Paga blogja

Szeretek, nevetek…

 

Szeretek: nevetek. Nevetve szeretek.

Szeretnek: szeret egy. Csak egyet szeretek.

Nevetnek: szeretek. Kezemen mehetek,

Veletek nevetek: ti vagytok betegek!

 

(1984-ben írtam)

Miután jól beugrottam a POET áprilisi tréfájának, gondoltam felteszem ezt a kis szösszenetet, hátha valakinek tetszik...

Ez még ingyen megnézhető lett volna, az "új szabályok" szerint is.

Szeles János: Nőnapi Himnusz 

 

Mindegy, hogy kislány, vagy csecsemő,

 Szégyenlős kamasz, vagy asszony ő,

Ízig-vérig nő mindegyik,

Titkos álmaink sejtetik.

 

Mikor kinyílnak, s illatoznak,

Vágyaink utánuk áradoznak,

Mert csak ők tudnak boldoggá tenni,

Szerelmes szívünk kezükbe venni.

 

S ha az oltárnál esküt fogadnak,

Asszonysorsuknak életet adnak,

Körülvesznek majd gyereksereggel,

S forró csókjuktól szebb lesz a reggel.

 

Vigyázzuk őket, óvjuk és féltsük,

Törékeny lelkük soha ne sértsük,

Ölelésünkkel ne fukarkodjunk;

Nőnapra szívet, s virágot adjunk!

**********************

Budapest, 2016.március 8.

*************************

Mivel nem sikerült a mai napra feltennem a verseim közé:(, hát innen küldöm minden kedves hölgyismerősömnek, -poétatársamnak, sok szeretettel, Nőnap alkalmából!

Kiss Judit Ágnes: Szó

Hazádból,
hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mély repül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül.
Míg annyi jóval tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, magyar, roma,
Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.
Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.
Maradj, tövisnek bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt.

******************************************

Elhangzott napjainkban Budapesten, a Katona József Színházban, 

az "Illaberek" előadásán, és ledöbbentette a közönséget.

 Megfontolandó szavak:

"Ki mondja meg, végül melyik

A súlyosabb kereszt."

Az alábbi verset az első, igazán enyémnek tartott autómhoz írtam (sötétkék Peugeot 309 SRDT), miután fájó szívvel eladtam.  Előtte volt ugyan egy LADÁ-m, de az családon belül vettük, apukámé volt egykoron. Ezt az autót én választottam, enyém lett, és az első "nyugati" autóm volt, kényelmes volt nagyon, szerettem igazán.

Kis Peugeot-mhoz               
 

 Nem voltál első, de az első igazi,

Aki  szabadnak hagyott látszani

Volt már garázsod, télen meleged,

Vigyáztam is rád, hogyha lehetett.

 

Kölcsönből kellett kifizesselek,

Hoztál is reám komoly terheket.

De félév múltán elmúlt a gondom: 

Enyém lettél hát egészen, mondom.

 

Nem áltatlak, más tetszett előbb:

Szerelmem bírta nagyobb testvéred

De megláttalak és fejem benőtt,

Enyém lettél, megkedveltelek téged.

 

Nem mondom, néha kritikus szemem

Rád nézett, és nem voltál csupa báj,

Hol profilod, hol feneked tetszett,

Sóvárogtam olykor más kocsi után.

 

Nem hagytál cserben, még ha olykor-olykor,

Dühömben a gázra vadul rátapostam,

Csikorgott kereked, sikított a váltó,

Szegénykém, szenvedtél miattam sokat.

 

Télen-nyáron társam, hosszú évekig,

Majd jött az új ház, és éltél félelemben:

Ha nem kapok kölcsönt, el kell adjalak;

Hogyan hittél volna igaz szerelmemben ?

 

Megmaradtál, de csak rövid volt örömöm:

Másnak kellettél már, nagyobb volt a szükség

És mikor a kölcsönkapott LADÁ-t is eladták,

Tudtam: ebből már nem lesz új házasság.

 

Nejem lett a gazdád, és gyermekeim,

Akik megszerettek és játszottak benned,

Sajnáltalak sokszor, milyen szemetet

Hagytak maguk után, mit észre kellett venned.

 

Javítgattalak még, és nem tudtam mikor jő

El a búcsú  perce. Féltem nehéz lesz majd

Mikor megöregszel, szép, bájos fiatal nő

Akartam hogy maradj nékem mindörökre.

 

Hű maradtál hozzám, mikor új szerető

Lépett életembe: ifjú, vonzó, bájos és drága.

Nyögtem súlya alatt, de kicsit örültem,

Hogy velem maradsz te is, nemcsak  ő.

 

A hosszú télen tiéd volt a kedves otthon,

Ő csak hétvégeken melegedhetett,

Reggelente mindig te voltál az első,

Oviba és suliba vitted a gyerekeket.

 

Eljött a tavasz, s még a féked is javult,

De az adósság csak nyomta vállamat.

Fájt, hogy ily prózai volt az indok,

Ám be kellett látnom, el  kell adjalak.

 

Drukkoltam is kicsit, hátha meg se vesznek,

Olcsón nem adlak,  s csak annak, akinek

Szemében meglátom: ő is szeretni fog,

És megbecsül úgy, mint én becsültelek.

 

Kijött a hirdetés, és felhívtak páran,

Drágállottak, vagy csak nem volt jó csere.

A vehemensebbje azonnal megnézett:

Ócsároltak is, egye meg őket a fene !

 

Bevallom: akkortájt csapott meg

A fájó elválás zúzmarás szele,

Amikor már jöttek, és megnézegettek,

De volt még egy napunk: Isten adta-e ?

 

Széppé varázsoltam minden porcikád:

Nyakig olajosan, fájdalmas kezekkel,

Vacogtam-remegtem, de lám újra csinosan

Elegánsan álltál odakinn a kertben.

 

Jött egy új ócsárló, sosem látott hibák

Röppentek szemedbe, neki nem kellettél.

Dühített a stílus, dúltam-fúltam én is:

Többé nem hirdetlek, fogadkoztam ekként.

 

De vasárnap délben csörrent a telefon,

Egy új érdeklődő  volt kíváncsi Rád.

Meséltem-meséltem, s ő csak hallgatott,

Talán már akkor érezte: imád.

 

Tétovázott kicsit, majd taxiba ült

Rendesen megnézett, tetszettél neki.

Nem nézte hibáid, csak ami jó, s szép.

Végül csak azt mondta : “megveszem”.

 

Szívem nagyot dobbant, megfájdult nagyon

Mit tegyek most,  végre itt a várva várt

Vevő, de mi lesz ó velünk, mondd , elhagysz

Régi nagy szerelmem ?

 

Nejem s gyermekeim is meglepődtek:

Nem leszel már többé kedves útitársuk.

A pénz nem nagy úr, de nagy a pénztelenség:

Így esett hogy létrejött a félt-remélt üzlet.

 

Elmentek, hogy másnap végleg elveszítsünk:

Egy napunk volt még, cukrászdába vittél

Szép voltál, mint soha, video és fénykép

Őrzi meg örökre utolsó napunk.

 

Melegen aludtál, s még utoljára,

Izzító gyertyáid tisztítottam smirglivel, kefével.

szép álmot kívántam, majd együtt felkeltünk:

s velem voltál megint, mint már réges-régen.

 

Leparkoltam, s fájón hagytalak egyedül

Tudtam többé nem leszel hű, kedves társam

S nemsokára jött ő, ki új kedvesedként

Remélem feledteti, ahogy veled most bántam.

 

Emlék vagy már csupán: fájó, kedves emlék

Könnyeket csalsz a szemembe, tudod ?

Légy boldog mással, ha már velem nem lehettél,

S tudd, sosem feledlek: mint első, igazi,

Hű szerelmemet. 

 Budapest, 1998. április 05. 

Esti fény

 

 

Este van újra, halk szavú este,

Sárga lámpácska borul a ködbe,

Sikoltva fénylik, magát se látja,

Lepkehad-csattogás döngeti hátba.