Panna blogja

CHAT

már elmentél?

mozgok

talán már csak a kezeddel markolsz

jaj de jó

ez nem jó vers

csókollak

míííííííííííííííííí?

ez csak csókollak

nem a kezemmel, csak a lelkemmel foghatlak

volt itt beírás

látni is csak álmomban láthatlak,

a csók sem igazi,

csak olyan, mint jó embereknek a múzsák adnak

de szárnyalhatsz velük, ha akarod

írhatsz verseket, vagy mást

és minden éjszaka csak engem csókolhatsz

hát igen

csak hát nem megy most úgy a vers

a vers nem megy

igaz, múzsa nem vagyok,

de az akarok lenni

szárnyalni veled és

simogatni testedet lelkedet

írunk mi még sokat

ez a pár szó bátorít, elismerem

ösztönöz, szépre, jóra és arra, talán élni is érdemes

arra,

igen

kell is a bátorítás

vagy, legalább, hogy valaki odafigyeljen

szeretet nélkül élni sem érdemes,

így igaz minden, amit írsz nekem kedvesem

amúgy, csak a vakvilágba írunk,

akár vers, akár más

valahogy mindegy, csak szép legyen,

én tudatosan írok, azt hiszem

ezért nagyon kevés és rövid bármit írok

igen

nem csak a semmit, hanem mindig valamiről

de az biztos legalább a fele neked szól amit az utóbbi három évben írtam

de a legszebb versem annak a barom Hollónak köszönhetem,

de ezt te is tudod, remélem

kell az indulat

az kell

de az hiszem mi már a viharos dolgokon túlvagyunk

amúgy langyos semmi lesz belőle

nem langyos, ez más hidd el nekem

erre pont most jöttem rá

köszönöm, valami nagyon szépet küldhetsz nekem, de nyelvezetét nem értem a gépem csak betűket mutat

és számokat

nem baj

semmi nem számít, ha még szeretsz

veled vagyok én mindig megbeszéljük a dolgainkat

és megfigyelted? mindig van miről beszélgetni

és tulajdonképpen soha nem vitázom veled

és mindent elhiszek, bármit Írsz nekem,

de akár azt is lehet

 kis vita az jó

kis vita igen de közöttünk az is más

és többször van, hogy egyre gondolunk

mert csak figyeljük egymást

igen "csak"

de ez a „csak” mindent jelent, vagy rosszul gondolom

nincs is semmi baj, csak sokszor féltékeny vagyok

tiszteljük egymás dolgait nagyon

más is tudja értékeidet

értékeim?

eh semmik azok

igen én a világ legjobb emberének tartalak, akivel valaha találkoztam

csudákat,

csak egy vagyok, a hatmilliárdból

mindegy te milyennek tartod magad

nekem, csak az a fontos én milyennek látlak,

ez igaz egy de csak egyetlen egy

nincs még egy ugyanilyen, mint te

te!

hát ez csak egy meglátás

nem meglátás, ezt én így tudom

az ujj nyomatod is egyéni, másnak nincs olyan

a szemed írisze is

majd beszélünk még, most elköszönök

jó éjt álmodj velem, ha van hozzá kedved

beszélünk, ezek nagyon fontos dolgok

álmodok veled

puszillakkkkkkkkkkkkkkkkkk

  én is millió csókkkkkkkkkkkk

 

Gyermekkoromat egy nagy bérházban töltöttem. Három emeletes ház volt, 64 lakással. Szinte minden családban volt 3-4, sőt volt olyan család, ahol 8 gyerek nevelkedett. Mi gyerekek együtt voltunk, reggeltől estig. Amikor a szülők megjöttek a munkából hangosan, kiabálva keresték gyerekeiket. Mivel közel volt a Margit sziget és a Dagály strand, vagy itt, vagy ott töltöttük az egész napot. Reggel gyártottunk néhány karéj zsíros kenyeret és bandába verődve „kirándultunk”.

Gyermekkoromban a Margit-sziget sokkal szebb volt, mint most. Ismertük, mint a tenyerünket. A legtöbb időt a romok között töltöttük. Szent Margit legendáját kívülről fújtuk és tudtuk, hogy ez a nyulak szigete volt IV. Béla korában, akinek a lánya ebben a kolostorban élt. Szent Margit szelleme szinte ott lebegett a romok között. Én órákat üldögéltem valamelyik romfal tetején és próbáltam elképzelni azokat az időket.

A szigeten körbe gyönyörű rózsaszín vadrózsa volt telepítve a Duna parti részeken, közöttük sok volt a futórózsa. Sóvárogva néztük a gyönyörű virágokat, de tudtuk nem szabad letépni. Rémtörténetek keringtek arról, hogy mit csinált a rendőrség azzal, akit viráglopáson kaptak. Igaz volt-e, nem tudom, mert soha nem mertük letépni a virágokat.

Ez alkalommal is voltunk legalább tízen és nézegettük a virágokat. Én emlékszem 10 éves voltam. A többiek is hasonló korúak voltak fiúk lányok. Az egyik velem egyidős fiú, az Imre megkérdezte nekem melyik virág, tetszik a legjobban? Én rámutattam a legszebbre. Az a bokor a meredek parton futott lefelé és azon a szálon volt vagy öt, hat virág. Emlékszem aznap nagyon meleg volt és mi fürödtünk a Dunába, órákat üldögéltünk a lépcsőn, beszélgettünk, megettük az összes zsíros kenyeret. Általában akkor indultunk hazafelé, amikor már nem volt mit enni. Az éhség hazavitt minket. Volt, hogy valamelyik szülő korábban hazatért a munkából és nem találta a gyerekeit. Kérdezte a szomszédoktól látták-e őket, mire azok azzal nyugtatták, ne idegeskedjen, ha éhesek lesznek, hazajönnek.

Négy óra lehetett, amikor elindultunk hazafelé. Végig mentünk a Szigeten, majd az Árpád hídon, (lehet, hogy akkor még Sztálin híd volt a neve) majd a Teve utcán a Gömb utcáig. A fiúk lökdösődtek hazafelé az úton, egymást ugratták. Az Imrének mondták, na kis mimóza mit húzódsz félre ez nem fáj és ketten közrefogva lökték ide-oda. A kapu előtt már néhány szülő várta a csemetéjét. Engem nem várt senki, hát vártam, hogy a többiek mind bemenjenek a kapun. Imre rám nézett és szinte észrevétlenül jelzést adott nekem, még ne menjek fel.  Majd amikor ketten maradtunk, kigombolta az ingét és előhúzta azt a szál rózsaágat, ami nekem a legjobban tetszett. Átadta kicsit pirulva és láttam, hogy az inge alatt a rózsa tövisek véresre sebesítették a mellét. Szóhoz sem jutottam, csak álltam kezemben a rózsával. Ő szó nélkül hazament. Nem tudom, mikor tépte le a virágot, látta-e valaki? Tudták-e a többiek és ezért molesztálták egész úton hazafelé? Rengeteg kérdés, amire nincs válasz a mai napig.  Soha senki nem beszélt erről. Imre szememben hős volt, és életem legcsodálatosabb ajándékát tőle kaptam.

Körös néni a második emeleten lakott. Már elmúlt 80 éves, ő volt a ház legöregebb lakója. Állandóan kint ült az ajtójuk előtt a folyóson és nézte órákon át az udvar közepén lévő két gyönyörű hatalmas vadgesztenyefát. Az egyik már elérte a háztető szintjét, a másik jó pár méterrel alacsonyabb volt. A két fát egyszerre ültették a körfolyosós ház udvarába, talán akkor, amikor felépítették a három emeletes házat. Körös néni a fákat nézte naphosszat és közben, hogy mire gondolt, ezt senki nem tudta. Én mellé ültem a sámlimra és próbáltam kilesni a titkát. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak ültünk órákon át egymás mellett. Arra gondoltam boszorka, vagy tündér lehet és a kedvenc fáját magasabbra növesztette. Nagyon ritkán szólalt meg, akkor rám nézett és láttam a csodálatosan szép kék szemét, amit ezernyi ránc keretezett. Olyan volt a szeme, mint Petőfi János vitézében az élet vize. Sóvárogva néztem az udvaron játszó gyerekeket. Én még kicsi voltam és egyedül nem mehettem le a lépcsőn. Ez a háború után 1-2 évvel lehetett. A szülők dolgoztak, a gyerekek bandába verődve rosszalkodtak egész nap. Bekopogtak az ajtókon, majd elbújtak és jókat nevettek a bosszankodó idős embereken, vagy összeszedték a lábtörlőket és feldobálták a gesztenyefákra. Remek szórakozás volt, egyfajta háború, a háború utáni években az öregek és a gyerekek között. Amikor a szülők megjöttek a munkából, mindenki megkapta Szabó nénitől kedves gyermeke csínytevéseinek listáját. Szabó néni az én szememben szintén öregasszony volt. Fogta két unokáját, melléjük szervezett még vagy tíz gyereket és mentünk kirándulni a budai hegyekbe vagy a Városligetbe. Ezek a kirándulások lettek életem legszebb gyermekkori emlékei.
A ház leghírhedtebb gyereke Tóth Laci volt, tizenkét éves lehetett akkor. Minden, az öregek elleni akció kilencven százalékát Ő követte el. Csodáltam és felnéztem Tóth Lacira rendkívüli tulajdonságai miatt, egyszerre követett el galádságokat több helyszínen. Édesanyja, amikor értesült fia újabb rémtetteiről, szinte minden alkalommal beszállt a ringbe, Ő igazán hitt kisfia ártatlanságában. Ekkor mindenki mindenkivel összeveszett, de mi gyerekek másnap reggel már együtt folytattuk a játékot ott, ahol előtte való nap abbahagytuk. Ott ültünk egymás mellett Körös nénivel és néztük a virágba borult fákat, mintha ezernyi pici hófehér karácsonyfa izzott volna az udvar közepén álló fák ágain. Egyszer csak hangos kiabálás, fut felénk Tóth Laci nyomában Szabó néni és kiabált: ha elkaplak agyonütlek, száz pofont fogsz kapni, agyonveretlek az apáddal, stb. Amint odaért hozzánk Laci, Körös néni gyorsan maga alá húzta lábait és botját, hogy Laci átszaladhasson előtte. Szabó néni előtt volt vagy tíz méter előnye, de mire odaért Körös néni lábai újból kinyújtva és botjával kopogott a vasrácson. Szabó néni megállni kényszerült és csak nézte az öregasszonyt, de nem szólt egy szót sem. Körös néni öregesen lassan megint maga alá húzta a lábait, egy ideig vacakolt a botjával, majd átengedte Szabó nénit.

Néhány hét múlva Haleszba vittek az édesapám szüleihez és csak késő nyáron hoztak haza. Már nagyon vártam a másnapot, hogy odaülhessek Körös néni mellé a folyosón. De reggel nem láttam, nem ült kint. Egész nap nem láttam, nem volt sehol. Anyukám tudta, hogy az idős nénit lestem és este, amikor lefeküdtem odajött az ágyamhoz és mondta meghalt a néni.

Nem nagyon értettem mi történt, de nem mertem megkérdezni, mert éreztem ez valami rendkívüli dolog lehet. Már délután lehetett, amikor láttam az ajtójuk előtt álldogáló 5-6 gyereket. Azt mondta anyukám, ha akarok, odamehetek én is. Oda mentem. Amikor behívott a lakásba a halott néni menye, én is a gyerekekkel tartottam. A konyhában ültek az unokái, testvérei és csendben sírdogáltak. Minket egymás mellé állítottak kettesével és elindultunk a szobába elköszönni Körös nénitől. A küszöb egyik felén szépen kimosott dunsztos üvegek voltak torony magasan. Én léptem volna be szobába, amikor valaki meglökött. Persze ledőlt az összes üveg, hatalmas csörömpöléssel landoltak a konyha kövezetén. Pillanatnyi néma csend. Majd mindenkiből kitört a nevetés. A gyászoló család és mi is gyerekek a könnyeinkkel küszködve nevettünk. Mennyi ideig tartott? Nem tudom, de komolyságot erőltetve magunkra búcsúztunk el a nénitől. A legszebb ruhájába volt öltöztetve, nekem úgy tűnt, hogy békésen alszik és mosolyog álmában.
Nem akartam elhinni, hogy többé nem látom. Amikor kimentem a folyosóra mindig néztem azt a helyet, ahol üldögélni szokott. Esténként sokszor úgy láttam, ott ül és vár, üljek mellé

Ez több mint hatvan évvel ezelőtt történt. Körös nénit soha nem felejtettem el és úgy érzem, minden titkát sikerült mára megfejtenem.