Kísértés

Fennakadok időnként kísértésen, 

Mint kisujjam a szekrény éles sarkán.

Ó, és mennyire fáj nekem azután,

Hogy már megint nem voltam jobban résen...

De nekem bizony arra kellett menni,

Mert ott volt, ami számomra érdekes.

Ámde mégis a leginkább lényeges,

Hogy sose kelljen szennyben, bűnben lenni!

És a szekrény sarka kell, hogy maradjon!

Hogy tanuljam, merre nem szabad menni,

Kell, hogy fájjon, hasson a találkozás!

Nekem határozott támpontot adjon,

Mi miért jó, s tudjam, mit nem jó tenni...

Nem lehet végső cél az elkárhozás!