PELLEI blogja

Mottó: ,,...HA NEM VAGY JÓL... ÍRD KI MAGADBÓL... MIELŐBBI GYÓGYULÁST!" (E. E. üzenetéből)

1. Novemberi örömök

,, Érik a mi lányunk!"
Meghívót kaptunk,
szalagos, unokás meghívót.
Várjuk a szombati avatót!
Pezsdítő a gondolat,
és mind,
ami e témán akad.

Szórakozzunk!
Új irány a GPS-en:
Debrecen,
s a foglalt hely, a Kölcseyben.
Bár, köhög az egész város,
immununkra igen káros,
de az semmi, kit érdekel!
Izgalom van és látni kell,
mit tudnak a 'művészisek?
Várakozás tölti meg a nézőteret,
egyetlenegy arc sem komoly,
állandó a ,,füligmosoly".
Négy év, tudás-mozaikba
belefér az összes munka,
szakcsoportról paródia,
görbetükrös fantázia,
zene, tánc, film, jelmez, ruha...
Mindezért
tapsviharos büszkeség
a szívzsebelte nyereség!
-Legdúsabbat épp ők kapták,
táncukban is szívük hagyták!

Mindehhez, a
legszebb igazgatói köszöntés,
az ünnepélyes szalagtűzés,
műsorukon, korona!

Egész estés szórakozás...
Haza, hosszú az autózás,
de éber még a két szüle
sikertaps bújt fülükbe.
Köszi Orsi!
-Merthogy mától,
kicsinyít az Orsika!
Ne is hallgass már oda!


2. HÉTFŐ REGGEL SOK ÜRÖMMEL

Van az úgy, könnyen szoksz a jóhoz,
de nem mind jó, mit sorsunk elibénk hoz!

Bíz' hétfőn, már semmi sem a régi,
egy ismerős, jómagát őszre is bekéri.
,,Hurutka és társai" virulens cége,
hozzánk is eljött, kis befektetésre.

Ez nem ám, egy-két napos vendégség,
három héten túl is jár neki gyengédség:
a kómás alvás éhen, fejfájós fülzúgás,
spontán, avagy folyton, ízület-jajongás,
s a kedvenc:
életkedv nélküli fetrengve izzadás.

Míg, diétával urizál, karcsúsít odabenn,
döngeti a rockot, fél marék gyógyszeren.
S mint csecsemőt, úgy altat! Nem oly tündérien,
olyan rengeteget, sokkal több részletben!

(Kívántam kis sütőtököt, a pince tele vele,
mi jó lesz Miklósra' a meleg csemege.
Ne, hogy azt hidd, ezért is örültem!
A kólika! Amit egy napra benyeltem...)

Pár nap múltán, szép a napsütés,
nincs betegség! Ó, milyen jó érzés!
Be a halvásárba! Én már, meggyógyultam!
Két nagy cápát rögvest haza húztam...
(A busa fehér, az amur finom,
fél évig áll étlapomon.
Karácsonyra, vendég 'toppan,
halleves fő, nagyfazékban!)
Szín halhúsból, tucat kiló,
fagyasztóban jól elálló...
De estére, kis lázam is lett!
Hallgathattam a nejemet.
Innen aztán, dől a tünet,
ágyzárlatos kényszerszünet...

3.HARMADIK HÉT VÍZVÁLASZTÓ!

Így mondja a bizakodó
De, még mindig megalázó,
és nem egy zenés menetelés,
ha ,,utógyötör kis szenvedés".

Míg mindketten az ágyat nyűttük.
a kazánt, fával nem fűtöttük
s a pörgős gázár, majd' nyolcszázért...
Fél nyugdíj,
egy nyögős heti
,,nem fázásért!"

Izzadás, plusz allergia.
No, ez bizony képlettiszta!
,,Menny kenőcsért, patikába!
Ha már felmész, fizess csekket,
tartaléknak négy kenyeret"...
Gyenge lábon hosszú útra?
A bevásárlás nagy tortúra.
De ágak között billeg a nap,
kis vidámság belém harap.
Könnyebb már a lélegzet,
Az égieknek köszönet!
És, mely ötlet hazahúzó:
Működhetne a ,,versnyúzó"!
Míg forgószékem nyiszogtatom
zónázgatva a POET-on,
néha-néha ezt mantrázom:
,,Egészséges csak úgy leszek,
ha poéták közt böngészhetek!"

Zárásnak ez, tudom blamás,
(tűnhet úgy, mint olcsó nyalás)
de Hurutka ezt, meg ne tudja,
mert tán belém, visszabújna!

Még, volna miről beszámolnom...
Versszakaim strigulázom,
már, hülyeségből, elég ennyi.
Tessék kérem, itt nevetni!

Utószóként:

,, A gyógyulásnak nincsen vége,
Negyedik rész abból kéne!"

Karácsony van, reménységes,
E gondolat nem egészséges!
Tán nem is kicsit, víruskába...
Optimistán
dobom a
kukába!

Megállj még, egy gondolatra!
Mérlegünket helyrerakva:
a hónapos betegség,
feledhető csekélység
az egész estés
nagyszülői
örömért!

Nyárhevű hajnalok harmatán boldog úgy, éjnyugalom,
ahogy asszonyos karjaid vánkosát, vánkosomul fogadom.
Pőre-szép bőrödön, vénuszi fényözön csábítja Ámorát,
míg lélegzetszösszenet, hajadon csenheti mámorát.

Hunyt szemed íriszét járatod kerteken, révetegen,
s tavaszos virágot pilledő ágakon, szeretetkéj terem.
Melletted-testemmel, sejtjeim beszűrő ablakán hallgatom,
holnapnak vágyakat csendeden, hogy őröl álommalom.

Kinn, színes avaron, hidegek ezüstjét tárja a tél.
Kendőbe gyűjti szirmaink, ránk tekint, és útjára kél.

Ha már nem leszek kedvesem,
csak vén, és szörnyű rossz,
s magam mögé hagyom
mind a titkaink,
csak juttassad eszembe,
mi van felvésve ott,
az öreg tölgy kérgére,
messze-szép időnk örökén!

Ha már a tölgy nem élne mégse,
fája korhadás enyészetébe,
azt a kéregdarabot,
mi hordozzuk
érte!

Nyitom az ablakot.
Csukom a szememet.
Reggeli napfényen
éjillat üzenet,
s meglepve rám tör ott,
míg nyitom az ablakot.

    Éjféli vágyillat,
    szerelembódulat,
    csókos holdfuvallat
    hullámzó emlékben
    törnek rám.
    Lebbenő hajtincsed
    cirógat arcomon
    mint nyitom az ablakom.

Csukom még szememet
mögötte, álmodban őrizlek,
beszívlak virágos szellődből,
ébredő napsugár fényedből,
és ottfoglak ablaknak.

Látóhatár.

Estefelé, tudom, a gazda már aljazott,
most sepri udvarát, szalmát, mit hullajtott.
Megállva pihenget. Nézi, végigméri
a vesszőseprő rótta betűk rendjét-sorát.
Apjától tanulta írás-olvasását.
Odakinn
elzörög egy szekér, kocsisa beköszön,
ostoros kezével megböki kalapját,
ismerős, hát benéz siettében.
Maga után húzza a nyáresti út porát,
mi lassan házak fölé terül,
az alkony párájával
hűvösen elvegyül
ARANY színeken
szélesen megül.
Éji némaság
A falu múltjába szenderül.

Csak saját életem
elvesző visszhangját hallgatom
baktatva toronyiránt,
ismerős belső utakon.