Delíriumosan fekszem,
vénám pattanásig dagad.

 

Irgalmazz meg nekem, kérlek,
adj magadból még, még többet!
Rabod lettem immár végleg,
lényed teljesen betölthet.

 

Légy a tűm, szorítom, tüzem!
Kábíts folyton és örökké,
mint folyékony kéjes mérgem,
míg már nem leszek majd többé...

 

Paula.S.Tizzis•  2013. március 10. 12:25

Ha lennék, mikor nem lennék

Bőröd köntösévé lennék,

amibe szép lágyan bújsz,

szavaidra oly szót tennék,

amitől majd ellágyulsz.

 

Az érintésem vágynád,

a nap minden percében,

a hold tükrében hálnál,

szívem ringó ölében.

 

A csókom szomjad venné,

mégis ajkad tikkadna,

cserepesen remegné

az újat, s nem higgadna.

 

Illatom, mint levegőd

nélkülözni nem tudnád,

tele szívnád a tüdőd,

tenmagadban tartanád.

 

Szemem kék tengerében,

látnád a nyugvó vizet,

és benne hazatérvén,

hogy a világ szép….majd hiszed.