Ocean.Turquoise blogja

2010.10.02

Nehéz dolog az érzésekről beszélni. Amikor az ember megszólal, s hangok, szavak, kifejezések, mondatok formájában fejezné ki lelke rezdüléseinek mozzanatait, akkor ezek az érzetek, melyek lelkében drámai viharokat keltettek, beszéde által egyszerében jelentéktelenné válnak. Azok a szavak és mondatok mintha nem hordoznák ugyanazt a súlyt, mintha nem adnák át egyértelműen azt, ami a lélek mélyén lakozik; kevesek hozzá az emberi kommunikáció egyszerű eszközei. Az ember mégis megpróbálja, mert valahogy muszáj magából kiadni az érzéseit, különben bennragadnak, s megmérgezik hordozójukat.

Vihar volt aznap. Nagy szélvihar, eső, mennydörgés és villám. Este volt, a házak kis ablakain kiszűrődött a fény, a vihar haragos hangját leszámítva csend volt, az utcák üresek és nedvesek, csupán egyvalaki sétált gyors ütemben, sietősen a kis utcában, mintha sürgős, halaszthatatlan dolga akadt volna valahol, s oda igyekezne éppen. Igazából semmi dolga sem volt, azt sem tudta hova megy, csak ment. Kábán menetelt az orra után. Mennie kellett. Nem bírta tovább. Nézett maga elé, de nem látott semmit, végül mire valamennyire észhez tért -arcába lógó vizes tincseit eltűrte és körülnézett- már azt sem tudta hol lehet. Néhány autó száguldott el a mellette fekvő autóúton, az út mellett nagy hirdetőtáblák és lámpaoszlopok sorakoztak, és egy neoncsöves világító felirat jelezte,hogy benzinkút áll előtte. Gondolta betér oda amíg eláll a vihar, s megiszik egy teát a a benzinkút kávézójában.

A fotocellás ajtó érzékelve a potenciális vásárlót kinyílt, s beengedte a vendéget. Odabent fény, szárazság és kényelem fogadta, emberek azonban itt sem voltak. Nem mintha bánta volna. Igazából már semmi sem érdekelte. Zavartan körbenézett majd kiszemelve a kényelmes fotelt, s a kör alakú műanyag asztalt a sarokban, arrafelé vette az irányt, ledobta nedves kabátját a fotel szélére és leült. Egy ideig várt, hátha jön valaki és kiszolgálja, de miután többszöri szólongatásra, "jóestétezésre" sem jött senki sem, pihenésképpen hátradőlt, becsukta a szemét és - bár nem állt szándékában- álomba szenderült.

Kávé és tea illatára ,valamint a vállának erőteljes rázogatására riadt fel. Ijedten az őt felébresztő személyre pillantott, majd gyorsan körbenézett. Eszébe jutott hol van és hogyan került oda. Még mindig este volt, a vihar azonban elállt ,s az esőnek nyoma sem maradt. A kabátja is szárazan, összehajtva feküdt mellette.

- Hahó! - szólt mosolyogva az öreg, fehér hajú ,szakállas férfi, aki felrázta mély álmából - Azt hiszem kissé elbóbiskolt.

- Igen, elnézést, bocsánat.- tért magához a vendég - Ó! Nem vagyok hajléktalan! Én csak, tudja, betértem ide, mert sétálgattam és elfáradtam, na meg az eső is nagyon szakadt, gondoltam beülök egy teára amíg eláll. Úgy tűnik véletlenül elaludtam.- magyarázkodott.

- Semmi gond.- mosolygott az úr.- Itt a teája- mutatott a műanyag asztalon gözölgő bögrére.

- Köszönöm de mégis honnan tudta,hogy...?- kezdte kérdését a vendég.

- Csak vegye el, tessék.- szakította félbe az idős úr, s a kezébe adta a teát, míg ő a kávét kezdte el kortyolgatni.

Megízlelte a teát, majd körbenézett. Üres volt a kávézó, nem ültek a fotelekben és a színes asztaloknál senki sem iszogatott, a pultnál egy lélek sem várt a kiszolgálásra, s kiszolgáló sem várt sehol a vendégére ,egyedül ők ketten ültek benn. Zavartan pislogott, majd ismét az ismeretlen öregemberre tekintett.

- Ez a hely a magáé?- kérdezte.

- Igen, úgy is mondhatjuk. Én vezetem. Rendszerint elég nagy a forgalom.- nevetett.

- Értem.- mosolygott a vendég és ismét körbenézett. Nem tudta elképzelni,hogy itt valaha is nagy forgalom lett volna. A pult mögött alig egy-két pohár és néhány üveg állt a szemmel láthatóan rendkívül poros polcon, s bár a berendezés tiszta volt látszott már rajta az idő nyoma; nem mai darabok voltak már.

- Hovavalósi?- érdeklődött az ősz úr.

- A városban lakom.- felelt a vendég.

- És megkérdezhetem mitől fáradt el ennyire?- kérdezősködött tovább az öreg.

- Igen. Gyalogoltam.

- Miért?- fagadta tovább.

- Mert gyalogolni szerettem volna.

- Miért?- kíváncsiskodott az ósdi kávézó idős tulaja.

- Kiszellőztetni a fejemet.

- Miért?- faggatta szinte már udvariatlanul az úr a vendéget.

- Miért? Mert elegem lett az életemből. Elegem lett az érzéseimből. Elegem lett magamból.- fakadt ki a vendég, engedve a kényszerítő kérdéseknek ,s folytatta tovább panaszáradatát.- Rengeteg ember vesz körül, mégis magányos vagyok, állandóan mosolygok ,de legbelül szomorú vagyok, utálom a munkámat és a monoton, szürke hétköznapokat, mégis csinálom és nem változtatok semmin, mert nem vagyok elég bátor, nincs bennem elég hit és nem merek belekezdeni valami újba.

- Miért?

- Mert félek, azt hiszem. Nem is csak a kudarctól, hanem attól is,hogy esetleg sikerül.

- Miért?

- Mert félek a változástól.

- Miért?

- Mert... mert hülye vagyok. Nem kellene félnem tőle. A változás itt már csak jó. Ennél már csak jobb lehet!- mosolygott az idős úrra.

Az úr erre lehajolt, felszedett a földről valami könyvnek látszó tárgyat s a vendége felé nyújtotta.

- Ez a tiéd.

- Nem, ez nem lehet az enyém.- vette kezébe a tárgyat.- Ez egy napló. Ez biztosan nem az enyém.- nyújtotta vissza az öreg felé.

- De ez a tiéd!- mosolygott az úr, majd felállt és a fotocellás ajtó felé vette az irányt.

- Várjon! - kiáltott felé a vendég.- Ez biztosan nem az enyém!

Kávé és tea illatára ,valamint a vállának erőteljes rázogatására riadt fel. Ijedten az őt felébresztő személyre pillantott, majd gyorsan körbenézett. Eszébe jutott hol van és hogyan került oda. Még mindig este volt, a vihar tombolt, a kabátja csuromvizesen lógott a fotel szélén. A kávézó tele volt a vihar elől menekülő gyalogosokkal vagy az útját megszakító, pihenésre vágyó sofőrökkel.

- Hahó! - szólt morcosan a fiatal, fehér ruhás kiszolgáló lány, aki felrázta mély álmából - Ne itt aludjon!

A zavart vendég értetlenül pislogott

- Igen, elnézést, bocsánat.- tért magához a vendég - Ó! Nem vagyok hajléktalan! Én csak, tudja, betértem ide, mert sétálgattam és elfáradtam, na meg az eső is nagyon szakadt, gondoltam beülök egy teára amíg eláll. Úgy tűnik véletlenül elaludtam.- magyarázkodott.

- Na igen, persze de most már menjen!- ripakodott rá a lány.- Összesározott itt mindent és a kabátjától tiszta víz lett a fotel!

A kitessékelt, valószínűleg sáros ruházata, kócos és víztől ragacsos haja miatt hajléktalannak nézett vendég sértődötten felállt, fogta a kabátját s a kijárat felé indult.

- Ezt itt ne hagyja!- szólt utána a lány s a kezébe hajított egy könyvnek látszó tárgyat.

Elkapta s kisietett a benzinkút kávézójából. Amint kiért megnézte mi az. Előlapján "Napló" felirat virított. Belelapozott. Minden oldal üres volt és fehér, kivéve az elsőt. Azon egy hatalmas " Miért?" felirat állt, tollal írva.

A. és N. találkozója

Egy hűvös őszi délutánra esett A. és N. e heti találkozója. Minden pénteken összefutottak. A. húszas évei végén járó férfi, N. pedig szintén huszonéves nő. Gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársakként nem igazán foglalkoztak egymással, ám később a sors munkájuk során ismét összehozta őket, és barátság alakult ki köztük. A járdák szélét sárga s barna falevelek kupaca szegélyezte, esett az eső, szóval tipikus őszi napról beszélhetünk. Helyszínül egy hangulatos belvárosi kávézóra szavaztak.

A. előbb érkezett a kávézóba, levetette hosszú, fekete szövetkabátját, helyet foglalt s rágyújtott egy cigarettára. Míg N.-re várakozott rendelt egy feketét s elővette kedvenc magazinját. Kisvártatva N. is megérkezett, bézs ballonkabátját a szék támlájára helyezte s leült a férfival szemben.

- Késtél. - szólt A.

- Ó, igen, tudom. Bocsáss meg de lassú volt a taxim. Sokat kellett várnod?- kérdezte N.

- Pont annyit ,amennyit még elviselek.- válaszolt A.

- Mit rendel a kisasszony?- jött oda a pincér látván az új vendéget.

- Egy capuccinót legyen szíves! Na és mesélj nekem, hogy megy a munkád?- tette fel a kérdést N. A.-nak.

- Jól. Bár a munkatársam nem túl kellemes ember. Otromba, udvariatlan, csúnya és semmi érzéke sincs a divathoz.- fintorgott N.

- Haha. Ahogy én ismerlek téged, ez a helyzet valóban szörnyű lehet számodra. Tudom milyen nehezen viseled az ilyen emberek társaságát. -mosolygott N.

- Az nem kifejezés. Számomra a szépség és az intelligencia alapvető tulajdonságnak számít és aki ezen tulajdonságokkal nem rendelkezik, azokkal szóba sem állok.

- Tessék kisasszony, itt a capuccinója. - a pincér N. elé helyezte a forró italt.

- Köszönöm!- felelte N.

- Szépség és intelligencia. - tűnődött N.- Elég keveseknek adatik meg mindkét tulajdonság egyszerre. No meg ott vannak az előítéletek. Aki szép, az biztosan üresfejű s aki okos, az kizárt,hogy külsejével is képes legyen elkápráztatni az embereket. Aki szép és divatos is, az pedig egyértelműen egyenlő egy analfabétával. Szerintem az emberek képtelenek elhinni,hogy létezhet olyan személy, kiben e két pozitív tulajdonság egyszerre jelen van. Először arra gondoltam a tapasztalat hiteti ezt el velük, később azonban rá kellett jönnöm,hogy csak az irigység beszél belőlük.

- Valóban ritka az ilyen személy, ezért is van kevés barátom.- kacagott A.- Azt kell mondjam valószínűleg a tapasztalat és az irigység is közrejátszik ezen tévhit kialakulásában. Az emberek többsége szereti azt hinni, hogy tökéletes ember nem létezik, mivel a többség természetesen nem is az.

- Tökéletes ember valóban nem létezik.- vágott közbe N.

- Nem, tökéletes tényleg nem létezik de olyan igen, aki külső szemlélő által nézve már közel jár hozzá.- válaszolta A. - Mivel az emberek nehezen látják be saját fogyatékosságaikat, így irigységből a tökéletességhez közel álló embert is szeretik lekicsinyíteni. Így ha szép, azzal vigasztalják magukat, hogy biztosan buta. Kevésbé fáj nekik így saját erényeik hiánya.

- Kegyetlenül hangzik de van benne igazság.- tűnödött el N. s kortyolt egyet capuccinójából.

- Mesélj, mi újság veled mostanság?- kérdezte A.

- Köszönöm kérdésed, élek még. Kevésbé szórakoztató napjaimon is próbálom jól érezni magam. Az ember élete unalmas, hacsak ő maga meg nem próbálja érdekesebbé tenni.- válaszolt N. - Milyen magazint olvasol?

- A legújabb Vogue-ot. Kéred?

- Nem köszönöm, már én is megvettem. Nem tetszettek benne az interjúk. Olyan érzésem volt,mintha a riporter és a kikérdezett személyek elbeszéltek volna egymás mellett. Azt hiszem manapság ez népbetegséggé nőtte ki magát. Az emberek elbeszélnek egymás mellett...

- Szépek az új őszi- téli kollekciók.- lapozgatta a magazint A.

- Nekem is tetszenek.- felelte N. - Azt hiszem lassan indulnom kellene, sötétedik már. A jövő pénteki találka helyszínével kapcsolatban hívj majd.

- Inkább te hívj engem! Nehogy elfelejtsem. Meg aztán te nem mindig veszed fel. - így A.

- Tudod, nem mindig van kedvem beszélgetni. Jólvan, akkor én hívlak. Szia!- köszönt el N., felvette kabátját s kilépett a hűvös, őszi, belvárosi éjszakába.

A Pláza Kandúr titkos élete

- avagy interjú H.M.CS.-vel

Mindenki ismeri őt, H.M.CS-t, a hímet, ki fennséges léptei nyomán a Pláza fényesre csiszolt márványszerű padlóján haldokló cica szíveket és halk sóhajokat hagy maga után. Izmos mellkasán rózsaszín T-shirt feszül, nyakában rózsafűzér lóg - nem mintha vallásos lenne, csak trendi- fülcimpájában ál-gyémánt fülbevaló díszeleg s járása, mondhatni igen egyedi. Messziről felismerni, híre és parfüme megelőzi önmagát, egyszerű halandó pusztán érzékszervei segítségével is mérföldes távolságból beméri s tudja : már jön Ő. Nője ugyanolyan mint maga a Fennség: egy kaptafára gyártott műideál.

H.M.CS. szívének hölgye(i) helyett azonban most valaki mással készül spanolni: interjúra kérte fel egy diákmagazin, s a helyszín hol máshol lehetne a legtökéletesebb mint a Plázában.

R : -Üdvözöllek! Rendkívül örülök neki,hogy igent mondtál a felkérésre.

.

H.M.CS. : - Csá! Ja, persze, nincs mit a csajom most úgyis barinőzik, a spanok meg leléptek meccset nézni meg minden... tudod..

R: -Szerencse,hogy időt tudtál szakítani erre az interjúra. Kérlek meséld el egy átlagos napodat!

H.M.CS.:- Ja. Őőő, hát.. reggel felkelek. Burkolok. Utána... nem is tudom pontosan, elég hamar elmegy a délelőtt. Délután gyúrok ,aztán itt a Plázában lógok a haverokkal vagy a csajokkal....öhm, csajommal. Este party,techno, pia,csajok, minden ami kell.

R: - Minden este bulizol?

H.M.CS.: -Amikor nincs se iskola, se meló, akkor igen. Azért néha kell szünetet is tartani, nehogy a végén az egész életemet másnaposan éljem le, hahahaha.

R: - Nem veted meg az alkoholt,igaz?

H.M.CS.: -Bírom én a piát!

R: - Miért érzed úgy,hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás feltétlenül szükséges egy jó bulihoz?

H.M.CS.: -Hát mittudomén, a többiek is isznak, nem maradhatok ki a partyból! Meg aztán, így könnyű kikapcsolni.

R: - Miről akarsz ilyenkor megfeledkezni?

H.M.CS.:- Hát ..csak erről a tudod. Sokat kell gürizni, iskola, minden. Kivágnának otthonról, ha nem teljesítenék jól. A makettozást így is be kellett fejeznem, mondjuk már rájöttem én is micsoda gyerekes szarság. Időpocsékolás. Ki is dobtam az összeset. Fényképen mondjuk még megvannak. Néha azért a szomszéd kissrácnak segítek a dologban. Szeretnék majd egyszer én is trendi állást, kocsit, pénzt, nőt meg ilyesmi hülyeségeket, szóval nem érek rá egyéb baromságokra.

R:- Szóval meg szeretnél felelni az elvárásoknak.

H.M.CS.:- Jaja, meg is felelek, nem? Jó csávó vagyok, az ősök is boldogok , mindenki heppi. Hétvégenként még apám üzletében is besegítek.

R:- A saját elvárásaidnak is megfelelsz?

H.M.CS. : - Saját? Hiszen megfelelek én a spanoknak, csajoknak, anyámnak, apámnak, mit szórakozzak én még? Hát hiszen jó vagyok! Jó ez így! Na. Ne idegesíts már. Különben sem érek rá, mennem kell gyúrni a végén még a haverok észreveszik,hogy eresztek. Milyen lenne már az.

R:- Rendben, ismét köszönöm,hogy időt szakítottál rám. Viszlát és minden jót!

H.M.CS.:- Ja, na csá!

Interjúalanyom távozta után, követtem Őt. Hangulatának hirtelen változása nem hagyott nyugodni, s jó zsurnalisztához híven, gondoltam talán kideríthetek róla még egy-két érdekes információt.

Nem kellett sokáig loholnom utána, ugyanis néhány villamosmegállóval arrébb útját a Test Központ felé vette, s be is tért oda. Azt gondoltam, itt most vége, ebből már nem lesz izgalmas sztori- azonban óriási meglepetésemre nagyjából 8 perc múlva távozott egy zacskóval a kezében.

Alkonyodott már, ám nem adtam fel. Éreztem,hogy készülőben van valami. Követtem - bár kis híján majdnem lebuktam. Ekkor jutott eszembe,hogy nálam van a parókám és a napszemüvegem, ideje felvenni- míg az egyik aluljáróban arra lettem figyelmes,hogy egy látszólag idegen embernek átnyújtja a kis papírzacskóját, mire az idegen alig észrevehetően készpénzt csúsztat H.M.CS. farzsebébe.

H.M.CS ekkor ismételten útnak indult. Fogalmam sem volt róla mire készül, s kíváncsiságom nem hagyott nyugodni,így továbbra is követtem. Betért az egyik élelmiszerüzletbe, kifelé nagy szatyorral távozott , majd a szomszédos kórház felé vette az irányt. Szerencsémre azon délutáni napon elég zsúfolt volt az épület, így sikerült beolvadnom a tömegbe, s nem lepleződtem le Pláza Kandúrunk előtt. Benyitott az egyik kórterembe, az ajtót résnyire nyitva hagyva, ezzel is megkönnyítve dolgomat.

Egy sápadt kislány feküdt ott, szeme csillogott, mikor meglátta ex-interjúalanyom. A nejlontáskából kivette a vásárolt gyümölcsöket, a farzsebéből a pénzt pedig a fehér éjjeli szekrényre helyezte egy levél kíséretében. Ha jól értettem, amit a lánynak mondott, akkor a pénzt a kis beteg szüleinek szánta.

Ekkor hirtelen valaki megfogta a vállam. Egy nővérke volt az, hosszasan, tűnődő s sajnálkozó tekintettel ezt mondta:

- Szegény fiú! Minden nap bejár a beteg hugocskájához. Úgy hallottam külön élnek, a lány a féltestvére ,aki a fiú anyjánál lakik, mivel a szülei elváltak. Nem túl fényes körülmények között élnek. Ő az apjánál maradt, aki tehetős, azonban nem sokat foglalkozik a családjával. Bár nem tudom mi igaz ebből. Sokat pletykálnak. Anna! Hozzad már azt a lepedőt! 

Különbözöm, tehát vagyok

Napjaink szellemi betegsége a számítógépek, számológépek, tévé, internet és a készen kapott információk okozta önálló gondolkodásra való képtelenség. A jelen embere feltétel nélkül elfogad mindent ,ami ezen eszközökön keresztül eljut hozzá, és amíg testüket szüntelen edzik a divatos fitnesszközpontokban, addig szellemük sorvadozik. A legolvasottabb magazin szerint is trendibb fittness-wellness programokon részt venni, mint könyvtárba járni, esetleg olvasni, úgyhogy azt biztosan állíthatjuk,hogy legalább divatosak vagyunk.

Félre ne értsen senki, én nem vagyok a divatmagazinok, az internet, a tévé vagy a sportok ellen. Ezek mind-mind hasznunkra lehetnek, kikapcsolódást nyújthatnak, ha tudjuk hogyan használhatnánk őket és hogyan lehetnek javunkra. Fontos ,hogy próbáljuk megismerni és megvalósítani igazi önmagunkat, mind külsőleg, mind belsőleg, ápoljuk testünket és lelkünket egyaránt. Ne sajnáljuk az időt önmagunkra. Fedezzük fel és hozzuk felszínre saját valódi gondolatainkat a berögzült sztrereotípiák mögül. Erre jó módszernek tartom a művészeteket és az olvasást. Fogadjuk el,hogy ami más, az nem feltétlenül rossz is. Legyünk nyitottak a világra,és a változásra. Úgy éljünk,hogy tisztában legyünk azzal,hogy amit teszünk az kihatással lesz jövőnkre is, ok és okozati öszefüggés van tetteink és az életünkben bekövetkező történések között, de amit valóban jónak látunk, azt legyen bátorságunk megtenni. Vállald a felelősséget tetteidért, hiszen amiért te vagy a felelős, azon később is változtathatsz, ellentétben azzal ,ha mást teszel felelőssé. Ekkor csak szidalmazni tudod a másikat, nem ismered el saját elkövetett hibádat ,így nem tudod és nem is vagy hajlandó kijavítani azt. Próbáljunk meg optimistán közelíteni a dolgokhoz. Tudom, közhelynek hangzik de hatásos és nem olyan nehéz, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, ráadásul mulatságosabb is. Mindig legyen valami cél az életünkben, amiért érdemes felkelni és küzdeni, ami kapaszkodót nyújthat a nehezebb napokon is. Amikor már elértél egy kitűzőtt célt, keress másikat. Legyünk őszinték önmagunkhoz, akkor is ha fáj. Az őszinteség kifizetődő dolog. Nem várhatod el másoktól,hogy őszinték legyenek hozzád , mikor te sem vagy az saját magadhoz. Élvezzük, amink van de sose kényelmesedjünk el annyira,hogy ez gátolja fejlődésünket. Próbáljunk meg megszabadalni előítéleteinktől, sosem tudhatjuk igazából mi is lakozik a másikban, és mit tanulhatunk tőle. Mindig van mit tanulni.

Végezetül szeretném tisztázni,hogy az itt leírt nézetek mind egyéni vélemények és szemléletek. Szeretném ,ha a gondolataimat senki se venné készpénznek, hanem inspirációt nyújtva ,az olvasót is önálló gondolkodásra és véleményalkotásra késztetné.Úgy vélem,elmélyüléssel és önvizsgálattal még megmenthető a jövő nemzedéke ,és soha sincs késő elkezdeni javítani, változtatni.

Elgondolkodtató üzenet a máról a holnapnak

Sejteni lehet a változás eljövetelét, van valami a levegőben, ami megzavarja az elmét, felkavarja az érzelmeket. Az ég is másképp fest, az azelőtt ezerszer megtett sétánk az ismerős utcában is különösen hat.

,,Olyan furcsán érzem magam, különös érzet, mintha valami rossz közeledne."- hangzott el már a te szádból ugyanúgy,mint enyémből vagy más embernek nevezett társunkéból. Megérzés? Talán. Esetleg túl sokat ettél és az elkövetkezendő "rossz" csak holmi gyomorrontás? Meglehet. Abban hiszel , amiben akarsz, ebben nem befolyásolhatlak. Úgysem figyelsz, úgysem érdekel a másik véleménye, gondolatai,meglátásai, életszemlélete, tapasztalatai. Miért is érdekelne, hiszen te olyan egyedi vagy és megismételhetetlen, különleges! A legnépszerűbb magazin szerint most az önmegvalósítás, az egyedi, kirívó öltözködés a trendi és az egyéniség hangsúlyozása, így te is, mint a többi százezer előfizető pontosan e szerint a koncepció szerint élsz, ami azt jelenti, hogy az újság minden egyes mondatát magadévá teszed és a példaként összeállított ruhakollekció pontos mását beszerzed. Végül elhiszed ,hogy csak a külső a fontos, a csomagolás, a borító ,s ami belül lakozik az lényegtelen, mert mégis ki a fene fizetne azért,hogy a kamera előtt bikiniben pózolás helyett világmegmentő gondolataid hírdetésével próbáld megtéríteni kortársaidat? Lényegtelen, hasztalan, úgysem figyelnének, kinevetnének és különcnek tartanának, hiszen nem vagy olyan egyedi, ahogy az a magazin oldalain meg van írva, a végén még esetleg - úristen ebbe belegondolni is szörnyű- ki is közösítenének, az pedig elviselhetetlen volna. Ugye? Én megmondtam. Felesleges. Ők a barátaid , nélkülük nem tudnál élni. Mit jelent a barátság? Szeretet, bizalom, odaadás, odafigyelés, törődés? Oh, nem ,dehogyis. Nem szabad ennyire naívnak lenni. A legszorosabb, legőszintébb barátságok akkor kötődnek, mikor egy közös ellenség legyőzése érdekében szükségünk van kompániára, esetleg ez a kapcsolat kedvezően hathat társadalmi életünkre. Ezt valaha úgy hívták: érdekbarátság. Mára már az egyszerűbb szóhasználat végett levágták az 'érdek' szót, s így megmaradt, mint barátság. Így sms-ben és MSN-en is egyszerűbb leírni, kevesebb begépelt karaktert igényel.

Magányos estéken, amikor a tévét és a számítógépet már kikapcsoltad, s próbálsz elaludni, az agyad nem hagy, kínoz ,molesztál, elfojtott érzelmek törnek elő, mélyen ,az elmében elásott képek villannak be, lelkiismeretfurdalás gyötör, s csak forgolódsz ide-oda, jobb oldalra ,majd bal oldalra. Próbálod visszafogni a gyötrő gondolatokat. Tudod mit kellene tenned. Kedvesebbnek , megértőnek, barátságosnak,jószívűnek és érdeklődőnek lenni, támogatni a társaidat , meghallgatni a gondjaikat, segíteni a bajba jutottaknak, és soha de soha sem szabadna eltaposnod a gyengébbeket vagy kihasználni a tudatlanabbakat. Ezáltal fejlődne saját személyiséged is, mások megsegítésével felfedeznéd erősségeidet, gondjaik meghallgatásainak révén saját baklövéseid elkövetését előzhetnéd meg. Biztosan ismered azt a mondást, miszerint az okos más kárán tanul ,a kevésbé okos a sajátján. Érzed,hogy mi lenne a helyes, a felszín vékony rétege mögött, mélyen a tudat alatt tisztában vagy vele. Még nem késő változtatni, van még remény, hiszen ha te megteszed, megteszi majd más is, újabb és újabb személy, és akkor már nem kell aggódni, hiszen a birka követi a nyájat. A döntés a te kezedben van, vállalod-e a változtató szerepet? Kezdetben nehéz lehet, nem tudod van-e hozzá elég erőd, bátorságod. Ó, jajj már megint milyen badarásogokon jár az eszed, ahelyett,hogy végre aludnál. Hogy fogsz így kinézni holnap, karikás szemekkel? Fontos napod lesz, állásinterjúra mész és nem tudnád elviselni,ha a főnök a táskás szemeid láttán elküldene, majd kiderülne,hogy a miniszoknyás, tetőtől-talpig botox szőke hölgyet vette fel helyetted, akivel az iroda előtt találkoztál és aki bejelentette,hogy ő bizony bármire képes az állás érdekében, kell neki a pénz, sportkocsira gyűjt, ha valaki keresztbetesz neki, azt kicsinálja. Időben el kell aludnod.

Felkelsz, a fürdőszobádban megmosakszol, megtisztítod arcod a lelkiismereted gyötrelmeitől ,melyek száradt könnycseppek formájában tapadnak bőrödhöz vagy rosszabb esetben mély barázdákként vésődtek arcodba. Tükörbe nézel, s örömmel látod,hogy a szemeid a legújabb szuper krémednek köszönhetően frissnek és élénknek hatnak. Legfrissebb kozmetikumaid segítségével megfelelő álarcot készítesz magadnak, s tested a legújabb divat szerinti textíliákba bújtatod. Optimistán, reménykedve kelsz útnak. A metrón a sok ismeretlen ismerős elnéz melletted, meg sem fordul a felyedben,hogy azok az idegenek lelkek, nem csak testek. Az állásinterjúra időben érkezel de a főnök késik. Amíg be nem hívnak egy csinos, szőke hölggyel társalogsz. A főnök egy jó óra múltán megérkezik, majd behív. Hazafelé úton elégedetten nyugtázod magadban,hogy jól teljesítettél. Másnap az irodából hívnak telefonon, szomorúan közlik,hogy nem te kaptad meg az állást. Kiborulsz és dühöngsz. Az élet igazságtalan, az élet rossz. A társadalom gonosz.

Világunk elől rejtve van a lét értelme és célja, így a te kezedben van a választás. Válassz hát okosan, s döntésed jól gondold meg. Persze nem kötelező komolyan venned ezt a feladatod, élhetsz a nagy semmibe is, vergődhetsz célok nélkül ,vagy ha más nincs, választhatod a küzdelmet a vagyonért, hatalomért, a lélektelen tárgyakért, melyeket bepakolhatsz fényűző, ám magányos otthonodba, akikkel ,mint igaz,hű barátaiddal- hiszen elfoglalt, dolgozó ember lévén ismerkedésre időd nem akad, barátaidat kénytelen vagy boltban vásárolni és bezárni otthonodba- rendkívűl emlékezetes estéket fogsz eltölteni.

Minden rossz dolog az életedben egy előzőleg meghozott rossz döntés okozata. Könnyebb a körülményekre, más emberekre fogni,ha valami nem úgy alakult,ahogy azt szeretted volna. Nézz magadba és tarts önvizsgálatot! Biztosan nem tehetsz semmiről? SEMMIRŐL? Nem választhattál volna másképp? Nem indulhattál volna el a furcsább, hosszabb vagy ismeretlen ,ám izgalmas és idővel kifizetődő ösvényen a gyors, rövid, jól ismert de semmitérő, jelentéktelen,unalmas közút helyett? Manapság az emberek ekényelmesedtek, megszokták, hogy mindent készen kapnak , erőfeszítés nélkül eljuthatnak bárhová,az információk gyorsan eljutnak hozzájuk. Lusták hozzá és igazából nem is mernek belevágni semmiféle újdonságba. Elzárkóznak a változástól, félnek az ismeretlentől ,és képtelenek elfogadni a másságot.

Bekapcsolod a laptopod, megnézed az e-mailjeidet. A sok kéretlen hírlevél között megakad a szemed egy környezetvédelmi felhíváson. Mindig is vonzódtál a természethez ,a lankás völgyekhez, kopár hegyekhez, zöld erdőkhöz, kék patakokhoz. Csodásnak találod,hogy a természet adja az ételt, a gyümölcsöt és a zöldségeket ,és irigyled a szabad vadállatokat. Azt kívánod, bárcsak te is ilyen független lehetnél. Társaid pedig csak töretlenül szennyezik és lassan teljesen tönkreteszik ezt a csodát . Kevesen akadnak akik tesznek is valamit azért ,hogy megőrizzék ezt a kincset, ami maga az élet. Elgondolkodsz rajta,hogy te vajon mit tehetnél a további pusztulás ellen de végül úgy döntesz,hogy hagyod az egészet, ez neked túl megerőltető, nincs időd ilyesmire. Élsz inkább a betondzsungelben és friss kipufogógázt lélegzel továbbra is.

Gyomrod korgása egyre erőteljesebben hallatszik, itt a vacsora ideje. Felkapod a kabátod, lebaktatsz a társasház lépcsősorain, közben összefutsz az egyik korodbeli lakóval de egymásra sem néztek csak halkan odavet mindegyőtök egy 'hellót'. Igazi meghitt, barátságos viszonyt ápolsz vele, sose zavarjátok a másikat felesleges beszéddel. A kapualjban egy idős, színes ,furcsa ruhákba öltözött hölgy tenyérjóslást kínál neked, természetesen pénzért cserébe. Nem igazán fűlik a fogad hozzá de annyira erősködik,hogy végül beleegyezel és egy piszkos ezresért cserébe beavat téged a jövőd titkaiba. Azt állítja,hogy hamarosan korunk mocska által beszennyezve tipor el a végzeted, nincs már sok időd hátra, használd ki amíg még lehet. Felháborodva kapod el a kezed , szitkozódsz egyet , hülyeségnek titulálod látomását és továbbsétálsz. Ő utánadszalad a piszkos járdán és olyan vízióiról mesél neked, amik állítása szerint 2110-re vonatkoznak, amikor a Földön ismét a természet veszi át az uralmat, az emberi faj addigra a megelőző évek természeti csapásai által teljesen kihal. Figyelmeztet,hogy még nem késő változtatni csak hinni kell benne és hírdetni az ő alapítványának elveit, majd egy papírt nyom a kezedbe. Eldobod a lapot és dühösen ráförmedsz, hogy ha továbbra is követ, akkor hívod a rendőrséget. Már nagyon éhes vagy, betérsz a legközelebbi neonszínekkel diszített gyorsétterembe és csirkefalatokat kérsz sültkrumplival . Sejted,hogy valószínűleg azoknak a csirkéknek nem volt túl szép életük, borzalmas körülmények között lettek levágva, lassan megkínozva nagyüzemben mire a papírdobozodba kerültek ,de elhessegeted a gondolatod mielőtt elmegy az étvágyat. Kinyitod a ketchupot is ,ami még életében nem látott paradicsomot de nincs más választásod, ezt kell szeretni, ezt kínálja a társadalom. Jóízűen elfogyasztod.

Hazafelé menet az e heti újságot olvasod álláshírdetések után kutatva. Nem tudod mit tehetnél, kevés a munka, takarítónőnek pedig nem mehetsz el, ahhoz túlképzett vagy. Holnap felhívod azt a másik irodát ,amit a volt munkatársad ajánlott, akinek elfelejtetted a nevét. Valami Kovács.Talán akad náluk egy szabad állás.

Hirtelen morajlásra,kiabálásra és rendőrautó vagy tűzoltó éles hangjára leszel figyelmes. Sűrű tömeg áll előtted egy magas épület körül, mindenki felfelé bámul riadtan és megállás nélkül kiabálnak, sikítoznak ,esetleg kameráznak. Az épület egyik ablakánál egy láthatóan fiatal, tizenéves fiú ugrásra készen áll, kétségbeesetten tekintget lefelé. Sokszor láttál már ilyesmit, minden rendben lesz, felesleges felhajtás. Unottan továbbsétálsz, illetve sétálnál de nem megy. Megtorpansz. Nem bírsz lépni. Próbálod magadnak bemesélni,hogy nem érdekel az a jelentéktelen öngyilkos jelölt de képtelen vagy hátat fordítani neki. Ismered őt. Odaszaladsz és kikapod az egyik mentős kezéből a hangosbeszélőt ,és kiáltasz,hogy ne ugorjon, minden rendben lesz. A fiú arcán megkönnyebbülés látszik, könnyek csordulnak le az arcán majd leugrik. Nem tudták megmenteni.

Iszonyú nyomást érzel a mellkasodban,zaklatottan elfutsz. Csak szaladsz önkívületlenül, amilyen gyorsan csak tudsz, zokogsz, egyszerűen képtelen vagy felfogni,hogy mi is zajlódott le az imént. El akarod felejteni, amilyen hamar csak lehet. Nem bírsz nyelni, folynak a könnyeid, a lábaid és a mellkasod szörnyen fáj, alig kapsz levegőt. Elmosodótt arcokat látsz csupán és érthetetlen kiáltásokat, aztán hirtelen nagyon erős fénnyel találod magad szemben ,végül már semmit sem érzel.

Viszonylag hamar elfelejtik ezt a szerencsétlen autóbalesetet, ami végzett veled. Az autó egy új Mercédesz volt, a sofőrt halált okozó közúti veszélyeztetésért tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték, illetve öt évet kapott kábítószer kereskedésért. Polgári állása szerint gyorséttermi dolgozó. Pár sor megemlékezés maradt belőled kedvenc hetilapodban, más nyomot nem igazán hagytál hátra. A lakásod kirabolták, véletlenül nyitva hagytad az ajtót.

Minden rossz dolog az életedben egy előzőleg meghozott rossz döntés okozata. Nem indulhattál volna el a furcsább, hosszabb vagy ismeretlen ,ám izgalmas és idővel kifizetődő ösvényen a gyors, rövid, jól ismert de semmitérő, jelentéktelen,unalmas közút helyett?