Papzsa61 blogja

Van, kinek megváltást,

Krisztus keresztútját,

Hogy feltámadt holtából,

S példás ember-múltját...

Van, kinek tavaszt hoz,

Mezők zöldülését,

Néphagyomány kéri

Hímes tojás festését...

Ifjaknak zsendülést,

Szívek megnyílását,

Legényeknek bátorítást,

Lányok locsolását...

Gyermekeknek örömöt,

Meglepetést, játékot,

Selymes nyuszit, kiscsibét,

Fűbe rejtett ajándékot...

Kinek mit jelenthet,

Ő most abban élje meg,

Odaadást, szeretetet

Tiszta szívvel lelje meg...!

A tél nekem a tisztaságot jelentette.

Hó a szennyet világ elől elrejtette.

Fehér csipke volt a rozsdás kerítés,

Arcom mosta a szűzhóba- merítés.

De ma mivel mossam arcom ?

Lábam sárban-koszban tartom.

Ahogy eltűnt a fehér tél,

Járvány, fertő te ideértél!

*

Tavasz volt a kedvenc évszakom,

Zsendülő zöldre tártam ablakom.

Nem csak virágot bontott, s színeket,

Kinyitotta az addig bezárt szíveket .

És most mit hoz a tavasz ?

Most már talán túl ravasz !

Fagyot hoz még, bátran teszi,

Fák virágát mind leveszi.

*

A nyarat azért szerettem,

Mert megnőtt, amit vetettem.

Napsugarát élvezhettük,

Érett gyümölcsünk kint ettük.

Ma már nem jelent egy szezont,

Jégveréssel kertet leront .

De amikor éget a nap,

Guta üt meg, ha nincs kalap.

*

Az őszt szintúgy szerettem,

Az érett diót verhettem.

Csodás színük a lomboknak,

Szép voltál ősz! S ezt vedd bóknak! 

Ősszel most még éget a nap,

Dióhéjba féreg harap.

Ekkor jön a  nyári eső,

Őszi vetést leverdeső....

Amit nehéz kimondani,

Az ember jobb, ha leírja.

Ha fáj, kibírni nem lehet,

Hidd el, a papír elbírja!

Mikor nem hallhatja senki,

De te mégis tovább adnád,

Rögzítsd szavad papírodon,

Mintsem szándékod feladnád!

Ha a számok olyan nagyok,

Hogy már ésszel nehéz velük,

Papíron számold ki akkor,

S világos lesz mindjárt helyük!

Amikor ötleted támad,

És eltűnne egy perc alatt,

Firkáld le egy kis papírra,

S utókornak is megmarad!

Érzelmeid tobzódását

Ha épp nincs, kinek elmondjad,

Vesd papírra egy szép versben,

Később másnak tán élményt ad...!

Várom a tavaszt, és annak zsongását,

Szívemnek önmagára ébredését,

A felkelő nap lágy símogatását,

Didergő téli napok feledését...

Várom már a friss zöld sercenését,

Kicsi széncinege "nyitnikék" dalát,

A hajnali harmatcseppek üdéjét,

Amely majd fáradt lelkemet mossa át...

Várom az erdők újraéledését,

Álmukból ébredő avar-lakókat,

Fürge mókusok kedves neszezését,

És akár...apró, zsenge, zöld manókat...!

Könnyű tüllszoknyában pörgő álmaim

Piruettként hatnak szédült fejemben.

Kitárt karokkal szökkennek éterbe,

Csak így születnek csodák életemben...

Álmaim tánca életem színpadán

Nagysikerű darab, visszatapsolom.

Ülök a nézőtéren megigézve,

S a csodás élményt éhesen habzsolom...