Partfal
SzemélyesHang és fény
Csak hang legyen
és fény
tűnjenek el az arcok
kikről
nem jut eszembe más
csupán haszontalan
keserű harcok
csak egy kis nevetés
szórd ide
vállamra
késő nyári
árnyad
míg csendben
muzsikálnak
karcsú
zöld fűszálak
csak bújjunk össze
végre
egy tágas
bolondos
réten
margaréta
szirma
verje meg a térdem
csak
reggel
dél
és este
míg karodhoz érek
bökd meg
göcsörtös újjal
kopott
szívtérképed
csak csend
és
ringató mély
éjfél táji percek
bánat vihara
ne tépje
szét többé
mit kisimít
a tested.
Részegség
Az agyad még mindenre
ügyel
szíved mégis újra
a régi hibát követi el
kalimpál
szorít
szemedre
halvány
ködpászmát kanyarít
és nem látod
a koszos padokat
a térre hányt
ócska lomokat
sem a dübörgés
sem a szennyek
nem érnek el
nyújtózol
nem követelhet már új
áldozatot életed
csak ülni
egy padon
és csendben
enni inni
és
belélegezni a fényeket
mindent mi
egyenesen
az égből érkezett
s a fák susogó
hangja helyett
hallani véled
azt a szót amitől
magadhoz öleled a semmit
s a káprázat
reméled tart még perceken át
bár legbelül
örökösre képzeled
aztán egy villanás
alatt
helyükre kerülnek a dolgok
ég-ég
föld-föld
nincs is helye itt
a mennynek
s
te magadban
cipeled tovább
a részegség
égetően fanyar
bizsergő
fájdalmas mámorát.
Figyelj rám
Olyan késő ez az este
árnyát a fény rám se vesse
szavakért kutatok
kábán merengve
mert oly hosszúnak
tűnik már az este
az alkony is
ahogy a két ladik
egymástól távol
kiúszik a végtelenbe
a fakuló sugárból
s karom
ha még úgy akarom sem
tarthat vissza
elnyújtott tétova mozdulattal
húz a magány
a fáradt szomorúság
sűrűsödő iszaptengerébe
figyelj rám
ha nem is hallod meg
zokogásom figyelj
mert némán is
csak neked suttogom
félek a magányos esték
gyilkos perceitől
egyre szorosabban
ölel körül a bánat
és nincs erőm
hogy érted s értem
közös holnapért kiáltsak.
Anyámnak
Néha még ébren álmodom nekem szólsz szemeddel nézek szét az aranyosan fénylő dunai kertben hová nem léptél be egyedül sosem ha földre hullanak kora tavaszi szirmok rád gondolok titkos könnyeim virágkehelybe hullanak minden új növény bimbózó palánta kertünkön át cikkanó parányi madár ma tavaszt hirdet s én hajlott hátad már nem láthatom soha gyermek voltam vénen is gyermek és ostoba virágok fény illat és fellegeksegítenek sohasem felednikertedben időzőfáradt tekinteted.
Magamnak akarlak
Magamnak akarlak
te fényes reggel
tűznek illatával
pattogó meleggel
párától maszatos
tél végi ablakom
hol a fény
tört ragyogással
csöndesen átoson
megáll a régi
kopottas tálcán
kuglóf sütőn
csöröge illatos
cukor s fahéj morzsás
tegnapi asztalon
ismeretlen tangó
csilingelő hangok
fényözön reggelem
aranyhidas Dunám
velem meddig
meddig maradtok?!