PELLEI blogja

PELLEI•  2023. december 26. 14:20

EGY KOMOLY BETEGSÉG KOMOLYTALAN TRILÓGIÁJA

Mottó: ,,...HA NEM VAGY JÓL... ÍRD KI MAGADBÓL... MIELŐBBI GYÓGYULÁST!" (E. E. üzenetéből)

1. Novemberi örömök

,, Érik a mi lányunk!"
Meghívót kaptunk,
szalagos, unokás meghívót.
Várjuk a szombati avatót!
Pezsdítő a gondolat,
és mind,
ami e témán akad.

Szórakozzunk!
Új irány a GPS-en:
Debrecen,
s a foglalt hely, a Kölcseyben.
Bár, köhög az egész város,
immununkra igen káros,
de az semmi, kit érdekel!
Izgalom van és látni kell,
mit tudnak a 'művészisek?
Várakozás tölti meg a nézőteret,
egyetlenegy arc sem komoly,
állandó a ,,füligmosoly".
Négy év, tudás-mozaikba
belefér az összes munka,
szakcsoportról paródia,
görbetükrös fantázia,
zene, tánc, film, jelmez, ruha...
Mindezért
tapsviharos büszkeség
a szívzsebelte nyereség!
-Legdúsabbat épp ők kapták,
táncukban is szívük hagyták!

Mindehhez, a
legszebb igazgatói köszöntés,
az ünnepélyes szalagtűzés,
műsorukon, korona!

Egész estés szórakozás...
Haza, hosszú az autózás,
de éber még a két szüle
sikertaps bújt fülükbe.
Köszi Orsi!
-Merthogy mától,
kicsinyít az Orsika!
Ne is hallgass már oda!


2. HÉTFŐ REGGEL SOK ÜRÖMMEL

Van az úgy, könnyen szoksz a jóhoz,
de nem mind jó, mit sorsunk elibénk hoz!

Bíz' hétfőn, már semmi sem a régi,
egy ismerős, jómagát őszre is bekéri.
,,Hurutka és társai" virulens cége,
hozzánk is eljött, kis befektetésre.

Ez nem ám, egy-két napos vendégség,
három héten túl is jár neki gyengédség:
a kómás alvás éhen, fejfájós fülzúgás,
spontán, avagy folyton, ízület-jajongás,
s a kedvenc:
életkedv nélküli fetrengve izzadás.

Míg, diétával urizál, karcsúsít odabenn,
döngeti a rockot, fél marék gyógyszeren.
S mint csecsemőt, úgy altat! Nem oly tündérien,
olyan rengeteget, sokkal több részletben!

(Kívántam kis sütőtököt, a pince tele vele,
mi jó lesz Miklósra' a meleg csemege.
Ne, hogy azt hidd, ezért is örültem!
A kólika! Amit egy napra benyeltem...)

Pár nap múltán, szép a napsütés,
nincs betegség! Ó, milyen jó érzés!
Be a halvásárba! Én már, meggyógyultam!
Két nagy cápát rögvest haza húztam...
(A busa fehér, az amur finom,
fél évig áll étlapomon.
Karácsonyra, vendég 'toppan,
halleves fő, nagyfazékban!)
Szín halhúsból, tucat kiló,
fagyasztóban jól elálló...
De estére, kis lázam is lett!
Hallgathattam a nejemet.
Innen aztán, dől a tünet,
ágyzárlatos kényszerszünet...


3.HARMADIK HÉT VÍZVÁLASZTÓ!

Így mondja a bizakodó
De, még mindig megalázó,
és nem egy zenés menetelés,
ha ,,utógyötör kis szenvedés".

Míg mindketten az ágyat nyűttük.
a kazánt, fával nem fűtöttük
s a pörgős gázár, majd' nyolcszázért...
Fél nyugdíj,
egy nyögős heti
,,nem fázásért!"

Izzadás, plusz allergia.
No, ez bizony képlettiszta!
,,Menny kenőcsért, patikába!
Ha már felmész, fizess csekket,
tartaléknak négy kenyeret"...
Gyenge lábon hosszú útra?
A bevásárlás nagy tortúra.
De ágak között billeg a nap,
kis vidámság belém harap.
Könnyebb már a lélegzet,
Az égieknek köszönet!
És, mely ötlet hazahúzó:
Működhetne a ,,versnyúzó"!
Míg forgószékem nyiszogtatom
zónázgatva a POET-on,
néha-néha ezt mantrázom:
,,Egészséges csak úgy leszek,
ha poéták közt böngészhetek!"

Zárásnak ez, tudom blamás,
(tűnhet úgy, mint olcsó nyalás)
de Hurutka ezt, meg ne tudja,
mert tán belém, visszabújna!

Még, volna miről beszámolnom...
Versszakaim strigulázom,
már, hülyeségből, elég ennyi.
Tessék kérem, itt nevetni!

Utószóként:

,, A gyógyulásnak nincsen vége,
Negyedik rész abból kéne!"

Karácsony van, reménységes,
E gondolat nem egészséges!
Tán nem is kicsit, víruskába...
Optimistán
dobom a
kukába!

Megállj még, egy gondolatra!
Mérlegünket helyrerakva:
a hónapos betegség,
feledhető csekélység
az egész estés
nagyszülői
örömért!

PELLEI•  2018. március 7. 13:07

KÖSZÖNTŐM

Nyárhevű hajnalok harmatán boldog úgy, éjnyugalom,
ahogy asszonyos karjaid vánkosát, vánkosomul fogadom.
Pőre-szép bőrödön, vénuszi fényözön csábítja Ámorát,
míg lélegzetszösszenet, hajadon csenheti mámorát.

Hunyt szemed íriszét járatod kerteken, révetegen,
s tavaszos virágot pilledő ágakon, szeretetkéj terem.
Melletted-testemmel, sejtjeim beszűrő ablakán hallgatom,
holnapnak vágyakat csendeden, hogy őröl álommalom.

Kinn, színes avaron, hidegek ezüstjét tárja a tél.
Kendőbe gyűjti szirmaink, ránk tekint, és útjára kél.

PELLEI•  2017. március 22. 07:12

JUTTASSAD ESZEMBE!

Ha már nem leszek kedvesem,
csak vén, és szörnyű rossz,
s magam mögé hagyom
mind a titkaink,
csak juttassad eszembe,
mi van felvésve ott,
az öreg tölgy kérgére,
messze-szép időnk örökén!

Ha már a tölgy nem élne mégse,
fája korhadás enyészetébe,
azt a kéregdarabot,
mi hordozzuk
érte!

PELLEI•  2017. március 6. 12:03

REGGELED AZ ÜNNEPEM

Nyitom az ablakot.
Csukom a szememet.
Reggeli napfényen
éjillat üzenet,
s meglepve rám tör ott,
míg nyitom az ablakot.

    Éjféli vágyillat,
    szerelembódulat,
    csókos holdfuvallat
    hullámzó emlékben
    törnek rám.
    Lebbenő hajtincsed
    cirógat arcomon
    mint nyitom az ablakom.

Csukom még szememet
mögötte, álmodban őrizlek,
beszívlak virágos szellődből,
ébredő napsugár fényedből,
és ottfoglak ablaknak.




PELLEI•  2017. március 2. 22:40

ISMERŐS TÁJAKON

Látóhatár.

Rajta földerengek.
Jövök elő múltamból.
Kimért lépteim ritmusban dobbannak
méterről méterre, képekből képekbe.
Legbelül dobbannak.

Lelkembe égett ismerős tájakon,
ismerős utakba keményen bedöngölt
évezred-súlyával, ősi lábnyomok 
múltat építenek.
Felettük fakuló aszfaltkő repedez,
kényszerű dudvaszál sarjad,
Üres csigaházon bodobács sütkérez.
Tenyész az enyészet.

Árok partján, csorbán sorjázó
sár-vakolt vén falak,
ismerős házakat fejtenek.
Meszelt évgyűrűik foltokban hullanak,
vályoguk roggyanva, esőktől lemosott.
Zsúpja, nádfedele mind elporlott.
Belé a jövőbe.
Nem lakja zsivajos verébnép,
kémények csonkján nem fészkel gólya.
Mennyezet padlása padlóra szakadva
büröknek, maszlagnak televény.
Törött ajtókon, leszakadt ablakon
árva szél oson,
rejtelmet olvas avas porokból
titkokat mesél lélekhangokon,
ütközik csikorgó bútorsorsokon,
s ördöghinta-örvényoszlopán
kevélyen szétszór fellelt múltakat.
Korhadó gerendák merednek esendőn,
ég felé jelt hagynak ritka madárnak:
itt volt az otthon!

Beljebbre még, tekintésnyit lépek.
Az útszéli lazsnyás most megéled.

Ismerős kisgyermek sárga libanyájat
vigyázón terelget, kezének lengésén
leveles orgona hajtása.
Míg habzsolnak, legelnek,
közbül felkap egyet-egyet
arcához fekteti gyengén,
Úgy gügyög, dúdolgat.
Majd lágyan földre teszi,
és örömüket lesi,
ahogy társait megleli.

A redvesen tátongó szemöldökfa alól
előjönni vélem a háznak asszonyát.
Szabadkémény tüze megrajzolja
ismerős alakját, az ajtó keretében.
Főzéstől maradó konyhai tál-vizet
virágra löttyinti, kerítéshez siet
felkönyököl, kiles,
ismerős arcokat, hangokat keres.
Látatlan is talál otthona határán.
Születéstől itt él, minden zaját ismér,
tudja kiolvasni, mi hírt kever a szél.
Jártában-keltében így pihen,
csak egy pillanatig, s fordul,
mert munka várja hátul
Az udvari ágasfán cserép csupor tisztán
emeli zománcos rocskáját, fejni megy.
Majd leszűri a zsíros, habos tejet
s még melegen, bögrékbe töltöget
Asztalnál sorjázó aprócska gyereknek.
Csurranását, cseppjét áhítattal lesik,
nyolc csillogó szemmel körbeveszik.
Csendesek.
A legkisebb bölcsőjén szendereg.
Várnak, mert anyjuk, a hajnali sütésből
Ismerős, tarajos karéjokat szeldel,
illatán csüngenek,
s mártogatva, mohó-jóízűen, esznek,
Öröm, a reggelinek.

Tovább lépegetek,
Fülelek, a csendeket hallgatom,
s éjjeli kutyáknak messzi társalgását,
hajnalba karcoló kakasok szólását,
visító malacok reggeli éhségét,
tehénnek, borjának hallom a bőgését,
s emléktyúkok, rucák,
házak közt szűrődő ismerős zsivaját.
A kondás tülkölését, ostorpattogását
távolodón vélem, közel-messziségben.
És csordának tányéros hullásmaradékát
kerülgetem, nagyokat szökkenve
az úton, a poroson,
mintha lenne.

Tűz a nap.
Sziporkázva ragyog a meszelt házfalakon.
A lombokon karcsú, fehér torony ül,
sisakja árnyából a falura delet von
érett-asszonyosan, meleg, bongó hangon
húsleves illatú konyhákba hívogat.
Kis harangja tányér, és kanalak csengése:
vasárnapi ebéd, a család ünneplése.

Pilledő délután akác vetett árnyán.
Ismerős szomszédok, mert ráérnek éppen,
általbeszélgetnek szomszédkerítésen.
Kérdik komótosan: mi szó, a faluban,
jószággal van-e gond, hogy nő a vetemény,
dúr-é a vakond, vásárban mi-hogy kél,
hogy kén' egy jó kapanyél...
Fontos semmiségek,
mik időfonta barátság sövényen,
frissült hajtásokkal, így ápolnak újfenn.

Estefelé, tudom, a gazda már aljazott,
most sepri udvarát, szalmát, mit hullajtott.
Megállva pihenget. Nézi, végigméri
a vesszőseprő rótta betűk rendjét-sorát.
Apjától tanulta írás-olvasását.
Odakinn
elzörög egy szekér, kocsisa beköszön,
ostoros kezével megböki kalapját,
ismerős, hát benéz siettében.
Maga után húzza a nyáresti út porát,
mi lassan házak fölé terül,
az alkony párájával
hűvösen elvegyül
ARANY színeken
szélesen megül.
Éji némaság
A falu múltjába szenderül.

Csak saját életem
elvesző visszhangját hallgatom
baktatva toronyiránt,
ismerős belső utakon.